MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Takarékosság jegyében

2009. október 27. - georgejr

Október 27-én határozott ideig tartó közös sztrájkot tartanak a vasutas szakszervezetek 10 és 12 óra között.

A munkabeszüntetés eldöntésére azt követően került sor, hogy a kollektív munkaügyi vita október 26-i fordulóján a kormány által előterjesztett megállapodás-tervezet aláírásával a szakszervezetek felhatalmazást adtak volna a kormánynak a mellékvonalak megszüntetésére és sok ezer vasutas elbocsátására. 

A tervezet alaphangulata jól érzékelhető az alábbiakból: „A vasúti személyszállítás megszüntetésével, illetve korlátozásával érintett vasútvonalak szolgálati helyein munkaköri feladataik ellátásában érintett, a MÁV Csoportnál tovább nem foglalkoztatható munkavállalók munkaerőpiaci esélyeinek növelése érdekében egy OKJ szakmai képesítés megszerzése költségeinek kormányzati támogatása indokolt.”

A kormány a fentiekkel elismeri, hogy létszámleépítésre készül, amit – a vonalak bezárásával együtt - szakszervezetünk ugyanúgy elfogadhatatlannak tart, mint a tervezett negyven milliárd forint elvonását a MÁV-Start költségtérítéséből.
A még elégséges szolgáltatásokról nem jött létre megállapodás.
 
Az elégséges szolgáltatásokról a megállapodás nem érdeke a szakszervezetnek. Csak parasztvakítás a tárgyalás erről. Kicsit furcsán érzem magam emiatt a sztrájk miatt. Most biztos tüske leszek minden olyan olvasóm szemében, aki hisz ebben, de ez a sztrájkocska nem arról szól, hogy x állás megmaradjon. Amikor a MÁV Zrt ott tart, hogy csak 1-2 hónapig tudja biztosan fizetni a béreket, talán nem bevételkieséssel járó akciókat kellene tervezni. 
Az elmúlt két év sztrájkjai 2 milliárdos hiány okoztak a MÁV-nak. Mennyit is spórol meg a MÁV, illetve a kormány a bezárásokkal? 4 milliárd forintot. No tessék csak elgondolkodni. A válság kitörése óta mindenhol elbocsátások voltak, kivéve az állami mammutokat, de oda is el fog érni a fűnyíró. A MÁV minden szintjén kell gyomlálni. Most biztos megkapom az arcomra, hogy mekkora bunkó vagyok, de gondoljunk már bele: miért pont a vasutat kerülje el a leépítés? Azokat az embereket kerülje el, akik a megtakarítandó 4 milliárd felét az elmúlt években elsztrájkolták? Lehet még fenntartani vonalakat, van ahol indokolt is lenne, de a leépítést nem szabad húzni, halasztani. Meg kell lépni. Különben, csak halmozódni fog a hiány, és a végén nem lesz miért sztrájkolni. 
Gondold végig....
 
(Mellesleg akkor lenne a hiteles ez a sztrájk, ha a szervező vezetők lemondanának azokról a juttatásokról, amiket FB tagságért, bónuszként és még ki tudja milyen jogcímen kapnak. De erről nem fog lemondani az a Gaskó István, aki saját bevallása szerint a főosztályvezetők 1,1-1,3 milliós bérét, továbbá a MÁV Zrt. felügyelőbizottsági tagjaként havi 130 ezer forintot tesz zsebre, nem beszélve a LIGA és VDSZSZ által fizetett tiszteletdíjakról....)

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr371478210

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

petya.bacsi 2009.10.27. 10:26:45

A vasútnál nem is tudom, mikor volt leépítés. Csak hízott, hízott és hízik most is. Ha felröppen a hír, gyorsan indul a cirkusz, sztrájkolnak, és mint valami szent tehénhez senki sem mer hozzányúlni.

Örülnék, ha lenne olyan közlekedési miniszter, vagy párt, aki felvenné a kesztyűt, és meglépne olyan dolgokat, amiket eddig nem mertek. Ne a nyúl vigye már a vadászpuskát, kérem szépen!

a Lojalista 2009.10.27. 11:02:05

Hát talán teljesül Gaskó álma és jövőre közlekedési miniszter lesz belőle:)) Na mit fog kezdeni a helyzettel, főleg ha lesz esetleg egy új "Gaskó" utódja a VDSZ élén? :))

betax 2009.10.27. 12:27:59

Szerintem így is hiteles ez a sztrájk - nem a Gaskó sztrájkol, nem ő tiltakozik, hanem a mezei jv, szolgálattevő, gépvezető, stb.

Egyébként igazán örvendetes lenne, ha nem a vasutasok tiltakoznának, hanem az utasok, akiket a 'vonalbezárások', ritkítások, leépítések érintenek.

Nem szeretném firtatni egy ilyen 'nagy olvasottságú blog' lehetőségeit az ügyben, de igazán el kéne gondolkozni azon, a kritikán kívül milyen eszköze van a blog olvasói által alkotott informális csoportnak, mint érdekelt félnek...
A sztrájk nem csak a leépítésről szól, ez nyílván elkerülhetetlen most, és az is lesz majdan a leendő technikai korszerűsítések miatt. Ezt nem vitatom, s a sztrájkot nem is a leépítés felén fognám meg a helyetekben, hanem az utasok céljai felé fordítanám...

petya.bacsi 2009.10.27. 12:58:46

@betax: mi az utas célja?

eljutni a-ból b-be kulturált körülmények között (kulturált: nem mocskos, kényelmes, télen nem nagykabátban ülős, nyáron nem szaunázós). ebből - ahogy a blog vasutas hozzászólói között is látszik - a hozzászóló vasutasok nagy része nem partner (hogy elkerüljem az általánosítást, ezért írtam így).

mellesleg a vasutasok sztrájkja már sajnos komolytalan, köszönhetően az állandó sztrájkfenyegetettségnek, az meg, hogy az utasokért sztrájkolnak. na persze. most lehet, de eddig?

georgejr · http://mav.blog.hu 2009.10.27. 13:13:20

@betax: Részben egyetértek Veled. Csak ne felejtsük el, hogy a sztrájkot mint eszközt az elmúlt két évben az utasok terrorizálására használták:( Ilyenformán az utasok már semmilyen, legyen az akár nemes is, céllal nem tudnak azonosulni. Nem értek egyet minden vonalbezárásával, de vannak bizony olyan vonalak, amit az utasok alig használnak: 1 vagy autóval, vagy busszal közlekednek. Itt nyilván nincs értelme fenntartani a vonalakat. Lehet sztrájkolni az összes vonalért és a bezárások ellen. De ha valami nem tetszik, akkor előbb mondjuk meg pontosan mi nem tetszik, esetleg törekedjünk kompromisszumra, ha kell dolgozzunk egyutt es tegyunk le egy értelmes javaslatot, amit az utasok is olvashatnak. Annak nincs értelme, hogy olyan vonalakért is sztrájkoljunk, amik fenntartása hetente többe kerül, mint amennyit az egy évben kitermel. Itt tényleg felesleges. Minden normális cégnél a veszteséget termelő szektorokat bezárják, csökkentik a termelést az adott szektorban. Miért legyen másként ez a MÁV-nál? Persze olyan vonalak is vannak, amiket nem kellene bezárni, de ha a bezárással 4 milliárd forintot takarít meg a MÁV, akkor nem hinném, hogy túl forgalmasak lennenek azok a vonalak...

Kopi3.14 2009.10.27. 13:15:57

@betax: na ők nem fognak tiltakozni, mert gyakorlatilag nincsenek A bezárandó vonalakon.

Egyébként erősen csúsztatás az, hogy a MÁV-tól vonnak el 40 misit, azt kompletten a közösségi közlekedés finanszírozásából vonják el. Ergo a Volánoktól is. A buszvezetők, volándolgozók sem szolidaritásból sztrájkolgatnának.

A szakszervezetek a jelek szerint továbbra is azon vannak, hogy pár sínbohóc kedvéért és szórakozásukra költsön az állam rengeteg pénzt, nekik adjon fizetést, alájuk gépparkot, fejük fölé fedett, fűtött épületet, hogy ők eljátszadozzanak sok helyen. Ez alatt a teljesen értelmetlen, kis forgalmú, teherszállításban jelentéktelen, személyszállításban simán kikerülhető, napi életvitel szempontjából értelmetlen vonalakat tartsanak fenn.

Kopi3.14 2009.10.27. 13:24:24

@georgejr: hát, pl. Pécsvárad-Pécs vonal, kétóránként egy Bz, egy időben MD szerelvény is ment, és átlag ül két utas rajta, ebből lehet egyik a jv. Tökéletes állatorvosi ló. Ke a korábban emlegetett Kondoros-tanyavilág vonal is, az ottaniak újságírónak azt mondták, ők kerékpárral, autóval járnak a városba, nem vonattal. Amelyikre itt kihoztuk, hogy két Bz, két személyzettel kell, a napi egy pár vonatra, mert a gép kiadása, menetidő, stb. nem engedi egyetlen műszakba betenni, s az átlagos napi forgalom két nyugdíjas, egy óvodás meg az anyukája.

kenshikun 2009.10.27. 13:32:43

Igazából elmondanám, hogy ez a fajta sztrájk azért még "élhető" mivel a munkába legalább el tud jutni az ember, és tudja, hogy munka után már járnak a vonatok, ha nem is pontosan. Nem pedig majd sztrájkolunk amikor és ameddig akarunk, azért ez már önmagábaan haladás.
Tudok azonusulni némely elemekkel, de nem az egésszel, értelmetlen mellékvonalakat (sajnos személyesen is tudok párat) megtartani egyszerűen röhely, nem, hogy fölösleges. Busszal sok helyen jobban megoldható ezeken a helyeken a közlekedés.
Elbocsájtásokról is megvan a véleményem, de nem tudom szalonképes formába önteni. A felsővezetőket meg ahogyan vannak kéne utcára rakni, a szakszervezeti vezetők pedig valóban mutassanak példát és mondjanak le arról a havi néhány milla plusszról, amit ilyen-olyan jogcímen, vagy szolgálati audiként kapnak, vagy akár áljanak be a bakter mellé váltót állítani, hogy legalább valami közük legyen a vasúthoz.
A 40 millát meg valóban a tömegközlekedéstől (pardon, közösségi közlekedéstől) vonják el, bár legnagyobbrészt a MÁV-tól, ez is igaz.
Ezekkel a folyamatos hisztikkel amiket csinálnak (főleg Gaskóék) az elmúlt két évben csak ártottak a vasútnak és javították a helyzetét a Volánoknak, amik ellen kézzel-lábbal harcolnak. Arról nem is beszélve, hogy mindeddig (mait valamennyire leszámítva) éppen az utasokkal szúrtak ki a sztrájkukkal, akikből egyáltalán pénzük lenne.
És akkor csodálkoznak, hogy nincsen utas? Gondolkodjatok csak el rajta miért...

Manyizga (törölt) 2009.10.27. 14:27:01

Érdekes, hogy a Volán-társaságok csak befenyegették a kormányt a sztrájkkal, egyből teljesítették a követeléseiket.

A vasutasok meg hiába sztrájkolnak, nem érnek el semmit.

Magyarán: kedves vasutasok, benneteket már leírtak, még lehet utóvédharcokban sztrájkolgatni, de fel lehet készülnötök a jelentős leépítésekre a MÁV-cégeknél. Egészségetekre.

gyik-680 (törölt) 2009.10.27. 14:28:17

@petya.bacsi: Milyen létszám leépitésről beszélsz???Tudod te például,hogy 2011-ig foglalkoztatási biztonság van a mozdonyvezetői munkakörbem?Ez azt jelenti,hogy addig SENKIT NEM LEHET ELBOCSÁTANI létszámleépités cimen!Ha meg nincs munka,és otthon ül fél honapot,akkor kapja az alapbérét teljes egészben,és még 5% műszakpótlékot!Tehát,igy is úgy is fizetik az adófizetők a fizetésünket!Akkor legalább hadd dolgozzanak azok a kollegák.Namost,ha kormányváltás lesz,ne aggódj,a Fidesz nem igen fog a jelenlegi dolgokon változtatni,hisz most is ő van a legjobban a változások ellen!!!

greggrant 2009.10.27. 14:37:26

Na ezért járok ide, és nem a mávfigyelőre: mert itt nem populista lózungok mennek, hanem egy kis gondolkodás is van a posztok mögött.
Egyébként meg egyetértek, georgejr :)

gyik-680 (törölt) 2009.10.27. 14:39:39

@Manyizga: Mindezek után minket érdekeljen az hogy te miként jutsz be a melóhelyedre?Na hát nemigazán érdekel ez senkit,sőt ha kirugnak,minket az sem fog érdekelni.Mi igy érvényesitjük az érdekeink.Tessék neked is szakszervezetet alapitani,és nyomást gyakorolni a munkáltatódra.Most ne gyere itt azzal,hogy ezt nem lehet,mindent lehet,csak gyávák vagytok,akiket eltapos a multi.Az a multi,akinél napi 10 órát gürizel,fizet 8 órát,és minimálbéren vagy bejelentve.Szerinted nyugdijjad,táppénzed,hogy lesz?Hát EGÉZSZÉGEDRE!

georgejr · http://mav.blog.hu 2009.10.27. 15:04:41

@gyik-680: Sajnos, sok kollégádat ez már régen nem érdekli. Ez a sztrájk ilyesmiről szól:
Van egy fogsor, az egyik fog el van rohadva, kicsit fáj is, de nem akarom, hogy kihúzzák, megtartom, majd szép lassan a tobbi is kezd rohadni, aztan az lesz a vege, hogy nem egy, hanem 3 fogat is ki kell huzni.
Kerlek ertsd meg ezt. Nem tapos el senkit a multi, ez erősen demagóg duma. A szakszervezet meg illúzió, aminek az álarca mögé lehet bújni, de eredményeket nem fog elérni. Pont a szakszervezet tapsolt el két milliárd forintot az elmúlt két évben. Őszintén: van a házadon egy ablak, nem használod, fény nem jön be, mert tűzfalra néz, télen folyamatosan huzatol növelve a gázszámlád, mit teszel? Hagyod úgy haszontalanul, vagy befalazod?

petya.bacsi 2009.10.27. 15:11:11

@gyik-680: majd meglátjuk. térjünk vissza erre a kérdésre pár hónap múlva (nem politizálok, de erre érdemes lesz visszatérni) :)

petya.bacsi 2009.10.27. 15:17:31

@gyik-680: nézd, én nem a dolgozni akaró vasutasok ellen vagyok, mindenki munkáját becsülöm (lassan már az lesz a hülye, aki dolgozik :S ).

viszont a léhűtő, dolgozni nem akaró embereket minden állami cégtől úgy kellene kivágni, mint macskát...

Manyizga (törölt) 2009.10.27. 15:37:28

@gyik-680: tudod, csak állami cégnél vannak sztrájkok Magyarországon. Mert a versenyszférában kivágnak a szakszervezettel az élen, ha sztrájkot szervezel. ;)
Én örülnék, ha egy állami cégnél dolgoznék, ahol lehet munka nélkül pénzhez jutni (pl. sztrájkok alkalmával). De sajnos, nem jutok be az elitbe. :)

Kopi3.14 2009.10.27. 15:45:14

@gyik-680: erre mondom, hogy pár sínbohóc játékát fizesse az állam? Milyen alapon? Azért a két emberért, mert elküldeni nem lehet őket tartsuk fenn a vonalat, adjunk alájuk gépet, plusz a menesztéseket is oldjuk meg, az utas által soha nem látott várót fűtsük, tartsuk karban, plusz ültessünk vasutast mellé? épp elég pazarlás a remek szakszervezeti megállapodásokkal terhelten a kieső szakaszok járulékos karbantartását, üzemi költségeit fizetni. Azt legalább meg lehet spórolni.

Aston Kanál 2009.10.27. 16:49:41

Őszintén szólva egyetértek a vonalbezárások nagy részével. Azonban sokkal több pénzt lehetne spórolni néhány (sok) felesleges vezető elbocsátásával. Feleslegesen sok a középvezetői és felsővezetői pozíció a MÁV-nál. A MÁV cégcsoport, és mint ilyen, minden egyes tagvállalatnak (nemtom, pontosan, hogy mennyi, de több, mint 100) külön igazgatótanácsa van. Ez teljesen felesleges, és nem is hatékony. Egy ilyen szintű dolgozó (muhaha) éves bére a szinte kötelezőnek tekintendő bónuszokkal együtt (a munkáltatói járulékokról stb. nem is beszélve) sok tízmillió. És - mint azt fentebb írtam - ezek sokan vannak ám.
Továbbá szét kellene nézni a közbeszerzések területén, mert nem véletlen, hogy egy izzócsere több tízezer Ft (izzó kiég - felelős kijön, fényképez (céges pénzen vett digitális géppel :)), dokumentál - melót pályáztat, nyertes villanyszerelőt hív - villanyszerelő jön, izzót cserél, számlát benyújt; megtörtént Szeged nagyállomáson). Jómagam nem vagyok vasutas, de a családban van, aki ott dolgozik, és bezony tudna mesélni ezt-azt.

Ákibard! 2009.10.27. 17:28:04

@petya.bacsi:
Folyamatos a leépítés. Hülyeségekkel nem kell bombázni a nagyérdeműt ha lehet.

lylee 2009.10.27. 18:37:27

Nekem ma lett elegem ebből az egész közlekedési hercehurcából. Elvileg délig volt sztrájk. Oké. Fél kettőkor odabattyogok a váci pályaudvarhoz, erre egy vonat sincs bent. Összesen egy induló vonatot jeleztek, azt is csak kb másfél óra múlva indították volna, ha... Átrohanok a Volánhoz, pont elérem a buszt, erre a sofőr bácsi elkezdi, hogy ő nem fogadja el a vonatbérletemet már. Hiába mondtam, hogy nem járnak a vonatok, ő erősködött, hogy ezért őt meg fogják büntetni, ha felenged a buszra. De valahogy haza kellett jönnöm, ezért vettem jegyet. De akkor minek veszek bérletet, ha nem is tudom használni? Most kezdjek el én is sztrájkolni vagy mi?

petya.bacsi 2009.10.27. 18:45:40

@Ákibard!: mit értesz leépítés alatt?

Ákibard! 2009.10.27. 18:52:30

@petya.bacsi:
Küldenek el embereket. Megszűnik a pozíciója, és nem marad a cégen belül. Nyugdíjazáskor nem vesznek fel új embereket. Stb. Nem csak úgy lehet leépíteni, hogy egyszerre elküldenek 3000 embert...

gyik-680 (törölt) 2009.10.27. 19:58:14

@georgejr: Mit fognak megspórolni,ha nem is költöttek rájuk már vagy 30-éve?A munkabért nem mert,mint irtam ,foglalkoztatási biztonság miatt mem lehet mozdonyvezetőt elküldeni.Ha mégis lesz fölösleg,akkor nyugdijba küldik.Ez már rég nem a sporólásról szól,hanem keményen a politikáról.Amúgy zártak be már itt sok vonala,mégsem lett megsporolva semmi.Ez van.

flimo13 2009.10.27. 20:08:45

Nagy dolog, ha dolgoznak is olyan, mintha részben sztrájkolnának..

flimo13 2009.10.27. 20:16:07

@gyik-680: remélem te meg a hasonszőrű pajtásaid lesznek az elsők, akiket meglincselnek az utasok.

registraal 2009.10.27. 20:16:18

Idézet magamtól, egy másik blogból:

Miért nem úgy sztrájkolnak, hogy nem kérik aznap a jegyet és nem is árúsítanak ?????
Az nem munkamegtagadás? DE.
És akkor még én is támogatnám őket.
Így, mint terroristákra tudok rájuk gondolni akik a csórókat szivatják azzal, hogy nem tudnak munkába vagy munkából utazni.

Pszt! 2009.10.27. 20:26:53

Semmi értelme a sztrájknak, hisz a viktor megmondta, hogy kormányra kerülésük esetén úgyis visszacsinálnak mindent.

lurkó 2009.10.27. 20:27:50

@Kopi3.14: Ki számit sinbohócnak?

hapcika 2009.10.27. 20:35:05

Sok ez a sztrájk már. Arra még nem tettek soha javaslatot a szakszervezetek, hogy milyen engedményeket tennének a megszorításoknál. Például fel lehetne mondani a több ezer külsős és belsős vállalkozással a szerződést és az emberek befogadásával a MÁV újra olcsóbban végezze el a munkát a vállalkozások helyett. Már sokszor bebizonyosodott, hogy a vállalkozások mögött nincs teljesítmény és csak feleslegesen szívják el a pénzt a MÁV-tól. 90 előtti állapotok, amikor is a belső vállalkozások úgy tönkre tették és pénzügyileg kifosztották az ipart, hogy a vállalatoknak és a gyáraknak csak az árnyéka maradt.

Kivlov 2009.10.27. 20:39:13

Az egész MÁV-ot el kellett volna adni rég a BKV-val együtt.
senkiházi, naplopógyűjtű, pénztemető cégek.

Ákibard! 2009.10.27. 21:30:35

@Kivlov:
Mégis kinek adod el?
Ki vállalja azt, hogy úgy adjon 100.000 féle kedvezményes jegyet, hogy az állam nem fizet utána semmit? Felejtsétek már el ezt az eladásos dumát.

warren buffet 2009.10.27. 21:41:30

a MÁV egy pénznyelde.
ha beletolna az állam most mittomén 1000mrd forintot az is elfolyna és ennyi.

nem is értem mit kell azon magyarázni hh egy vonalon van évi 13 utas de a fenntartása belekerül 340 millió forintba h akkor azt a vonalat be kéne zárni.

és mégegyszer senki nem azt mondja h ezek a falvak/tanyák dögöljenek ott meg ahol vannak, hanem mondjuk a vonat helyett lesz busz.ennyi.

dontals 2009.10.27. 21:49:17

@Kivlov: Maximálisan egyetértek! A pálya-infrastruktúrát állami kézben kell tartani és a szükséges helyeken fejleszteni, a vasúti szolgáltatást pedig át kell adni MINŐSÉGI SZOLGÁLTATÓKNAK!!! Ők érdekeltek lesznek abban, hogy szolgáltassanak és abban is, hogy elérhető áron szolgáltassanak.

elővárosi ember 2009.10.27. 22:45:59

mai, sztrájk utáni történet:
Budapest Keleti pu., hatvani vonal, 19.38-as indulással.
19.22-kor megérkezik a vonat 2. vágányra, mindenki felszáll, elhelyezkedik. 5 perccel késôbb a kalauz körbejár és mindenkit megkér hogy hagyja el a szerelvényt, mert azt kivontatják, új jön helyette.
Kinnt egy mávos szaki közben üvölt hogy nem ért semmit, ki ez a f..sz aki kérte a vontatást.
utasok le, csöndben várnak. a hangos bemondja 20, majd késôbb 30perc késéssel indulunk.
a vonatot nem vontatják sehová, lezárják, ott marad.
35 perccel késôbb betolnak egy másik szerelvényt az 1. vágányra, nagy nehezen elindul, 20.10-kor.
teljesen érthetetlen projekt volt a máv részérôl, de mintha ez lett volna a legtermészetesebb. és ez minden nap. ahh

istván123 2009.10.27. 23:07:53

Hali!
Évi sok tíz-száz milla egy olyan vonalra, ami hord 3-4 embert? Olcsóbb lenne busszal? Hát a nemi élet! Veszek mindegyiknek egy autót, egész éven tankolom, és csak a maradékot fogom megtartani.
Az a gaskó meg gondolkodjon már! eddig egyik terrorista akciója sem tudta megbénítani a gazdaságot. Mindenki bement dolgozni. KELL NEKÜNK A MÁV???
10 millió embert számolva, havi 20.000 (húszezer) Ft/ lakos pénzt visz el ez a csürhe, és akkor még senkit nem szállítottak. Ha bezárják az egész kócerájt, mindenkin mávosnak adnák a bérét a semmiért, akik nem tudják megoldani máshogy azoknak pluszban buszokat indítani ( esetleg autókat venni),AKKOR IS OLCSÓBAN MEGUSZNÁNK!!!!!!

micmac 2009.10.28. 03:15:50

@Aston Kanál: "Azonban sokkal több pénzt lehetne spórolni néhány (sok) felesleges vezető elbocsátásával. Feleslegesen sok a középvezetői és felsővezetői pozíció a MÁV-nál." Egyetértek! A melósok egyre kevesebben vannak de a vízfej az egyre nagyobb.Érdekes lenne felmérni,hogy mennyi a fizikai és szellemi létszám a MÁV-nál. Röhej amikor 1 szerencsétlen melóst 4-5-en ellenőrizgetnek,hogy hogyan is végzi a munkáját.

Dick Sand 2009.10.28. 09:15:20

Érdekes ez a vita, de én a vasút pártján állok.
Azt mondjátok nem vagytok megelégedve a vasuti szolgáltatássa. Koszos, büdös, késik, ésszerütlen.
Ez így igaz. És ez nem véletlen. Ez egy tudatos vasútromboló politika.
Ha elkezd otthon repedezni a ház fala mit teszel?
Megjavítod, felújítod.
A kormány nem ezt teszi. Szerintük le kell rombolni.
Szerintetek ha elengednek embereket a MÁV-tól akkor minden magyar állampolgár kap 20000-ftot?
Hülyeség!
Megmondom mi lesz. Kevesebb vonat, ami még koszosabb, és még pontatlanabb.
Az pedig hogy a sztrájk veszteséget okoz, az pedig tényleg csak parasztvakítás.
Vagy nektek viszafizették a bérletetek árát?

Nagymoli 2009.10.28. 10:30:47

Nem értem, mi szükség van ennyi vezetőre egy cégnél... Nem a mozdonyvezetőkre értettem. :-D
Vannak a dolgozók, meg vannak az élősködők. Ebben az országban több az élősködő, mint a dolgozó. Vasútnál, BKV-nál, mindenütt. Persze, hogy elfolynak a milliárdok..

hapcika 2009.10.28. 11:00:58

@Dick Sand: Egy vállalat önállóan gazdálkodó szervezet.
Egy állami vállalat is önállóan gazdálkodik.
Egyik vállalati törekvés a nyereségesség. A MÁV-nál pénz van mindig, csak nem ott ahova szánták. A kútfejben tűnik el a pénz. Elsősorban nem a vidéken dolgozók vannak veszélyben az elbocsájtások során,mert azokat átcsoportosítják másik vonalra. Van egy veszély, ami nem a fizikaiakat érinti, hanem az irodistákat. Ide tartozik a szakszervezet is. Kevesebb pénzt kap, kevesebb embert alkalmaz, stb. A MÁV egyes részeit privatizálták már és ezek felállították a saját szervezetüket. Azt hiszed kevesebb lett a központ, vagy a főcsoportfőnökségek létszáma? Nem, és nem a fizikai dolgozó keres milliós vagy fél milliós fizetéseket.Ott van a sok vállalkozás, nem csinálnak semmi érdemlegeset, de azt drágán. Szóval, nagyon sok lyukon folyik ki a pénz a vasútnál, ideje véget vetni ennek. Nem a szárnyvonal bezárásról szól a sztrájk, nem az ott dolgozókról, hanem a központok létszámelbocsájtásairól.
A példád se jó, mert lehet, hogy meg kell javítani a repedezett házfalat, de ha valaki eltűnteti a javításra szánt anyagot, akkor ki kell nyomozni mi történt, valamint kijavítani a hibát. Ez nem megy fájdalom és elbocsájtás nélkül. Nem megy a végtelenségig, hogy a vasútba fekteti az állam a pénzt és csak halmozódó veszteséget kap szolgáltatásként. Nem az állam dolgozik a vasútnál, hanem az alkalmazottak. Nem az állam lopja el a pénzt, hanem az alkalmazott gazdálkodik rosszul.
A Gaskó szakszervezetéhez tartoznak a váltókezelők. Ha automatizálják a váltókat, akkor a váltókezelők, feleslegesek. Más munkára át lehet képezni őket, persze, ha akarják, de 1/3 nem akarja, pedig lehetőségük lenne rá. Kérdezem, most ne automatizáljuk a váltókezelést és sztrájkoljunk, közben kiabáljuk: Megöl az állam!
Még egy kérdés: Tudod-e mennyibe kerül évente a 35000 dolgozó és hozzátartozóinak ingyenjegye és bérlete?

greggrant 2009.10.28. 11:18:42

@hapcika: az a baj, hogy nem fogod tudni megértetni ezeket az elemi közgazdasági következtetéseket a zemberekkel. az a baj, hogy a lakosság gazdasági képzése nem érdeke a politikusoknak, mert akkor kevésbé lehetne bepalizni a zembereket :-/

Dick Sand 2009.10.28. 11:27:12

@hapcika: Azzal a résszel egyetértek, hogy a vasutra szánt pénzek nem oda jutnak, ahová kellene. Ezért nem fejlődik a vasút, mert beszélnek fejlesztésekről milliárdokról vonal felujításokról, aztán mire odakerül a pénz a 66. alvállalkozóhoz, eltünik a 90%-a.
Az ebben a legbosszantóbb, hogy teljesen szabályosan, és jogilag beleköthetetlenül csinállják ezt.
A Gaskó sztrájkról inkább nem mondok semmit, de a váltóautomatizálással nem lehet spórolni.
Nem vállnak feleslegessé a váltókezelők.
Csak kényelmesebb a munkájuk, ugyanis azokat a váltókat is nekik kell állítani.
Ha pedig egy emberre nagyonsokat bíznak, akkor több lesz a balesetek száma. De ez az én véleményem. Egyébként pedig a mostani létszám is kevés. Ha leesik 10 cm hó ezek a váltók nem állnak át. Megbénul Magyarország, mert sajnálják egy nagyobb állomáson 1db váltókezelő bérét? Kb 70000ft?
Tudom menyibe kerül 35000 dolgozó, és hozzátartozó ingyenjegye, de ez nem ilyen egyszerű.
kritikusok.blogspot.com/2009/10/ma-sztrajkoltak-vasutasok.html

Kopi3.14 2009.10.28. 12:55:20

@lurkó: találd ki magad abból, amit leírtam.

@Dick Sand: azért kicsit utánagondolhatnál a béreknek, bérköltségeknek, mielőtt ilyen vad számokat leírsz... Automatizált váltóval egy állomást egyetlen emberrel megoldasz, kézi váltóállítással kell ennél több forgalom függvényében, állomásméretet is figyelembe véve. Sőt, egy ember akár hosszabb szakaszokat is tud kezelni, nem csak egy állomást. Vagyis jelentős bérköltség takarítható meg a felesleg "elküldésével".

@greggrant: az emberek nem akarják magukat képezni, ez nem politikusok témaköre lenne. Hanem azt végiggondolni, hogy ha van tíz forintom, akkor nem nagyon lehet húszat elkölteni büntetlenül belőle. Ha van egy autóm, ami havi harmincezerbe kerül, de csak húszezrem van rá, akkor kénytelen vagyok átütemezni az igényeimet, és az olcsóbban fenntarthatót megvenni, üzemeltetni. Ahogy a MÁV esetében is. Ha nem tudunk fizetni ekkora szolgáltatásért, akkor kisebbre kell szabni. minőségben, méretben, akármiben.

Dick Sand 2009.10.28. 13:16:21

@Kopi3.14: Szerinted hány váltóállító van egy állomáson jelenleg?
Elmondom: 2 Egyik az egyik oldalon, a másik a másikon.
Ebből kb egyet lehet elküldeni, mert valakinek kell azt a váltó állítani, még ha központilag is, de kell.
Egyébként pedig nem sok kézi állításu váltó van már. Mindenhol központi állításu váltók vannak, aminek az lett a következménye, hogy ha leesik egy kis hó, és fúj a szél, akkor nem állítgatják. Beállítják reggel egyenesbe, és nem nyúlnak hozzá, akkor sem, ha pl IC-nek személy, vagy tehervonatot kellene ellőzni.
Nincs a váltónál senki aki kipucolja, olajozza stb.
És azt még nem is mondtam, hogy 1 váltó több millió forint, vagy több 10 millió.
Ami ugye egy váltókezelő kb 8 évi fizetése.
és hány váltót kell cserélni egy váltókezelő megspórolásához? 10-15?

hapcika 2009.10.28. 15:33:30

@Dick Sand: A váltókezelőt példának írtam és írhattam volna másik 5-6 beosztást, csak jelezni szerezttem volna, hogy Gaskóék mennyire pitiáner dolgokba kötnek bele.
Írtam a vállalkozásokat, ezekkel meg lehet szüntetni a szerződéseket és az állományukat beolvasztani a MÁV-ba. Nem vagyok egy közgazdász, de szerintem fele akkora költséggel el tudná látni egy-egy szervezeti egység a szolgáltatási és karbantartási feladatokat.
Leírom egy multi, hogy oldotta meg a kérdést. Először elkezdte a géppark modernizációját és felmérte a benne résztvevő vállalkozások teljesítőképességét. Megállapította, hogy nagy hibaszázalékkal dolgoznak, nem tartják a határidőket, de a részelszámolások során munkabeszüntetésekkel fenyegetőztek. Két nap alatt kidobtak minden vállalkozást a gyárkapun és csak az vihették magukkal, amiről visszamenőleg számlával bebizonyították, hogy az övéké. A dolgozóikat átvették, jobb fizetéssel, és gyáron belüli egységeket alakítottak ki. Fél év múlva, határidőre kész lett a felújítás és negyedannyiba került, mint eredetileg. Minden évben elcsodálkoznak az újonc belépők, hogy mennyi mindenre költi a pénzt a multi. Az a baj, hogy a 80-as évek gazdaságpolitikájánál tart a MÁV és nem jut előre, mert a parlamentbe csak politizálni tudnak 386-an, de gondolkodni nem.

Kopi3.14 2009.10.28. 15:45:38

@Dick Sand: egy váltókezelő, mint írtam nem csak egy állomást tud ellátni. A hóprobléma hanyagságból van, ne szükségszerűségből. Egyébként mennyi is a váltókezelő bérköltsége a cégnek? Kiszámoltad már? Békéscsabán és hasonló méretű helyeken szerinted mennyi váltókezelő van? Belőlük mennyit lehetne megtakarítani?

Dick Sand 2009.10.28. 16:20:47

@Kopi3.14: A hóprobléma emberhiány miatt van.
Szerintem nincs olyan sok váltókezelő békéscsabán, a legtöbb helyen a váltókat a Forgalmi szolgálattevő állítja, a nagyobb állomásokról beszéltem, mikor 2 váltókezelőt említettem.

Igen ismerem a multik gondolkodásmódját, ha nincs munka menj munkanélkülire, és ha lesz támogatást kapok rád hogy viszavegyelek. Igy már én is jártam. Valószínű én is ezt tenném, ha vállalkozó lennék, de egy állami cég mindig más volt és más is lesz.
A vasúton mindent máv alkalmazottak végeztek.
Volt amikor kevés munka volt, és a mozdonyvezető pucolta a wc-t a vagonba. Mindenki csinált mindent.
Elengedték a vasut felét, hogy majd külső cégek ellátják a munkákat helyettük olcsóbban.
Nem így lett. Ebből csak anyi jó származott hogy a vasuti vezetők vállalkozásai szépen kaszáltak az állami közösből, mert saját maguknak anyit fizetnek amenyit nem szégyellnek.
Szerintem ugyanazt mondjuk mind a ketten.
Az én véleményem az, hogy erre a vasútra még 30000 embert kell felvenni, Gyorsvasuti pályát kell építeni, mellékvonalakat 80km-esre felújítani, és motorvonatokat járatni, aminek az üzemanyagköltsége kissebb mint a busznak, és 2x gyorsabb.

Kopi3.14 2009.10.29. 20:57:32

@Dick Sand: "Az én véleményem az, hogy erre a vasútra még 30000 embert kell felvenni, Gyorsvasuti pályát kell építeni, mellékvonalakat 80km-esre felújítani, és motorvonatokat járatni, aminek az üzemanyagköltsége kissebb mint a busznak, és 2x gyorsabb." Két kérdésem van: Miből? Kinek? Utóbbihoz kiegészítés: a vasutasoknak játszani? A 2x gyorsabb kitétel sem állja meg a helyét, ha a végállomásokon kívül is megáll a vonat, csak számolj utána, ne hasraütésre mondj egy jó nagy számot. Jelen állapotban, amikor azért van lehetőség kihasználni a nyolcvanat, de 50-nél rendre gyorsabban mehet a vonat (nem ismerem a mostani lassújeleket, legutóbbi ezirányú utazásomról beszélek, akkor ez bőven állt) a Békéscsaba-Szeged viszonylaton bizony szinte megvan a 80-as korlát, és a menetidő átlagban 1:52, busszal átlagban 2:02. Amelyik feltűnően kilóg, az plusz majd 40km-t tesz meg, de az is csak fél óra plusz. Vagyis A busz a 90-50 ritmusban tudja hozni a vonat sokkal egyenletesebb tempóját. Ezt nem lehet feljavítani nyolcvanas tempóra, átlagra. Ha meg meglépik, akkor azt soha nem fogja visszahozni a forgalom. S ezt az állami pénzt más, termelő területkre is el lehetne költeni. Ahonnan azért vissza is jöhetne valami. Utasforgalom annyira nicns ezirányban, hogy most a három napos hétvégén bizony a három kocsis Csörgő fogat nem vitt tíz embert jv-stül magával. S másnap reggel sem volt sem tömeg a vasútállomáson, sem tömeg a buszokon.

Kocsivizsgáló80 2009.10.29. 21:25:26

Nekem egy kérdésem lenne. Miért kerül nektek sokba az én és a feleségem arcképese? Áruljátok már el?

A másik. Ezt a vasutat már nagyon régen elcseszték. Csak vegyük sorra a hibákat, amiket itt ti, kedves utasok felsoroltok.

Késés? Általában nem emberi hiba miatt késik. A pályán lévő lassú jelek miatt van.

Koszos? Nem a vasutas koszolja össze. Ti. Kedves utasok. Lehetne tisztítani? Nem! Nézd meg közelebbről a kosz az ezer éves festékben lévő repedésekbe ette be magát. Itt már nem takarítani kell. Kocsi parkot cserélni!

Összességében! A vasutat az összes nagyobb, fejlettebb országban folyamatosan fejlesztették, nálunk mi történt, SEMMI. Vagy lehet, hogy javították, de csak papíron. Az autópályát viszont építették EU átlaghoz mérve kb. 3 szoros áron. Ezért miért nem lázadtok? Természetesen a fővárosban kell még egy metró. Dupla, tripla áron. Kérdem én, mire ezt befejezik mennyibe fog kerülni? A Margit híd felújítása! Miért kerül dupla pénzbe? Azt mondták, mert Mo-n nincs kapacitás az építésre és a kivitelezésre. Mert? Mert bezárták a kohászatokat stb., na, a vasútnál is pontosan ugyan ez zajlik le!!!!

A másik. A Cargó eladásából származó 100 akár néhány milliárd Ft hol van? Vettek egy pár db motorvonatot. És? Ezek a vonatok merre járnak? Pest és előváros! A vidék meg dögöljön meg. Konkrétan kelet Magyarország.
Nekünk jó az BZ, jó a BHV kocsi. Még sorolhatnám.

Amíg nem lesz a pálya, kocsipark kicserélve addig ehhez a technikához bizony ez létszám is kevés. Ez van. Sz*rból nem lehet várat építeni!

Vagy nálunk lehet?

Kopi3.14 2009.10.30. 21:49:09

@Kocsivizsgáló80: Nem lehet tisztítani, De, csak akarni kell, nem bámulni és mereszteni a seggét az erre kijelöltnek. Máttam már olyan vonatot, amin darabos szemét volt szanaszét. Az igaz, hogy az utas koszolja össze, de a mint üzemeltető dogla tisztíttatni. Talán a szolgáltatás mint olyan számodra sem ismeretlen fogalom, ha máshonnan tv, internet vonalról, aho te is elvársz bizonyos körülményeket. A pénzedért.

Feleséged arcképese. Miért járjon neki, ha nem MÁV dolgozó? akkor én is kérem ennyi erővel.Az, hogy te megkapod ok, neked munkádhoz kellhet. De hogy a feleségednek is adja a cég, az már nem járja.

Lassú jelek: azok csak nem egyik pillanatról a másikra nőttek ki, hogy a menetrend tervezésekor ezt nem tudták betervezni? Aztán a Keletiben non-stop mantra a műszaki okokból késik az is lassú jel okán van?

kelet Mo. Részleteznéd mégis milyen Kelet-Mo-ról beszélsz? Mert anno, mikor az IC szolgáltatás megjelent, akkor a 120-as vonalon nem a szutyok Bp-k jelentek meg, hanem Bpmz kocsik. Lényegesen jobb színvonallal. Aztán Miskolc felé jár a 3. generációs IC kocsik is. Mi ez, ha nem Kelet-Magyarországra is normális kocsik küldése? Uzsgyik is jöttek az alföldre, ami bizony Kelet-Mo. Egyébként a Bz Nyugat-mo-n nem zavar, csak keleten? Bizony még "fővonalon is utaztam Bz-vel rendszeresen, villamosított pályán. Veszprém-Székesfehérvár viszonylatban. Év elején Pécs környékén még MD-mot szerelvények is voltak. Ami a létező legalja volt az általam ismert vasúti szolgáltatásnak. Akkor mi van leszarva? A színvonalat emelő Halbik merre járnak? Felújított, postacsíkos BHV-kat meg láttam közlekedni Szolnok-Hatvan viszonylatban. Az előváros?

Szarból nem lehet várat építeni. Ellenben normálisan dolgozni attól még lehet, csak akarni kell.

Kocsivizsgáló80 2009.11.01. 23:03:35

Ha téged zavar az arcékesem akkor gyere te is vasutasnak és majd meg lehet váltani a világot. Más cég is adja a családtagnak!!!! Az nem probléma?

A darabos szemétről meg annyit, hogy ha van idő nálunk kitakarítják a szerelvényt!
Tudod, hogy hány darab 3G-s kocsi van? 6!!!! Érted 6! Nevetséges!

A vidék akkor is el van felejtve!

A lassú jelekről pedig annyit, hogy van ideiglenes és állandó!
süti beállítások módosítása