MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Békéscsaba és az utastájékoztatás

2009. május 19. - georgejr

Tevan Imre: IMG 7635Még jópár évvel ezelőtt rendszeresen ingáztam Békéscsaba és Mezőberény között. A csabai állomáson volt egy pozíció a vasutasoknál, úgy hívták kapus. A kapus feladata volt az utasok tájékoztatása, a vizuális tájékoztató berendezés kezelése. A vizuális tájékoztató berendezés nem volt más mint egy paraván szerű valami, amin voltak manuális órák, vágányszámok és táblák. A táblákon szerepeltek az induló, érkező vonatok, mellettük a vágányszám és a manuális óra, amit a kapus állított annak megfelelően mikor érkezik a vonat, ha késett akkor azt is jelölte. (Na erre már nem emlékszem mivel).

Majd jött a modernizáció, az átépítés és a kapusokat átszervezték a táblát eltüntették. A mondás az volt, hogy majd modernebbre cserélik és az állomás átépítése után ismét lesz. Az átépítésnél szerettek volna aluljárót is felhúzni, hogy a vágányoktól át lehessen egyből menni a buszpályaudvarra. Aki ismeri a csabai állomást az tudja, hogy a vonatok a pályaudvar jobb és bal oldalán szoktak állni. Az út középen szabad és kb 150 méteres sétával megközelíthető a Körös Volán pályaudvara. De az aluljáróból semmi nem lett, mert kiderült, hogy 150 éves állomás statikailag nem bírná. Így lassan a fejlesztések is abbamaradtak. Ennek következményeként szintén semmi nem lett a vizuális utastájékoztatásból... Bocsánat valami lett: az állomáson két helyen van kirakva papír menetrend (a kijárat külső és belső oldalán), de mint tudjuk az sokszor forgalmi okokból felborul, vagyis a vonat nem a papíron kiírt vágányra érkezik. Ez miért lehet gond? 

  1. Ha borul a rend, akkor az emberek nagy csomagokkal ész nélkül kezdenek el majd rohanni a vonathoz
  2. Ha esetlegesen egy nagyotthalló vagy siket van a pályaudvaron, akkor annak fogalma sem lesz a változásról
  3. Ha bedöglik a hangos, amire nem egyszer volt példa, akkor bizony honnan a francból fognak tájékoztatást kapni az utasok???
  4. Ha késik a vonat, és az utas nem hallja a tájékoztatást, mert mondjuk pont egy-két perccel korábban ért ki, akkor megtévesztő lehet, hiszen nem látja, hogy a vonata késik-e vagy sem.
  5. Az információs ablaknál sokszor van "ebédszünet", vagy egyszerűen nekik sincs fogalmuk arról mi történik kint. (Sőt múltkor az egyik pénztárost nekem kellett felvilágosítanom, hogy fél 12-es vonat valójában fél egyes)

Nagyon sok sebből vérzik a tájékoztatás Békéscsabán, ezt az elmúlt hetekben megtapasztalhattam. Nem kerülne sokba ha legalább egy két monitoros (CRT, net TFT) információs rendszert telepítenének, ami a Keletiben is van a pénztáraknál. Nem értem mire jó ez? Miért nem tesz meg mindent a MÁV (nem a MÁV-Start), az utasok megfelelő tájékoztatásáért?

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr991130911

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Adani 2009.05.19. 21:22:32

Érdekes ez a vizuális órás utastájékoztató, mikor volt és mikortól nincs? 2003-ban pl. tuti nem volt már meg, előtte meg nem nagyon vonatoztam onnan. 2004 óta viszont sokszor jártam Kecskemét-Békéscsaba között azóta tuti nincs semmi utastájékoztatás csak a hangos meg a kitett sajtpapírok. Elvileg majd ha odaér a 120-as vonal fejlesztése ( jelenleg Mezőtúr-Gyoma között tart) akkor teljesen felújítják az állomást lesz aluljáró összenyitva a buszossal. Egyébként mikor a buszos aluljáró épült akkor volt terv vasútira valameddig el is kezdték, vagyis van egy elkezdett alagút a buszos aluljárónál addig, de nem tudni meddig tart. Elvileg ha elkészül akkor olyasmi lesz Csabán is mint Szajolon fedett peronok, aluljáró minden peronnál vizuális LED-es kék tábla. Arról is volt szó, h Jaminában is lesz kijárata és akkor a repülőhíd feleslegessé válik, de újabban úgy tűnik ez nem fog megvalósulni, a repülőhíd marad, de felújítják. Fedett lesz végig és a járófelület megújul. A felújítás részeként a Franklin utcai átjárónál is lesz aluljáró ( a csabaiak tudják, h ott szinte mindig le van zárva a sorompó), a Sziklai úton a teljes sorompó megszűnik helyette fél és fénysorompó lesz. Terv szerint az orosházi úti felüljáró is 4 sávos lesz.

Majd kiderül mi lesz belőle, úgy tudom aluljárót Mezőberényben is terveznek, pedig szerintem pont oda szükségtelen.

Leijon 2009.05.21. 21:30:14

És mikor ér már ide az a beruházás. Minden év Januárjára beharangozzág, és minden év januárjában elmarad...vagy nemtudom.
Én is többszr felvetettem már ezt a témát, egy TFT-s vagy egy LCD-s ideiglenes megoldás tetszene, mnondjuk a pénztárak mellett és a pénztáros kezelné ha pl késés van...:)

Kopi3.14 2009.05.22. 15:11:48

@Adani: Hát, az Orosházira négysávost tenni érdekes lesz, mivel nemrég újíoták fel, a komplett jaminai környezetével együtt. Asszem az a négy sáv felejtős. Az alagút nem váltaná ki a repülőhidat, mert ahhoz déen menne, és nem vinne elég forgalmat. Az állomás és az orosházi között lenne, ott meg maximum az orosházit tehermentesítené gyalogosforgalomtól- nem vészes- a repülő hídon rengeteg olyan ember jár, aki a Tavasz utca, Rózsa utca, Kertész utca részeken közlekedik tovább, ők a lejebbi aluljáróval nem tudnak mit kezdeni. A repülőhídnak egyébként tökéletes a helye, a városközpont felé is, a forgalamt egy nem túl foirgalmas teürletre viszi, kerékpárosoknak nagy könyebbség ott járni, Jaminában pedig a Tompa utca Kertész utca kapcsolat a létező legideálisabb alternatíva. Kinőni a forgalom csak akkor tudja, ha a fürdő valaha megépül. Kb vilkágvége utáni év május negyvenedikén.

Adani 2009.05.23. 09:23:11

Vannak tervek az orosházi 4sávosításáról, főleg mióta nem lehet közvetlenül lekanyarodni róla jobbra a híd lábánál. Az ottani 3 utcában lakók ezt nagyon sérelmezik, jogosan, mert kb. 1-1.5 km kerülőút naponta. A 4sávosításnál az lesz a baj, h a feleslegesen odaépített körforgalom szűk keresztmetszet lesz.

Kopi3.14 2009.05.23. 18:36:46

@Adani: A négy sávhoz gyakorlatilag komplett új híd kell. Frissen felújított hídnál szerinted mikor fogják szétverni az egészet? PLáne, hogy a tulajdoni viszonyok is kérdésesek. S mellette nincs használható kerülőút a közlekedőknek.

aBringakirály 2009.06.17. 01:21:23

Vissza a régit!

kuriózum volt, filmesek is felvették vmi utazós sorozatban, vonattal Románia felé, mikor megálltak. meg voltak zuhanva rendesen.

de működött és a gyerekek is szerették, érdekes volt!

süti beállítások módosítása