MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Vegyél jegyet neten vazze

2008. november 10. - georgejr

Azt ugye mindenki érzi, hogy a MÁV házatáján Káosz Kapitány (CC) a góré. Nincs is ez másként az internetes jegyvásárlásnál sem. Hiába rossz az internetes kioszk a MÁV mégsem javítja meg, ugyanis nem az Ő dolguk. Akkor mégis kié?

Tegnap a feleségem hazautazott vidékre ügyeket intézni, családot látogatni stb. Okos tudatos fogyasztóként nem akartunk szerencsétlenkedni vasárnap a pénztárnál, hanem megvettük a jegyet onlájn. Eddig nem volt rossz tapasztalatom az online vásárlással, de a tegnapi nap betett. Kb egy 40 perccel korábban kiértünk a Keletibe, hogy nyugodtan nyomkodhassuk a terminált megkapjuk a jegyet. A főbejáratnál lévő automatával próbálkoztunk. De ott valami gagyi hibaüzenettel elküldött egy másik terminálhoz, mondván valami probléma történt így próbálkozzunk máshol. No mondom ilyen lehetséges, semmi gond van még két kütyü, amivel jegyet lehet nyomtatni.

 

Átballagtunk a Kerepesi út felőli bejárathoz és ismét gyermeki lelkesedéssel nyomkodtuk a gombot, de semmi. Jegy nyema, viszont van gagyi közlekedési táblás hibaüzi. No itt már gyanús volt, mert a mellette lévő automata is ugyanazon az elven működött vagyis nem működött. Itt már kezdtünk kissé idegesek lenni, mert a vonatig már csak 20 perc volt hátra. Ekkor jött a megvilágosodás, felhívtam a MÁV Direktet, jó tudom nem kellett volna, de megtettem. Kb ez a szóváltás hangzott el:

 

Én: Jó napot XY vagyok. Tudnak arról, hogy a Keletiben nem működik egyetlen jegykiadó automata sem?


Direkt: Igen tudunk!


Én: És miért nem lehetne ezt közölni az utasokkal? 


Direkt: Mi nem tehetünk semmit. Nem vagyunk érte felelősek


Én: Ki a felelős? Pálya? MÁV? Trakció? Joli néni?


Direkt: Nem mi vagyunk a felelősök.


Én: Akkor most hívjam fel a kommunikációs igazgatóságot, Kavalecz Imrét, hogy azok felhívják a Keletiben ülő hölgyet, hogy ugyan mondja már be, hogy nem jó az automata?


Én: Mikor lesz kijavítva? Egy tucat ember vette meg a jegyét a neten, de nem tudja átvenni.


Direkt: Nem tudjunk. De szálljanak fel a vonatra kapnak egy utasleadási lapot.....


Én: Aranyos.

 

No ennyi volt kb a beszélgetés. Ezekután a párom ismét megpróbálta beütni a kódot és lám működött. Mondom én CC van a mávnál. Legalábbis jól belebútt a kommunikációba, és még ki tudja mibe. Biztos marha nehéz átszólni a szomszédba, hogy hé Pista nem megy a gép. Szóljá má be a hangosba....

Szánalmas...

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr91759936

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

petya.bacsi 2008.11.10. 10:03:09

Szia Georgejr! :)

Még jó, hogy nem azt mondta a MÁV Direkt, hogy "Próbálta már újraindítani?" :D

georgejr · http://mav.blog.hu 2008.11.10. 10:12:31

Szia petya.bacsi:)

Hat eleg szanalmas volt. És nem gyengén bosszantó is. Mintha egy buta biorobot lett volna.
G

Ibigoo · http://indafoto.hu/ibigoo 2008.11.10. 10:17:45

A Ferihegyi reptéren egy közlemény (pl. nem működik a csomagtovábbító szalag, szíves türelmüket kérjük) kb. egy perc alatt kérhető a kedves infós kollegától, aki rögvest be is mondja legalább két nyelven. A netes jegyvásárlás meg szerintem blődli, előző postban már vizionáltam (loptam a légitársaságoktól) egy korszerűbb megoldást.

Zsolt_ 2008.11.10. 10:43:43

És én még mindig várok a MÁV hivatalos álláspontájára, levelére vagy istentudja mire a nemműködő automatával kapcsolatban. Az incidens majdnem egy hónapja történt... :D
megintallunkvazze.blog.hu/2008/10/27/fogyasztovedelemmel_fenyegetett

petya.bacsi 2008.11.10. 10:52:14

Zsolty: ha itt lenne Fedup Sári már el is mondaná, hogy milyen választ kapsz. Ctrl+C Ctrl+V... :)

"Nem mi vagyunk a felelősök."

A MÁV-nál soha senki sem felelős semmiért... jó cég, álmaim melóhelye.

Ákibard! 2008.11.10. 11:34:17

Az automata a MÁV Informatika kezelésében van, és tudtak a hibáról, lehet meglepő, de az automata minden rezzenését jelenti egy központnak, és a kioszk távvezérelhető is.

Idegeskedni nem kell, teljes nyugodtsággal fel kell szállni a vonatra a többi a MÁV dolga. Nem egyszer történt már meg minden gördülékenyen ment.

petya.bacsi 2008.11.10. 11:47:22

Ákibard!: hát jegy nélkül a vonatra nem szállnék fel nyugodtan, hiába tudom, hogy megvettem, kifizettem, csak a gép miatt nincs jegyem... és itt be is fejezem a szöveget, mert aztán megkapom, hogy lenézem a vasutasokat.

Ákibard! 2008.11.10. 11:50:59

Benne van a rendszer FAQ-jában, hogy mi a teendő, ha a jegyed nem adja ki a kioszk.
Kérnek, hogy ha van lehetőséged azért hívd fel a Direktet, értesítsd őket. Szállj fel a vonatra, jegyvizsgálatkor mondd el a hibát a kalauznak Ő ír egy utasleadási lapot felírja rá a pontos időt, és hogy hibás volt a kioszk, és megnézik a Log filet, ha valóban hibás volt, akkor tárgytalan a büntid. Ilyen egyszerű.

Csak sokan nem tudnak vagy nem akarnak olvasni :-(

kenshikun 2008.11.10. 12:36:11

Igen, de mint korábbi postban is előferdült bizony ez a rossz volt a kioszk log nem is olyan egyértelmű... Sőt...

georgejr · http://linkgyujto.info 2008.11.10. 12:52:45

Ákibard!
A baj fokent azzal van, hogy nem tudnak kommunikalni. Ha legalabb valaki bebofogne, hogy nem megy az ótómata máris jobb lenne. Ja és nem kerül pénzbe...

petya.bacsi 2008.11.10. 13:08:47

Ákibard!: OK, benne van a FAQ-ban, de vajon a kalauz is tudja? Volt itt nemrég egy poszt, amikor koszos volt a terminál, és nem kis cécó keveredett aztán belőle. És ismerve a MÁV vizsgálódását meg az utaspanaszok kezelését... erről szól a blog :D

Ákibard! 2008.11.10. 13:36:45

"Igen, de mint korábbi postban is előferdült bizony ez a rossz volt a kioszk log nem is olyan egyértelmű... Sőt... "

Megköszönném, ha megmutatnád mikor hol volt, ilyen esetről még nincs tudomásom....

Elköltözök 2008.11.10. 13:39:47

Egy tisztasággal kapcsolatos válaszlevelet idézek csak ide, hogy miért is nincs vagy nem érdemes, hogy legyen felelős vagy mi a szösz bármiért is a MÁV-éknál:

"
Tisztelt Utasunk!

Ismételt megkeresésének kapcsán tájékoztatjuk, hogy a vonatok tisztaságával kapcsolatosan számtalan alkalommal kifejtettük álláspontunkat és tisztában vagyunk a hiányosságokkal is. A hosszú évtizedek alatt, vasoxidtól és egyéb szennyeződésektől tarkított személykocsikat esztétikus állapotba hozni lehetetlen. A távolsági vonatok menet közben történő takarításának bevezetése többször is felmerült Társaságunknál, de mindannyiszor meghiúsult annak megvalósítása, különböző objektív és szubjektív okokból. A takarítást végző szerződéses partner által végzett munkákat, a MÁV-START Zrt. munkatársai ellenőrzik és nem megfelelő minőség esetén szankcionálják azzal, hogy az átvételi könyvben el nem végzettként tüntetik fel, amelyért díj nem illeti meg a munkavállalót. Sajnos ettől még nem lesz tisztább a kocsi és újratakaríttatásra biztosan nincs lehetőség (idő). Mindaddig, amíg a takarító cégek, az Ön által tapasztalt munkamorállal rendelkező (vagy nem rendelkező) alkalmazottakkal végeztetik a munkát és képtelenek anyagilag érdekeltté (motiválttá) tenni az embereiket, minden erőfeszítésünk hasztalan energiapazarlás. Minden évben új tendert kiírni? Az sem tűnik jó megoldásnak. Egyetlen reményünk az, hogy minél előbb sikerül a járműparkunkat teljes egészében lecserélni és az új szerelvények állapotát – utasainkkal és a takarítócégek alkalmazottaival közösen – minél hosszabb ideig megőrizni.
Felelősöket lehet keresni és találni is, de ettől sem lesznek tisztábbak a személykocsik. Reméljük, hogy Önnek sikerül megtalálni azt az országot, ahol hasonló problémák nem keserítik mindennapjait, illetve nekünk sikerül felzárkózni a fejlett vasúttal és gazdasággal rendelkező államok soraiba, mind a szolgáltatásaink, mind a menetdíjak illetve ezek összhangja tekintetében.

Üdvözlettel:

XY
ügyfélszolgálati szakelőadó
"

Ez is aranyos.

Ákibard! 2008.11.10. 13:42:50

Szia Georgejr!

"A baj fokent azzal van, hogy nem tudnak kommunikalni. Ha legalabb valaki bebofogne, hogy nem megy az ótómata máris jobb lenne. Ja és nem kerül pénzbe... "

Ne haragudj, de ez a tipikus sarokba szorított válasz...
Mennyivel lettél volna nagybb, ha Tibibácsi bemondja ezt a hangosba?
A végeredmény ugyanaz lett volna, csak a post arról szólna, hogy már az állomásra lépve az fogadott, hogy nem megy...

A tájékoztatás megvolt, az automata kiírta, hogy gond van, nem működik. A rendszer távvezérelt, úgy lett tervezve, hogy lehetőség szerint minél kevesebb külső ember kelljen hozzá. A tájékoztatás így is megvalósul, kiírja a kijelzőre. . .
Nyilván lehet követelni, hogy egy ember rohanjon a helyszínre szerelni, meg még három öltönyös emer, aki kézfogással kér elnézést a hibáért, de mégis mi értelme???

Valamiért úgy érzem, ez az egész post egy újabb felesleges szög a MÁV koporsójába, amolyan fikázzuk-anyázzuk még azt is ami jó, és elégedettek az emberek vele...!
Semmi értelme a háborgásodnak, az automata feléledt mert megjavították online... Károd nem származott belőle, ezáltal elégedetten követeled a "tájékoztatás hiányát" holott az megvolt...

Valamiért nem térek napirendre feletted, bár lehet jobb is... :-(

Ákibard! 2008.11.10. 13:46:32

Petya.Bacsi!

"Ákibard!: OK, benne van a FAQ-ban, de vajon a kalauz is tudja? Volt itt nemrég egy poszt, amikor koszos volt a terminál, és nem kis cécó keveredett aztán belőle. És ismerve a MÁV vizsgálódását meg az utaspanaszok kezelését... erről szól a blog :D "

Igen, a kalauz tudja a dolgát, ki lett oktatva rá.
Nyilván igazad van, a rendszer nincs felkészítve arra, hogy azt is regisztrálja, ha valami ganéj kerül a képernyőre, err még nem volt eddig precedens.
Bízom benne, hogy a Start mihamarabb rájön a szomorú valóságra, hogy iylen esetekre is gondolni kell, amikor az ügyfél megvette a jegyét, de egy automatikusan nem regisztrált esemény (hányás a képernyőn) hátráltatta a jegyátvételben.
Továbbítani fogom a problémát.

Ákibard

petya.bacsi 2008.11.10. 13:47:10

Elköltözök: ez valós levél? :D Pff...

petya.bacsi 2008.11.10. 13:48:57

Ákibard!: ne érts félre, nekem nem a MŰKÖDŐ (ezt mindig elmondom, hogy engem meglepett, hogy működik, igaz, számlát még nem ad, de hát a MÁV-ról beszélünk!) netes jegyvásárlással van a bajom, hanem az összes többivel...

Ákibard! 2008.11.10. 13:50:42

Tényleg csenben jegyzem meg, hogy a Starttal nagy változás jött a panaszkezelésben, sok eset került azóta megoldásra részemtől is, ami korábban a MÁV-al lehetetlen lett volna.
Fontos azonban a mgfelelő hozzáállás az ügyfél részéről is, higgadt, de határozott hangnemben sokkal többet lehet elérni, mint anyá_zva. Ezért nem értek sokszor egyet a postok hangvételével, amiben a változás óta javulást nem, inkább romlást látok.

Talán nehéz elhinni, de van kompromisszumkészség a cégben, csak hozzáállás kérdése, és mivel az ügyfél szólítja meg a céget, először ő ad bizonyítványt magáról.

Nyilván ez nem arról szólt, hogy ne írjuk le ha gond van, de a
"Hiába rossz az internetes kioszk a MÁV mégsem javítja meg, ugyanis nem az Ő dolguk. Akkor mégis kié?"
és hasonló bevezetőkről tanácsos lenne leszokni, hatékonyabb lenne a blog, ezt én garantálom!

Ákibard! 2008.11.10. 13:52:52

Aki életében egyszer is levelezett a MÁV-val vagy hivatalos úton bárkivel az láthatja, hogy Photoshop a levél, és még csak nem is humoros...

Elköltözök 2008.11.10. 13:59:24

petya.bacsi 2008.11.10. 13:47:10
-
Igen, 2008.11.06. 18:29-kor kaptam.

Elköltözök 2008.11.10. 14:08:51

Ákibard!

Bár engem is bosszantana, ha nem működne kioszk, de kb. tudnám, hogy mi a helyzet, mit kell(ene) tennem. Esetleg írnék egy levelet, hogy ekkor meg ekkor ez meg ez a kioszk nem működött, kérem javítani. Ha a kallerrel nem sikerülne zöld ágra vergődnöm, akkor valószínűleg írnék is emiatt a start ügyfélszolgálatnak, egyébként meg fölösleges, meg így is, de egyszer tényleg ki kéne küldeni Kavalecz Imrét kezet rázni. :)))

Hétvégén sikerült úgy oda és visszautazni /600 km/ (2 átszállás), hogy nem volt különösebben retkes egyik vonat sem, nem fagyasztottak meg és nem égettek szénné és extrém késés sem volt, csak 15 perces, az meg szinte semmi. A személyvonaton volt eü. papír, víz és szappan, igaz papírtörlő nem, de a papírokat inkább úgysem használnám. Most ebből nem azt a következtetést vonom le, hogy eljött a kánaán, csak azt, hogy ha akarnak, akkor tudnak dolgozni azok, akiknek ez a feladatuk.

ZBR 2008.11.10. 15:16:44

Valaki borogassa a fejemet!!!
Tényleg azt hisszük, hogy a MÁV Direkt a Keletiben csöng ki?

petya.bacsi 2008.11.10. 15:35:57

ZBR: nem, de a Keleti fura urai még a MÁV Direktnek sem veszik fel a telefont. Mert megtehetik, meg minek, úgyis idióta utasprobléma van.

Ákibard! 2008.11.10. 15:57:45

Drága Petya Bacsi!

Te tényleg ennyire dilettáns vagy, ne haragudj!
Néha nem értelek... :-S

Miért hívta volna a MÁVDirekt a Keletit? Na mégis?
Kár a hangulatkeltés, mert ez már csak az... :-(

petya.bacsi 2008.11.10. 16:43:35

Ákibard!: pár hónapja felhívtam a MÁV Direktet, mert kérdésem volt, és akkor mondta a MÁV Direktes úriember, hogy megkérdezi a Keleti pályaudvart, hogy mi újság a vonattal. Telik-múlik az idő, én zenét hallgatok, majd elnézést kér, és elmondja, hogy nem vette fel senki sem a Keleti pu.-on a telefont. Miért kérdőjelezném meg az ügyfélszolgálatot?

Ez lemaradt az előbb...

Ákibard! 2008.11.10. 16:56:21

Petya!

Értem. Amúgy meg kll jegyezni, hogy a Direktnek nincs üzemi vonala, rendes Matáv hálózaton hívják a keletit ha bármi kínjuk van.

Úgy értettem, hogy a kioszkos ügyben kellett volna a Keletit hívniuk.

droid 2008.11.10. 17:00:42

Hát volt szerencsém pár évet lehúzni MÁV Direktnél. Valóban vannak gondok, mióta az amerikai multi levitte Miskolcra az egészet.
És amúgy tényleg igaz, hogy nem veszi fel nekik senki a telefont, mivel a mávosok szerint felesleges ez az utastájékoztatósdi.

Ákibard! 2008.11.10. 17:07:04

"mivel a mávosok szerint felesleges ez az utastájékoztatósdi. "

Jelen formájában valóban felesleges... :-(
Alapvető információkat nem tudnak megadni az utasoknak, és sokszor a neten amúgy is elérhető adatokkal szolgálnak...

petya.bacsi 2008.11.10. 17:22:02

Ákibard!: volt, hogy egyik ismerősömtől tudták meg, hogy felsővezeték-szakadás van :D

droid 2008.11.10. 17:34:59

És, hogy még egy műhelytitkot eláruljak: mivel külsős cég csinálja, csak városi vonalon tudja a cc elérni az állomásokat. Ezeket a telefonokat alapból nem veszik fel, illezve a fél országot nem is lehet így elérni :)
Ha mégis felveszi, abban sincs köszönet.

Ákibard! 2008.11.10. 17:56:43

droid: "És, hogy még egy műhelytitkot eláruljak: mivel külsős cég csinálja, csak városi vonalon tudja a cc elérni az állomásokat. Ezeket a telefonokat alapból nem veszik fel, illezve a fél országot nem is lehet így elérni :)"

Ákibard: "Amúgy meg kell jegyezni, hogy a Direktnek nincs üzemi vonala, rendes Matáv hálózaton hívják a keletit ha bármi kínjuk van. "

BKV hergelő 2008.11.10. 19:14:58

Tipikus MÁV ...

droid 2008.11.11. 09:36:57

Ákibard, ezt mondtam én is :)

Tudom, hogy általában az emberek a cc-n töltik ki a haragjukat. Egyébként ők tehetnek legkevésbé bármit is :)

Kopi3.14 2008.11.11. 12:45:53

droid:"mivel a mávosok szerint felesleges ez az utastájékoztatósdi. "

Es meg csodalkoznak, hogy nem utaznak veluk, dragalljak, az adojukat sem akarjak a cegbe olni az allampolgarok, stb.

Elköltözök 2008.11.11. 14:51:46

Ha azt nézem nem is olyan tré a MÁVDirekt, ahhoz képest, amit ma kellett végigszenvednem,

[OFF]
míg apósomnak x db kórházat kellett végighívnom, mire egy helyen emberi közelségben időpontot tudtam nekik kérni.

Olyan "Call centerek" vannak ott vagy minek nevezzem őket, hogy az csúcs. Már majdnem olyan, mintha valami bináris kódot hallgatnék a hangkártyán...
Hívom a központi számot, gép bemondja, hogy nyomjam a melléket, ha tudom, amit persze nem tudok, mert a kórház honlapján nincs fent. Nő felveszi, mondom a kínom, erre nem mondja, hogy kapcsolom vagy mi, hanem csak más hangot kezdek hallgatni - gondolom kapcsolt -, majd beleszól az automata, hogy - idézni nem tudom pontosan - "3726 mellék nem felel, mellék üzenetbox lejátszását hallja", aztán tök süket lesz minden. Meg hasonlókat tapasztaltam.

Ki volt az a m**ha, aki ilyen call centerekért fizetett, meg egyáltalán melyik programozó gondolta, hogy ezeket így használni is lehet?
[/OFF]

A MÁVDirekt, csak egy idő után bontja a vonalat, mert túl hosszú ideig vártam...
süti beállítások módosítása