MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

RE: A MÁV-Start nem tartja be a saját szabályzatát

2010. április 15. - Ashi Valkoinen

Ha emlékeztek, KSZL ebben a posztjában kifogásolta a Miskolc és Budapest között közlekedő IC 565 jegyvizsgálójának munkáját, majd pedig a MÁV-Start utaspanaszokat kezelő személyzetének lassúságát. Végül kapott választ és a problémát - úgy tűnik - sikerült megoldani.


A MÁV-Start válasza:             

Tisztelt KSZL!

 

Köszönettel vettük a 2010. április 05-én, Társaságunk részére küldött ismételt levelét. Megkeresésére az alábbi tájékoztatást adjuk:

 

A 2010. február 14-én, Társaságunk részére tett bejegyzésének Ön által kifogásolt késedelmes megválaszolásával, valamint az IC 565-ös számú járatunkon szolgálatot teljesítő jegyvizsgáló munkatársunk munkavégzésével kapcsolatos észrevételeiről az illetékes szolgálati vezetőket tájékoztattuk, akik az esetlegesen szükségessé váló intézkedéseket megteszik.

Sajnálatos módon, Ön korábbi leveleiben nem említette, hogy utazása alkalmával, a többlet ülőhellyel közlekedő IC 565-ös számú járatunkon állni kényszerült. Társaságunk, a körülményekre való tekintettel, kivételes, egyedi méltányosságból a helyjegy díjának ötszörösét (700 Ft) az Ön részére megtéríti. Az elégtelen helybiztosítás miatt járó kártérítés összegét az Ön részére 700 Ft értékű vasúti utazási utalvány formájában megtérítjük. Az utalványokat tértivevényes postai küldeményben juttatjuk el az Ön részére, amely megérkezéséig szíves türelmét kérjük.

Az utalványok belföldi, nemzetközi menetjegy, bérlet, valamint az 50%-os kedvezményt is biztosító START Klub kártya vásárlására használhatóak fel, a hátoldalukon szereplő dátumtól számított hat hónapig. Amennyiben START Klub kártya ajánlatunk felkeltette érdeklődését, úgy a kártyával felhasználható kedvezményekről részletesen a www.mav-start.hu honlapunkon olvashat.

Megkeresését köszönjük, és a jövőben is szívesen fogadjuk.

 

KSZL levele:

Tisztelt DÁ!

 

Ez úton köszönöm a panaszomra adott gyors válaszukat. Véleményem szerint ezt az ügyet sikerült korrekten lezárnunk, pontosan úgy, ahogyan az egy szolgáltató vállalattól elvárható 2010-ben.

 

Természetesen ezen levelemet is csatoltan megküldöm a "megintallunkvazze.blog.hu" közösségi közlekedéssel foglalkozó weboldalnak, mert hiszem, hogy nem csak a negatív, hanem a pozitív reklámnak is helyet kell adni.

 

További sikeres munkát kívánok Önnek!

 

Üdvözlettel:

KSZL

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr891922647

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

banpepe 2010.04.15. 09:11:01

Korrekt válasz szerintem.

Manyizga (törölt) 2010.04.15. 10:32:27

Korrekt válasz.

Kiváncsi lennék, hogy a jegyvizsgáló kap-e szóbeli figyelmeztetésen kívül bármilyen komolyabb büntetést... Gyanítom: nem.

VJV Man 2010.04.15. 12:02:09

@Manyizga: Én csak egyszer voltam ilyen raporton önhibámon kívül, de még úgy sem szívesen mennék, hogy tudom, hogy nem az én saram.

Ha valakire rendszeresen van panasz, attól komoly pénzeket vonnak meg.

Ashi Valkoinen 2010.04.15. 12:07:05

@Manyizga: 10% bérmegvonás X hónapra... ilyenre már láttam példát.

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2010.04.15. 14:52:47

Szép, meg jó a válasz, ám nekem még mindig van két-három komoly gondom, a MÁVval ami sajnos ezen a válaszon is látszik.

1.) START Klub kártyák kapcsán erősen hiányos a kommunikáció, sokan költik a kártya árának többszörösét bérletre, amikor a kártyával sokkal jobban járnának. Miért csak az 50% kedvezményt említik?

2.) Ha már hivatalos kommunikáció: Adott ez a blog, adott a kötött pálya, adottak homáron postok, stb. de nem láttam még olyan blogot ami azt mutatná: A MÁV meg akar jelenni blogokon, közösségi médiában, népszerűsíteni azt ami jó.

Márpedig a lehetőségeket kommunikálva megszerezhető plusz bevétel is hiányzik akkor, amikor többet kéne költeni máshol például takarításra, stb.

3.) Bár hiszek abban, hogy az utasok is hibáznak abban, hogy az utolsó pillanatban veszik meg a jegyet, s csodálkoznak, hogy nincs hely (ha előre megvették volna adott időpontra, van esély előre látni a problémát, és felkészülni) mégis úgy gondolom, hogy ehhez a MÁVnak is lehet köze.

Csakhogy:

Manyizga (törölt) 2010.04.15. 15:50:14

@Ashi Valkoinen: A pótlékokból nem vonnak le? Hát... :)

Kopi3.14 2010.04.17. 18:44:38

@TheElf: Reméljük Ashi eléggé tökös hozzá, hogy az új MÀV vezetést megkeresi majd, de min a kommunikációs osztályt, s lehetöség lesz esetleg a MÀV-ot bemutatni, megismerni neki, nekünk. Esetleg MÀV-os cikkeket is látnék örömmel, mondjuk a gépészeti oldalról is, mit cisnálnak, hogy, stb. Remélem menni fog a dolog.

Ashi Valkoinen 2010.04.17. 21:05:57

@Kopi3.14: Nem fordult meg a fejemben, de szerencsére leírtad, kommunikációval mindenképpen (tudjanak a blogról és ha bármi módon hasznukra is válik ez, pl. utazók közvetlenebb elérése), akkor már megérte. Köszönöm az ötletet.

charlie 2010.05.02. 21:30:13

@Manyizga: utaspanaszra mindenképp kap valamit, ezért valószínűleg fizetésmegvonás lesz. esetleg még fegyelmi is...
süti beállítások módosítása