MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Mennyit bukik a MÁV a 30 napos bérleten?

2009. március 15. - georgejr

Még februárban volt egy post itt a blogon, melyben egy utas szóvá tette, hogy 30 helyett 28 napos bérletet kapott. Ez nem csak egyedi eset, hanem egyre többen jelezték ezt nekem, illetve magam is tapasztaltam, amikor megvettem a bérletem, és a február 17-től március 16-ig érvényes. Lila köd leszállt és elkezdtem fortyogni, hogy ez lopás, csalás stb. Rögtön a bérlet megváltása után átlapoztam, a korábbi bérletszelvényeket, illetve konzultáltam egy jegyvizsgálóval is. Ennek eredménye az lett, hogy nem az utasok károsulnak a 30 napos bérleten, hanem a MÁV.

Ugyanis s MÁV az alábbi módon határozza meg a 30 napos bérletek érvényességi idejét:

Joli néni a pénztárban megnézi, hogy aznap nyolcadika van, így a bérlet a következő hónap hetedikéig lesz érvényes. Ez a policy, így egyszerű, és nem kell számolni.
Ez logikus is lenne, ha nem gergely naptárat használnánk. De azt használunk, így van 28, 30, 31 napos hónap egy évben, valamint huncut módon 4 évente 29 napos is. Így bizony az érvényességek között lesznek eltérések is, hiszen ha 30 napos hónapban vesszük meg a bérletet, akkor tényleg 30 napos bérletet kapunk a fenti logikával. De mi történik, ha a hónap 31 napos? Hát kérem szépen, akkor 31-e miatt 31 napos lesz a bérletünk.

Amennyiben februárban vásárolsz bérletet, akkor szökőévtől függően 28 vagy 29 napos bérletet kapsz. 

De még mindig nem értem miért bukik ezen a MÁV. A helyzet egyszerű. Egy évben van hét 31 napos, négy 30 napos és egy 28 napos hónap. A fentiek alapján van hét plusz napunk a 31 napos hónap miatt. Mivel a 30 napos hónapban váltott bérlet tényleg 30 napos, így ezzel semmi gondunk nincs, viszont februárban csak 28 napos bérletet kapunk. Februári bérlet 2 nap veszteség számunkra, de figyeljünk jobban: a 31 napos hónapokkal az évben nyertünk 7 napot. Ha ebből a hét napból levonjuk a februári veszteséget, akkor is marad 5 olyan nap, ami úgymond grátisz. Tehát elmondhatjuk, hogy a MÁV-Start bukik 5 napot egy évben a 30 napos bérleteken. Emlékszem, még a Kerepesi úton beszélgettem a MÁV-Start vezetőségből egy-két emberrel a 30 napos bérlet bevezetése előtt. Akkor az egyik legjobb indok a bevezetés mellett az volt, hogy így nem lesznek a fentiekhez hasonló bukták. Hát sajnos ez nem így történt, mert az érvényességi idő számítása továbbra is (kis pályaudvarokon biztosan) a normál bérlet számítási módja alapján történik. Azaz a 30 napos bérlet nevében különbözik a havi bérlettől, illetve abban, hogy bármikor kiadható…

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr601003011

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nagymoli 2009.03.15. 10:39:12

Benne van az 5 nap bukta az árában... :-)

Luxusmoszkvicsslusszkulcs 2009.03.15. 11:30:53

A MÁVnál is ugyanaz van mint a BKV bérleteknél. Tetszőleges kezdőnappal megváltott havi bérlet. Csak a marketing-pénznyelés osztálynak még nem volt annyi esze mint a fővárosi hárombetűsnél, hogy az ilyenekre (is)havi bérlet legyen ráírva. Mert akkor miben más a sima havitól ugye... Már csak azt magyarázza el nekem valaki, hogy a sima elsejétől érvényes bérletnek mi értelme van? Aki folyamatosan veszi (évi 12) az úgy sem nyer vele, ezzel ne gyertek. Az az 5 nap a "bazdmeg lejárt a bérletem" észlelési ideje. Sokkal ésszerűbb, felhasználóbarátabb a 30 napos néven árult. Ha elseje és hatodika közt valami miatt nem utazok, akkor veszem hetedikétől, és tovább is érvényes, nem fizetek azért amit nem veszek igénybe.

Ákibard! 2009.03.15. 11:37:06

@Luxusmoszkvicsslusszkulcs:
Cégek pl. nem szarakodnak azzal, hogy huu, ma 6.-ától kell megvenni, akkot az érvényes eddig és eddig utána majd nem 6.-ától, hanem 5.-étől kell megvennem, de ha Jolika beteg, akkor neki csak majd akkortól ha megjön...
A cégnél (ahol így megy, pl nővéreméknél) elszalad Marika a pénzügyes megvesz 50 havijegyet a megfeleő viszonylatokkra, éa a HR osztályon a dolgozók felvehetik.
Sok helyen nem szarakodnak azzal, hogy a dolgozó vegye meg, és majd visszafizetik neki, meg ÁFA-s számla meg anyámkinja, hanem így egyszerűsítenek rajta.

Ákibard! 2009.03.15. 11:39:34

@Luxusmoszkvicsslusszkulcs:
Meg kifelejtettem azt is, hogy 30 napos nem mindenhol kapható, hanem csak havi, mert a nyomdai költségek magasak, és ahol nem indokolt ott nem tartanak 30 naposat.
Aki nem rendszeres bérletvásárló az is jól járhat a sima vahiva, hogy kap +5 napot.
Pl ilyen vagyok én is, vizsgaidőszak előtt veszek egy havibérletet, utazok vele többet mint 8 alkalom (8 alkalomnál nullszaldós a havibérlet) majd a következő hónapban csak 4-6 egyóti jeggyel utazok.

lurkó 2009.03.15. 14:14:12

@petya.bacsi: főleg a tanulói bérletben

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2009.03.15. 18:10:30

A 30 napos és a sima havi-bérlet ára azonos, tehát a 30 (28-29) napos bérletért ugyan annyit fizetsz, mint a 34-35 napos bérletért (1-től 5-ig)

Tehát nem azon a 2 bukott napon van a hangsúly, hanem a havi bérleten bukott 5-6 napon.

Ákibard! 2009.03.15. 20:28:26

@BKV figyelő:
De a rendszeres bérletvásárló nem bukik semmit... Persze jól hangzik, de a rendszeres vásárló, vagy aki egymás után 2x vesz bérletet az ígyis-úgyis elbukja...

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2009.03.15. 20:34:30

@Ákibard!: De ezt már kiveséztük régebben, elejétől a végéig, és arra jutottunk, hogy a "30 napos" elnevezés a hibás.

Ákibard! 2009.03.15. 20:42:53

@BKV figyelő:
Tudom emlékszem... És ugye akkor is mondtam, hívhatnánk akár mozdonyra érvényes bérletnek is, ha definiálva van, hogy a mozdonyra érvényes bérlet csak az utastérbe érvényes. Hiába van ráírva, hogy mozdonyra érvényes, le van írva tetszik-nem tetszik hogy nem érvényes a mozdonyra csak az utastérbe...
Kár ezen rágódni, szokásos vesszőparipa, de ideje lenne leszállni róla...

Magyar Endre 2009.03.15. 21:29:55

jot szoltak elottem. leragott csont az egesz. ha gondolkodna es nem csak irna a bejegyzeseket nem irna hulyeseget.

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2009.03.15. 22:04:51

@Ákibard!:

Szerintem akkor is félretájékoztatás. Oké, hogy a kenyérre ráírja hogy kilós, közben csak 80 dekás, és ez a leírásban szerepel, de akkor is félrevezetheti az embereket.

De ezt már tényleg kiveséztük, felesleges róla beszélni.

georgejr · http://mav.blog.hu 2009.03.15. 23:07:38

Az a lenyeg, hogy igazabol a 30 napos berlet ilyen forman tenyleg marketing fogas.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2009.03.16. 00:19:23

@Ákibard!: A havi bérletet nem gépi jegyalapra nyomtatják?

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2009.03.16. 00:19:57

@Peti817172M: Akarom mondani, a 30 napos bérletet?

georgejr · http://mav.blog.hu 2009.03.16. 06:12:22

sok helyen kezzel kormolik ra a datumot

vanek ur 2009.03.16. 23:28:41

A "30 napos" bérletnél nem az 5 napot bukja a START (360 vs. 365 nap). Az igazi bukta az, hogy a 30 napos bérletek és a szabadságok ügyes egymásra igazításával elérhető, hogy 2 év alatt 1 szelvénnyel kevesebbet kell venni. (A még ügyesebbek kis blicceléssel akár évente megspórolhatnak 1 havi bérletárat.) Aki ingázik, jól jár, a STARTnál pedig kevesebb lesz a bevétel, megint több pénz kell majd állam bácsitól.

GoreX · http://gorexweb.hu 2009.03.17. 18:55:55

Igazából nem itt buknak a cégek a 30 napos bérleten.
Hanem amikor hétvégére esik az érvényesség.
Ha szombaton vasárnap nem vonatozik akkor két-három napot takarít meg.
Nekem a Budapesti havibérleten (ugyan ilyen rendszer)
már 18 nap előnyöm van a bevezetése óta.
Általában 1-2 napot nyerek vele havonta mindezt bliccelés nélkül. Aki nem utazik minden nap, az némi ügyeskedéssel még többet össze tud hozni.
Ahogy már említették is a szabadságok megválasztásával, fiataloknál a szünetekre, ünnepekre eséssel is kemény napokat veszítenek a társaságok. Ugyanakkor valóban +5 nap előny van alapból a fogyasztónál.

Gezuka 2009.03.22. 17:41:14

Valóban megtévesztő a 30 napos bérlet neve, de ezért Állam bácsit kell okolni:

48/2007. (IV. 26.) GKM rendelet 3. § (4):
"[...] A 30 napos bérlet bármely kezdőnappal kiváltható, és a kezdőnapon 0 órától a tárgyhónapot követő hónap azonos napját megelőző napon 24 óráig jogosít utazásra. [...]"

Ákibard! 2009.03.22. 22:23:56

@Peti817172M:
Nem csak. Van készjegyként is.
süti beállítások módosítása