MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Nincs Karácsony! - avagy Kreténfalvi Krampusz

2008. december 19. - georgejr

"A hét óráig feljelentkező tizenegy jegyvizsgálóból nyolcan sztrájkolnak, körükben tartott közvélemény-kutatás alapján egységesen azt mondják: „Nincs Karácsony!” , az eredményes megállapodásig sztrájkolnak."

A fenti maszlag olvasható a Gaskó féle munkakerülők honlapján. Tehát már a lógós banda a Karácsonyra is be akar rendezkedni.

Az elmult egy hónapban elbocsátottak 15 ezer embert. Hány tagot is számlál a kis lusta kommuna? 10-15 ezret? Hmm lenne ötletem kikkel lehetne cserélni. Tisztelt MÁV ideje lenne némi vérfrissítés a munkavállalók között. 

No de eltelt néhány óra mióta elkezdtem írni ezt a postot. Fagyoskodtam kb 3 órát Újpesten, beszéltem egy két titkos kontaktommal itt-ott, és miközben nemesebb szerveim lassan a mirelit zöldségek kellemes állapotába kerültek, megtudtam, hogy Gaskó "kurva szolidáris" István berágott, hogy valaki megfenyegette és csakazértis sztrájkolni fog karácsonykor. Persze az a maroknyi kis agyukban meg sem fordul, hogy nem politikai indítékok állnak az attrocitások mögött, hanem egy ország haragja. De neeem, ez kérem szépen politika, na persze én meg a hétszűnyűkoponyányi monyók. Elmegy Gaskó és a pereputtya....

Kedves sztrájkoló vasutasok, sínbohócok, Gaskó vallás követői,

 

Szidjátok a kenyéradótokat mint szódás a lovát, hisztiztek azért a pénzért. Hisztizzetek, pattogjatok, de figyelmeztetlek benneteket, hogy az utasok nem tűrik már ezt sokáig. Karácsonykor szeretnének békében utazni, sőt néhány elvetemült egyetemista vizsgázni. De ez ne zavarjon Titeket, ahogyan az sem, ha szembeköpnek, anyáznak, ordítanak majd Veletek. Gondolkozzatok normális ember módjára. 15 ezer ember megélhetése veszett el. Nekik még az a pénz is jó lenne, amit most kerestek. Nem kötelező vasutasnak lenni, ha büdös a munka el lehet menni, egy ember helyére 3 jönne. Csak tessék ezen elgondolkozni és felvenni a munkát.

 

Tisztel(e)t(len) Gaskó István,

 

Remélem kedves felmenői csuklanak, bárhol is legyenek. Ugye nem gondolja komolyan, hogy ezt hagyjuk? Nem gondolja komolyan, hogy egy országot sakkban lehet tartani vizsgaidőszakban, Karácsonykor?

 

Igen? Meg lehet tenni? Akkor ne tessék csodálkozni a népharagon! De kérdem én, ha olyan kurva szolidáris a dolgozókkal, miért nem jár vonattal? Miért lakik Zuglóban, emeletes, jacuzzis, liftes villában? De miből van az az új csillogó székház? Mit értett az alatt, hogy a "nehéz helyzetben lévő munkavállalók szolidárisak más munkavállalókkal"? Mert a szolidaritás ott kezdődik, hogy nem BASZOK KI ÁRTATLAN EMBEREKKEL. Nehéz ezt megérteni? Akkor tessék kicsit szocializálódni. Vagy gondolkodni, már ha még megy... 

 

 

De most inkább visszafogom magam, és várakozó álláspontra helyezkedek. Kíváncsi vagyok, hogy Kreténfalvi Krampuszok (vdszsz sztrájkolók) el merik-e baszni 10 millió ember karácsonyát. Ha igen, akkor számolni kell egy több ezres demonstrációval a székház előtt. Vagy akár a Keletiben. Nem tudom mit szólna az a pár tucat sztrájkoló, ha valamelyik nap csomaggal felszerelve kb 2-3 ezren kimennénk a Keletibe és bejelentenénk, hogy itt most vagy utazunk vagy kurva nagy baj lesz. No de addig is, aki panaszt akar tenni, kérem az alábbi linken található embereket keresse:

http://www.liganet.hu/cikk/szervezet/vezeto_tisztsegviselok.html

http://www.vdszsz.hu/drupal/index.php?q=tiszt

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr62831107

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jack/rendetteremt/ · http://www.youtube.com/watch?v=SBPvrOdFm00 2008.12.20. 11:58:41

Változatlanul az a véleményem,hogy a köcsög gaskó megérett a kiherélésére így ebben a formában,ahogy tálalja a dolgait.A sztrájkot azért időzítette mostanra,mert az utasok elégedettlenségét akarja használni fegyverként.Megfeledkezik viszont arról,hogy sztrájkolhat bármeddig,ez a fegyvere nem fog működni azért,mert ez a tízmillió birka országa.Bégetni tudnak,de tenni azért,hogy jobb legyen semmit.Amikor munkahelyet kerestem magamnak nagyon figyeltem arra,hogy mindig ugyanazokkal az emberekkel kerüljek kapcsolatba (azok között is rengeteg a rosszindulatú,sötét paraszt,de legalább miután kiismerte őket az ember nem foglalkozik velük).Én nem lennék kalauz,mint ahogy eladó sem és maximálisan együttérzek kalauznénivel és 100%-ig biztos vagyok benne,hogy amit eddig leírt az utasokkal kapcsolatos élményeiről az igaz.A magyar ember rohadtul primitív lett,ennek a népnek már nincs sem utazási,sem közlekedési,sem kommunikációs..semmilyen kultúrája.Ezért bújik el a kalauz akkor is,ha késik a vonat,mert biztos benne,hogy meglincselik a vonaton,pedig a késésről ő tehet a legkevésbé.Ennek a sztrájknak csak akkor lenne értelme,ha minden szakmára kiterjedne és teljesen lebénítaná az országot,hogy aztán végre az,akinek van esze és megteheti-ne külföldre meneküljön egy jobb megélhetés reményében.Mikor napi szinten kell arról olvasnom (BKV Figyelő blog),hogy a sofőrnek többször kellett az utasokra ráordibálnia,hogy megmozduljanak és leszálljanak egy buszról,ami kigyulladt és öt perc alatt kiégett vagy hogy (Tékozló Homár) egy benzinkúttal is rendelkező parkolóházban lángoló autó mellett zavartalanul közlekednek az emberek és a hely portása is leszarva az egészet továbbra is ki-be engedi pénzért a kocsikat-én azt mondom,hogy megérdemli ez a rohadt birka,apátiába és közönybe süllyedt nép,hogy éhen dögöljön.Majd megkapjuk a két éve rendszeresített negyedévenkénti áremelések után a kéthavonkénti majd a havonkénti áremelést;az évenkénti 2-5%-os béremelés mellé már a negyedévenkénti minden +10-15% áremelést..fog ez valakit is érdekelni?Eddig is csak hőzöngeni/bégetni bírt a sok birka.Ez egy abszurd ország,ahol mindent ellopnak,kiárulnak,lenyúlnak,ahol egy tolvaj a miniszterelnök,ahol DIREKT arcátlan jogokat adnak egy kisebbségnek,hogy polgárháborús viszonyokat teremtsenek..ebbe a miliőbe tökéletesen illeszkedik az egész máv mindenféle zrt-stől úgy,ahogy van.Ki lehet menni tüntetni,majd megunják és hazamennek..amíg ez egy miniszterelnök válasza a kialakult problémákra addig ne csodálkozzunk hát semmin.Minden tiszteletem azé az egyre kevesebb,normális emberé,aki még mer tenni azért,hogy egy normális,élhetőbb országban éljünk,de sajnos a birkák jóval és egyre többen vannak és mint tudjuk mindig a többség irányít..azokat pedig azok,akik mesterien tudják manipulálni a sok csökött agyút.Ebben az országban már rohad minden és semmiféle kilátása nincsen arra nézvést sem a közeli,sem a távoli jövőben,hogy egyszer majd itt is meg lesz becsülve mindenki,hogy nem éhbérért fogunk dolgozni olyan munkahelyen,ahol két lábbal tiporják a munka törvénykönyvét.Nincs mit csodálkozni;a gyurcsányi mentalitás már legyűrűzött a társadalom legalsó néprétegéig is,hogy mindenki lop,csal,hazudik,átveri a másikat vagy éppen leszarja,ha segítségre szorul,már bele sem rúg,csak elmegy mellette közönyösen.Innen el kell menekülni..

kalauznéni 2008.12.20. 12:03:28

petya.bacsi

a felhasználónevedből is látszik, hogy nem nőként írsz. Főleg nem kisgyerekes anyaként. Tehát szerintem ezzel minden elmondtam.

titan

itt most mi megy éppen. NMerek sztrájkolni ezért most engem támadtok. Bennem van annyi gerinc, hogy ezt beválalom, bárhol, bármikor. Az, hogy mi van elől meg hátul az írásban ezen lehet lovagolni, ha tetszik. Én tudom, hogy miért sztrájkolok, se ezt már sokadjára írnám itt le mégegyszer.

petya.bacsi 2008.12.20. 11:06:00
Nem kéne mindenben politikát látni egyébként. Divat most mindig ezt előhozni és szidni a balt meg a jobbot, de ez már nagyon unalmas. - Látod ebben most nagyon igazad van!

Mozvez 2008.12.20. 11:16:46
Egyik kutya mási eb.
Kalauz néni:
Gondoltál arra, hogy mennyit fogsz keresni jövö hónapban:(? Pont karácsony után?
Igen, gondoltam rá és arra is, hogy az azt követő meg az azt követő hónapban mennyit fogok keresni, ha hagyom magam. Mellesleg pénzügyi végzettségem lévén írtózom a hitelektől és inkább addig nyújtozom amíg a takaró ér. Így inkább nem buszozok, ha városba megyek, hanem viszem a biciklit és azzal megyek. Nem veszek csokit cukrot magamnak és a gyereket sem ezzel tömöm. Hál istennek még mindig inkább a gyümölcsöt választja mint a csokit. Nem pizzán és hamburgeren élek, ha dolgozni megyek, hanem viszem azt amit főztem vagy kenyeret amit sütöttem egy kis zsírral pirospaprikával. Így sok kicsi sokra megy alapon minden hónapban le tudok tenni egy pár ezer forintot. Igaz nincs szép tv-m meg laptopom, de nagyon szépen goblenezek, varrok, hímzek és azt veszem meg ami kell nem pedig azt ami megtetszik. Nem szállodába megyek nyaralni csak egy bányatóhoz sátrazni biciklivel így csak a kaja árát kel fizetni. Így is lehet élni, békében, boldogan.

Lacibetyár a te megfogalmazásodban ki a normális?
Aki hagyja magát vagy aki próbál tenni azért, hogy egy kicsit jobb legyen?

Scrabantia 2008.12.20. 11:24:52
Itt veri a nyálát az összes vasutas, én sem szeretem a Heiczinger-t, na de azért ne annyit keressen mint egy jegykezelő 8 általánossal... tudom én, hogy ez a gond, hogy miért van annak több mint a nekem... azt már nem nézi, hogy valaki egész nap a üldögél a vonaton, néha körbejár és aláfirkant valamit... úgy kibaszkodnám az összes ilyen sztrájkolót, hogy a munkaügyi hivatalig repülnének... - Kedves Scrabantia! Fel kell világosítsalak, hogy ahhoz, hogy egyáltalán esélyed legyen kallernek lenned minimum érettségivel kell rendelkezned. Innen léphetsz tovább nezetközi jegyvizsgálónak, ha van legaláb egy középfokú nyelvizsgád. Nem bántásképp mondom, de te is tipikusan azok közé tartozol akik tudatlanul ócsárolják a másikat. Szép is lenne ha csak annyiból állna a munka, hogy írkálok valamit a jegyre meg sétálgatok. Nagyon keveset tudsz és nagyon okosnak érzed magad. Először próbálj meg a dolgok háta mögé nézni és utána baszogasd az embert. de még egy kérdést engedj meg: Ha mi "hülye kallerok" csak a jegyekre írgálgatunk akkor ki meneszti a vonatot? Vagy még jobb ki nézi meg, hogy az a vonat amire felteszed becses hátsód a következő állomáson meg fog-e tudni állni?

siófoki35 2008.12.20. 12:07:24

Kezdek a teljes idegi kimerülés szélére jutni a sztrájk miatt!!!!!!!!

kalauznéni 2008.12.20. 12:10:29

petya.bacsi 2008.12.20. 11:46:08
"Mellesleg dontals, nekem gaskó sem hitelesebb mint Heiczenger csak ő legalább próbál tenni értünk."

Ezt fejtsd ki légy szíves... komolyan mondom, ez érdekelne!
Ami eddig érdekelt titeket és kifejtettem, mind ki lett forgatva. Akkor meg mi értelme?

Jack/rendetteremt 2008.12.20. 11:58:41
A hozzászólásoddal 100%-ban egyetértek.
Örülök, hogy van még ember az országban aki kicsit átlát a dolgokon és nem csak a felszínt nézi. :-)

kalauznéni 2008.12.20. 12:12:53

siófoki35 2008.12.20. 12:07:24
Kezdek a teljes idegi kimerülés szélére jutni a sztrájk miatt!!!!!!!!

Elhiszem. És sajnálom!

titan 2008.12.20. 12:17:35

kalauznéni 2008.12.20. 12:03:28

Kérlek mondd el, hogy hol láttál támadást a szavaimban, én érvelni próbálok, megmutatni neked azt az oldalt, amit viszont te nem látsz vagy nem akarsz látni. Ha viszont indokolatlanul támadással érvelsz, az maga is támadás. Ha minden ellenvéleményt támadásnak értékelsz, akkor pedig felesleges megpróbálkozni a párbeszéddel, ez esetben viszont ne is számíts másra, mint támadásra, azoktól is, akik eddig csak beszélgetni akartak.

Lacibetyár 2008.12.20. 12:21:11

"Mellesleg amíg Nyíregyháza-Debrecen táv megy 45 perc alatt addig ugyanez a táv mellékvonaoln náluk 1 óra 20 perc. Tehát kérdem én akkor, hogy akarja a máv a bevételeit növelni?"
Gondolom a pálya állapota miatt, persze ezt is fel lehetne javítani, de biztosan hallottál már költség-haszon elemzésről.
"Azt pedig ugyebár nem várhatom el a volt munkáltatómtól hogy egy 4 fős takszövből azért rúgjon ki egy embert mert én egy év után akartam csak visszamenni dolgozni nem pedig 3vagy 6 hónap után."
Milyen figyelmes, megértő voltál a munkáltatódhoz. Ez megértésveszik le, mikor amunkavállaó egy nagyobb cégnél dolgozik, mert mindenkinek az afixa ideája, hogy minden vezető totál hülye, alkalmatlan, lop, csal, hazudik, meg különben is, örüljön, hogy ilyen okos dolgozója
van.
A megállóhelyek kinézetéről meg az a véleményem, hogy van olyan állomás, amelyik szép, gondozott, virágos, mert a forgalmista a saját szépérzéke miatt ezt megteszi, van ellenkezője is, ahol a forgalmista egész nap csak a szotyit köpködi és szidja afőnököket, hogy milyen disznóólban kell dolgoznia. Ez mitől függ? Aki gondozza az "állomását" több pénzt kap? Ja a szakszervezetek közösen éppen ezt a differenciálásra szolgáló pénzkeretet szüntettették meg. Hát egyszerűbb a magasságos máv vezeőkre panaszkodni, mint a közvetlen főnök és saját kollégák előtt elismerni, hogy esetlegesen megérdemelt volt a pluszpénz meg nem adása. Történetek keringenek, hogy régen a fizetése emeléseknél milyen viták voltak 10-20 fillér különbségekért. Aztán a jól megérdemelt fizeté kézhez kapása után elvonult a sértett munkavállaó és jól leitta amagát, a 10 fillér emelés sokszorosáért.
Amúgy meg az esélyegyenlőséggel teljesen igazad an, minden faluba metrót, emeletes pályaudvart, és szív centrummal egybeépített szuper kórházat.
Amúgy meg Istvánt szidjad, na ne a gaskót, hanem a Szent-et, hogy miért 10 falunként építettett 1 templomot. Már akkor oda volt az esélyegyenlőség, hiszen abban a faluban, ahol a templom, volt, könnyeb volt a papnál okosodni.
A gyermekednek meg szerintem úgy teheted a legtöbbet, ha elköltözöl egy nagyobb városba, ahol nagyobbak az esélyei. Ha ez nem tetszik, akkor már rögtön rólad szól a történet, kár a gyemekeddel példálózni. Na ennyi elég is, remélem te is megérted a sztrájkolók elleni érzéseket ha a te gyereked is a napi egy busszal lenne kénytele hazajönni az ország északi feléből a délibe, és kérdéses, hogy eléri-e, felfér-e ha nem, akkor bizony nagy gáz van. Nem egyetemista, hanem csak 16 éves. Az egész a ti stztréjkotok miatt. Ezért nem vagyok szolidáris veletek, mert ti sem vagytok azok az utasokkal. Az a kaller, aki ilyet tesz, mint te, hogyan várod el később, a nagyobb megbecsülést az utasaidtól, ha te is durcás kisgyerekként, az egész vonatot szívatod meg. És ezt még le is írod, abban a hiszembe, hogy igazad van. Na ennyi elég is volt a kútba kiabálásból, megyek aggódni, hogy eléri-e a gyerekem a buszt.Nekem meg ez az igazán fontos, nem a ti pénzetek.

kalauznéni 2008.12.20. 12:23:55

Titan nem konkrétan te "támadtál". Nem veszek minden ellenvéleményt támadásnak hiszen akkor nem lennék külömb gonoldkodásban mint azok akik ezen az oldalon leírtakon csak röhögnek.
Viszont ha én beszélgetek ésez megint csak nem kifejezetten neked szól hanem mindenkinek akivek eddig írást váltottam akkor nem hozom fel csökönyösen gaskót egy olyan írásra amelyben szó sem esik még csak a szakszervezetről sem.
De mindjárt visszakeresem konkrétan mi az amire a támadás szóval utaltam és visszamásolom.

rennie 2008.12.20. 12:27:25

Kalauznéni,
Csakhogy érezd,mekkora baromságot írtál: akkor én majd a boltban nem szolgállak ki,amiért az előző vevő bunkó volt velem.

kalauznéni 2008.12.20. 12:30:03

Révén nem a munkakörülmények miatt sztrájkolunk és ezt le is írtam (csak példa volt), mégis ebben írásban már úgy van forgatva, hogy emiatt az utasokat hibáztatom. légyszi mutasd meg, holírtam én ilyet?

petya.bacsi 2008.12.20. 09:35:38
Kalauznéni: hát, a rossz munkakörülményekről nem az utasok tehetnek. Az Opel Astra/Vectra cseréjéről sem mi tehetünk. És nem csak a MÁV-nál rosszak a munkakörülmények, nem csak a MÁV-nál nézik rabszolgának és hülyének a dolgozót, nagyon sok ember tudna erről szerintem mesélni (hál' Istennek én nem).

Felelősség meg máshol is van.

Az, hogy milyen szakszervezeti vezetőtök van, arról viszont Ti tehettek, és az, hogy ilyen jelzőkkel illetnek benneteket szintúgy. Kérdezz meg egy nem VDSzSz-es vasutast. Ő is kapja a jelzőket a Ti vezéretek miatt, aki miatt hánynak és gyűlölnek az utasok. Ezen kéne elgondolkodni...

A többit a lassan lejáró időm miatt már nem keresem ki.

titan 2008.12.20. 12:33:19

kalauznéni 2008.12.20. 12:30:03

Szerintem petya.bacsi is csak arra akart rávilágítani, hogy nem azokkal szúr ki a sztrájkoló, akivel baja van, mert az autóval jár, és baromira nem hatja meg, hanem a kisemberrel, aki veszi a nem olcsó jegyet, utazik, ingázik, csak hogy dolgozhasson, tanulhasson, hogy fejleszthesse a lepusztult gazdaságot, hogy fizesse az adót, stb.

petya.bacsi 2008.12.20. 12:35:58

Kedves Kalauznéni, ha már megszólítottál:

"Ti, mint utasok gyakorlatilag semmit nem láttok a ránk bízott fealadatok mennyiségéből, a körülményekből amit el kell viselnünk sokszor, amit a munkáltató pihenőhelynek csúfol és a többiből amit még itt felsorolhatnék."

Az utasok nem látnak semmit. Tehát a kaluzok és az utasok nem egy vonaton utaznak (munkakörülményeket mi is látjuk, elvileg vonaton dolgoztok Ti is, nem???).

petya.bacsi 2008.12.20. 12:37:39

Titan, köszi, pontosan erre gondoltam a fenti gondolat mellett :)

kaparós csiga 2008.12.20. 12:37:58

A Vasúti Nemdolgozók Szabad vezetője hivatásos politikus, közgazdász, a 250 ezerről valószínűeg nagyon is jól tudja, hogy nonszensz, és nem véletlenül ezt emlegetik. Fejétől bűzlik a hal. A vasutasoknak meg csak egy része olyan, mint amilyen jelzőkkel itt az egészét illették, de tudjuk, hogy az emberek néha általánosítanak, ahogy kalauznéni is kollektíve szívatta meg az utasokat egy (vagy néhány) tahó alapján.

dontals 2008.12.20. 12:46:25

kalauznéni 2008.12.20. 12:10:29
Jack/rendetteremt 2008.12.20. 11:58:41


Na ti, akik annyira átláttok a dolgokon, mit gondoltok akik helytelenítik a sztrájkot, azok nincsenek tisztában az ország problémáival? Csak sötét bégető birkák?

Ti, akik "nem csak a felszínt nézitek" hogy gondoljátok, attól mi változik, hogy ha senki nem csinál semmit, mert úgy sz.r az egész, ahogy van?

Mit gondoltok, kinek a mindennapjait nehezítik meg a sztrájkolók? Talán Gyurcsány Ferencét, aki az utóbbi 20 évben nem is ült vonaton?

Követelni a legkönnyebb.
Sok ember dolgozik alacsony fizetésért cserébe.
A vasutasokat sem fizetik túl, kétségtelen.
Viszont amit most csinálnak az erkölcstelen, etikátlan. Nem azokkal szemben, akik fentről irányítják a dolgokat jól vagy rosszul, hanem az utasokkal szemben.

kalauznéni 2008.12.20. 12:59:06

Rennie:

Tedd! Jogod van hozzá!
De csak akkor ne szolgálj ki ha az az ember úgy volt bunkó hozzád, hogy közben életveszélyesen meg is fenyeget. Rendben?

Ja bocs ez rohadt nagy baromság igaz? Úgyhogy ne is foglalkozz vele! :-O

Laci betyár. Azt nekem ne mond, hogy az az ember aki azért ül össze a kollegákkal egy kocsiba mert 4 órakkor végez a munkahelyen nem este hétre vagy félnyolcra akar hazaérni, ha lenne egy normális utasbarát menetrend és csak 45 perc lenne a menetidő nem mondaná inkább azt hogy ne költök benzinre, nem koptatom a kocsim, mert amúgy meg a cég ahol dolgozik fizetné a bérlete 70%-át. Ja csak ehhez kellene egy olyan vezetés aki ezt felméri mint ahogy tette ezt az esztergomi vonaoln és lásd most minden vonat majden 100%-os kihasználtsággla közlekedik. Csak ott lecserélték a kocsikat meg felújították a pályát. Most pedig konkrétan olyan vonalról beszélgetünk ahol az 50km-ből csak az első 20km-ig jár busz.
Az az állomás" amiról pedig szintén konkrétan beszéltem forgalmi szolgálattevővel sőt egyáltalán semmilyen személyzettel nem rendelkezik. Így kicsit érdekes lenne szépen tisztán tartani, virágosítani.

És itt van egy konkrét példa amikor kiforgatják a szavaimat:
Milyen figyelmes, megértő voltál a munkáltatódhoz. Ez megértésveszik le, mikor amunkavállaó egy nagyobb cégnél dolgozik, mert mindenkinek az afixa ideája, hogy minden vezető totál hülye, alkalmatlan, lop, csal, hazudik, meg különben is, örüljön, hogy ilyen okos dolgozója
van.
Tessék Titan. Ez pedig konkrétan egy olyan szintű hozzáálása a dolgokhoz amit inkább nem komentálok, mert nem célom senkit sértegetni. Lehet hinni, hogy öntelt, felfuvalkodott hólyag vagyok ha neked ez így kényelmesebb kedves lacibetyár. A pletykákra és a mendemondákra soha nem adtam és nem is fogok. Nem tudom hány éves vagy de ha mást nem is azt igazán megtanulhattad volna, hogy amit hallasz minimum kettővel de legalább tízzel oszd el és akkor talán vajmi köze lesz az igazsághoz.

Amúgy meg az esélyegyenlőséggel teljesen igazad an, minden faluba metrót, emeletes pályaudvart, és szív centrummal egybeépített szuper kórházat.
Amúgy meg Istvánt szidjad, na ne a gaskót, hanem a Szent-et, hogy miért 10 falunként építettett 1 templomot. Már akkor oda volt az esélyegyenlőség, hiszen abban a faluban, ahol a templom, volt, könnyeb volt a papnál okosodni.
Ezt az írásodat remélem magd sem gondoltad komolyan!

A gyermekednek meg szerintem úgy teheted a legtöbbet, ha elköltözöl egy nagyobb városba, ahol nagyobbak az esélyei. Ha ez nem tetszik, akkor már rögtön rólad szól a történet, kár a gyemekeddel példálózni
Azzonal megteszem amint alírod, hogy finanszírozod a városi lakás árának hitelét. Merthogy csak így engedhetném meg magamnak. Azt pedig már egyszer leírtam. Én csak addig nyújtózom maíg a takaróm ér. És ezt tanítom a gyermekemnek. Nem példálózom vele ez megint csak a szavaim kiforgatása. Mellesleg ha kiszámolod mennyibe kerül vidéken külterületen lakni vagy a városban minimum egy teljes fizetést spórolok azzak, hogy kint lakom.
Igaz ez nem trendi. De van mit tennem az asztalra még ha csak egy kis zöldség az. Ezt a sok városi ember aki szép házban lakik hitelből. amiből lassan annyi lesz, hogy győzze törleszteni sose fogja megérteni.
Nem kell szolidárisnak lenned, de jól esett hogy ki tudtad adni magdból a feszkót azzal, hogy reagáltál egy olyan írásra ami nem is nekd szólt. És örülsz, hogy most jól odamondtam és jól kiforgattad a mondanivalóm igaz? Menj és tedd a dolgod inkább. Én is azt teszem, mivel lassan lejár a sztrájk időm és mehetek haza busszal, biciklivel.
A gyerek utazásáról meg annyit, hogy ha a fél országot átutazza, valószínű kollégista. A kollégium pedig adja neki a szobát ilyen esetben és nem kellett volna hazajönnie. Úgyhogy ne próbáld úgy beállítani, hogy most miattunk a gyermekednek akár egy éjszakát is a szabad ég alatt kellett volna töltenie mert ez nem igaz!

titan 2008.12.20. 13:07:30

kalauznéni 2008.12.20. 12:59:06
"A gyerek utazásáról meg annyit, hogy ha a fél országot átutazza, valószínű kollégista. A kollégium pedig adja neki a szobát ilyen esetben és nem kellett volna hazajönnie. Úgyhogy ne próbáld úgy beállítani, hogy most miattunk a gyermekednek akár egy éjszakát is a szabad ég alatt kellett volna töltenie mert ez nem igaz!"
Ezt mint anya nem gondolhatod komolyan. Persze, szép a kollégiumi élet, de a hétvégénként hazajárás fontos, mert a távollét mind a szülőt mind a gyermeket meg tudja viselni (még a tizenéveseket is)

dontals 2008.12.20. 13:13:44

Sőt a Szentestét is bent tölthetné koleszban a büdös kölke. Kell neki hazamenni Karácsonyra!

petya.bacsi 2008.12.20. 13:16:53

Na EZ már szánalmas

" A sztrájkoló szakszervezet vezetője szerint korábbi ígéretük megváltoztatásáért Gyurcsány Ferencé a felelősség, mert a miniszterelnök politikai támadást intézett a szakszervezet ellen."

Ez a van sapka/nincs sapka tipikus esete. Ha nem szólal meg, akkor azért folytatják, ha meg megszólal, akkor meg azért.

Szánalmas!!!

Ja, forrás: vdszsz.hu

titan 2008.12.20. 13:19:55

eh. mindig elfelejtem, hogy www nélkül nem működik, mint más normális weblap :(

kalauznéni 2008.12.20. 13:21:42

petya.bacsi 2008.12.20. 12:35:58
A munkánk felelősségteljes része ami konkrténan akár emberéletekbe is kerülhet nem a vonaton zajlik. Az ott kezdődik amikor ey vaságyastól 40 kilós nőnek váltót, jelzőt kell állítani, hogy a vonat közlekedhessen és a többit már nem is sorolom úgyis felesleges.

dontals 2008.12.20. 12:46:25
Azért mert más ezt teszi nekünk is kötelző beállni sorba?
Az 100%-ot módosítom 99,9%-ra akinek ugyanis a birka/nyáj kifejezés nem inge nem veszi magára.
Legutóbb az mondta Mosóczi úr, hogy azért nem ad fizetésemelést, hogy elhordjuk a kocsmába. Ezzel gyakorlatilag az összes vasutast le alkoholistázta, de legalábbis az erkölcsét vonta kétségbe. Még sem vettem magamra, pedig akkor már vasutas voltm. Mert akinek nem inge, ugyebár.....

Teljesen felesleges itt a szavakkal hadakozni a lényeg az úgyis egy. Mi sztrájkolunk, hogy megkapjuk azt ami jár (10% normális menetrend), ti pedig anyáztok minket mert ugyebár hülye bunkó vasutas, hogy mer a saját jövőjéért kiállni!

Köszöntem, hogy itt lehettem. És köszönöm az eggyütérző sorokat. Mindenkinek eredményes, békés, boldog SZTRÁJKMENTES karácsonyt kívánok.

Kallernéni

Jack/rendetteremt/ · http://www.youtube.com/watch?v=SBPvrOdFm00 2008.12.20. 13:26:47

dontals:

"Na ti, akik annyira átláttok a dolgokon, mit gondoltok akik helytelenítik a sztrájkot, azok nincsenek tisztában az ország problémáival? Csak sötét bégető birkák?"

Igen,így van,bégető birkák.Szerinted bárkinek a panaszkodásától megjavul valami ebben az országban?

"Ti, akik "nem csak a felszínt nézitek" hogy gondoljátok, attól mi változik, hogy ha senki nem csinál semmit, mert úgy sz.r az egész, ahogy van?"

Éppen ez a baj,hogy a sok hülye lenyel mindent és csak morog a bajsza alatt.

"Mit gondoltok, kinek a mindennapjait nehezítik meg a sztrájkolók? Talán Gyurcsány Ferencét, aki az utóbbi 20 évben nem is ült vonaton?"

Az enyémet is nehezítik,ne aggódj.Jól megszívtam eddig a munkába járást,a karácsonyi bevásárlást és így tovább.Az egyik ismerősöm mondta,akit szintén jól megszivattak,hogy fel kellene gyújtani néhány vasúti kocsit.Ennek nyilvánvalóan nagyobb visszhangja lenne (még ha nem is értek vele egyet),mint a sok "hülyeutasnak",aki káromkodik,de azért valahogy megoldja,hogy kocsival vagy volánbusszal célhoz érjen.Pont az a baj,hogy fletó magasról tesz az egészre,mert őt nem érinti.De ha a sztrájk következményeképpen olyan tüntetés indukálódna,mint ami most Görögországban van,akkor nyilván érdekelné.gaskó is azt akarja elérni,hogy az utasok elégedettlensége ehhez hasonló méreteket öltsön...de ebben az országban ez nem fog neki sikerülni (és másnak sem).

"Követelni a legkönnyebb.
Sok ember dolgozik alacsony fizetésért cserébe."

Ez a baj.A sok birka elmegy havi húszezerért is melózni 14-16 órában 5 ember helyett úgy,hogy nincs heti egy szabadnapja sem.Ha pedig megunja-rögtön tíz ugrik a helyére.Egy olyan országban,ahol az emberek nem állnak ki az érdekeikért nem csoda,hogy ezt kapják.A munkaadók meg tovább kísérleteznek,hogy meddig mehetnek el..a végletekig,mert itt az emberek csak morogni tudnak.

Egyik barátnőmet (30 éves,egyedülálló és gyermektelen) azért nem veszik fel sehova (ha pedig igen,akkor napi tizenx órát dolgozhat a diplomájával,nem a szakmájában,havi 50.000-ért embertelen körülmények és bánásmód közepette),mert :
- nő
- ha lenne gyermeke,akkor azért,de mivel nincs azért,mert "biztos azért akar itt dolgozni,hogy utána fél év múlva teherbe essen és elmenjen szülni"
- nincs gyakorlata (hogy lenne,amikor mindenhova csak gyakorlattal vennék fel - 22-es csapdája)
- 10 év alatt végezte el az egyetemet
- és még sorolhatnám..

Tipikus rossz reakció a másnak is/máshol is szar hozzáállás.Pont azért tart itt ez az ország,ahol.

Nálunk is van szakszervezet.Főként idősebb munkavállalókból áll,akik az "átkosban" kaptak szinte ingyen a cégtől lakást,céges óvodába járatták a gyerekeiket,kapnak a tagságukért plusz szabadnapokat és még sorolhatnám.Ma már ezek nagy része megszűnt,de ők le lettek ezzel kenyerezve.Nem is csoda,hogy januárban az igazgató az év eleji tájékoztatón azt mondta,hogy nem küldenek el senkit sem és közvetlenül utána,ahogy kiértünk a teremből három kollégámnak mondtak fel.Emberek!Ébredjetek!A bilibe lóg a kezetek!

kalauznéni 2008.12.20. 13:36:54

titan · www.punkportal.hu 2008.12.20. 13:07:30
Igazad van, nem. De az sem szép, hogy az én gyerekemet is belekeveri a dologba. Nem sajnáltatni akarom, de a családomért ölök.

kalauznéni 2008.12.20. 13:40:47

titan · www.punkportal.hu 2008.12.20. 13:07:30
Igazad van, nem. De az sem szép, hogy az én gyerekemet is belekeveri a dologba. Nem sajnáltatni akarom, de a családomért ölök.

titan 2008.12.20. 14:07:40

kalauznéni 2008.12.20. 13:40:47

Éppen ezért értheted meg, hogy más is a sajátjáért :) Azt hiszem, hogy túlságosan személyesen éled meg ezeket a mondatokat, és mivel ellenkezik azzal amit teszel, ezért ugyancsak támadásként érzékeled. Sajnos sokan vannak még így ezzel, cask az ellentétes oldalon, és ez az ami az állandó feszültséget gerjeszti. Épp ezért van, amin jobb átsiklani.
Megértést pedig szerintem addig szabad várni, amíg magunk is megértőek vagyunk, és ezt ne sértésnek vedd kérlek.

Zámbori Zita 2008.12.20. 14:08:54

Kedves Kalauznéni!

Ha valóban ennyire borzalmasak a munkakörülményeid miért dolgozol még ott? Van a helyedre 3 másik aki szívesen ellátná a munkádat! "gyakorlatilag januárban 0 fizetésünk lesz" Ha ezen pontosítanál megköszönném... Elhiszem, hogy sokszor nehéz elviselni a munkáltatót és az utasokat - én is emberekkel dolgozom, és sokszor kaparom a falat. De és ez nem a személyed ellen szól, volt már, nekem is tapasztalatom vasutasokkal: bunkó módon beszéltek az utassal, stb. sajnálom, hogy ez olyanokon is csattan akik nem így viselkednek - én magam csak akkor bunkózok, ha velem is köcsög valaki, de akkor nagyon! Bocs, de amilyen a mosdó, olyan a törölköző! Ja, és mi is dolgozunk karácsonykor Szilveszterkor, Húsvétkor stb... is, nem csak Ti vagytok ilyen szörnyű helyzetben.

Lacibetyár 2008.12.20. 14:13:18

Kalauznéni!
A gyerekem hazautazásnak szükségességét ne te döntsd el, majd inkább én. A hozzászólásod erős felindulásból elkövetett hülye beszólás volt.
Az elköltözést tényleg célszerű átgonodlni, mi is ezt tettük, nem nyavajogni kell, hanem saját felelősségel tenni és következményeket bevállani. A hitelekkel semmi gond nincsen, csak sok birka nem tudja értelmesen felhasználni, ezt neked, mint szuper pénzügyi tehetségnek, azt hiszem nem kell magyarázni.
A mellékvonalak menetrendje ne a kallerek munkaidejéhez igazodjon, hanem az utasok igényéhez. A vonalon lévő önkormányzatoknak kellene összefogni és érdeklődést, elkötelezettséget mutatni a vasúti szolgáltatások iránt.
A szép vs. ronda állomások példát meg úgy látom nem akarod megérteni, mert túl bonyolult?
Igazad van, te munkaidőben sztrájkolsz, tehát a beosztásod alapján, és láthatóan nem tudsz mit kezdeni a sok hülye kommentelővel, aki a munkaidajén kívűl, SZABADIDEJÉBEN szeretné igénybevenni a vasút személyszállítás szolgáltatásait. Ha téged, szabadidődben ér valami akadályoztatás, te is meglehetősen ingerült lennél, pláme, ha a emiatt a munkahelyed is veszélybe kerülne. Mivel a máv a legnagyobb állami közlekedési cég, ennek a kiesése érint legtöbb embert. Amíg benne vagy, élvezed ennek előnyeit, a közember problémáját meg láthatóan lesz..rod. mej inkább haza, mert lejárt a munkaidőd, és azomnkívűl tényleg ne dolgozz egy percet sem. (Ha már munkaidőben sem!)
Tényleg kezdem érteni azokat, akik a kallereket fikázzák. Ha ilyen a hozzáállásod az utasokhoz, általában az emberekhez, nem kell ezt munkát csinálni. Azért mert tetszik, még nem biztos, hogy alkalmas vagy rá. Na megyek megint a buszért aggódni. Tényleg kár beléd a sok betű.

Zámbori Zita 2008.12.20. 14:13:33

Ja csak úgy általánosságban: ha én leanyáznám a munkáltatómat páros lábbal rúgna ki! Neked Kalauznéni saját döntésed miatt lesz januárban kevesebb fizetésed, Te döntöttél úgy hogy sztrájkolsz. Egy városnyi ember dolgozna, de nem tud, mert önhibáján kívül kirúgták!!! Ezt kellene végre felfogni a VDSZSZ-nek és mindenkinek aki most sztájkol. Azt hiszem ma mindenkinek örülni kellene Mo- on ha van munkája!

demke 2008.12.20. 14:21:07

Sztrájkoljanak. De pont karácsonykor, amikor mindenki a szeretteihez indulna, vagy éppen ajándékot vásárolni?
Ezúttal is köszönet a www.utazzunkegyutt.hu oldalnak, akik lehetőséget adtak az autósoknak, és nekünk szegény utazóknak, hogy egymásra találjunk, és hazajuthatunk, vagy eljuthatunk oda, ahová szeretnénk.

Zámbori Zita 2008.12.20. 14:31:13

Kedves Kallernéni!

"Az, hogy mivel utazol ezentúl a saját szuverén döntésed. De nem provokatív jelleggel azért feltennék egy kérdést: Ha mással is meg tudod oldani a munkába járást és ennyire elégedetlen vagy a vasút színvonalával (teszem hozzá a tisztasági színvonallal én is) akkor miért nem pártoltál át már rég a másik közlekedési módra?" Szerinted ha mindenki elpártol a vasúttól akkor ki fogja a Te fizetésedet, éa munkakörülményeid javítását kitermelni???
Amúgy 5 éve járok havonta 2x 3x vidékre 220 km-t és fél éve minden nap utazom Pestre. Én szeretek vonatozni, még ha néha büdös koszos is - de a miénk :)... igaz fáraszt,mert 2-3 órát zötykölődni 1 nap nem kellemes, de szeretem -jobban mint a buszt. Költői kérdés: miért kell ezt tönkretenni??? Tök jó, hogy van/volt normális vasútrendszerünk! Miért nem veszi észre senki a sztrájkolók közül, hogy ezzel nem azt éritek el amit akartok, hanem pont az ellenkezőjét. A vezetés csak azért sem fog tágítani, és ha az utasok elpártolnak tőletek, akkor csak magatok alatt vágjátok a fát!

Pöttyös Bálna 2008.12.20. 14:42:23

Kedves Kallernéni,
Ha rákeresel a posztjaimra, tudod, hogy nem támadok senkit! Szeretnélek csupán felvilágosítani, hogy KI VAGY HASZNÁLVA ÉS HÜLYÉNEK VAGY NÉZVE! Kérlekszépen, ha sztrájkolsz, akkor támogatod gaskót, a vezetődet, aki PONTOSAN TUDJA, hogy nem fogtok kapni semmit, mégegyszer mondom SEMMIT, azért mert az teljesíthetlen! A vezetőd folyamatosan kapja a kenőpénzt azért, mert az oszágban káoszt teremt, Te ebből egy árva petákot nem fogsz kapni. gaskó azért a 250ezret hangoztatja, hogy ne legyen megállapodás, mert neki ez így jó. Te viszont nem kapsz fizut, nem kapsz 250ezret és nem kapsz fizetésemelést sem! gaskó egyáltalán nem védi az érdekeidet!
Ha már ennyire összefogtok és sztrájkoltok, sztrájkoljatok azért, hogy gASKÓT LEVÁLTSÁK! Vagy számoljátok fel a szakszervezetet, és utána lehet - új vezérrel - követelni a Titeket teljesen jogosan megillető pontokat!
Mint már írtam, ha normális követelésekért fogtok sztrájkolni, akkor én magam fogok a vasúti sínekre ülni, ezzel támogatva a VALÓDI VASUTASOKAT!
(aki már olvasott tőlem, az tudja, hogy gaskó nem azért kisbetű, mert hülye vagyok, és nem tudom, hogy a főneveket nagy betűvel kell kezdeni...)

Pöttyös Bálna 2008.12.20. 14:52:19

Jah és mégvalami, amit kifelejtettem, ha sztrájkolsz, akkor a teljes listáért sztrájkolsz! Nincs olyan, hogy nekem csak a fizuemelés kell, mert a sztrájk egységes! Vagy kiírod magadra, nagy piros betűkkel, hogy a 250ezret kenje a vezetőség a hajára, fizetésemelésért sztrájkolok?
Van egy rossz hírem: amit gaskó mond, Te azért sztrájkolsz. Sajnos Te csak egy bábu vagy...
Nem ártana nektek egy új szakszerv vezető, aki valóban a munkavállalói érdekeit képviseli... És most nem az a helyzet, hogy ujjal mutogatok, hogy nektek kell lépni, mert ebben én nem tudok segíteni.

Scrabantia 2008.12.20. 15:20:04

kalauznéni 2008.12.20. 12:03:28-ra válaszként én nem teszem a seggem többé vonatra, vasárnap kicseszte a sztrájk a biztosítékot. Helyette egy autóba tettem be a seggem, megengedhettem volna magamnak hamarabb is, de gondoltam segítem a vasutat teljesárú jegyet megvéve... vasárnap kibasztak velem, van egy zsír új autóm... de tudod nem sokan vannak akiknek ilyen könnyű a választás, ha ilyen könnyű lenne, akkor rég nem sztrájkolnátok, hanem koldulnátok... Pfu kurva nagy a szint az az érettségi... egyéként meg a középfokú nyelvvizsgáról annyit, hogy a nemzetközi vonatokon a kallerok, mindig a kézzel lábbal kommunikációt választották, meg a lassan magyarul üvöltve módszert... igazán nem tudom mire fel van nagy arcod... kurva kemény munka jegyvizsgálónak lenni...

Zámbori Zita 2008.12.20. 15:54:01

Lacibetyár: kicsit keményen fogalmazol szerintem... De ezzel az érveléseddel egyetértek: "Ha téged, szabadidődben ér valami akadályoztatás, te is meglehetősen ingerült lennél, pláme, ha a emiatt a munkahelyed is veszélybe kerülne. Mivel a máv a legnagyobb állami közlekedési cég, ennek a kiesése érint legtöbb embert. Amíg benne vagy, élvezed ennek előnyeit, a közember problémáját meg láthatóan lesz..rod. mej inkább haza, mert lejárt a munkaidőd, és azomnkívűl tényleg ne dolgozz egy percet sem"

A birka-szindrómáról ami a magyarokat jellemzi ,nos csak ennyit mondanék, hogy a bírkákat jó irányba is lehetne terelni, ha okos a pásztor... szóval egy jó vezető kellene a "csűrhe" élére, de amíg mindenki a maga érdekét nézi, addig nem lesz ebből semmi... (Én magam nem vagyok se jó szónok se olyan tehetséggel megáldott, hogy alkalmas lennék a feladatra ,de nem hoszem el,hogy ebben az országban 10 millió 34 ezer emberből ne lenne senki!

Astoria & Stadionok mániás 2008.12.20. 17:22:56

Minden munkaadó, aki a munkást a vasúti sztrájk miatti késésért rúgná ki, rúgjon ki inkább egy sztrájkoló vasutast!

Reggie31 2008.12.20. 18:01:10

"A gyerek utazásáról meg annyit, hogy ha a fél országot átutazza, valószínű kollégista. A kollégium pedig adja neki a szobát ilyen esetben és nem kellett volna hazajönnie. Úgyhogy ne próbáld úgy beállítani, hogy most miattunk a gyermekednek akár egy éjszakát is a szabad ég alatt kellett volna töltenie mert ez nem igaz!"

Csak szép csendben jegyezném meg, hogy a két ünnep között nálunk például bezárnak a koleszok, és kedd délután kettőig nekem már el kéne hagynom a terepet. Emellett vettem egykét ajándékot karácsonyra amit haza kéne cipelnem, és az egyik például egy 140*200-as szőnyeg. Na azzal nem tudok Győrig buszozni úgy, hogy még mellette egy utazótáskám és egy hátizsákom is van. Szóval ha a sztrájk még kedden is tart, nem tudom mit fogok csinálni.
Kalauznéni, én sok mindent értek abból amit mondasz, sok mindennel egyet is értek. Az olyan utast aki úgy bánik a kalauzzal (vagy bárkivel ha már itt tartunk) mint ahogy veled bántak egyszerűen fejbe kéne lőni. Sajnos itt tartunk, ilyen intelligens emberek mászkálnak mindenfelé. Biztosíthatlak, én sosem csinálnék ilyet, és szerintem az ide irogatók 99-100%-a elítéli az ehhez hasonló embereket, csak a probléma pont az, hogy mi sem tudunk hazamenni karácsonykor.
És azzal én is egyetértek, hogy a sztrájk nem arról szól, hogy jobb körülmények legyenek a MÁV-os dolgozóknak (pedig az alapján amit ide írtál inkább erről kéne), hanem a feljebb felsoroltakról, amiben a 250 ezer is benne van. Ezt pedig senki nem fogja támogatni egy állami pénzből fenntartott cég esetében. Anyum jelenleg a főállása mellett 4, azaz négy mellékállásban dolgozik és örül, ha kéthetente láthat. Mint anya ezt biztosan megérted. Na. Lehet, hogy nem jutok haza.

kilam (törölt) 2008.12.20. 18:34:59

Tisztelt Vasutas Dolgozó!

Társaságunk megvizsgálta az ön által benyújtott igényeket, és ezúton szeretnénk tájékoztatni arról, hogy követeléseit jogosnak találtuk. Ezek alapján ön a következő juttatásban és béremelésben részesül:
- Egyszeri 250.000 Ft rendkívüli juttatás a MÁV Cargo Zrt eladásával kapcsolatosan
- 15% béremelés 2008. január 1-éig visszamenőleg

Egyúttal szeretnénk arról is tájékoztatni, hogy társaságunknál az Állami Számvevőszék mai árfolyamon számolva 1993 és 2006 között 2000 milliárd forint tőkeveszteséget állapított meg. Mivel ön társaságunk régi és megbecsült dolgozója, így ebben az időszakban már nálunk dolgozott.
Ezért szeretnénk, ha ebből a veszteségből is olyan mértékben részesülhetne, mint a MÁV Cargo Zrt. eladásából. Az ön által felállított arányossági mutatók figyelembe vételével szeretnénk tájékoztatni, hogy önnek ebből adódóan a következő fizetési kötelezettsége keletkezett:
- Egyszeri 5.000.000 Ft befizetési kötelezettség a MÁV csoport felhalmozott tőkevesztesége után

Új egyenlege ennek megfelelően 4.750.000 Ft tartozást mutat, amit kérünk a mellékelt készpénz-átutalási megbízás segítségével 2009. március 1-éig kiegyenlíteni. Társaságunk a várható igényeknek megfelelően részletfizetési konstrukciót dolgozott ki ön számára, melynek során a fizetéséből havi 50.000 Ft-ot levonva, a tartozás kamatmentesen törleszthető a következő 100 hónapban. Kérjük, hogy amennyiben ezzel élni kíván, azt postafordultával jelezze.

További jó munkát kívánunk!

A MÁV csoport tagjai nevében:
Kis Piroska
Pénzügyi Csoportvezető

Ui.: 2008 év végén az éves eredmények figyelembevételével ismételt
egyenlegközlőt továbbítunk önnek.

Narrátor (törölt) 2008.12.20. 20:29:08

Nos talán azzal lehetne kezdeni valamit, amit Jernee megfogalmazott, ha a mondanivalót esetleg higgadt, összeszedett formában tudnánk terjeszteni - lehetne itt is egy poszt belőle - talán ráébredne ez a sok megvezetett vasutas, hogy lófaszt nem ér gaskó vezetése, ez nem sztrájk hanem kamikaze akció, hamarosan vérengzésbe fog torkolni.
Találjanak ki teljesíthető és hasznos követeléseket, ez az egyszeri 250 e ft botránykeltésre volt csak jó.

E-one 2008.12.20. 20:44:52

Narrátor: Nem érdemes. Megpróbáltam tegnap normálisan írni, ugyanaz történt, mint bármelyik postnál itt, aki normális, azt már nem kell meggyőzni, aki meg idióta, aszerint a MÁV és a kormány bérence vagyok...
gulyas.blog.hu/2008/12/19/kedves_vasutas_4

Narrátor (törölt) 2008.12.20. 21:02:37

Ez nem is sztrájk, ez gaskó referenciamunkája az elbaszásra, úgy hallom miniszter szeretne majd lenni, mert akkor úgy több lé jut majd a mosodából.

rennie 2008.12.20. 21:11:24

Kalauznéni:

"Tedd! Jogod van hozzá!
De csak akkor ne szolgálj ki ha az az ember úgy volt bunkó hozzád, hogy közben életveszélyesen meg is fenyeget. Rendben?"

Jó, magyarázom egyszerűbben: te azért léptél sztrájkba, mert a bunkó utas megfenyegetett. Magyarán: a sztrájkjogot kihasználtad a saját (alapból egyébként jogos) sértődöttséged miatt, és hogy visszavághass annak a taplónak. Ennyi történt, miért kell ezt ideologizálni? Nem azért állt meg a vonat, mert te hirtelen rájöttél, hogy a sztrájk jogos, hanem mert megbántódtál, és visszavágásnak kapóra jött a sztrájk.
Na ez volt a nagyon nem etikus a részedről.

hard 2008.12.20. 22:39:55

Hát amit Kalauznéni itt írogat az nem semmi. Ha olyan nagy az elégedetlenség el lehet menni bankhoz. Igaz nem fogják arra felvenni, hogy bent ücsörögjön nettó 100-ért, amit ő elképzelne magának, sőt ebbe még akár napi 10-20 ügyfél beleférne nagy undorral. Viszont lehet dolgozni teljesítménybérért, persze az már nem tetszik annyira, ugye?
Nekem hiányszakmának mondott műszaki területen van egyetemi diplomám, mégis voltam 10 helyen interjún mire felvettek. Azt már nem is számolom hány helyről nem is válaszoltak.
De sebaj végzés után szeptembertől már dolgozok egy jól fizető német cégnél. Csak egy kis kitartás kellett hozzá.

NGabor 2008.12.20. 22:45:42

A jelenleg kért 506 vonat nem kevesebb attól, mint amit jelenleg továbbítanak megegyezés nélkül? Tudom, ezek nem mennek el a végállomásra.

rowi 2008.12.20. 23:12:21

azt nem tudom, hogy meg merik e játszani a karácsonyt de, hogy én a következő kaller jegyeketbérleteket szignáljára "jónapotsztrájkolok"kal fogok válaszolni az egyre biztosabb...

hitomi 2008.12.20. 23:14:28

Kalauznéni,
annak ellenére, hogy a kommentjeidben ideírtad az egész életed (bár senki sem kérdezte), kurvára nem tudtál meghatni. azért nem, mert te és a kedves sztrájkoló kollégáid egy egész országgal basztatok ki. senkit nem érdekel a te személyes sirámod, mert amikor elmentél kalauznak, nagyon jól tudtad, hogy mi fog rád várni. (ha meg még szereted is csinálni - amit oly előszeretettel hangoztatsz -, akkor pláne nem értem, mi ez a nagy siránkozás a részedről.) ahogy már más hozzászólók is mondták: más munkahelyeken azt mondja a főnök az arcodba, hogy ha nem tetszik, el lehet menni. az a ti kurva nagy szerencsétek, hogy következmények nélkül megengedhetitek magatoknak, hogy egy ország karácsonyát kúrjátok el, ráadásul te - mint x+1-edik hozzászólásodból kiderült - személyes sérelem vezérelt abban, hogy sztrájkolni kezdj; magyarán szólva visszaéltél a sztrájkjogoddal.
jobban tennéd ha lapítanál, és ha már annyira odavagy a gaskóért, akkor menj és bőgd ki magad az ő vállán. ő úgyis legalább tesz értetek valamit, igaz?...

szarjon sünt az összes sztrájkoló, gaskóval karöltve.

2008.12.20. 23:52:27

Sok mindenben egyet tudok érteni Kalauznéni-vel, de mivel én is erősen érintett vagyok ebben a kutyakomédiában, így bennem is egyre jobban halmozódik a feszültség. Az elmúlt egy hétben 2 nap nem jutottam be a munkahelyemre, 1 nap Pesten kellett a körúton éjszakázzak, mert nem járt a vonat, az utolsó Volánbuszról meg lemaradtam. (Másnap reggel 7-re értem haza.)

Mindezek mellett havonta 15000 forinttal járulok hozzá a vasút működéséhez (illetve az utóbbi időben a NEM működéséhez). Lehet, hogy nagyok az igényeim, de ennyi pénzért azért kicsit többet várnék el...
A sokak által emlegetett piszkos vonatokat, 10-15 perces rendszeres késéseket én már fel sem veszem, beérném azzal is, ha NAGYJÁBÓL kiszámíthatóan el lehetne jutni a vonattal "A"-ból "B" pontba.

Amúgy szerintem a nagy többségnek semmi baja nem lenne a sztrájkkal, ha úgy oldanák meg, mint 1-2 külföldi országban (vagy hogy ne is menjünk annyira messzire, itthon, a BKV-nál), hogy előre bejelentett időben, meghatározott ideig állna le a közlekedés.
Mondjuk 1 héttel előtte szólna a szakszervezet, hogy jövő héten hétfőn déltől este 8-ig áll minden vonat - előtte meg utána tennék a dolgukat, a bejelentett időszakban meg ücsörögnének, sakkoznának, malmoznának, tévéznének, stb stb. Ha így történne, szerintem az utasok 90-95%-a elfogadná a munkabeszüntetést és csendben maradna.

De ez, ami most van, hogy idén már hatodjára borítják fel napokra a közlekedési rendszert az egész országban, felháborító. Gondolom mindenki egyetért abban, hogy a bizonytalanság / kiszámíthatatlanság a legidegörlőbb dolog a világon. Hogy sarkos példát mondjak, olyan a mostani sztrájk miatt kialakult közlekedés, mintha a beteg elmenne a dokihoz, aki a leletet tanulmányozva azt mondaná, hogy: "valami nem stimmel, de még nem tudjuk mi az". Lehogy, hogy nincs is komoly baj, de azért hirtelen a stressz rátelepedne az illetőre...
Na ilyesmi stressz telepszik arra az utasra is, aki már 2 órája bámulja csomagokkal felpakolva az információs táblát, de nem igazán lát rajta értékelhető információt és azon tipródik, hogy sikerül-e hazajutni, vagy sem.

A másik, ami vérlázító, a Gaskó úr kommunikációja, aki kisimult arccal, alig leplezett örömmel jelenti be a híradóban, hogy "ma az ország 97%-án megbénult a vasúti forgalom, az utasok nem jutottak el a célállomásokra". (a minap hallottam, nem pont szó szerint idéztem, de a lényege ez volt). Szóval ezek után ne csodálkozzon már, ha az utasok nagy része be akarja verni a búráját. :)

Ehhez kapcsolódóan, Alomszimesz "keménykedésről" íródott eszmefuttatásához meg csak annyit tennék hozzá, hogy "hülye vagy fijam, ülj le, egyes". Nem úgy kell harcolnod a saját érdekeidért, hogy közben más emberek mindennapjait nehezíted meg, teszed kiszámíthatatlanná. Vagy ez volna a konstruktív hozzáállás?

Gaskó amúgy szerintem már teljesen hiteltelenné, tárgyalásképtelenné vált a MÁV-vezetés előtt a légből kapott követeléseivel. Gyanítom, hogy a jövőben sem fog megállapodás születni - a MÁV már csak dacból sem fog engedni neki. De ne legyen igazam.
Kívánom, hogy az ünnepekre mindenki jusson haza és békességben teljen :)

2008.12.20. 23:57:10

Jah, hozzáteszem, a világsajtóból hónapok óta folyik, hogy jövőre k*rvakemény év elé nézünk, hozzánk is be fog ütni a recesszió, még többen fogják elveszíteni az állásukat...
Mindemellett elég nagy bátorságra (vagy hülyeségre?) vall egy ilyen mértékű, ekkora közfelháborodást kiváltó munkabeszüntetés.
Vagy írásba adta valaki is, hogy a MÁV-nál nem lesz leépítés...?

petya.bacsi 2008.12.21. 07:44:20

prolab: "a MÁV már csak dacból sem fog engedni neki. De ne legyen igazam."

De legyen igazad. Ne engedjenek. Ha engednek, akkor a többi magyar állampolgárnak is fizessenek.

Manyizga (törölt) 2008.12.21. 09:05:36

Hahha, most olvasom a Totalcar-on, hogy az amerikai autógyártók miért mennek csődbe.

1, szakszervezeti-maffia összefonódások miatt nem lehet bért csökkenteni
2, korszerűtlen termékszervezet
3, kedvezőtlen hitelek a "hozzáértő" menedzsment jóvoltából

Érdekes, de mintha ezek a magyar vasútra is igazak lennének. :)

Chris79 2008.12.21. 09:41:28

Na erre varjatok gombot:

A szakszervezet elutasította a MÁV ajánlatát

A MÁV legújabb, a még elégséges szolgáltatásra tett ajánlatát is elfogadhatatlannak tartja a sztrájkot hirdető szakszervezet, értékeli ugyan a munkaadói álláspont elmozdulását, de sztrájktörésnek tartaná az ajánlat elfogadását.

A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) közleménye szerint a MÁV a szakszervezeti követelésekkel kapcsolatban továbbra is hajthatatlan, ezzel az érdekképviselet véleménye szerint "újabb kesztyűt vág az elkeseredett vasutasok arcába, aminek beláthatatlanok lehetnek a következményei".

A tárgyalásokat a még elégséges szolgáltatásokról ugyan fontosnak tartja a szakszervezet, de úgy vélik, hogy az eredeti követelésekről való érdemi tárgyalások nélkül ez csak a munkabeszüntetést konzerválja. Hozzáteszik: a még elégséges szolgáltatással kapcsolatos tárgyalásokon közeledtek az álláspontok, a munkáltató korábbi ajánlatát több mint kétszáz vonattal csökkentette. Az elmozdulást értékelik, de elfogadhatatlannak tartják. "Ugyanis nem akarjuk, hogy a vasutasok a VDSZSZ Szolidaritást sztrájktörőnek tartsák" - fogalmaznak.

A MÁV-START jogelődje és a szakszervezetek által 1995-ben a még elégséges szolgáltatásról aláírt megállapodást tartják irányadónak, különös tekintettel arra, hogy az azóta eltelt tizenhárom évben az utasok száma lényegesen kevesebb lett - áll a közleményben.

A MÁV Zrt. közleményében hangsúlyozta: a MÁV a szombati, 69. egyeztető tárgyalásokon is kompromisszumra törekedett, a sztrájk ideje alatt a napi 3200 vonatból 506 vonat közlekedését javasolta a még elégséges szolgáltatásként. A szakszervezet ezt nem fogadta el, így marad a kiszámíthatatlan vonatközlekedés. (MTI)
"A szakszervezet bebizonyította: sztrájkolni akar, de úgy, hogy az utasok alapvető jogait félretéve, meggátolja az eljutást. Minden felelősség a bizonytalan és kiszámíthatatlan vasúti közlekedésért a VDSZSZ Szolidaritást terheli" - áll a vasúttársaság közleményében.

Én azt mondom, fogjuk magunkat és menjünk a vdszsz vagy gaskó köcsög háza elé most már, mert ezt már nem lehet hagyni..:(:(:( Miért kell ennyire paraszt f@szkalapnak lennie???

Chris79 2008.12.21. 09:50:23

Ami kimaradt:

Gátoljuk meg Gaskó hazajutásást szenteste, tudja meg milyen mikor elszakítják az év legszentebb estéjén a családjától!!!!

dontals 2008.12.21. 10:32:55

Részlet a sztrájktörvényből:

"(2) Annál a munkáltatónál, amely a lakosságot alapvetően érintő tevékenységet
végez - így különösen a KÖZFORGALMÚ TÖMEGKÖZLEKEDÉS és a távközlés terén,
továbbá az áram, a víz, a gáz és egyéb energia szolgáltatását ellátó szerveknél
-, csak ÚGY GYAKOROLHATÓ a sztrájk, hogy az a még ELÉGSÉGES szolgáltatás
teljesítését NE GÁTOLJA. Ennek mértéke és feltételei a sztrájkot megelőző
egyeztetés tárgyát képezik."

Namármost mivel az elégséges mértéket sem határozták meg a MEGELŐZŐ tárgyalások során, tehát nincs is mit teljesíteni. A semmit nehéz gátolni, ugyanakkor a törvény világosan kimondja, hogy az elégséges szolgáltatást nyújtani kell, melyről előzetesen tárgyalás útján kell megállapodni. A sztrájk tehát TÖRVÉNYTELEN, mivel az elégséges szolgáltatás teljesítését nemhogy gátolják, de még csak meg sem állapodtak róla, holott a törvény világosan kimondja, hogy elégséges szolgáltatást kell nyújtani!

ÜGYVÉDEK, HOL VAGYTOK????!!!! NINCS EGY TÖKÖS ÜGYVÉD EBBEN AZ ORSZÁGBAN, AKI FELKAROLNÁ EZT AZ ÜGYET? ÓRIÁSI PRESZTIZST SZEREZHETNE MAGÁNAK!!!

martinasz 2008.12.21. 10:36:31

Jó reggelt! Figyelmesen végigolvastam a posztot és a kommenteket! és mivel a népszerűséghajhászás nagyon távol áll tőlem,bátorkodom leírni,hogy én sepciel a T.KALAUZNÉNIVEL értek egyet!Egyébként nem hogy én nem vagyok vasutas,de még a családban sincs senki! A kedves BKV FIGYELŐ és a Régi "törzskommentezők" biztos tudják hogy én "erősen balos"vagyok, nem is nagyon kommentezek már miota a figyelőhöz írt kommentek egyre jobban elkurucosodnak" Na szóval én mint ilyen ember nagyon szomorúan látom amikor az egyik melós baxtatja a másik ugyanolyan egyszerű melóst,az összefogás helyett! Ez a sztrájk,és általában a sztrájkok nem a Gyurcsányról,és nem a jobbszélső Orbánról szólnak Ök csak összeugrasztani tudják a népet,amikor meg a melósok ergymást szidják jokat röhögnek!

Nem a vasutasokat és más sztájkolokat kéne baxtatni hanam végre összekéne fogni a melósoknak és senkinek nem volna szabad ebben az országban 300-400 euróért dolgozni! Meddig mehet az hogy a 300-400 eurós oaz árakat kell kifizetnie a magyar melósnak mint 300km-el nyugatabbra az 1500-2000 eurós fizetésekből? Ez meddig mehet! Megfigyeltem az is mindig azok tépik a legjobban a szájukat akik még életükben egytelenegy percet nem dolgoztak,csak az egyetemen ücsörögtek! ezek az igazán dolgos emberek aztán "nagy igazságokat" tudnak kinyilatkoztatni ,pl,hogy ha nem tetszik el lehet menni,vagy hogy nem kötelezó ennnyiért dolgozni stb!A munkát ugyan nem nagyon ismerik csak azt hogy ,hogy köll fényképezni,hogy köll a másik ember munkájába belekötni ,hogy köll és hol köll feljelenteni a másikat! na ezeknek pl az tudom mondani,hogy egyetemre sem kötelező ám járni Miskolcról,meg Nyíregyről,Pécsre ,Meg Szegedre! Esetleg neadjúristen el lehet menni dolgozni is mundjuk 300 euróért a gyárba 3 műszakba!Na szóval egy szó mint száz a munkásoknak nem egymást kéne szidni átkozni hanem igenis ősszekéne fogni együtt kéne fellépniük a sok mocskos munkaadó ellen,és igenis 300 euróért senki ne dolgozzon!....elnézést kérek! ....mindenkinek nagyon szép,és boldog ünnepet kívánok!

Chris79 2008.12.21. 10:40:50

Ha jól megnézed, meg sem akarnak állapodni, pedig ez már a mávnak nem az első ajánlata volt. Vagdalóznak hogy ebben történt előrelépés, de a követeléseikben nem. Mit akarnak amikor a tövényileg előírt kötelezettségüket sem teljesítík, ellehetetlenítik azt, hova követelőznek ilyenkor???

Elöször teljesítsék a törvényben előírt elégséges szolgáltatást, utánna, de csak is utánna lehet követelőzni.

Nagyon tele a bakancsom ezzel az idióta barommal... jó lene ha összefogna a nép és tenne valamit ez ellen a birka ellen.

dontals 2008.12.21. 10:49:14

martinasz: feltételezem, téged nem érint a vasutasztrájk, mert én is megfigyeltem, hogy azok tépik a legjobban a szájukat, akik vagy maguk is vasutasok és idehordják sirámaikat, vagy pedig az utóbbi években nem tették vonatra a seggüket és annyira szolidárisak a vasutasokkal, hogy a békés nyugodt Karácsonyra készülő ember, aki történetesen a szeretteihez utazna már-már súlyos cselekményt követ el azzal, hogy fel meri emelni hangját az ilyen sötét bunkók ellen, mint amilyenek a sztrájkolók.

Úgyhogy ha nem szóltál volna, bölcs maradtál volna. Nagyon megható ez a "Magyarország proletárjai egyesüljetek a gonosz imperialista kizsákmányoló burzsoá ellen, akik titeket éhbáérért dolgoztat" szöveg, mely egyeseknél már-már vetekszik a Kommunista Kiáltvány elszántságával. És amellett a kétségtelen tény mellett, hogy Magyarországon nyilvánvalóan alacsonyabb a bérszínvonal, mint nyugat felé a határ másik oldalán én inkább Ünnepelni szeretnék rokonaimmal a legszentebb Ünnepen nem pedig "fellépni a sok mocskos munkaadó ellen", mint írod. Jövőre úgyis kevesebben lesznek a mocskok, a világválság miatt sorra húzzák le a rolót!

martinasz 2008.12.21. 11:21:35

Kedves DONTALS! Jó rendben! de akor döntsétek el hogy mit akartok! jó? Mert az nem megy hogy felgyújtjátok a tévét,szétveritek a várost,kopaszra nyírt csűrhe masírozik,tojással és utcakövekkel dobálja a rendőröket és az orditja hogy a kormány meg a Gyurcsány takarodjon amikor meg végre van valaki aki fellép a kormány intézkedései ,megszorításai gyalázatos tevékenysége ellen akkor meg azokat kezditek el gyalázni mocskolni, ahlyett hogy kiállnátok mellettük támogatnátok őket! Sajnos ma Magyarországon csak nagyon kevés olyan ember van akinek van érdekérvényesítési lehetősége /egészségügy,oktatás,vasűt,bkv/ sajnos valóban a sok adócsaló,senkiházi,8-10 főt foglalkoztató neve sincs KFT-nél,Bt-nél erre valóban nincs lehetőség! Azoknak dolgozzatok csak lehajtott fejjel mint a bírkák hvi 300 euróért a szalag mellett a gyárakban 3 műszakban! Ez a nép ezt érdemli!

dontals 2008.12.21. 11:27:56

Martinasz!
Megkérdezhetem, hogy te miről beszélsz?
Ne haragudj, de te normális vagy???

Chris79 2008.12.21. 11:32:53

Dontals:

Ez a kérdés bennem is felmerült ahogy olvastam martinasz postját:)

martinasz 2008.12.21. 11:34:04

Ha nem értetted volna meg csak azt akartam mondani,hogy nem az egyik egyszrű ,300 euróért dolgozó melósnak kéne szidni átkozni a másik szerncsétlen ugyancsak 300 euróért dolgozó sorstársát,hanem végre összekéne fogni! hogy ne legyünk végre a milliárdosok játékszerei! ÜDV!

titan 2008.12.21. 11:34:33

martinasz 2008.12.21. 10:36:31

Igazad van, akartam én is egyetemre járni, de mivel nem tudtam volna belőle megélni, ezért munkát kellett vállalnom, azóta is dolgozom, próbálok előrébb jutni, és megyeget is valamennyire, de ezt csakis az egyéni erőfeszítéseimnek köszönhetem, nem az ún. nyomásgyakorlásnak. Persze igaz, nem is veszem magamra, mert nem a számat tépem, csupán próbálok beszélgetni, és a nemtetszésemet kinyilvánítani.

martinasz 2008.12.21. 11:21:35

csatlakozom dontals kérdéséhez...

Chris79 2008.12.21. 11:34:57

Egy kis ráadás a mai naphoz, drága jó narancsos pártunk ott rohadjon meg ahol van:

Index főoldal:

A Fidesz a sztrájkolók oldalán áll

* MTI - ugyelet@mail.index..hu

| 2008. december 21., vasárnap 09:36

Rendkívüli ülést tart hétfőn az Országgyűlés költségvetési bizottsága a szakszervezeti sztrájkok miatt, az ülést a Fidesz képviselői kezdeményezték - tájékoztatta Szijjártó Péter, az ellenzéki párt szóvivője szombaton az MTI-t. A kormányszóvivő erre úgy reagált: nem helyes politikát keverni munkavállalók és munkáltatók közötti bérvitába.

index.hu/politika/belfold/fidszt1221/

martinasz 2008.12.21. 11:43:20

Na mi van kéremszépen már az alcsuti dakota se tetszik,hát mégse ő az isten?

Chris79 2008.12.21. 11:52:35

Lehet ugyanabból a megyéből származik dakota bácsi ahonnan én is, de sosem volt szimpatikus, sosem szimpatizáltam vele.

Az utóbbi időben meg csak növekedett az unszimpátiám iránta.

A délibe van egy zöldséges ismerősőm.
A sztrájknak köszönhetően van nál apár romlott tojás,paradicsom,narancs... na azokat küldöm Gaskónak és Dakota Orbáncos majomnak...

chipetke · http://mavsztrajk-e.wamma.hu/ 2008.12.21. 12:06:16

martinasz! Lehet, hogy nem űnt föl, de itt most politikai oldaltól mentesen a sztrájk mikéntjével van a baj (értsd: néhány órával előtte bejelentve, elégséges szolgáltatás nélkül teszik). A politikát te hoztad ide, te képzeled bele... spleciel én pártsemlegesen utálom az egészet. Pedig nagy vasútbarát vagyok.

Chris79 2008.12.21. 12:11:40

Ha már ennyire szolidáris /reptér/ a VDSZSZ, akkor legyen velem is szolidáris... szolidaritásból egy VDSZSZ-es se legyen otthon szenteste!!!!

faceofturn 2008.12.21. 12:24:06

Hmm... érdekes... Én azért szívesen kipróbáltam volna azt az új menetrendet, ami ellen a VDSzSz olyan hevesen tiltakozik, mert ha jól sejtem valami oka csak volt a nagy vonat átcsoportosításoknak, hisz biztos végeztettek a mávos fejesek felmérések az utazóközönség szokásairól, az utasok javaslatait is lehet figyelembe vették...
Érdekelne, hogy honnan veszi a szakszervezet, hogy az új menetrend olyan rossz az utasoknak, ha az utasok még ki sem próbálhatták azt???
Én személy szerint egészen megörültem neki, hogy lesz olyan járat, amivel Pécsről Miskolcra átszállás nélkül el tudok jutni, és persze visszafelé sem kellett volna 2 helyjegyet váltanom...
Gondoltam leszek is olyan bátor, és másfél hete, 11-én el is utaztam Miskolcra, gondolván, hogy majd következő hét szerdán, a visszaút során már 1 órás várakozás vagy 10 perces sprintelés nélkül megúszom a Keleti-Pályaudvaron való tartózkodást... E helyett az új menetrend szerint 5 óra 8 perces utat 9 óra és 45 perc alatt tettem meg, persze nem vonattal, hanem busszal, 2 átszállással (Eger, Bp.), összesen kb 2 óra köztes várakozással buszpályaudvarokon, mert ugye akkor már javában dúlt a sztrájk, és még hálás is vagyok a Volánnak, mert voltak olyan előrelátóak, és indítottak közvetlenebb (azért minden mégsem lehet tökéletes) járatokat, amikkel spóroltam 1 órát.
Egyébként ezen az egész sztrájkon a Volán jár jól, mert ugyan kell fizetni túlórákat a behívott sofőröknek, de ilyen jó még talán sohasem volt a buszok kihasználtsága.
Miután közölték, hogy karácsonykor mégsem lesz vonatközlekedés - a korábbi "nem zavarjuk meg az ünnepeket" maszlag után - el is kezdetem keresgélni a megfelelő BUSZjáratot...

hard 2008.12.21. 13:38:25

dontals 2008.12.21. 10:49:14

Én ha 5 évente tán 2-3-szor vonatozok, de mégis az utasokkal szimpatizálok. De ezt csak új leírtam, nem kötök bele amit mondasz.

hard 2008.12.21. 13:41:34

faceofturn:

Amit én ismerek járatot az hétköznap is 75% feletti kihasználtságú. Hétvégén sokszor nem elég 3 busz, ami között van emeletes is. Ráadásul azonos vonalon fél órával később van IC is. A két pályaudvar egymás mellett. És még kb 1 éve a busz járatokat ritkították, mivel azonos vonalon megy a vonattal. Hát köszönöm szépen. Csak a busz megy rendesen mindig a vonatnál meg bármi lehet.

Scrabantia 2008.12.21. 14:02:27

Martinas az a te bajod, hogy nem tudsz megélni egy diplomával... Tipikusan az a hozzáállásod, hogy neked nincs diplomád akkor másnak se legyen... Nekem van kettő is, most végzem a 3-at, jól élek, és leszarom az olyan irigy köcsögöket, mint te... 2002 óta nincs a Fidesz kormányon... Miről beszélsz te szerencsétlen? Ellenzékben vannak, nincs többségük a parlamentben, mégis mindig ők basznak el mindent... Csak sajnálni tudlak...

KíváncsiFáncsi (törölt) 2008.12.21. 14:28:21

Gaskó alól kéne kivenni a kitudja milyen csilivili többmilliós autókát,és akkor tessék,juss haza karácsonyra ahogy tudsz!majd akkor megtudná,milyen érzés!nem igaz h nem tudják azt a nyomoroncot kirúgni onnan a francba,az összes sztrájkoló vasutassal együtt!

KíváncsiFáncsi (törölt) 2008.12.21. 14:31:29

Ja és még annyit,hogy amint én tapasztalom,nyomorogva,túlzsúfolva,de valahogyan nagy nehezen meg tudják az emberek oldani a Volánnal az utazást.Ha a Volán bővítené az induló járatainak számát,mindenki kényelmesen el tudna utazgatni azzal is.ha a vasutasok azt hiszik,h olyan hű de nagy szükségünk van rájuk,hát tévednek...Leleményes ember a magyar,nem néhány idióta fog vele kitolni az biztos.

martinasz 2008.12.21. 14:39:17

Kedves Scrabantia! Sújyós szövegértelmezézési zavarod láttán arra a kövaetkeztetésre jutottam,hogy teljesen felesleges volt kitanulnod az én pénzemen,azért a két diplomáért,hogy a folyamatban lévő harmadikat már ne is említsem!Én ugyanis nem szidtam a Fidesz zéerté-t!A T.Orbán úr,és a Fidesz zéerté mint azt bizonyára te is tudod a véres verejtékkel dolgozó munkásemberek,ezúttal a vasutasok mellé állt,akárcsak én! Őszintén remélem hogy a harmadik diplomád megszerzése után hamarosan te is munkát vállasz majd,és nem csak fogyasztani fogsz ,hanem végre termelni is!Biztos tudod te is, az asztalra előbb rá kell tenni valamit,levenni róla csak utána lehet!....Jó egészséget,kellemes ünnepet kívánok neked!ÜDV: MARTNÁSZ!

georgejr · http://mav.blog.hu 2008.12.21. 15:19:32

martinasz nem értem, hogy mit ertesz elkurucosodás alatt... Bár már megkaptuk, hogy szélsőségesek vagyunk... (en is balos bealitottsagu vagyok)
"martinasz 2008.12.21. 11:34:04
Ha nem értetted volna meg csak azt akartam mondani,hogy nem az egyik egyszrű ,300 euróért dolgozó melósnak kéne szidni átkozni a másik szerncsétlen ugyancsak 300 euróért dolgozó sorstársát,hanem végre összekéne fogni! hogy ne legyünk végre a milliárdosok játékszerei! ÜDV!"
Az a 300 euroert dolgozo munkas, dolgozni akar, karacsonyozni akar, de ha a masik 10000 300 euros munkas nem hagyja, akkor miert fogjanak ossze? Az orszag munkavallaloinak a 97%-a ha sztrajkolni mer kereshet uj munkat. Hol volt Gasko es a tobbi talpnyaloja, amikor 15 ezer embert elbocsatottak? Szerinted, az a 15 ezer ember most mit erez?
Agyatlanisztánban élünk, ahol mindent meg lehet tenni büntetlenül. Egyebkent egy milliomos jatekszerei vagyunk, ugy hivjak GASKO ISTVAN. Csak nezd meg a villajat kint Zugloban. Biztos a ket szep kezevel kaparta ra ossze...

hard 2008.12.21. 15:58:03

KíváncsiFáncsi:

Hát igen az év végi mávos 100mrd-ok helyett buszokat kellett volna venni. (Fullos MAN busz 90 milla) A volánnak nincs sajnos sokkal több busza, mint amennyi a menetrendhez szükséges. Meg persze a sofőrök is végesek, ráadásul most rajtuk is nagy a nyomás, így nehéz levezetni a megengedett maximumot. Felett meg ugye nem mehet, és így ha még lenne busz is nincs ki vigye. Bár ismerősömet is szabadságról hívták be.
Ezek a pötschök meg csak múlatják az időt egész nap.

Scrabantia 2008.12.21. 16:12:35

Termelek, és a második ill. harmadik diplomám én termeltem ki, csak az elsőt végeztem magyarországon, amire neked is lehetőséged lett volna. Szerintem, ha egy szervezet jelen esetben a Fidesz, a vezetőjét támadod, akkor az egész szervezetet rágalmazod, hagyjuk már ezt a cigány így-úgy, vegye már valaki elő az anyakönyvi kivonatát és tárja a nyilvánosság elé. Szerintem meg te vagy cigány, hogy miért? Mert ezt gondolom és kész...
Jah és én is adócsaló vagyok Magyarországon, becsületes adófizető meg Ausztriában... Neked meg soha nem fogok az asztalra letenni semmit, mert én csak egy jelenleg kétdiplomás köcsög vagyok, aki 4 órát dolgozik Budapesten heti 2 szer, és mégis többre viszem mint te... Ezek tények, nagyon sajnállak...

2008.12.21. 16:27:43

Scrabantia: két és fél diplomával csak ennyi szociális kultúrára meg empátiára futja? Én is nagyon sajnállak. :-/
Ilyen a hozzáállással arra a heti kétszer négy órára se kellene Pestre jönnöd - maradj inkább becsületes adófizetőként Ausztriában...

martinasz 2008.12.21. 16:29:32

Szia kedves GEORGEJR! Az első kérdésedre: Azt értem "kurucosodás" alatt ,hogy az utobbi időkben amikor un."kisebbségi "téma van bizony naygon sok minősíthetetlen komment jelenik meg!
a második a GASKÓ! egyetértek veled.én sem bírom! nem bírom mert egyértelműen pártpolitikai szerepet vállalt, már a két gombocról fagylalt áráról /300ft vizitdíj/ szóló népszavazáson,aztán meg az egri Hospinvest církuszban is! Biztos beigértek neki valami koncot 2010 utánra! Egyébként máér budán lakik,amiről te beszélsz az egy MÁV szolgálati villa rákosrendezővel szemben a harmadik keresztutcában! A szakszervezete meg megvette zuglóban az Ajtossy Dűrer soron a svéd Nagykövetség épületét ma az a VDDSZ székháza!

Nos viszont ami konkréton a sztrájkot illeti én bizony megértem a vasutasokat!Azt írod 15 ezer embvert rúgtak ki! Igen ez így van,megtették,mert megtehették! Nézzük a Suzukit az egyik melós a másikat jelentgette föl mozerolta be az egyik jobban nyalta főnök seggét mint a másik ahelyett hogy igenis összefogtak volna és senki nem dolgozott volna! De nem ,nem ezt csinálták ma is bemennek 300 euróért lehajtott fejjel mint bírkák a 3 műszakba!Így soha nem lesz jobb ebben az országban a munkások helyzete ezt a megosztottságot,széthúzást használják ki a munkaadók és veszik hülyére a dolgozokat minden munkahelyen,és röhögnek a markukba a sok szerencsétlen kiszolgáltatott emberen! Eért mondom azt ,hogy nekünk munkásoknak nem egymást kéne szidnunk átkoznunk,hanam határozottan össze kéne fognunk és ki kéne állunk egymásért!...sajnos én már nem élem meg!...ja és igen! Senki ne dolgozzon 300 euróért,mert ez felháborító!

Scrabantia 2008.12.21. 16:59:27

Belém szorult empátia, mondtam, hogy én leszarom a sztrájkot, de azzal nem értek egyet, hogy karácsonykor kell sztrájkolni, mert tudom sok olyan ember van, akinek nincs autója, velük kibaszás pont karácsonykor sztrájkolni... Ezt már korábban kifejtettem, de az, hogy valaki azt vesse a szememre, hogy minek nekem több diploma, meg egyáltalán azok akik egyetemre járnak azok egy percet sem dolgoznak... Ez felháborít, és nem érzek semmiféle empátiát az iránt, aki érettségivel veri az asztalt, hogy kevés az a 300-400 euro. Nem vitatom, hogy kevés. De ne az papoljon, hogy milyen szuper az EU-ban, hogy valaki 1500-2000 euros fizetést kap. Elárulom, hogy 1200 euro körül van a minimálbér, és nem lehet belőle jól élni, míg otthon azért 300ezerből el lehet lenni, sokkal jobban mint itt 1200 euroból. 2000 euros állás pedig szakképzettség nélkül érettségivel, na az a nagy kamu, mert olyan nincs.... Ha a gazdaság úgy fog teljesíteni, mint máshol, akkor lehet emelni a minimálbért, meg ha nem lesz annyi járulék, akkor lehet többet adni a munkavállalónak...Azt ti se gondoljátok komolyan, hogy kevesebbet keressen a cégtulajdonos, mint a munkavállalók... Ha nem tetszik a rendszer szabad vállalkozást indítani, fel lehet tetetni a jelzálogot a házra, meg mindenre ami van. Én feltettem, volt hogy rohadt nehéz volt... Hetente többször megesett, hogy éjjel 3-ig tanultam, és 8-ra mentem dolgozni. De elismerem én vagyok a semmitérő diplomás...

KíváncsiFáncsi (törölt) 2008.12.21. 18:41:31

Hard:
teljesen megértem amit mondasz,én csak arra akartam rávilágítani,h ha teszem azt megszűnne a MÁV (nem fog úgysem,tudom jól,de jó elgondolkodni rajta)akkor az oda kerülő bevétel a Volán társaságoknál kötne ki,így futná több buszra és alkalmazottra is.És ők legalább nem sztrájkolnak,hanem segítik az embereket ilyenkor is.

dontals 2008.12.21. 19:12:13

martinasz 2008.12.21. 16:29:32 ->

Próbáljál már meg átlátni a szitán.
A vdszsz sztrájkját még a másik 3 vasúti szakszervezet se támogatja! Milyen szolidaritás hiányáról beszélsz az emberek részéről?

2-300 ember sztrájkol. Többnyire jegyvizsgáló és kerékkopogtató.
Sajnos olyan a máv szabályzata, hogy ha mint pl. kalauz néni úgy dönt, hogy sztrájkba lép, akkor nem megy tovább a vonat. De hát lássuk be: nélküle is ugyan úgy le lehetne közlekedtetni a vonatokat, mert semmi olyat nem tesz hozzá a folyamathoz, ami miatt feltétlen szükség lenne rá a vonat közlekedéséhez.

hard 2008.12.21. 19:36:42

KíváncsiFáncsi

Hát igen én is mindig átszámolom a MÁV mrd-jait, mennyi jó kis busz kijönne belőle.
Mert ugyebár a volánok között nem osztanak szét pl 80mrd-ot.

titan 2008.12.21. 19:56:29

ontals 2008.12.21. 19:12:13

a kocsivizsgálük viszont ugye nem véletlen vannak ott, őket semmiképpen nem lehetne kivenni a folyamatból, mert ők azért vannak, hogy biztonságot adjanak

2008.12.21. 20:58:48

Szerintem indexesek már copy/paste-tel írják ki nap végén ezt a hírt :)
Szóval ne lepődjetek meg, ma sem fogtok semmi újat olvasni.

index.hu, 2008.12.21., 20:50

"Nem született megállapodás a MÁV és a VDSZSZ között a vasárnap 17 órakor kezdődött egyeztetésen a sztrájkkövetelésekről és a még elégséges szolgáltatásról. Az egyeztetést hétfőn 17 órakor folytatják.

Gaskó István, a VDSZSZ elnöke az egyeztetés után elmondta, hogy nem haladt érdemben a tárgyalás sem a sztrájkkövetelésről, sem a még elégséges szolgáltatásról. A szakszervezet továbbra is 250 ezer forintot követel minden vasutasnak a MÁV Cargo privatizációs bevételéből, illetve 10 százalék kiszervezési pótlékot kér a leányvállalatok dolgozóinak. A VDSZSZ elnöke közölte: az egyeztetés után ülésezik a sztrájkbizottság, és dönt a további lépésről. Kavalecz Imre, a MÁV Zrt. sajtófőnöke azt mondta: a vasúttársaságoknak nincs jogi és gazdasági alapjuk a szakszervezet követeléseinek teljesítésére."

E-one 2008.12.21. 21:16:40

Martinasz!
Hála Istennek már nem kommunizmus van, (meg nem is Fidesz-uralom, amikor szolidan hamisították a munkanélküliségi adatokat), most éppen szabadon válogathat az ember, szerete-e dolgozni vagy sem. Ha valaki azt mondja, nem elég neki a bére a vasútnál, menjen csak el, hárman jelentkeznek a helyére abban a pillanatban.

Narrátor (törölt) 2008.12.21. 21:51:46

érdekelne hogy zajlik egy ilyen egyeztető tárgyalás, mert most kívülről csak annyi látszik, hogy kb így:

-adjatok pénzt!
-nem adunk! 506 vonat menjen!
-sok!

Nem értem mit lehet ezen mindennap tovább szarozni.

E-one 2008.12.21. 22:04:51

Hidd el, annyi pénzért neked is menne:)

titan 2008.12.21. 22:12:19

Narrátor 2008.12.21. 21:51:46

Ezen már én is elgondolkodtam. Bemennek, megbeszélik az általad említetteket, aztán várnak. Félóra múlva kávészünet, kimennek egy kicsit, aztán visszamennek. A nagy csendben egy-egy fej már kókad, a szemek leragadnak, a kávé illata betölti a levegőt, valaki az asztalra csap... és kimegy bagózni. Szívesen megnézném, hogy ilyen-e :)

Narrátor (törölt) 2008.12.22. 08:00:49

De mivel gaskó mindkét oldalt képviseli, lehet, hogy ez az egész csak valami skizofrén kezelés része, orvosok figyelik rejtett kamerán ahogy az asztal két oldalára felváltva ülve ordibál a levegőnek, és azt várják, hogy mikor egyesül a két személyisége vagy tűnik el az egyik és mehet mindenki haza végre.
Egyszerűbb lenne a lobotómia.

Manyizga (törölt) 2008.12.22. 08:31:28

Haha, feltörték a VDSZSZ honlapját! :))

"Feltörték a VDSZSZ honlapját és hamis információkkal írták tele - mondta Cseh Béla Zoltán, a VDSZSZ területi vezető ügyvivője hétfőn. A szakszervezet munkatársai jelenleg azon dolgoznak, hogy ezeket a téves híreket "leszedjék" a honlapról - közölte. A honlapon az olvasható, hogy "a VDSZSZ december 22-én 8 órakor határozott időre befejezi a sztrájkot, és soha többé nem kezdi újra". Az ügyvivő szerint "totális támadás indult" a sztrájkoló vasutasok ellen. (MTI)"

tmelinda04 2008.12.22. 09:19:11

Sziasztok!
Pár hónappal ezelőtt még én is itt dühöngtem, hogy néhány idióta vasutas emberek ezreinek életét nehezíti meg akkor, amikor csak akarja. Aztán meguntam, munkahelyet váltottam, és most már szerencsére csak alkalmi kapcsolatom van a MÁV-val.
A szüleim vidéken élnek, s Karácsonykor én is meg szeretném látogatni őket, de úgy néz ki ismét jól megnehezítik a dolgomat, az értelmetlen idióta sztrájkjukkal.
És ezúton kívánok Gaskónak és bandájának családmentes szeretetmentes Karácsonyt.
Az összes sztrájkolót be kellene rendelni Karácsonykor dolgozni, a vonatok így sem - úgy sem járnak, akkor inkább azok üljenek ott akik nem dolgoznak, hogy ne lehessenek a családjukkal. Kívánom nekik, hogy annál nagyobb örömük ne legyen az életben, minthogy röhögve ülnek a szolgálati szobában sztrájk idején.
Kívánom nekik, hogy ha betérnek egy boltba, ne legyenek kiszolgálva, csak azért mert sztrájkol egy dolgozó, ne legyen kenyér az asztalán csak azért mert sztrájkol egy pék. Ne tudjon kocsiba ülni (vonat helyett) csak azért mert sztrájkol egy benzinkutas. És még folytathatnám tovább, csak hogy egyszer ők is tanulják mér meg milyen érzés tehetetlenül ülni - hetekig. Gaskónak is ugyanezen jókat kívánom, s titkon remélem hogy valaki egyszer jól meg......

georgejr · http://mav.blog.hu 2008.12.22. 11:40:51

Martinasz,

A szelsojobbos felszolalasokat nem szeretem en sem. Plane, ha az a MAV Blog hazatajan fut. Mint tudod, en mar nem veszek aktivan reszt a blog eleteben, de ha ilyen kommentet lattok, kerlek szoljatok, es moderalok kegyetlenul. Ha eszreveszem, akkor termeszetesen azonnal moderalok.

Masik 300 euros dolog. Ha kicsit utananezel, akkor itt most 330 euros fizetesrol vitatkoznak. Vagyis 10 szazalekos beremelesrol, visszamenolegesen, plusz 250 nettót kérnek, mert nem akadályozták meg a privatizációt (ööö ez nem zsarolás?). Ahha. Akkor en is kerek mert nem akadalyoztam meg. Ne vicceljunk mar. Nagyon balos szellemisegu vagy. Ezzel semmi gond, csak ugy erzem kisse idealista balos. Legyen munkasforradalom? Nem lesz, mert az emberek orulnek, hogy van allasuk. A feljelentgetés, meg a letűnt éra maradványa. Ilyen a magyar ember. Ne csodálkozz. Visszatérve, ha nem dolgozol 300 euroert, akkor majd a roman, ukran vendegmunkas fog, es akkor majd lehet sirni, hogy milyen jo volt az a 300 euro. Nem egy orszag sakkbantartasa a megoldas. Nem a sztrajk, nem egy ilyen sztrajk. Ha nem dolgozol, akkor nem termelsz, ha nem termelsz, nem termel az orszag, ha nem termel az orszag, akkor nem lesz fejlodes, ha nem lesz fejlodes, akkor nem lesz tobb penz. Ez egy ilyen moka. Ha nincs fejlodes, nincs befektetes, ha nincs befektetes, akkor nincs munkahely. Nem folytatom, csak jatszd vegig.

Zámbori Zita 2008.12.22. 12:12:53

Kedves Martinasz! Hogy ha ilyen okos vagy, és úgy gondolod senki ne dolgozzon ennyi pénzért, akkor mondd el kérlek azt is, hogy a Te és mindenki 1200-1500 Euros fizetését, honnan termeljük ki? Hm? Szerinted mi lenne, ha mindenki felállna ebben az országban most és elkezdene tüntetni??? Gondolkozzál már egy kicsit, nyisd ki a szemed , és nézd meg a világgazdasági helyzetet. Úgy ahogy írta itt valaki jó pár száz bittel feljebb: az a 250 ezer, amiért most megy a balhé - papíron- kb egy kiló kenyérre lenne elég. Akkor aztán kihez fordulnál fellebezésért? Hova mennél sztrájkolni hmmm??? Igen totál szívás, hogy ilyen pénzekért dolgozunk. Az is szívás, hogy emberek milliókat tesznek zsebre a semmiért, és felháborító, hogy átverik a fejünket nap mint nap. De ha folyton ezt hánytorgatjuk fel, ezért tüntetünk, hogy visszamenőleg a jogainkat… stb. Akkor sosem fogunk előrébb jutni!Lehet okolni mindenkit, a kormányt stb (én leginkább azt a 2 millió munkanélkülit szidom, akit eltartunk, és nem is akart dolgozni, de ezt hagyjuk!!!), de jó lenne kicsit körbenézni a világban, és reális célokat megfogalmazni, mielőtt kinyitja az ember a száját. Tudom, hogy a MÁV -nál a sztrájkolók közül nem érdekel senkit, hogy mivel jár a követelésük teljesítése... hát ezért tart ott az ország ahol tart: csak kapalozik mindenki, hogy neki mi kell, de hogy azt megnézné mit tehet azért, hogy előrébb mozdítsa a szekeret azt már nem. Hát akkor isszuk a levét - mindenki! Ha az összefogás, amit emlegetsz összejönne, akkor előre tekintve, és az adott helyzete megoldva talán lehetne valamit tenni annak érdekében, hogy 1-2 év múlva ne a mai 300 eurónak megfelelő összeget keresd, de az, hogy odaverünk az asztalra, hogy márpedig holnaptól… ez nem fog működni! Ha mindenki azon lenne ebben az országban, hogy letegyen valamit az asztalra és nem csak azt várná, hogy eltartsák, akkor talán előrébb is lendülne a gazdaság… de ameddig több 100 ezren állnak úgy hozzá, hogy majd az állam eltartja őket, mert nem is akarnak dolgozni, addig te se álmodj 1500 eurókról, mert nem lesz aki kitermelje – inkább te termeled a kenyerét annak akinek esze ágában sincs dolgozni. Na itt tartunk most…

Lacibetyár 2008.12.22. 12:54:21

Általános vélemény, hogy a MÁV aranytojást tojó tyúkját vágták le, amikor a Cargo-t eladták. Nos, a személyszállítás és az árufuvarozás szétválasztása EU előírás, ezt több országban meglépték. A szétválás után kiderült, hogy a Cargo tényleg nyereséges, de a megtremelt nyereséget nem látták viszont, mert ment a MÁV feneketlen zsákjába. Jogosan morgolódtak ezért a Cargo-sok, és miután kötelező volt a tulajdonosi szétválás is, ezért eladták.
Nem lenne ez gond, hiszen így kerül tiszta víz a pohárba. Ha jól tudom, 2010-től be kell engedni a MÁV hálózatára a külföldi személyszállító cégeket (ÖBB, DB stb.), ezért is elképzelhetetlen, hogy a Cargo bevételéből kompenzálják a Start-ot.
A MÁV kezelésésben lévő infrastruktúrát a pályavasút kezeli, neki kell biztosítani a közlekedés feltételeit a Start, ÖBB, DB stb. cégek számára.
A sztrájkkal a Start éppen a saját helyzetét rontja, hiszen amikor megjelennek a külföldi társaságok a saját vagonjaival, az utasok rögtön azzal fognak utazni, nem a Start koszos kocsiaival, ilyen-olyan jegyvizsgálóival. Az utasok nem fogják elfejteni a mostani szívatást, és csak azért sem a Start-tal fognak vonatozni.
Amúgy meg azt érzem a legnagyobb ekölcstelenségnek a gaskóék részéről, hogy bár a vdszsz hirdette meg a sztrájkot, a végrehajtási szinten lévőkre tették a munkabeszüntetés felelősségét. Ez egy kis állomáson, ahol régóta együtt dolgozó MÁV-os kollégák vannak, nagyon nagy kárt okoz az emberek között, aminek mértéket még felmérni sem tudja senki. Ezek az egymással szembefordított emberk hogyan fognak majd később jól, konstruktívan együtt dolgozni, hiszen tudjuk, hogy minden azért nincsen leszabályozva, az élet okozta váratlan helyzeteket az együttműködéssel lehet megoldani. Ezek után hogyan várható el az együttműködés?
Gaskót rohadtul nem érdekli, az állomáson együtt dolgozó, most szembefordított kollégák hogyan fognak majd később egymás szemébe nézni? Hogyan fognak egymástól szívességet kérni?

Pöttyös Bálna 2008.12.22. 13:30:09

Kedves Martinasz,
Én is "ingyenélő" egyetemista vagyok! Szegény családból származom, de már a második diplomámat csinálom úgy, hogy a szüleim nem tudnak segíteni, csak a saját kitartásomnak és elszántságomnak köszönhetem, hogy most itt tartok!
Az első diplomámat (is) úgy tettem le nappalin, hogy közben 6-8 órában dolgoztam! Megoldottam, nem panaszkodtam, kifizettem mindent, amit kellett a sulinak, meg kajára is maradt valamicske (mert a diákot bizony nagyon nem fizetik túl) Most is dolgoznék, de azt mondták, mivel nem biztos, hogy be tudok menni, köszönik szépen, ennyi volt... Pestre nem tudok beköltözni, mert én is szegény proli vagyok, vizsgákra vagy beesek, vagy nem... Az sem két forint, hogy kapjak új vizsgalehetőséget...
Én kitartással jutottam ide, ahol most vagyok, nem gyalogoltam át senkin, nem akadályoztam senkit, senkinek sem ártottam, most mégis veszélybe kerül az, hogy elvégezzem az egyetemet, amiért egyedül küzdöttem meg, hogy bekerüljek! Ki fog engem kártalanítani?
Hogy képzeli bárki is azt, hogy szolidarítsak, mikor a földbe tiporják a saját véres verejtékemmel megszerzett elismeréseimet, és ellehetetlenítik a továbblépésemet?
Szerintem nem túl nagy kérés, hogy eljussak A-ból B-be!
Jópár éve ingázom, mindig belekalkuláltam a vonatkésést, néha káromkodtam, de megoldottam. Most hogy oldjam meg??? Szerinted boldogan és vidáman kéne néznem, hogy lassacskán minden, amiért eddig strapáltam magam, mehet a levesbe?

Pöttyös Bálna 2008.12.22. 13:56:51

Nemmellékesen pedig még mindig kitartok azon álláspontom mellett, hogy a bűnös gaskó! A szerencsétlen vasutasok csak nem veszik észre, hogy ki vannak használva... Az utasokon kívül saját magukat is erősen szivatják!
"Az emberi hülyeség határtalan"
"Nem az a baj, hogy nagy az isten állatkertje, hanem, hogy alacsony a kerítés"

Kedves sztrájkoló vasutasok: nem fogtok fizetést kapni, nem fogtok emelést kapni, nem fogtok 250ezret kapni, SŐŐŐT A gASKÓ KENŐPÉNZÉBŐL SEM FOGTOK EGY FILLÉRT SEM LÁTNI!
Gondolkozzatok! Megéri nektek?
Ha kell a béremelés (ami amúgy jogosan járna), váltassátok le a vezetőtöket, és egy új, értelmes vezetővel újra építsétek fel a követeléseket! gASKÓ NEM AZ ÉRDEKEITEKET KÉPVISELI, hanem a (feltételezhetően nem kis összegű) kenőpénzéért fenntartja az országban a káoszt!

LlamaDalai 2008.12.22. 15:34:44

Nem az a baj, hogy nagy az isten állatkertje, hanem, hogy bekötötték az internetet.

KíváncsiFáncsi (törölt) 2008.12.22. 16:09:37

Jernee:
teljesen átérzem amit írsz.egyszerűen nincs ennél dühítőbb gondolat,h mások szarakodása miatt kell sok-sok embernek évet ismételni,munkahelyet keresni,stb.
szerintem szépen meg kéne fogni,és mindenkinek benyújtani a számlát gaskónak,amennyi pluszkiadást csináltak nekünk.legyen az benzinpénz,pótvizsgadíj,vagy akár egy havi fizetés.tudom persze,álomvilág,de nem ez lenne a jogos,h kiperkálnák?

udvtloriaq 2008.12.22. 22:25:58

Az utóbbi időben nekem is sok bosszúságot okozott a sztrájk és a vonat kimaradások. Erre orvosság lehet a telekocsi rendszer. Nekem már sikerült többször is igénybe vennem ezt a szolgáltatást, ajánlom a többieknek is. Én a www.utazzunkegyutt.hu oldalt haszánlom.

Jó utat mindenkinek!