MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Utastájékoztatás MÁV-Start módra

2010. január 26. - georgejr
Tegnap bőven kijutott a MÁV-nak az oralitásból. A Nyugatiban totál káosz volt. Tegnap este jártam arra, és még akkor is bizonytalan közlekedést mondtak be. Tetézte, hogy órákig képtelen volt a MÁV a rendes tájékoztatásra. Nem ragozom tovább olvassátok a lenti postot:
 
Tegnap esti vonatozási kalandom, avagy hogyan tájékoztat a MÁV-Start zRt
 
Előzmények: 2010.01.25. reggel 8:15-kor leszakadt egy felsővezeték a 100a vonalon, majd a túlterheléstől kigyulladt egy transzformátor Pestszentlőrincen (a Nyugatiban fél óráig nem volt feszültség a felsővezetékben emiatt!), végül VALAHOL váltóhiba is "keletkezett". Azt hittem, hogy estére azért normalizálódik a helyzet. Nem így történt: 
 
Kimentem Budapest-Zugló megállóhelyre, hogy felszálljak a 17:59-kor induló IC-re. Ehelyett ez történt, pontokba szedve:
  • 17:50- egy óra alatt nem jött a Nyugati felől semmi. A Nyugatiba elment kb. 5 vonat is. Folyamatosan mondta be a 20, 25,30, 60 perc késéseket. 
  • 18:00 körül bemondta, hogy az IC 20 percet késik.
  • 18:35 körül bemondta, hogy jön az IC. Kimentünk, nem jött. (Eddig is fűtetlen váróban voltunk, a vonatot a szabadban vártuk volna. Jól esett a felesleges séta és fagyoskodás)
  • 18:40 NEM géphang bemondta, hogy a vonatok 30 percnél többet késnek. (Nem jöttünk volna rá, köszi! Többen nevettünk. Keserűen) 
  • 18:45-kor bemondta, hogy jön a Szolnokig járó zónázó, amely Ferihegytől-Monorig nem áll meg
  • 18:48 a már Nyugatiból szabad ülőhely nélküli vonat elindult Zuglóból, tömve emberekkel
  • Kőbánya-alsón és Kőbánya-Kispesten még többen szálltak fel
  • Zuglótól Kőbánya-Kispestig a mozdonyvezető kétszer bemondta, hogy Ferihegytől-Monorig nem állunk meg. (Száz utazásból egyszer mond be bármit is a zónázó hangosbemondóján!)
  • Kőbánya-Kispesten indulás előtt a mozdonyvezető helyesbített: mindenhol megállunk! (A vonaton ekkor zúgolódás hangjai hallatszottak)
  • Még Szemeretelepen is megálltunk, holott az Ferihegytől párszáz méter csak. Nem kellett volna ezt a megállóhelyet már megszüntetni? A vonat nem villamos!
  • Végül 20:08-kor leszálltam Cegléden.
A képen a tömött vonatbelső látható. 
 
Ez a korrekt utastájékoztatás?
 
A tájékoztatásért felelős személyeket remélem fizetésmegvonással jutalmazzák, és egész nap befagyott váltókat kell dörzsölniük, puszta kézzel, amíg ki nem olvadnak!

Üdv: Manyizga

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr511702806

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Itt van európa 2010.01.30. 15:35:26

Tegnap Európa bekukkantott az ablakon. Persze nem az a gyönyörű nő, de majdnem. Mi, magunkat felvilágosulnak, civilizáltnak gondolók gyakran emlegetjük a tőlünk keletre, esetleg délre lévő kontinenseket, kontinensrészeket, ha valami nem tetszik nekünk...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Adani 2010.01.26. 08:46:52

Szemeretelep még megvan? Tényleg meg kéne szüntetni már Ferihegy tényleg átvette már a szerepét.

qdiace 2010.01.26. 09:00:38

FIGYELEM!!! Az alábbiakban SZUBJEKTÍV húrokat fogok pengetni!!!

Ne szűnjék meg Szemeretelep! az Üllői úton van egy pizzéria, és az Szemeretelep vonalában van; ha Ferihegyen szállsz le, és onnan mész ki az Üllőire, akkor kell még a belváros irányába menni.

Persze, lehet azt mondani, hogy 50-es villamos, de azzal elég sok megálló.

(Félreértés ne essék, nincs részesedésem a pizzériában, csak szeretek néha elruccanni oda pizzázni.)

a Lojalista 2010.01.26. 09:11:57

Köszönöm, hogy megelőztél. Én már többször is írtam, hogy ami a Nyugatiban információs szolgáltatás alatt üzemel az az igazi abszordum... Nos reggel amikor jöttem, épp bemondták a vezetékszakadást. Indulás elött megnéztem a MÁV Start honlapját, ahol is a bejegyzés szerint a hibát kijavították, majd rámentem a saját vonatom elötthöz képest 2 órával korábban induló vonatra, ahol szintén minden rendben volt. Kiérek a Nyugatiba valamikor 18 óra után, a megszokott kép: 1-9-es vágányoknál a fagyos peronon többszáz ember, a vonatok bent álltak, elöttük az információs táblák feketék, vasutas egy szál se, a hangosbemondó csak annyit bír közölni, hogy műszaki probléma miatt a közlekedés bizonytalan. Tudom Magyarországon élünk és ez a MÁV, de akkor is, ha az állomásfőnök emberből lenne, azt cselekedte volna, hogy bemondatja: " Emberek ebbe és ebbe az irányba előreláthatólag még x ideig nem lesz közlekedés,menjen ki merre lát vagy várhatóan erről és erről a vágányról ebbe és ebbe az irányba fogjuk majd indítani a vonatokat, szálljanak fel, ne vacogjanak itt a peronon. Miért jobb az üres vonatokat fűteni, az embereket meg a fagyos peronon minden konkrét tájékozatás nélkül várakoztatni? Igaz így a büfék a forralt borból igen nagy mennyiséget tudtak eladni:)

rcfan 2010.01.26. 10:45:06

Szerencsére nem érintett, de azt hiszem ideje lenne összefogni a sok-sok pórul járt utasnak és bizonyítható elmaradt hasznot így-úgy igazolva ügyvéddel csoportosan beperelni ezt a kommunizmusból maradt örökséget.

Miért? Mert ez sem vis maior, hanem annál nagyobb valószínűséggel a (tervszerű megelőző) KARBANTARTÁS HIÁNYA.

És itt sem az összeg, hanem az elv. Nincs beigért szolgáltatás ---> kártérítés!

Piacgazdaságban szabad kockáztatni. De az anyagi következményeit (kártérítés) vállalva.

Adani 2010.01.26. 10:46:43

@qdiace:

A sínek mentén nem lehet lesétálni azt a pár 100 métert? Jó tudom a síneken nem okos dolog egy ilyen fővonalon ahol sűrűn jár vonat, de pl. HÉV vonalon már többször sétáltam le a sínek mellett több megállót is mikor lekéstem a HÉV-et és még láttam elmenni. Gödöllő végállomásról pl. kétszer sétáltam el az Erzsébet parkig a sínek mentén és simán odaértem a 10 perccel később jövő vonat előtt.

a Lojalista 2010.01.26. 11:45:58

@Adani: figyu, ez az én esete
mben 27 km. az azért több, mint pár száz méter:))

lyken 2010.01.26. 11:53:16

//Off
A Nyugati-Egom vonalon minden reggel a képen láthatónál tömöttebbek az egyszerelvényes Desiro-k.
A vezetékszakadás egy olyan vonat miatt történt amit nem ártott volna karban tartani. Most akkor be lett lőve a BKV karbantartási szinvonala?

qdiace 2010.01.26. 12:15:26

@Adani: Google-Earthön 1080 m-nek mértem ezt a távot.

BKV-sztrájk esetén rövidebb a Bajcsy-Zs. utcán letalpalni az 1200 m-t Szemereteleptől.

Pizzázni az ember általában este megy, amikor már ritkábbak a járatok. Vagyis Ferihegyről busszal Üllői, majd két megálló az 50-es villamossal -- ha elkapod a csatlakozást.

...akkor már inkább a Szemereteleptől buszozni az Üllőire.

(Persze, lehet azt mondani, hogy menjek a Határ úttól az 50-es villamossal, csak mint azt már panaszoltam, azzal harminc... háromszázezer megálló. :S)

Pretoryan 2010.01.26. 14:19:12

No az én sztorim! Ha gondolja a Blog gazda csoportosítsa a fenti esethez. Hogy mindent értsetek kicsit körülírom a körülményeket. Gödön (Dunakeszi - Göd - Vác - Nagymaros - Szob útvonal) lakom, oda járnak a gyerekek oviba, bölcsibe. Nagylányomért 16:00-ig oda kell érni, mert nem állami bölcsibe jár, ez van. Ez normális esetben nem okoz problémát, de a tegnapi nem volt normális eset. A főnökömtől elkéredzkedtem 1 órával előbb hogy odaérjek csemetémért, ez 13:00-kor volt, kiérkeztem a Nyugatiba, 13:25-kor. Na innen következik az amit én csak nagyon nagyon jóindulatúan neveznék szopatásnak, mert bár illik rá a szó nem jelzi azt amit a MÁV művelt az utasokkal. Nézzük:

1. hiba a fő hozzászólásban már látszik, az információ amit kiírtak és ami a hangos bemondón elhangzik az a nullához konvergál. Nyilván nem egyszerű menetrendet összeállítani, és a késésről tájékoztatni az embereket. (bár ez utóbbinál azért a XXI. század már kínál néhány egészen érdekes lehetőséget, értsd: internet, telefon, telex, képújság emberi hang - tudom ez utóbbi véges térben terjed erősítés nélkül, de a véges tér a Nyugati pályaudvar 1-9. peronján azért összemérhető - ne adj isten hangosbemondó és/vagy kijelző. Ezekről az idetévedt vasutasok a wikipedián - hu.wikipedia.org - elég sok információ szedhető le. Tudom ajánlani a végkielégítéssel elküldött MÁV vezetők leadott notebookjait internetezésre)

2. hiba kommunikációs készség. Akik ott álltak velünk rendíthetetlenül azok a jegyellenőrök, vagon tisztítók ill. néhány eltévedt és meglehetősen bátor kalauz voltak akik vállvetve álltak nagyjából egymástól 1-10m távolságban, és egyhangúlag szidták a MÁV-ot, és nem tudtak semmiről. Nos tudom hogy nem az ő dolguk, de ha abból a 15-20 emberből 1 elment volna megkérdezni az ügyeletet hogy mi a történés a váci vonallal, mindenki piedesztálra emelte volna, és lapogatták volna a vállait, persze az utóbb beszerzett információk alapján nem biztos, úgyhogy folytatom a nézőpontomból a történetet:

3. hiba köcsögölés / érdektelenség / nemtörődömség.
14:30 környékén 1 órányi várakozás után megunva a sok sok nemtudomot, megkérdeztem az egyik jegyellenőrt hogy ha ordítani akarok valakivel (nem vele, mert ennyi eszem van hogy nem ő írja a menetrendet) akkor kihez forduljak, egy mozdulattal az ügyeletre irányított. Megkerestem ezt a csaknem jól elrejtett szobát, ahol meleg kávé / cigiszag és néhány kedélyesen beszélgető MÁV-os fogadott. Először kissé rezignáltan de kulturáltan megkérdeztem hogy ugyan már mikor megy Vácra vonat, amire röpke 5 perc keresgélés után (amúgy jól láthatóan kiürült a szoba, nem akarta senki az elégedetlenséget hallgatni) közölte az ügyeletes hogy 15:07-kor menni fog egy zónázó (gyk.: nyugati - vác között meg _nem_ álló vonat) és az minden megállóban megáll. Mondtam neki hogy 1 órája itt vagyok nem tudtak volna valamit csinálni, erre azt a választ kaptam értetlen fejjel hogy dehát a 14:07-es zónázó is megállt minden állomáson. Na a pumpám itt fel, rákérdeztem ezt már nem éppen európai stílusban, hogy mi a k...a anyjukért nem tudták ezt esetleg bemondani, hogy az emberek tudjanak róla! Ekkorra 2-300 körüli embermennyiség várakozott vonatra. Az ügyeleti ajtót minden erőmmel be(hát nincs rá jobb szó)baszva távoztam az irodából kurvaanyázva, felhívtam az ovit hogy késni fogok, felhívtam egy szülőtársamat, hogy késni fogok lehet el kell hozni csemetémet az oviból. Ezután készségesen közöltem utastársaimmal a megszerzett információkat, ami többet ért mint amit bármelyik vasutastól kaptunk.

4. hiba "dancing on the train" (tánc a vonaton)
14:38-kor bemondta a hangosbeszélő hogy a 4. vágányon álló (csaknem egy órája itt volt már) vonat indul 15:07-kor Vác - Nagymaros - Szob irányába, és minden megállóhelyen megáll. Az emberek örömmel vetették magukat a meleg kocsikba.
14:45-kor a hangosbemondó közölte (amit a vonaton lévők 70%-a nem hallott, mert tömött vonaton elég nagy a zaj) hogy 15:07-kor a 3. vágányról indul egy vonat és Vác - Nagymaros - Szob irányába, és minden megállóhelyen megáll. Az infó lassan érkezett és eltelt legalább 10 perc amíg át caplatott mindenki a 3. vágányon álló vonatba. Ekkorra már halálos csend volt, mert mindenki érezte hogy nem lesz ez így jó.
15:07-kor a 4. számú vágányról kiállt az első vonat ami veresegyház - vác irányába elhagyta a nyugatit (ez az órán belül a 2. volt abba az irányba), mivel a pesti szakaszon ez a két vonat ugyanazon az úton jár a vác - szobi vonat ismét csúszott.
15:15-kor a hangosbemondó új információval állt elő hogy a Vác - Nagymaros - Szob vonat az 1. vágányról indul, és minden megállóhelyen megáll. Íme a 3. vonat. Fent csatoltak egy képet a ceglédi vonalról, az vázolhatja a helyzetet. A vonat 15:26-kor indult pont 2 óra és 1 perce várakoztam. Hozzátenném hogy én a peronon álltam és láttam hallottam azoknak az embereknek a panaszait akik nem fértek fel a vonatra (nyomdafestéket nem nagyon tűr a panaszáradat). Fizikai képtelenség volt ugyanis már Istvántelepnél is felférni a szerelvényre pedig az a 2. megálló.

Kérdések:

1. nincs olyan személy (szervezet) aki egységesen tud a menetrendről tudja szabályozni, ha kell beavatkozni interaktívan, és információkat szolgáltatni? Tessenek létrehozni. Az utasok rohadtul meg tudják érteni ha műszaki okokból nem megy egy - egy nap a vonat vagy csak késéssel. Ezeket lehet kezelni, lehet választani közlekedési formák között. Miért egy utasnak (azaz nekem) kell infót szerezni arról hogy most akkor mégis mi van a vonattal?

2. a tegnapi incidensnek vannak-e felelősei, és ezeket miként büntették. Tudom utópista vagyok nem tehetek róla, de könyörgöm legyen a következő dolgok száradnak a felelősök lelkén:
- hibás állapotfelmérés a mozdonyon
- hibás vészmenetrend kidolgozás
- hibás kommunikáció (ez a legsúlyosabb mindközül)
Minimum egy állomásfőnök és / vagy kommunikációs vezetőt kéne felelősségre vonni. Tudom tudom utópiában élek.

Megjegyzés ami tegnap végig a fejemben járt:
"Ha én ilyen szarul dolgoznék kirúgnának!"

lyken 2010.01.26. 14:48:10

@Pretoryan: Ez megérne egy saját postot...

a Lojalista 2010.01.26. 15:40:29

@Pretoryan: Szia! Köszönöm nagyon a beszámolódat, mert az elmúlt hónapokban én már többször is nekirugaszkodtam, hogy felhívjam a figyelmet a Nyugati információs állapotára, de itt a fórumon is volt, akitől kaptam hideget-meleget. Jó lenne ha lenne végre egy felelős akinek fontosak lennének az utasok és felülvizsgálná a helyzetet. Egyszer csak eljut a hangunk az illetékesekhez s változtatnak ezeken az áldatlan állapotokon.

Egyébként tegnap én is próbálkoztam az információva ("nemtudom") és az ügyelettel, amely jól bezárkózott, nehogy holmi utasok zavarják Őket.

Pretoryan 2010.01.26. 15:45:00

@a Lojalista: vszinü miattam zárták be bocsi! :-) Tényleg nem voltam valami finom :-)
(ezenkívül még az is előferdülhet hogy olyan szinten bebactam az ajtót hogy nem lehetett kinyitni, ez lenne a legjobb opció ^^ )

lyken 2010.01.26. 16:10:00

@a Lojalista: "Egyszer csak eljut a hangunk az illetékesekhez"

Én már hívtam a MÁV-nál illetékest és beszéltem vele, írtam panaszlevél vonalra, de se reakció se változás. A hangunk eljut hozzájuk, csak nem érdekel senkit.
Egyetlen reményünk a kormányváltás utáni tisztogatás. Már nem is reménykedem abban, hogy szakértők ülnek a kormánykerékhez, de ennél rosszabb már csak nem lesz.

jocee (törölt) 2010.01.26. 17:36:28

@lyken: A vezeték szakadt le,és nem a vonat okozta!Frankó az infód

jocee (törölt) 2010.01.26. 17:45:14

@Pretoryan: Az egész körvasúton 35-40 éves felsővezeték rendszer van,és lóvé hiányában toldozás-foltozás marad!Kőbánya-Tehernél rászakadt a mozdonyra,és zárlat lett mindenhol.Ez a Trakció része,a Start balfaszsága pedig gyalázatos!

Kocsivizsgáló80 2010.01.26. 19:45:16

Azért az információhoz hozzáfűznék egy két dolgot! Az egyik határon belépő IC késett 65 percet. Bejött az utána érkező IC, a hangos ordítja, hogy ez melyik, a kijelző tökéletesen működött, és mégis volt nagyon sok olyan utas, aki felszállt arra az IC-re, ami nem is az ő vonata volt.
Természetesen utána KB 5-8 perccel megérkezett a késett IC is. Érdekes nem?

Adott egy Ms-Nyír.-beközlekedő 5110-es vonat. Csinálom a fékpróbáját, odalép közben hozzám egy jól öltözött 40-es úr. A párbeszéd a következő képen zajlott le:
-Ez a vonat megy pestre?
-Jó reggelt kívánok!
-Jó rgtgkmh. Ez a vonat megy pestre?
(Lesem a kijelzőt, hogy esetleg rosszul van kiírva? De nem! Működik frankón!)
-Nem ez a vonat Nyíregyházára megy, de ez ki is van írva.
(Elfordul...elmegy. Utána szólok!)
-A maga vonat a 6.ról fog indulni 5:34-kor. (Lesz bambán, majd elfordul!)
-Szivesen máskor is!!
Tehát összegezve. Ennél a konkrét esetnél, működött a csarnokban elhelyezett információs tábla, az aluljáróban elhelyezett tábla, a peron feljáró lépcső mellett elhelyezett információs tábla, a nyíregyházi vonat ajtaján jó iránytábla volt elhelyezve, a hangos jól működött.
Érdekes nem?

A konkréteset ma reggel történt Miskolc Tiszain!

Ja és nem egyszeri esetről van szó. Szerintem Miskolcon nagyon is jól el van látva a Kedves utas információval és mégis vannak ilyen esetek.

De a kedvencem, hogy kérdezni sem tud némelyik ember!
-Ez a Mezőkövesdi vonat?
-Nem ez a Füzesabonyi.
-Akkor az enyém honnan fog menni?

Hozzáfűzném, hogy nem ismerem a BP nyugati állapotokat, de érdekes, amikor én utaztam pl Bp keletibe, a vonat pontosan érkezett, este pontosan indult arról a vágányról, amiről ki is volt írva indulás előtt 20-25 perccel.

Csak szerencsés lettem volna. Nem hiszem!

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2010.01.26. 20:53:35

@jocee: Csak az a gond, hogy Kőbánya-Teher nem a körvasúton van. Vagy aztat is körvasútnak hívják?

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.01.26. 22:06:59

@Peti817172M:
Szokás szerint a saját ostoba faszságodat írod le TÉNYKÉNT.
Tanuld már meg azt a szót: SZERINTEM!
Ami azt jelzi az egyszeri embernek, hogy CSAK TE GONDOLOD úgy, és az nem TÉNY!
Könyörgöm.......

Nézz már rá a térképre, húzd végig a kicsi ujjacskádat a Körvasúton...
Segítek, nehogy eltévedj:
Törökőr-Kőteher-KöKi-Fc-stb stb.
Menni fog?

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.01.26. 22:09:40

@lyken:
Ha ennyire jólinformált vagy kérlek szíveskedj megmagyarázni, mi nem volt megfelelően karbantartva azon a "vonaton" ami leszakította szerinted a felsővezetéket.
Kérlek, taníts minket, látom, te nagyon értesz a dolgokhoz?

A Gyula 2010.01.26. 22:17:52

@Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző: A felsővezeték nincs (sincs) normálisan karbantartva, itt elsősorban a felsővezeték karbantartás hiánya miatt szakadt le szerintem a vezeték mint máshol is általában emiatt történnek ilyen gondok.

A Gyula 2010.01.26. 22:18:53

@Kocsivizsgáló80: Ismerős szituációk. Ezek is jelzik a vasutasok (alkalmazottak) és az utasok közti intelligenciabeli különbségeket...

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.01.26. 22:21:35

@A Gyula:
Stimm-stimm.
De ő szentül állítja különösen jólinformáltan, hogy a vonat karbantartásának hiánya okozta a zavart. Ezért kértem, okítson már ki minket, mert úgy tűnik jobban ért hozzá, mint mi.

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.01.26. 22:24:02

@A Gyula:
És ez sajnos mindenhol igaz...
Dolgoztam áruházban, ott ugyanez megy. Odajön:
- Ez mennyibe kerül?
- Jó napot kívánok, miben tudok segíteni?
- Már kérdeztem ez mennyibe kerül?
- Tessék nyugodtan megnézni az árleolvasón, erre van.
- De ő nem fogja keresni az árleolvasót mondja meg mennyi.
- Sajnos nem tudom, nézze meg a leolvasón.
- Akkor ő ezt nem veszi meg.

(Rettentően kibaszott velem...)

a Lojalista 2010.01.27. 09:51:49

@Kocsivizsgáló80: ha jól emléxem itt senki nem jegyezte meg, hogy minden utas angyal és csodalény és azt sem, hogy minden vasutas ördögből van. Adva volt egy helyzet, amire a Nyugati pályaudvar információs felelőse a Tőlük megszokott módon reagált. Magyarul lesz... ta az utasokat. Ha Te fagyoskodtál volna órákhosszat a peronon, minden tájékoztatás nélkül, szerintem Te sem lettél volna vidám. Mindenhol élnek-dolgoznak emberek ilyenek is olyanok is. Nekem speckó volt már olyan élményem, amikor az udvarias kérdésemre segítséget kaptam, de az ellenkezője is. Sajnos az ember, mint olyan lehet, hogy a legfőbb emlős, de a természet legnagyobb tévedése is egyben.

georgejr · http://mav.blog.hu 2010.01.27. 09:57:38

@Kocsivizsgáló80: szerencsés voltál. Kedvencem a 18:1x-kor indulo Lokoshazi vonat. Jellemzoen indulas elott 5-10 perccel irjak ki, hogy honnan indul. Altalaban a 3-4. vaganyrol indul, de ezt soha nem szabad keszpenznek venni a Keletiben...

Akinek van meg ilyen sztorija utasokrol azt is szivesen varom!

Adani 2010.01.27. 10:17:49

@georgejr:

Többször megesett már ,h a nagytáblán még nem volt vágányszám kiirva csak percekkel az indulás előtt írták ki a vágányszámot és akkor megindul mindenki arra, h aztán a két jegyellenőrző kapunál is dugó legyen, a jegyüket keresők miatt, bár a többség már ilyenkor simán átsétál és nem tölt időt a jegymutogatással, de ilyenkor nem is forszírozzák.

Cegléden volt még szép mikor bemondták ,h megy a szolnoki zónázó a szegedi vonatról meg indultunk el a külső vágány felé mert ott állt mikor se szó se beszéd menesztették holott még sokan tartottunk felé, ráadásul akkor még nem volt aluljáró csak pallók letéve a sínekre azokon mentünk át a vonat meg ment. Lassan el az utasok mellett, közben már a forgalmászt szidták többen ,h mégis mit képzel ,de aztán hozzátette gyorsan, h max. 10 perc és itt a másik gyorsvonat, ami Szolnokra megy. Ez még ok is volna, de igazán bemondhatták volna, h a zónázó indul, de mindjárt jön egy másik arra szálljanak.

lyken 2010.01.27. 10:53:14

@jocee: "A vezeték szakadt le,és nem a vonat okozta!Frankó az infód"
Az infóm MÁV alkalmazottól származik, úgyhogy én hitelesnek tekintem. Más kérdés, hogy ez neked nem tetszik és próbálsz a magas lóról_beszélek stílusban nagyon okosnak látszani. Ha az információ nem reális, akkor lehet normális utastájékoztatási rendszert kidolgozni. Ja, hogy az nehezebb, mint leoltani a neten az esetleg félretájékoztatott utast? Bocs.

"Az egész körvasúton 35-40 éves felsővezeték rendszer van,és lóvé hiányában toldozás-foltozás marad!"
Nyilván az utas a hibás ezért is, ugye?

@ Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző:
"Ha ennyire jólinformált vagy kérlek szíveskedj megmagyarázni, mi nem volt megfelelően karbantartva azon a "vonaton" ami leszakította szerinted a felsővezetéket."
"Ezért kértem, okítson már ki minket, mert úgy tűnik jobban ért hozzá, mint mi. "
Lehet makogni, de ha a kollgád ezt a tájékoztatást adja a pályaudvaron, akkor ne nekem sírjál légyszíves.

"(Rettentően kibaszott velem...)"

Eladóként neked kutyakötelességed, hogy kiszolgáld a vevőt. Ha az árára kiváncsi, akkor neked az lenne a dolgod, hogy udvariasan tájékoztasd erről. Akkor is, ha az ügyfél síkhülye. Tudniillik az akkori alkalmazódtól ezért kaptál fizetést. Szomorú, hogy ennyire büszke vagy rá, hogy nem voltál képes a munkádat végezni, de a fizetésedet azért felvetted. Az is szomorú, hogy most valószínűleg ugyanezt csinálod a MÁV-nál. Szerencsére vannak más kollégáid, akik ilyenkor is törődnek az utasokkal.

Szkájvóker Lajos (törölt) 2010.01.27. 12:42:11

""Az egész körvasúton 35-40 éves felsővezeték rendszer van,és lóvé hiányában toldozás-foltozás marad!"
Nyilván az utas a hibás ezért is, ugye?"

És akkor ki a hibás? Az fszt? az mv? a jegyvágó?
(Véletlenül se azok, akik miatt nincs pénz normális karbantartásra.)

Elmondom, hogy ilyenkor az utas és a vasutas egyaránt szív.

Jogtar.Online.beta 2010.01.27. 13:32:18

@Szkájvóker Lajos: "Elmondom, hogy ilyenkor az utas és a vasutas egyaránt szív."
Ezt nem kétlem, de a srác gyakorlatilag olyan dolog miatt ment át agresszívbe, amiről a pályaudvari kollégája a peronon "tájékoztatott".
Lehet, hogy ugyanúgy szív mint az utasok, de akkor ne itt vezesse le a felgyülemlett frusztrációját.

jocee (törölt) 2010.01.27. 13:44:39

@lyken: Igazad van!!Felmászott a nyavalyás mozdonyvezető a tetőre és egy erőteljes mozdulattal kettéharapta a felsővezetéket!A MÁV alkalmazott infód csak nem frankó,mert a munkavezeték és a porcelán zúgott a mozdony tetejére,ami elsöpörte az áramszedőt!A Startos utastájékoztatáshoz pedig lószar köze sincs a Trakciónak.

lyken 2010.01.27. 15:27:38

@jocee: Nekem magyarázhatsz keresztbe hosszába, de még mindig csak ezek tünnek fel:
- Az útszéli stílusod amivel próbálsz fensőbbségesnek tűnni.
- Szerinted az utas hülye(lásd eladós sztorid).
- Utasok vettek jegyet. A MÁV-tól. Nem érdekli, őket, hogy hogyan van megoldva.

Tegnapelőtt reggel volt vezetékszakadás, tegnap még mindig késéssel indultak a vonatok a nyugatiból. Természetesen értem, hogy "Rettentően kibaszott velem" Joceee szerint ez nem releváns, hiszen ő a menősrác a magaslóról, akinek érvek helyett az arogancia is megteszi.

"A MÁV alkalmazott infód csak nem frankó,mert a munkavezeték és a porcelán zúgott a mozdony tetejére,ami elsöpörte az áramszedőt!"
Ha ezt te ilyen jól tudod, akkor a peronon álló és az utasokat tájékoztató MÁV-os erről miért nem lett pontosan tájékoztatva? És ha ő nem lett tájékoztatva és félretájékoztatja az utasokat azért miért az utasok a hibásak? És engem miért érdekeljen hogy mi az a Trakció és mi az a Start? Az én szemszögemből ez úgy néz ki, hogy a MÁV szétvált sok kis cégre, úgyhogy most senki nem hibás semmiért, mert semmi nem dolga senkinek.
Az utas meg, meg se merjen szólalni, mert akkor majd jól meg lesz neki mondva, hogy mennyire hülye. Hisz arcról vagy egyenruháról kéne tudnia álmából felébresztve, hogy a Startos nem Trakciós, meg egyébként is hülye és megbízhatatlan... Ugye?

Adani 2010.01.27. 15:49:36

@lyken:

Így van ez mindenhol. Az utas a megrendelő az ügyfél stb. az semmi mást nem akar nem is érdekli semmi más csak az, h amiért fizetett azt megkapja. A vasútnál az,t h ha jegyet vett a vonat akkor és oda menjen, amikor az meg van hirdetve, h menni fog. Semmi más.

Ahogy bármilyen cégnél is ha megrendelnek vmit akkor azt leszarja a megrendelő ,h ki csinálja, ki szállítja le, ki mennyit dolgozott, h ő azt megkapja, csak az az egy érdekli ,h mikorra ő kéri ott legyen. A vasúton utazni vágyó utas nagy részét nem érdekli ,h most akkor a Trakció a Start vagy akár a pénztáros néni mikor mit és hogyan csinál, ki mennyit dolgozik, csak az ,h a menetrend szerint elinduljon a vonat és elvigye a célig. Ez már csak így működik.

lyken 2010.01.27. 15:49:54

@jocee: "A MÁV alkalmazott infód csak nem frankó"
Aha, akkor elmondanám, hogy az utastájékoztatás sem frankó. Ahhoz nekem még kevesebb közöm van, mint neked. Meg ahhoz is, ha a kollégáid rosszul tájékoztatják az utasokat.
Az alpári stílusod viszont imádnivaló. Csak nem tudom miért próbálod a magas lóról beszélést érként előadni. Bármit is hiszel, nem tűnsz tőle magabiztosabbnak.
Másik dolog: a szakadás tegnapelőtt reggel történt, de még tegnap este is ott állt 200+ ember a vonatjára várva. Tájékoztatás nuku. Eddig tart valamit kijavítani?
"A Startos utastájékoztatáshoz pedig lószar köze sincs a Trakciónak." Már ne is haragudj, de az utasok megveszik a jegyet a MÁV-tól. Aztán azt várják, hogy a MÁV el is szállítsa őket. Az, hogy van ikszmillió kis cég a MÁV-on belül, az az utasokat nem érdekli.

Másrészt miért kéne tudnia az átlagutasnak, hogy melyik egyenruha melyik kiscéghez tartozik? (A te álláspontod szerint a Start tájékoztatása nem megbízható, de a Trakcióé igen? Hogyan is néz ki a trakciós ember a peronon? Honnan fogjuk felismerni? ) És azt hogy mi az a Start meg mi az a Trakció? Persze tudom, hogy szerinted minden utas hülye(ugye ezt az eladó voltam típusú bejegyzésedben szépen felvázoltad) és ezeket álmunkból felébresztve csípőből kéne fújni.
Utasszemszögből úgy látom, hogy van sok kis kft a MÁV-on belül és ha valami nem megy akkor sincs semmi baj. Hiszen "azért a másik kft a hibás, nem a mi kft-énk". Probléma megoldva. Utas meg állhat a peronon mint a kuka. Hiszen "Rettentően kibaszott velem" Joceee szerint ez így mind rendben van.

lyken 2010.01.27. 15:54:32

Na ennyit arról, hogy a fórummotor lenyelte a dolgot.

@Adani: Az stimmel, hogy ez az elvárás. Az is, hogy ez nem csak itt elvárás, hanem mindenhol.
Az nem stimmel, hogy a kis kft-k alkalmazottai ezen miért vannak így felháborodva?

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2010.01.27. 19:53:37

Micsoda vita megy itt a hozzaertok es a laikusok kozott.
Rohely!

Amugy en is megszivtam ezzel a kesessel, delutan haromkor.

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.01.27. 20:05:35

@lyken:
"Lehet makogni, de ha a kollgád ezt a tájékoztatást adja a pályaudvaron"
Takarítót kérdeztél meg? Netán egy karámőrt? Vagy esetleg a jegypénztárost? Mindegyik hiteles forrás...

"Eladóként neked kutyakötelességed, hogy kiszolgáld a vevőt. "
Sajnos nem. Az úgynevezett ÖNKISZOLGÁLÓ ÁRUHÁZ-akban nincsen eladó, csak árufeltöltő. Ahol van eladó, az a szakmai részlegek, jelen esetben pl. kertészeten 1-2 ember, festék osztály, faosztály, építőanyag osztály, itt hivatalosan vannak eladók, a többi árufeltöltő, akinek feladata, hogy a rábízott polcok mindig makulátlan rendben legyenek, árcímkéktől a termékekig. Ez voltam én, ebből eredően nem eladó voltam.
Jah, és igen, ezt kellett mondani, hogy nézze meg az árleolvasónál, hiszen azért szerelték fel őket. Ezt mondta a munkáltató. Tetszik nem tetszik. Nem szabad megmondogatni az árat, mert azért önkiszolgáló egy áruház mert nem fizetnek plusz eladókat, akik a vevő hátsóját nyalogatják, hanem önkiszolgálják magukat. Ugyanez a kategória, amikor fröcsögő szájjal kiabálja a vevő a tescoban, hogy nincs egy kurva eladó sem. Nincs, mert önkiszolgáló áruház, vásárolj egyedül, ha valami nem stimmel, és nincs mód megtudnod az infót (Pl a termék árát a pittyegőnél), akkor kérdezz.
Amúgy aki úgy fordult hozzám, mindig segítettem. Volt, akinek a raktár legeldugottabb sarkából hoztam le cuccot, mert ugyan a polcon nem volt, de tudtam, hogy ott kallódik egy :) De ő nem is hévazze, miafaszomért nincsen a polcon ez meg az? -al fordult hozzám.
Amúgy nem vagyok mávos, ettől független örülök, hogy kiélted mávosalkalmazott szidó perverziódat :-) És én is szeretem a rendes mávosokat :)

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.01.27. 20:10:45

@lyken:
Persze az utas ne tudja mi a trakció, attrakció, ik, gépészet, pályavasút és egyebek.
Ellenben ez az állításod nem igaz:

"Már ne is haragudj, de az utasok megveszik a jegyet a MÁV-tól. Aztán azt várják, hogy a MÁV el is szállítsa őket. Az, hogy van ikszmillió kis cég a MÁV-on belül, az az utasokat nem érdekli."

Az utas a MÁV-Starttól vesz jegyet, és vele is szerződik le. (A jegyvásárlással.) Ezt minimum tudja, hogy kivel szerződik.
Azt, hogy végül a szolgáltatást hány száz kis cég végzi, az tényleg ne érdekelje, és ne is tudjon róla, de MINIMUM azt, hogy kivel szerződött le, azt igen.
Rettentően nehéz, a jegy hátoldaláról egy 5 cm-es MÁV-START logó vigyorog vissza az utasra.

lyken 2010.01.28. 11:29:54

@Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző:
1. Nézetem szerint egy kalauz hiteles forrás kellene, hogy legyen.
2. Az áruházas definiciód félig megállja a helyét, félig nem. A MÁV nem önkiszolgáló létesítmény, alkalmazottakat tart jegyeladásra, utaskíséretre és mozdonyvezetés mellett utastájékoztatásra is. Te most csak leírtál mentségeket, hogy miért lehetséges az, hogy egymásra mutogassanak a kis kft-k, hogy az nem a ő dolguk.
3. Az utas besétál a pályaudvarra és jegyet vesz. Az nem érdekli, hogy a felelősség ellébecolására milyen kis kft-kre szabdalták fel ezt a vasutat. Lehet, hogy jogilag választ adsz, morálisan viszont nem.
4. Valószínűleg félreértettél valamit, mert nincs bajom a vasúti alkalmazottakkal. A korlátolt idiótákkal van bajom. Az a szerencse, hogy bár a MÁV vezetőségben sok ilyen melegíti a székeket, azért a melósok közt kevesebb ilyen akad.
Ha ez téged zavar, az egyéni szocprobléma. Ettől még nem fogok hasraesni egy ilyen Jocee féle "jólmegaszondom és kuss mert igazam van" makogásra.
süti beállítások módosítása