MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Esztergomi vonal

2008. október 13. - georgejr

Hétfő reggeli tömeges, nyomrogós késős post. Igazából a helyzet nem fog változni az említett vonalon, hiszen egy vágány van. Persze némi logisztika talán segítene.


Kedves Szerkesztő!

Szeretném megosztani egy mai eléggé negatív élményemet.

Ma Pázmáneum megállónál vártam a 9.52-es Esztergom felől érkező vonatot. Mivel elméletileg 10-ig tart az órám, eljöttem negyed órával hamarabb, de sajnos 10.10 percig ott kell állnom, nagyon hideg is volt, és ráadásul még Óbudánál is álltunk vagy 10 percet, szóval 10.40 helyett 11.10-re ért be a vonat a Nyugatiba. Nem először fordul elő az, hogy állunk negyed órákat valamelyik állomáson, és sokszor alig érünk Pázmáneumhoz, és úgy kell beesnünk az egyetemre az óránkra.. Ráadásul a legtöbbször két kocsit indítanak 7.20-kor, de amikor alig van valaki a vonaton, akkor hármat.

Nagyon jó lenne, ha legalább ezen változtatnának, mert nagyon unalmas már az hogy alig férnek el az emberek a vonatokon.

Tudom, hogy ezzel semmit nem érek el, de ha több ember szólalna fel, talán valami történhetne. Nem hiszem, hogy ez csak azoknak rossz akik az egyetem miatt járnak azon a vonalon.

Köszönettel: Egy elégedetlen utas

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr93711281

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

4321 2008.10.13. 14:19:23

ezen a vonalon csak akkor oldódnának meg a dolgok, ha legalább két pár sín lenne. Vagy legalább több megálló, ahol a vonatok bevárhatják egymást. Őrületes, h mindenhol meg kell állni. 45 km és több mint másfél óra... Persze csak ha nincs késés...

@kukac@ 2008.10.13. 14:35:07

Furcsa, hogy ennél jobb állapotban lévő vonalakon szüntették meg a közlekedést egyetlen tollvonással. Furcsa, hogy ennél sokkal jobb állapotban lévő vonalakon koszos, rozsdás, összegraffitizett, selejt ajtókkal és ablakokkal felszerelt vonatokat közlekedtetnek.

Vagy visszafelé nézve:
Fővonalakon, magas utasforgalmú vonalakon 20-30 éves kocsikat közlekedtetnek, bezzeg ezen az elhanyagolt vonalon Desirok járnak.

Érdekes: ha idecsoportosítják a Desirok nagy részét, akkor ezek szerint fontos vonalnak tartják. De kérem szépen, mit ér egy jó szerelvény, ha hulladék a pálya? Ahol meg jó a pálya, ott meg hulladékok a szerelvények? Így senkinek nem jó...

Adani 2008.10.13. 16:58:55

Ha jól tudom távlati terv, h kétvágányú lesz a vonal, de csak részben, mert pl. a most teljesen felújított Északi összekötő híd is egyvágányú maradt. Az is sokat javítana, ha nem lenne tele lassújelekkel. A másik, h meg kell nézni hol kell sokat várni az ellenvonatra, és abab az állomásközbe duplavágány. A Cegléd-Szeged vonalon pl. ezért épült második vágány Városföld és Kiskunfélegyháza közé, igaz, h Ceglédig van betervezve, de egyenlőre ennyire futotta.

@kukac@ 2008.10.13. 17:09:18

Hm, nem is tudtam, hogy Ceglédig van betervezve a második vágány a 140-esen. Mindenesetre nagyon jó, hogy ez nem "fentről" kezdett el épülni, mert akkor Félegyházáig még 10-20 évig nem ért volna le. Szerencse, hogy a Félegyháza-Városföld a leghosszabb táv két állomás között! :D

Azonban a két vágány nem feltétlenül garantálja a lendületes közlekedést! Példa: Budapest-Székesfehérvár vonal kétvágányú, mégis Pest felé minimum 10 perccel hosszabb a menetidő, mint Székesfehérvár felé, mert az egyik vágány Dinnyés és Kápolnásnyék között tele van lassújelekkel, de nem is akármilyenekkel, 40-es és 60 km/h-sokkal, és jó hosszan; a Velencei-tó mentén néhol még a biciklisek is megelőzik a vonatot. Pedig nem egy jelentéktelen forgalmat lebonyolító mellékvonalról van szó...

Adani 2008.10.14. 10:30:28

A 120-as is ilyen. Gyoma és mezőberény között a bal vágány nagyon rosszá llapotban van 40-50-60 km/h-s lassújelek. A másikon meg 120-as végig kivéve Mezőberény előtt, ott 100-as lassú, de az maradni is fog, mert nem lehet korrigálni az ívet, mert beépült mindkét oldala. Ezért ha tehetik a vonatok minidg a jobbon mennek, a balra csak akkor mennek át ha jön szembe is vmi. Egyébknét inkább a tehervonatok mennek ki mindig a rosszabb vágányra.

Igaz itt most felújítás van, és ha ideérnek akkor mindkét vágányt teljesen az aapokról építik újra, jelenelg is ez zajlik.

Adani 2008.10.14. 10:31:47

Egyébként a 140-sen végig be van tervezve a második vágány felépítése, szükség is lenne rá, de ugye még az első ütem se valósult meg.

A másik ilyen vonal ahová nagyon kéne az a 150-es.

4321 2008.10.14. 12:22:14

Az Egom-Bp vasútvonal szerintem jelentős. Épp nemrég hallottam, hogy két évvel ezelőtt hirtelen megkétszereződött a vonal használóinak száma (bár nem hivatalos forrásból), ami mostanra szerintem talán meg is háromszorozódott. Ha pedig a busz pályaudvarát is kiteszik oda a vasút közelébe, akkor mégtöbb lesz az utas. Szerintem eddig is szinte csak azok jártak busszal, akik messzebb laktak a vasúttól (mert valluk be, eléggé a város peremén van, a helyijáratos buszközekedés pedig nem logikusan van felépítve). De most, h kb. ugyanolyan távolságban lesznek a pályaudvarok, menetidő sem csökken egyiknél sem, az emberek inkább választják a szép, igényes és WC-s Desirot, mint a buszt. Szerintem.

4321 2008.10.22. 08:26:08

Tegnap utaztam ezen a vonalon először, mióta kész a híd. Borzalom. egomból a 10.09-essel indultam, és 12.09-kor még Óbudán várakoztunk kb. fél órát. úgy fél 1 felé érhettünk be a Nyugatihoz.

siofok35 2008.10.30. 20:14:57

Lehet hogy ez az ország legzavarérzékenyebb vonala?? Álítólag a félórás követés idején azért van késés, mert NEM LEHET annyi idő alatt megtenni a Vörösvár-Pcsaba távot, amennyi tervezve van. De ez lehet hogy csak urban legend. De a Pázmányosok tényleg sokat járnak vonattal. Eggyel-kettővel. Azok mindig zsúfoltak. Okos akinek van ideje és elsétál Klotildligetig :D

A Vonalon a pénztár nyitvatartás is össze-vissza van, sokszor vannak zárva a pénztárak. És Újpest és Egom kivételével még mindenhol 100 éves technikával adják a jegyet (ívből kivág, lepecsétel) :D
süti beállítások módosítása