MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

A pöfékelő joga

2010. február 11. - georgejr
Mióta lehet EC és IC vonatokon dohányozni ismét? Kalauz és utastárs szerint lehet, az áthúzott dohányzó piktogram meg biztos csak illúzió. 
 
Szia.
Régen írtam, de most vonatról teszem, a Savaria-Ciklámen IC910-ről pötyögök.
Ez a vonat ma reggel indult el a keletiből 6.10-kor, magam Szombathelyig utazom.
A vonat első fele megy Sopronba, 3 kocsi, a hátsó Szombathelyre, 3 kocsi. Erre fókuszáljunk.
Az utolsó kocsi az 1. osztály, 2 utas, meg a 2 kalauz. A következő teljesen üres, ide szállok fel, bár a helyjegyem a következőbe szól. Igen, de az zsúfolt, nem szerettem volna Szombathelyig mobilciripelést hallgatni, szóval felszállok. Megnyugodva látom, hogy a kocsiban a dohányzó piktogram áthúzva.
Egyetlen utastársam Kelenföldnél a harmadik bűzrudat szívja el. Kedvesen mondom neki, hogy oltsa el, mutatom a jelet. Kedvesen mondja, nem teszi, mert ez a dohányzó. Az éppen ekkor érkező kalauz neki ad igazat, úgyhogy odébbtolom a bicajt, megyek a helyemre.
KérdéseIm.
1. Nyugat-Európában az ilyen hosszú EC, IC vonatokon egyáltalán nem lehet dohányozni. Azaz egy München-Dortmund úton sem, ami 6 óra. Nálunk ez miért nincs így?
2. Ha ez a kedves utas felszáll egy Budapest-New York repülőre, ott sem gyújthat rá, akkor a vonatokon miért?
3. Ha távolsági busszal megy Szombathelyre, ott sem gyújthat r., akkor a vonaton miért?
4. Nem pazarlás egy pöfékelő miatt egy egész vagont továbbítani?

Várom a kedves kommentelők válaszát, a dohányosok vascsöveit a MÉH-be szállítom.

köszi
Mosógép 

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr361749038

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A Gyula 2010.02.11. 12:52:54

Mind a dohányzó utasnak, mind a jegyvizsgálónak igaza volt. Ha Ön a nemdohányzóba kérte az IC pót- és helyjegyét (454-es kocsiba) üljön oda és ne korlátozza mások dohányzáshoz fűződő jogait (amiről előszeretettel szeretnek hallgatni) egy olyan vonaton, ahol lehet dohányozni a 453-as kocsiban.

elvira.mav-start.hu/elvira.dll/xslms/vt?v=3111&d=10.02.11&language=1&ed=4B697CDB

910 SAVARIA - CIKLÁMEN InterCity
Budapest-Keleti - Szombathely

közlekedik:

* naponta

szolgáltatás:

* Helyjegy váltása kötelező
* Rendkívüli helyzet alkalmával is közlekedő vonat.
* Dohányzás az arra kijelölt kocsiban/kocsirészben

közvetlen kocsi:

* Budapest-Keleti - Sopron Budapest-Keleti - Sopron:
Budapest-Keleti - Csorna (930)

Kérdéseire a válaszok:

1. Nyugat-Európában az ilyen hosszú EC, IC vonatokon egyáltalán nem lehet dohányozni. Azaz egy München-Dortmund úton sem, ami 6 óra. Nálunk ez miért nincs így?

Nem Nyugat-Európában vagyunk. Ott azok a szabályok, itt ezek. Ezt kell elfogadni és az itteni szabályokhoz alkalmazkodni.

2. Ha ez a kedves utas felszáll egy Budapest-New York repülőre, ott sem gyújthat rá, akkor a vonatokon miért?

Ne hasonlítsa a szezont a fazonnal. Egy kultúrált dohányzó embernek is van annyi tartása (mint nekem is), aki nem gyújt rá olyan helyen ahol nem lehet. Kultúrálatlan emberből pedig létezik dohányzó, illetve nemdohányzó is. Ebben az esetben Ön volt a kultúrálatlan nemdohányzó létére, hogy nem is oda szólt a jegye, egy olyan vonaton, ahol a dohányzó utas olyan helyen gyújtott rá, ahova azt a vasút kijelölte számára (lényegtelen mit mutat a piktogram), ennek ellenére próbálta jogaiban korlátozni alaptalanul.

3. Ha távolsági busszal megy Szombathelyre, ott sem gyújthat r., akkor a vonaton miért?

Többek közt ez az egyik előnye a vonatnak (már amelyiken még lehet dohányozni) a busszal szemben, hogy rá lehet gyújtani. A vonatokon évtizedeken keresztül volt dohányzó szakasz is, csak amióta dominánsan előkerültek a nemdohányzók jogai azóta van ez a szerintem ellenséges megnyilvánulás a dohányosokkal szemben, elfeledve azt, hogy a dohányosok mennyi adót befizetnek az államnak szenvedélyük következményeként és ezért jóformán semmilyen jogaik sincsenek. Szerintem amúgy Csernobil óta nincs miről beszélni, a nagyvárosok szmogos levegőjéről nem is beszélve, amíg ezek fennállnak demagóg arról beszélni, hogy a dohányzás káros az egészségre.

4. Nem pazarlás egy pöfékelő miatt egy egész vagont továbbítani?

Ezen a vonaton 1 utas használta a 453-as kocsit, más járatokon lehet 80. Nem minden fehér vagy fekete, általában mindig árnyaltan kell kezelni a helyzeteket és nem egy tapasztalásból levonni messzemenő következtetéseket.

gigo@pest 2010.02.11. 13:07:53

Loool!!!

Jóbarát, ezt belested! :D
Éljenek a dohányzó vonatok! :D
Amúgy az esti Pest-Bécs irányban közlekedő hálókocsis vonat( pótjegyszámot tekintve nevetséges...) állandó dohányzó. Az egyik úton a kallerral cigiztem a wc előtt... :D (Pótjegyem sem nagyon volt, de mindegyik kaller azt hitte hogy már ellenőrzött a másik...)
Nem az a vicc hogy elvileg nem lehet rajta dohányozni, hanem hogy kb 10 ember van a 3db hálókocsiban, és az egyetlen ülős kocsiban vannak 800an... Pótjegy pedig zéró már 1 nappal előbb is, mert a nemzetközi vonatokra a pót és helyjegyeknek csak egy bizonyos százalékát lehet eladni belföldi forgalomra... -.-

További jó vonatozást, kevés felsővezetékszakadást!

greggrant 2010.02.11. 13:12:25

@A Gyula: Apró probléma a minősítgetéssel, mélyen letisztelt vasutas uram, hogy át volt húzva a cigi a piktogramon. Nagyon nem szeretek olyan kocsiban utazni, amit hol dohányzónak, hol nemdohányzónak titulálnak. Sajnos rákényszerülök a sima személyvonatokra hetente egyszer, és a mindent átható dohányszagtól néha a gyomrom felfordul. Beleivódik a kocsiba, az ülésekbe, és azt főleg nem fogják kitakarítani belőle soha. Ezzel pedig azt hiszem, a nemdohányzók jogai fognak sérülni.

A posztban említetthez hasonló probléma a fülkés kocsik folyosóján engedélyezett dohányzás: bár ott van a kis falragasz, miszerint tilos, mindenki tojik rá magasról. Ugyancsak tojnak erre a "kultúrált dohányzó emberek" a felújított egylégterű kocsik előterében, pedig ezeken az egész kocsira vonatkozik a nemdohányzó kitétel.

A Gyula 2010.02.11. 13:20:44

@greggrant: Te beszélsz minősítgetésről? Hagyjuk. Az első bekezdéshez több hozzáfűzni valóm így nem nagyon van, sehol sem írtam, hogy jól van az úgy, hogy nemdohányzó kocsit dohányzóként közlekedtetnek. Ez van, semmi sem tökéletes ebben az országban, miért pont ez lenne az? Ha a sok elherdált milliárdokat a vezetők járműbeszerzésekre fordították volna, lenne elég kocsi dohányzónak és nemdohányzónak is.

Második bekezdéshez. A fülkés kocsik folyósóján, előterében nem engedélyezett a dohányzás. Mint írtam vannak kultúrált és kultúrálatlanok mindkét kategóriában. És nem kellene kiforgatni a szavaimat.

Zsotti_31 2010.02.11. 13:20:59

A posztoló azon morfondírozik, hogy dohányozhatott valaki (ráadásul egyedül) egy töküres IC-vagonban, mialatt ő nyugodt körülmények között szerette volna megtenni az utat. Nem a dohányos védelmében, de neki nem oda szólt a pótjegye, tehát valamit valamiért... Most épp így alakult, valaki dohányzott.
Azt már viszont nem értem, hogy miért nem volt láthatóan kijelölve dohányzásra a szerelvény.

@Gyula:
A dohányzók-nem dohányzók közötti ellentétnél a sok pluszadó vajmi keveset ér. Ennek max akkor lenne látszata, ha ezt a pénzt kizárólag egészségügyre költenék (például leszoktató programokra).
Én személy szerint úgy foglalnék állást, hogy aki akar, bagózzon, aki nem bírja, az ne menjen közéjük.

A Gyula 2010.02.11. 13:24:40

@Zsotti_31:

"Azt már viszont nem értem, hogy miért nem volt láthatóan kijelölve dohányzásra a szerelvény."

A nemdohányzó utasnak oda szólt a pótjegye vagy nem? Nem! Akkor üljön oda ahova szól neki és nem kell kelteni feleslegesen a feszkót.

"A dohányzók-nem dohányzók közötti ellentétnél a sok pluszadó vajmi keveset ér. Ennek max akkor lenne látszata, ha ezt a pénzt kizárólag egészségügyre költenék (például leszoktató programokra)."

És erről a dohányosok tehetnek?

gigo@pest 2010.02.11. 13:41:09

Más kérdés, hogy az ürg akit kifogtál erős láncdohányos lehetett... keletitől kelenföldig kb 15 perc... ezalatt 3 cigi...

Amúgy nem értem hogy a nemdohányzókat miért kell annyira védeni? az utcán nem szippantanak egy jót az előttük haladó füstjéből? vagy mondjuk a padlógázzal induló 7es busz nem hagy ott a megállóban egy jó adag mérget? pláne mikor a kipufogó el van törve, és az ajtó felé nyomja az anyagot, meg be az utastérbe? érdekes, ettől senki sem véd meg. Ha beülsz egy kiskocsmába, ott nem szívják a cigit? dobjanak ki mindenkit aki cigizik? jó, legyen, de akkor a menősrácot is dobják le, akin egy üveg parfüm rajtavan, meg a nénit akire ráborult egy drogéria. Én spec azoktól tudok hányni. meg mikor még ő panaszkodik a dohányzó fülkében, mikor rágyújtok hogy vmi elnyomja legalább a szagát, és ne hányjak az ölébe... :)

Off: amúgy a BKV bérletet miért nem lehet normálisan igénybe venni a vonaton? Azt mondták a keletiben(pénztár) hogy nem vehetek úgy jegyet, hogy a bkv diákbérlet(BEB) mellé, mert azon az állomáson kell a jegyet vennem, ahonnan már nem érvényes a bkv bérlet... (győr a célállomás, nemtom hogy abba az irányba meddig utazhatok vele)

greggrant 2010.02.11. 13:52:33

Na örvendek; a dohányzom-blog egész közönsége megjön lassan. Mindjárt rosszul fogom érezni magam attól, hogy nem dohányzom!
Igen, utálom a dohányfüstöt, mint ahogy a buszok által a megállóba pöfögött füstöt is. De nem szippantok az előttem haladó füstjéből, mert vagy lemaradok, vagy megelőzöm, amilyen gyorsan csak tudom. Leszállok a törött kipufogóval közlekedő buszról, vagy kinyitom az ablakot. Nem ülök be füstös kiskocsmába.
Igyekszem minimalizálni a szervezetembe jutó mérgek mennyiségét. Sajnálom azokat, akik ezt nem tudják felfogni, és megvetem azokat, akik ezt nem tolerálják.
Dohányozzon a jóember, de engem ne zavarjon vele. Én sem dugom az orra alá a büdös cipőmet és zoknimat, miután két órát futottam benne :-P

Zsotti_31 2010.02.11. 13:55:39

@A Gyula:

"A nemdohányzó utasnak oda szólt a pótjegye vagy nem? Nem! Akkor üljön oda ahova szól neki és nem kell kelteni feleslegesen a feszkót."

Ugyanezt írtam, csak lehelletfinom megfogalmazásban. :)

Mellesleg elés sokszor látom azt, ahogy egyesek tréningszerűen futnak a városban, pöfékelő kocsik és buszok mellett. Szerintem ez még többet is árt nekik, mint annak aki csak pl. hébe-hóba dohányzik. Legalábbis ebben az esetben...

ex-dr. vuk 2010.02.11. 14:07:19

De akkor miert volt kirakva a nemdohanyzo jel, ha kozben meg dohanyzo volt?..

Adani 2010.02.11. 14:14:43

Szerintem is csak műbalhé. Egy dohányzó vagonban dohányzott egy utas. De hát kérem azért hívják dohányzónak, mert ott szabad. Ő nemdohányzóba kérte a jegyét oda is kapta, miért nm oda ült?

Szerintem legyen a vonaton dohányzásra kijelölt hely és csak ott lehessen rágyújtani. Aki meg nem dohányzik és zavarja a füst az ne menjen oda és kész.

Egyébként igen a dohányosok között is vannak kulturáltak és bunkók. Szerintem hozzá kéne tartozzon a kultúrához, h nem gyújtok rá ha mást zavar akkor sem ha ott amúgy lehet. Egy füstös kocsmában is meg szoktam az asztaltársaságot kérdezni ,h zavar-e vkit a cigi akkor is ha amúgy van hamus és púposra tele van csikkel. Én is elitélem azokat, akik pl. megállás előtt a kocsi előtérben az ajtónál állva már gyújt is rá, várjon már még 1 percet ameddig megáll a vonat. Ahogy pl. buszmegállóban sőt vasútállomáson sem gyújtok pl. az esőbeálló alatt mikor mindenki ott nyomorog az egy nyomorult tető alatt esőben, inkább kiállok a tető alól és ázok vagy kibirom, h ne gyújtsak rá.

A dohányzásnak meg valóban vannak káros hatásai, de el van túlozva ez is. Pláne a Nagyfaluban nem kéne pont erről beszélni ahol a belvárosban egész nap csak a szmogot szívod. Mellesleg egy tüdőgondozóstól is hallottam, h az náluk lévő betegek közül sokan soha életükben nem dohányoztak, mégis tüdőrákjuk van még azt is megkockáztatta, h többen vannak azok ,akik soha nem dohányoztak, de igen erős dohányos alig pár ember volt ott ( több mint napi 1 doboz cigi).

Manyizga (törölt) 2010.02.11. 14:34:44

@Adani: "Mellesleg egy tüdőgondozóstól is hallottam, h az náluk lévő betegek közül sokan soha életükben nem dohányoztak, mégis tüdőrákjuk van még azt is megkockáztatta, h többen vannak azok ,akik soha nem dohányoztak, de igen erős dohányos alig pár ember volt ott"

Én meg pont az ellenkezőjét hallottam, egy másik tüdőgondozóstól. Húha... Kinek van igaza? :)

Az lehet, hogy a nemdohányosok előbb fordulnak tüdőgyógyászhoz, mint egy dohányos, mert nem hiszik azt, hogy a nem múló reggeli légszomj és köhögés "csak a cigi miatt van". ;)

_Totty_ 2010.02.11. 14:36:24

arra senki nem gondolt hogy a posztoló mivel látta a piktogramot jogosan godolta hogy nem dohányzó... lehet hogy nem oda szólt a jegye, de mivel látta hogy nem dohányzó, ezért volt benne annyi bátorság hogy nem az elsö, nem a második cigi után ami szinte egymást követően történt megkérte utastársát hogy oltsa el, ahogyan azt jelzi a cigi áthuzva matrica a kocsiban...

Adani 2010.02.11. 14:55:57

@Manyizga:

Jó kérdés. Az tény, h akik tényleg masszívan füstölnek mint a gyárkémény azok voltak legkevesebben tüdőrákkal ott. Mellesleg nagyfater is ilyen már 80 éves saját bevallása szerint 8 éves kora óta cigizik ma is legalább két doboz Paklit szív el egy nap mellette még piál is rendesen olyan jó minőségű piákat mint pl. cimbora kannásbor meg bikatörő és még mindig él, azt nem mondanám, h kutya baja de tüdőrákja az nincs se a májával nincs baj.

srácz 2010.02.11. 16:16:15

A MÁV Február 1-től akarta az összes IC-t nemdohányzóvá nyilvánítani, főként a jobb kocsigazdálkodás érdekében, de törvényi szabályozás megtiltotta:

"A jelenleg is érvényben lévő az 1999. évi XLII. törvény (a nemdohányzók védelméről) alapján a 100 km-t meghaladó távolságok felett a személyszállító vasúttársaságnak biztosítani kell dohányzó kocsikat is a nem dohányzó személyszállító kocsik mellett. Az európai vasúttársaságok többségénél már teljesen megvalósult a dohányfüstmentes közlekedés biztosítása, azonban Magyarországon a fent említett szabályozások ezt még nem teszik lehetővé. A MÁV-START Zrt. az európai gyakorlatnak megfelelően támogatja a dohányzásmentes vonatok közlekedtetését, azonban ahhoz, hogy ez megvalósulhasson, szükséges megvárni a hatályos jogszabályok változását."

Bejegyzés erről (remélem nem gond, hogy 'konkurens' blogot ajánlok)
kotottpalya.blog.hu/2010/01/24/megsem_lesznek_fustmentesek_az_ic_k_visszassagok_vasutunk_vilagabol_62

srácz 2010.02.11. 16:19:24

Amúgy van egy tippem, hogy a piktogramos kavarodás is amiatt lehet, hogy a MÁV már felkészült a nemdohányzó IC-kre, csak fentről szóltak, hogy ez nem fog menni...

Most _kivételesen_ nem a MÁV a hunyó

gigo@pest 2010.02.11. 20:40:37

a piktogrammok semmit sem jelentenek. a kocsi egyik végén dohányzó, a másikon nemdohányzó a jelölés... vagy kint dohányzónak van jelölve belül meg nem... szóval a MÁV hibája is. néha. Amúgy tényleg bunkóság anélkül rágyújtani hogy megkérdeznénk a környezetünket. Az is igaz viszont, hogy lassan a parízerben több a rákkeltő anyag mint a cigiben.

@srácz: érdekes törvény, pláne hogy a FLIRT ("mávkombinó") nevű csodás motorvonat közlekedik Győr és BP között, ami azért poén, mert nemdohányzó, de 100km feletti a távolság amit megtesz. jahh, meg kényelmetlen is...

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2010.02.11. 20:55:11

Egyszer a Bp-Tapolca járaton az 1. osztályú kocsin dohányoztak, pedig tudomásom szerint dohányzónak csak 2. osztályt lehet kijelölni. A piktogramozás is érdekes volt, mert nemdohányzó piktogramok voltak, de kívülről valami barom lekaparta az áthúzást, így onnan nézve dohányzónak tűnt a kocsi. De ami a legérdekesebb volt, hogy nemdohányzó 1. osztályú kocsi létére volt benne hamutartó.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2010.02.11. 20:56:48

@A Gyula: A posztolónak az volt a problémája, hogy dohányzó kocsinak nemdohányzót soroltak be. Ha nem tudnak ténylegesen dohányzó kocsit biztosítani, akkor ne engedjék a dohányzást.

zsoltfairlane 2010.02.12. 01:07:56

@Peti817172M: Volt szerencsém utazni jópárszor olyan dohányzó kocsiban,amiben nemdohányzó jelzés volt,a helyjegy szerint pedig dohányzó volt a kocsi és ténylegesen az.Szerintem a képlet egyszerű,nem volt olyan kocsi kéznél,így beraktak egy nemdohányzót,ennyi.

A Gyula 2010.02.12. 07:31:23

@Peti817172M: Ha az 1. osztály fülkés kocsi volt, pl. Ao kocsiban 3 fülke dohányzó, ha pl. halberstadti AByee típusú kocsi volt, abban is van 1. osztály dohányzó szakasz, illetve ennek a kocsinak vannak olyan változatai is, ahol a 2. osztályú részében is van dohányzó.

A Gyula 2010.02.12. 07:32:07

@zsoltfairlane: Én is ezt írtam, nem tudom mi nem volt érthető abban a kommentemben...

VJV Man 2010.02.12. 20:11:02

"Azt már viszont nem értem, hogy miért nem volt láthatóan kijelölve dohányzásra a szerelvény."

Szabályzat:
Az IC vonaton mindig a legkisebb sorszámú másod osztályú kocsi dohányzó.

Én a dohányzást még az állomás környékéről is száműzném...

Evil One 2010.02.13. 12:36:46

Ilyet már én is láttam, nem volt hely a nemdohányzóban, ezért átül a delikvens a dohányzóba, aztán bőszen köhög és fuldoklik, mert rágyújtottam és még én vagyok a köcsög.

Őszintén szólva sajnos a kutyát nem érdekli ez az egész műbalhé.

lurkó 2010.02.13. 12:55:14

@VJV Man: Én meg nem!
Dohányzom! Méghozzá régóta. És igy tudom hogy ha rá szeretnék gyujtani akkor találok rá megoldást. És amint tapasztalom a Pécs-Bp IC-ken mások is igy vannak vele. Telefüstölt zárt WC-k és peronok. Akkor már jobb ha elkülönitve hodolhat a szenvedélyének mindenki. Mert a WC-ket a nemdohányos is használja.

Utazgatóó 2010.02.13. 23:04:57

Gyorsvonat első osztályon a kijelölt fülkékben asszem lehet dohányozni.(mint 2.osztályon is így)
És mi akkor a helyzet,ha 100 km táv felett közlekedik gyorsvonatként nemdohos kocsi? (Pl.piros csíkos Bhv kocsi)?
Én magam nem dohányzom,de tapasztalom,hogy sok utas dohányzik.
Ha megszüntetik az IC-ken a dohos kocsikat,akkor még kevesebb utas lesz,vagy a W.C. helyiségben lesz füstfelhő.
Múltkor Debrecen felé a 20-as kocsiban 18 utas volt.Mindez hétköznap délelőtt.Szerintem nem kevés.
Habár ki lehet bírni néhány órát egész biztos cigi nélkül.

A Gyula 2010.02.14. 05:26:02

@Utazgatóó: Miért nem fordítjuk meg a dolgot? Ki lehet bírni néhány órát egész biztos cigifüstben is...

chachi 2010.02.14. 09:12:19

@A Gyula: Nagyon rossz megközelítés,ez a balkáni irány,nem szoktál ilyen hülyeségeket írni.Tegnap jöttem haza Bp.-ről Szolnokra,gyorsvonat,találtam üres fülkét,beültem.Cegléden felszáll egy nő,leül,gyújtana rá,de előtte megkérdezi,dohányzom-e.Közlöm,hogy nem,de ez dohányzó fülke,tegye bátran,nem zavar.Ő kiment,és a peronon állva szívta el a cigit.Apró példa arra.hogyan lehet kultúráltan,európai módon viselkedni,és nem a szabályokra hivatkozva a jogainkat hangoztatni.

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.02.14. 10:46:37

@chachi:
"Apró példa arra.hogyan lehet kultúráltan,európai módon viselkedni,és nem a szabályokra hivatkozva a jogainkat hangoztatni. "

Igen, valóban kultúrált, európai példa a nemdohányzó peronon bagózni, hagy szívja az is aki nem akarja, gratulálok......... :-((((((((

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.02.14. 10:51:08

@Utazgatóó:
Egyszerű, dohányzó kocsikat megszűntetni, WC-be pedig füstérzékelőt felszerelni.
Nem egy nagy összeg, hasraütök 10000 ft, rákötni a vészfék EP szelepre, aztán ha a kretén befüstöl a vonat megáll.
Nem istentől távoli példa, a Talent motorvonatokon így van. Ki is van írva, hogy a bírásg ilyen esetben 6000 ft. (Egyenértékű a vészfék indokolatlan működtetésével.)

Hamar megszűnnének az ilyen köcsög zugbagózások.

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.02.14. 10:52:52

Amúgy imádom a dohányosokat amikor hangoztatják a jogaikat erre-arra de nem tudom mit szóla hozzá bármelyik is, ha odamennék lehajolnék előtte és az arcába finganék.
Mert van egy olyan káros szenvedélyem, hogy másokat fingok le, és ezt igenis mindenki viselje el, és tartsa tiszteletben... (És persze szagolja is.)

chachi 2010.02.14. 11:46:42

@Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző: Nemdohányzóként szóltam hozzá,nem baj,hogy ez neked nem jött át,másoknak talán igen.A heves reakcióid helyett inkább fuss egy kört a háztömb körül,szép,tiszta idő van.

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.02.14. 13:12:23

@chachi:
Teljesen átjött.
Viszont független, hogy dohányzol vagy nem, akkor is bunkó dolog volt a részéről, bár neked bizonyára kellemes élmény volt, másnak, aki szintén nemdohányzóként kénytelen volt a folyosón vagy a folyosóról bejövő füstöt szagolni.
Csakmert a dohányzó utastársad miattad nem a kijelölt helyen dohányzott...

Ugyanis a fülkében szabadott volna dohányozni, a peronon azonban nem.
Remélem érthető volt.
Futtatni meg tudod kit futtssál...:)

Adani 2010.02.14. 14:17:59

@Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző:

Elvileg az Uzsgyin sem szabad bagózni mégis szoktak középen az ajtónál. De tényleg az kéne, h legyen egy hely ,ahol lehet, aztán csak ott bagózzanak akár egy külön fülke is, ami el van választva fizikailag is a többi légtértől aztán aki akar bemegy oda és bagzik.

Egyterű kocsiban semmi értelme dohányzó részt kijelölni ez olyan mintha az úszómedencét osztanák ketté belehugyozós és nem belehugyozós részre.

VJV Man 2010.02.15. 09:21:24

Én is Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző véleményét osztom.
Meg kell tiltani a dohányzást, 6000-ft büntiket kiosztani. Hamar meg lehetne szokni, nem volna ebből nagy gond.

A legjobb ha a nemdohányzó jegyvizsgáló a dohányfüsttel megtelt fülképben, vagy kocsiban kénytelen dolgozni, és persze meg kell állni infót adnia, mert nem teheti meg, hogy a bagósokon túl lép.

Arról nem is beszélve, hogy a vonatok belseje tele van falon elnyomott csikkek nyomaival, kiégetett ülések, és szerintem elég veszélyes is.

Sajnos a mai üzletszabályzat szerint a tiltott dohányzást nem lehet szankcionálni...

DePassant 2010.02.19. 14:39:52

Komolyan hányni tudok ettől a "nem bírom a füstöt nem akarom szagolni" maszlagtól. Kurva nagy szerencséjük van az ilyen mogyoróknak, hogy nem mondjuk 40 évvel ezelőtt éltek amikor mindenhol lehetett dohányozni.
Beül a dohányzó kocsiba és rinyál? Az nem jutott eszébe hogy mondjuk azért üres a kocsi mert dohányzó? És ebből poszt van...

georgejr · http://mav.blog.hu 2010.02.19. 14:54:35

@DePassant: olvass mielott leszeded a mogyorok fejet:
"Megnyugodva látom, hogy a kocsiban a dohányzó piktogram áthúzva."

lurkó 2010.02.21. 17:08:12

@VJV Man: Azt azért megnézném amikor mindenkire rányitod a WC-t hogy épp mit csinál bent a kuncsaft. :-)) Aztán ha ott görnyed letolt nadrággal vagy bugyival akkor : Jaj bocsánat csak kiváncsi voltam... :-)
6000 Ft.
Miért nem lehet szankcionálni??? Ha elkapod a tagot akkor egy utasleadási lapot töltesz ki a pótdijjhoz irod hogy késöbb kerül megállapitásra. A Start elküldi az ÁNTSZ-nek ők birságolnak ilyen ügyben méghozzá 30.000-60.000 Ft összeggel.

banpepe 2010.02.21. 22:41:12

Én tegnap jöttem Desiro-val, és a wc*be cigiztek. Persze jv bevackolta magát kb Piliscsabán a vezetőhöz, és amikor szólt neki egy utas, hoy a wc-be dohányoznak, a füle botját sem mozdította. Az egész vonatba állt a cigifüst. Én dohányzom, bár már elég keveset, de ahol nem lehet, ott nem gyújtok/gyújtottam rá. Ja, Újpesten még mindig a vezetőnél volt a jv. Az ilyeneket minek fizetik?

A Gyula 2010.02.25. 08:09:14

@georgejr: Akkor sem oda szólt a jegye, ezt hányszor írjuk le? A 454-esbe szólt a jegye, ennek ellenére beült a 453-asba.

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.02.25. 09:36:10

Vasárnap a 19:10-essel jöttem, és szerintem ugyanezzel a kocsival találkoztam. Kívül dogányzó jelek, belül viszont tényleg áthúzva, de nem akármivel, valami sárgás ragasztóval, láthatóan nem gyárilag ilyen a matrica...

Amúgy megvallom őszintén, én is előrébb ültem, mert az én kocsim már közel 100%-ig telítve volt, előrébb 3 kocsival pedig teljesen üres volt, Kelenföld után is csak 5-en utaztunk rajta.
Azért jóval kényelmesebb volt így utazni mint a tele kocsin nyomorogni egy négyesben.

georgejr · http://mav.blog.hu 2010.02.25. 09:48:09

@A Gyula: de attol meg nemdohanyzokent volt a kocsi feltuntetve

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.02.25. 10:03:10

@georgejr:
Mondom az én esetem is olvasd el.
Kívül dohányzó, van hamutartó is, belől valami vicceskedvű ragasztgatott...

Amúgy a pótjegyen dohányzó van akkor az az...
Ahogyan a dohányzó kocsi is nemdohányzó, ha a pótjegyen nemdohányzó van. EC-ken rendszeres probléma volt, hogy valamikor dohányzó volt a kocsi, de már nem az.

chachi 2010.02.25. 10:46:22

@georgejr: Nem fogja megérteni.Esélytelen.
süti beállítások módosítása