IC elviekben nem vár holmi személyvonatra. Persze ezt nem mindig tekinti a MÁV kőbevésett törvénynek. Néha mégiscsak vár. Ki tudja miért, talán vasutasok szállnának át, vagy valami más miatt? Nem tudni, de elég visszatetsző, hogy nem következetesen kezelik ezt.
Az előző postok egyikében a MÁV-os logikát kerestük a blogon, közvetlenül előtte pedig az ütemes menetrend miatti átszállás-ellehetetlenítésekről volt szó. Én most ötvözném a kettőt egy mai esettel. Algyőről szerettem volna eljutni Budapestre, 11:17-es indulással, természetesen Szegeden keresztül. A Békéscsaba felől érkező vonat 13 perc késéssel, azaz 11:50-kor futott be Szegedre. A Budapestre közlekedő IC menetrend szerint 11:45-kor indul, 46-kor el is küldték. Magyarul 20-30 útitársammal együtt "Szeged fogságába kerültünk" egy órahosszára. Bosszantott az eset, mert néhány percen múlt csak, de igazán akkor döbbentem meg, amikor az Elvirát alaposabban átböngésztem. A vonat, aminek Békéscsaba felől 9:37-kor kellett volna befutnia, 11 percet késett, ezt mégis megvárta az InterCity, 9:51-kor indult csak el! Egyesek azzal érveltek, mikor elpanaszoltam az esetemet, hogy az IC nem vár semmire, főleg nem személyvonatra. Nos, akkor mi történt háromnegyed tíz tájban? Netán akkor "vasutas haver" is utazott Békéscsaba felől? Mi több, a Szegedről 11:46-kor elmenesztett vonat megérkezett 12:30-ra Kiskunfélegyházára, de csak 12:33-kor indult tovább onnan; azaz nem igazán befolyásolt volna a közlekedésén összességében, ha megvárja a Békéscsaba felől érkezőt. Összességében azonban a logika az, amit nem látok az egészben. Vagy tényleg ne várjon semmilyen vonatra az IC, ahogyan azt sokan hangoztatják (rövid időn belül úgysem lesz értelme, az utasok ilyen hozzáállás mellett el fognak fogyni, sokaknak nem mindegy ugyanis, hogy mikorra érik el a céljukat), vagy pedig akkor az észszerűség határain belül minden vonatot várjon meg (ebben az esetben azt hiszem, ez még oda tartozik, abból ítélve legalábbis, hogy két órával az én esetem előtt jó volt az IC-nek 9:51-kor indulnia. Ebben az esetben talán még az utasok sem vánodorolnak el. Lehet, hogy az IC 2-3 perces késéssel közlekedik majd, de legalább lesz rajta utas. Ez még az ütemes menetrendnek sem tenne be, ekkora késés egyébként is szinte alapvető.)
(Mellékelten csatolom a leírtakat igazoló Elvira-fotót)
Üdvözlettel:
Dizzee