MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Várjunk a vezérre, majd jön...

2008. szeptember 03. - georgejr

Melinda ismét kifakadt. Amit leírt így, össszedetten, minden problémára kitérve sajnos tükrözi a magyar vasút állapotát... Kedvencem, hogy vezér nincs a vonaton induláskor:)

 

Tisztelt Címzettek!

Felháborodásomnak szeretnék hangot adni (ismét) a MÁV (nem)működésével kapcsolatban. Hónapok/hetek óta teszek panaszt írásban, de soha semmi nem változik.
A szóban forgó vasútvonal a 130-as számú, Szolnok- Hódmezővásárhely- Makó vonal. A vonatok rendszeresen késnek Szolnok és Hódmezővásárhely fele is. Számtalanszor tettem már bejelentést, amire rendszerint egy-egy sajnálkozó email, levél érkezett sablonszövegekkel. Szolnok felé 2008 június óta egyetlen egyszer értem el az Elvira menetrendjében közölt csatlakozást Budapest fele. Azért nem írok konkrét időpontot, mert ez heti rendszerességgel történt, minden egy pénteki napot (egyet kivéve, augusztus 22-ét). Martfű, Tiszatenyő és Szajol állomások előtt illetve állomásokon rendszeresen 5-10-15 perceket vár a vonat, indulásra. Miközben azokra az utasokra SENKI nincs tekintettel, akik átszállnának. És esetleg neadijsten időre mennének valahova, de a MÁV miatt ez nem megy. Unom már hogy rendszeresen minden létező csatlakozást lekések és egy 150 km-es út (Kunszentmárton- Budapest) megtétele manapság 3.5-4 órába kerül, minimum.

A vonatok állopata műszakilag és tisztaságilag is hagy maga után kívánnivalót.
A mai járat(2008.09.02) (7216 sz.) 16:45- ös vonat például nem jött(Homok állomásra), illetve késett, ezt nem tudom megmondani pontosan, mert 17:45-kor jött egy vonat, aminek jönnie kellett volna eleve is. Állítólag fékhiba volt. Szeretném megtudni, hogy hogyan lehetséges az, hogy egy vonatról indulása előtt derül ki hogy fékhibás? (Még szerencse, de akkoris!!!) Ki a felelős azért, hogy egy vonatnyi ember napi életét keserítik meg azzal rendszeresen, hogy nem végzik el maradéktalanul és megbízhatóan a munkájukat? Azok életét keserítik meg ezzel, akik dolgoznak és szeretnének munka után minél hamarabb haza jutni, de a MÁV miatt ez sem lehet, mert vannak akik hanyagul végzik munkájukat.
A 2008. augusztus  31-én közlekedő 7218 számú 18:44 perckor induló vonaton a WC rossz volt, nem lehetett bejutni, majd nem lehetett a WC-t lehúzni sem. Undorító. Pláne egy "uzsgyi" nevű kisvonaton, amelyen egyetlen egy darab wc helyiség található.
Ugyanezen a vonaton történt meg, hogy 18:44 helyett 19 óra után indult el, mert az eredeti indulás időben mozdonyvezető NEM VOLT TALÁLHATÓ a vonaton- vezetőfülke zárva. A kalauz szerint várjunk türelemmel, mert majd jön. Hát köszönöm szépen!
Tisztaság-  nem részletezem, ha egy mód van rá nem szabad wc-re menni vonaton, ne dőljünk az ülésnek mert olyan retkes. Talán korrekt céggel kellene a takarítást elvégeztetni, mert ez ami van, egy nagy nulla.
Állomások állapota (csak ahol járok):
Budapest nyugati - tele van csövessel (hol a biztonsági őr?), oldalba vannak hugyozva a falak. A hajléktalanok rendszeresen feljárnak a vonatokra is!!!!!!
Keleti pályaudvar - szinte majdnem ugyanez
Szolnok - tűrhető a tisztaság, de ülőhelyet padot forgalmas időben képtelenség találni- HA MÁR a VONATOT LEKÉSTEM ÉS VÁRAKOZNOM KELL
Homok - 3 hónapja többször is jeleztem, hogy a padot jelentő deszkát lelopták, de senkit nem hat ez meg, a vidéki utas le van ejtve magasról. A vároterem helyisége tele van fekáliával, amit néha kitakarítanak, de messziről bűzlik.
Kunszentmárton - amióta az eszemet tudom, nem lett felújítva az állomás épülete. IDE MIÉRT NEM JUT PÉNZ?????
Szeged- szépen felújított, tiszta, kulturált pályaudvar. NEM SAJNÁLOM ODA SEM, DE ODA MIÉRT JUTOTT PÉNZ????

Amit egyszerű utasként tapasztalok nap mint nap, az borzasztó. Rendszeres késések, koszos pályaudvar, az egész balkáni hangulatú. És sajnos mindezért én még fizetek is, mert FIZETŐ UTAS vagyok, sajnos. Miközben engem rendszeresen ÁTVER és MEGKÁROSÍT a MÁV azzal, hogy lekésem a járatokat- kénytelen vagyok várni, más pályaudvarra megyek és fizetem pluszban a BKV jegyet, lekésem a gyorsvonatot, de sietek ezért kénytelen vagyok IC helyjegyet és pótjegyet venni ha időre akarok menni valahova, de az senkit nem érdekel hogy nem a saját hibámból késtem le a csatlakozást.
A MÁV-DIREKT soha nem tud semmit, mindig várni kell mire talán kiderít valamit, és még ezért is FIZETEK.
Szeretném megtudni hogy a befizetett adónkból, hova kerül a sok milliós állami támogatás, amit a MÁV-START kap????? Mert én nemészlelek belőle semmit, csak a hátrányát annak, hogy erre a környékre soha semmi nem jut, csak a rossz pálya, a kiöregedett vonatok.
Javaslom az ezekért a dolgokért felelős személyeknek MÁV vezéreknek, hogy szolgálati autó helyett 30 napos vasúti bérletet váltson és tapasztalja meg milyen ma Magyarországon vonattal utazni. Merthogy nem tudják, az biztos. Évek óta kénytelen vagyok vonattal utazni, ha nem lennék rákényszerítve, soha nem tenném ezek után.
A sok ezer/tízezer forintokért megváltott bérletek és jegyekért cserébe semmi mást nem kapok csak a fenti állapotokat. Plusz évente jópár alkalommal a sztrájkolást és a plusz költségeket, amik a MÁV-START miatt már rendszeresen terhelnek.
Sajnálom hogy rá vagyok kényszerülve a vonattal való utazásra, nagyon sajnálom!!! És remélem hogy hamarosan megtehetem hogy soha többé ne vegyem igénybe ezt a színvonalú szolgáltatást!

Üdvözlettel: T. Melinda - a FIZETŐ, de ÁTVERT utas.
Ezen levelemet a következő helyekre küldöm el (remélem minél több sikerrel és haszonnal):
- MÁV-START ---
eszrevetel@mav-start.hu (hogy a panaszom az illetékeshez is eljusson)
- Megint Állunk Vazze ---
info@megintallunkvazze.hu (hogy a nyilvánosság is olvassa)
- VDSZSZ ---
info@vdszsz.hu (hogy a nemdolgozó vasutasok is lássák, nem kell ehhez sztrájkolni)
- Fogyasztói Jogvédő Szervezet ---
info@fjsz.hu (hogy talán egyszer a jogaink is érvényesülhessenek)

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr75646236

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lesből Támadó Szárítókötél 2008.09.03. 12:58:36

"- VDSZSZ --- info@vdszsz.hu (hogy a nemdolgozó vasutasok is lássák, nem kell ehhez sztrájkolni)"

Ez mekkora duma... :-D

Törzsgyökeres szentesi 2008.09.03. 13:01:06

Még egyszer leírom:

Szajolnál újraépítik a Szolnok felőli váltókörzetet. E miatt a páros vonatoknál késések előfordulhatnak, bár ez a napokban egyre ritkább.
Szeptember 12-től 28-ig a 130-as személyvonatai csak SZAJOLIG fognak menni!
Tegnap én sem láttam a 7216-ost legalább tudom, hogy miért.

JuveKrisz 2008.09.03. 13:18:08

Teljesen egyet tudok érteni a levél írójával. 4 éve rendszeresen közlekedek, vagyis csak közlekednék azon a vonalon, de képtelenség.

A vágányépítés, meg váltókörzet felújítás csak parasztvakítás.
Mielőtt ebbe belekezdtek ugyan ez volt tapasztalható.
Ebben a levélíró is meg tud szerintem erősíteni, hogy például este Szolnokról 18:45 helyett rendszerint 19:10 körül indult el a vonat. Pedig a nyugatiból jött mindig és pontosan.

A helyzet az, hogy Szolnoknál írtó szarul van megszervezve a vonatok menesztése.
Hiába van 16 vágány, melyből kb 12 tud vonaton fogadni, a helyzet az, hogy 6 vágányon mindig áll vonat, és van hogy 1 vagy több mint 1 órát is várakozik.
A kutya sem száll még fel rá akkor.
Ha nem állna ott, több vonatot tudna fogadni az állomás, és nagyobb lenne az áteresztő képessége.

A vágányépítési munkákkal ez csak fokozódott.
A csatlakozó vonatok is késnek, de Szajnolban és Szolnokon rendszerint leszarja a vonatmenesztő, meg az állomásfőnök, meg az összes többi szolgálattevő.

Volt hogy kb 30-an akartak a szentesi uzsgyiról átszálni a csabai vonatra Szajolban. Akkor még tiszatenyőn nem áltak meg, így Szajol volt az egyetlen átszállási lehetőség Szolnokhoz képest.
A vonaton a kaller bemondta hogy a debreceni megvárja az átszálló utasokat Szajolban. Megkérdeztük többen, hogy "és a békéscsabai". A válasz az volt hogy igen meg persze, persze.
Erre a vonat kint állt 10 percet a bejáratnál és szépen megvárta amíg kihúz mellette a békéscsabai gyors.
A Szajoli állomáson meg pofáztak hogy miért vagyunk felháborodva mikor ez nem is csatlakozó vonat. Ez Szolnokon lenne a vonathoz csatlakozó nem itt.

Most az ütemes menetrenddel annyi a változás hogy ha menetrendszerint érkeznének a vonatok akkor is rendszerint 5 perced van átszállni Szolnokon. Na most az utastájékoztatást hagy némi kivetni valót, így sokszor ha nem a nagyteremben nézzük meg az utastájékoztatót, akkor nem tudjuk honnan megy a vonat.

Egy idős ember pl a 16. vágányról 5 perc alatt elég nehezen ér át az 1. vágányra.

Még az is bosszantó, hogy az utasokat nem tájékoztatják megfelelően. A vonat érkezése előtt 5 perccel nem lehet tudni hogy melyik vágányra érkezik. Egyszer megkérdeztem miért. Azt mondták hogy azért mert tele van az állomás és ha valahonnan kimegy egy vonat oda viszik be az érkezőt. Ebből is látszik, hogy ők maguk nem tudják melyik vonatnak mikor kell indulnia.

Az országban sehol máshol nem tapasztaltam akkora, és már-már menetrendszerinti és egyre gyakoribb késéseket, mint Szolnokon.

Manyizga (törölt) 2008.09.03. 13:36:12

11 éve járok Cegléd-Budapest között vonattal, naponta. A sok állomás-, vágányfelújítás után a menetidő 10-20 perccel több, mint 11 éve...

Prakt! 2008.09.03. 13:38:38

Amiota nemetorszagban vagyok azota ertek egyet a MAV privatizaciojaval.
Jonne egy befektetö, akinek a penz a lenyeg. Dragabb lenne, de tiszta, es normalis.

Vévé_Lóót 2008.09.03. 13:40:51

"Szeretném megtudni, hogy hogyan lehetséges az, hogy egy vonatról indulása előtt derül ki hogy fékhibás?" - eddig bírtam olvasni... haha. Egyébként,kedves blogszerkesztő, biztos vagy benne, hogy jót tesz a lapod megítélésének ilyen szintő levelek leközlése? Nem rosszindulatból kérdezem, de azért kellene egy minimális határ.

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2008.09.03. 13:59:50

Egyszer mentem arrafelé Szentesről. Amikor Martfű előtt valami görbe fánál negyed órát vártunk a kaller bringás haverjára (emiatt is szolnoki csatlakozást lekésve), nem kicsit kerekedett el a szemem.

Bár akkor még csak párszáz forint volt a jegy, nem pedig háromezer.

meow? 2008.09.03. 14:03:06

Tegnap jottunk haza a Maestral-al, a hatarnal alig varakoztunk, csak ugy 55-60 percet. Majd ezutan a Balaton minden lehetseges lofasznyi megallojanal megalltunk szepen, ugye nemzetkozi vonat, be kell mutatni a latvanyossagokat. Fasz kivan mar evvel a rohadt ceggel.

Arrol mar nem is beszelek, milyen volt kifele menet a halokocsi, ahol a fuggony kemeny volt a kosztol, az also agy - ami felhajtva ulohelykent funkcional - csak 10 percenkent csukodott ossze alattunk, az ablakot csavarhuzoval tudtam kinyitni, a klozet mar indulaskor tele volt hugyozva korben, es 400 Ft egy 0,33-as asvanyviz. Az ablak alatt a futotest szep racsos kosznyomot hagyott a nadragomon, es a ficko, aki a halokocsit kiseri mar este 8 fele megivott - az utasok elott - 3 sort legalabb.

Timil 2008.09.03. 14:09:09

"És sajnos mindezért én még fizetek is, mert FIZETŐ UTAS vagyok, sajnos. Miközben engem rendszeresen ÁTVER és MEGKÁROSÍT a MÁV" - óhh, istenem, ezt én is írhattam volna!!! Szervezzünk már egy országos utassztrájkot is, ne vegyün jegyet és bérletet!

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2008.09.03. 14:18:15

azért a balkáninál jobb a helyzet. utaztam arrafelé is vonaton. ott ugyanilyen retkes minden mint nálunk simán késik a vonat mint nálunk (hozzáteszem 12 órás úton 1 órát, nem 2 órás úton 1-et).

annyiban jobb a dolog, hogy délen konkrétam végigfostam az utat, hogy egy szerb hobbiból kinyír... induláskor azzal indult hogy minden ablakból sörösüveget basztak le a vágány mellé, folyamatosan ordítottak (tudom őnekik ez a mentalitásuk), de attól függetlenül szartunk az utazás alatt...

szóval ha valaki a mávot balkánhoz hasonlítja az még nem utazott a balkánon

rozsdapeti · http://rozsda.blog.hu/ 2008.09.03. 14:27:35

"Hódmezővásárhely fele"?
Hódmezőv?
ásárhely?

kacsa! 2008.09.03. 15:10:48

"A mai járat(2008.09.02) (7216 sz.)" vonat. "Állítólag fékhiba volt."
Elsőkézből ismerem az esetet, milyen kicsi a világ. Nem fékhiba volt. Az Uzsgyi nyűgös volt.
De meg tudom érteni a levélíró panaszait, a MÁV csak nyeli a pénzt, mégis minden rohad.

Adani 2008.09.03. 15:21:35

Én egyszer utaztam azon a vonalon Kunszentig, akkor is szedte össze becsülettel a késéseket. Később megtudtam, h várható is volt mert akkor Uzsgyi helyett Bzmot volt, és a menetrendet 100 km/h sebességre tervezték, ergo ha Bzmot jön akkor tuti késés, mert az csak 80 km/h sebességet tud. Ráadásul Kengyelen nem lehet már keresztezni ezért Martfűn kell, vagyis ott megint lehet váratni a vonatot. Szajolnál meg tényleg építik áta Szolnoki váltókat, néha megfognak ott pár vonatot. Ráadásul Szajol-Szolnok között szaporodnak a lassújelek is, oda is kéne egy felújítás, de még sokáig nem lesz, szerintem senki sem mer bevállalni ott egy huzamosabb ideig tartó vágányzárat, az maga lenne a káosz. Az a két vágány is kevés, hiszen három fővonal közös nyomvonala, amiből kettő ráadásul hatalmas forgalmú ( 100,120) és mind a kettő nemzetközi forgalmú is, sok személy meg tehervonat.

Kopi3.14 2008.09.03. 15:29:38

Hurrá Torpedó: Bekescsaba-Bp kozott tobb alkalommal sok even at volt szerencsem az SNCFR vonataival utazni ( roman MAV). Hat, eg es fold, a romanok javara. De mar husz eve is minimum tiz evvel elottunk jartak, bar egy idoben toluk is a elgszakadtabb kocsikat kaptuk az Arad-Bp vonalon kozlekedo jarmuveken. Cserebe legalabb naluk votl futes mar akkor, amikor Bekescsabara ertek, akar annyira is, hogy Csaban lekapcsoltuk a futest, Nagykatanal mar elviselheto volt a meleg. Kinti alig par fokban.

Kopi3.14 2008.09.03. 15:33:13

Adani, hozza kell tenni, hogy az az 5 km szuk keresztmetszet erosen: Tisza, Zagyva, hidak, aradasok. Tavasszal nem lehet hazsnalni, vagyis sietni kell a felujitassal, bovitessel, hogy valami elgyen belole. Plusz mielott ott felujitani lehetne, kellene a harmadik, esetleg negyedik vagany is, plusz uj hidak, stb. nem midnenre van hely az epuletek mellett. De teny es valo, a fel Alfoldet lefojtja eme nyak.

Adani 2008.09.03. 18:43:14

Egy harmadik kellene erősen ,de lehet, h inkább még két vágány. Egyébként láttam már ott fegyveres őrt is az egyik hídnál, állítólag nonstop katonák őrzik, mert ha azt vki felrobbantaná az egész alföldi vasúti közlekedés megbénulna a román és az ukrán határátmenet szintúgy. De új vágányhoz új töltés is kellene, mert a jelenlegi nem férne el még egy plusz sem. Az új töltésre új hidak meg felüljárók. Nem egyszerű. A felújítás is sokat segítene, ha nem lenen tele 40-es meg 20-as lassújelekkel és legalább 120-al lenne járható mindkét vágány. De ehhez ugye a felújításig le kéne zárni ami hetekig sőt hónapokig is tarthat és akkor foghatják a fejüket, h hogyan oldják meg hosszan tartó vágányzárnál a közlekedést mert feltorlódnak a vonatok rendesen,

Törzsgyökeres szentesi 2008.09.03. 19:26:32

A-Dani!

Állítólag szeptember 12 és 28-a között megcsinálják az állomásközt, amit nem nagyon hiszek, mert azért kábé 10 km-nyio vágányt 16 nap alatt nem lehet megcsinálni kiváló minőségben.
A hidat valóban őrzik. Ha hiddal vmi gubanc van, akkor a K-i országrész vasúti közlekedése a feje tetejére áll.

tmelinda04 2008.09.03. 19:47:29

Én írtam a levelet, és lehet hogy sok összefüggéstelen mondat és megjegyzés van benne, de mentségemre váljék, hogy első dühömben írtam, amint hazaértem.
egy dolgot viszont kifelejtettem:
Az utastájékoztatás módját. Nem oldja meg a helyzetet, de én nagyon értékelni tudnám azt, hogy bemondja a hangos, hogy bocs ezért-azért késik. Vagy, a vasárnapi esetet alapul véve, ott volt a kaller, tudta hogy útban van a mozdonyvezető - miért nem tudja ezt elmondani az utasoknak??? Miért nekünk kell megkérdezni 20 perc állás után hogy mi a frász van még?? Én ezeket a dolgokat alapvetőnek tartanám, természetes és fair dolognak, ha már egyszer az utas ki van szolgáltatva a vasút szeszélyeinek.

Tudom, hogy Szajolnál felújítás van/lesz hónapok óta. De, legtöbbször váltóproblémákról hallani - ezek pedig szerintem nem a felújítás miatt vannak. És persze nem csak emiatt, vannak más problémák is, de legtöbbször én erről hallottam.

Erről viszont nem tudtam hogy fegyveres őrök őrzik a Tisza- hidat. Őrbódékat láttam már, de ezt nem gondoltam volna.
És elég durván hangzik, hogy ha ott történik valami, akkor megbénul az Alföld. És persze drága ha új pályákat építenek, de szerintem a meglévő sem fogja örökké bírni. Akkor mi lesz, ha olyannyira leromlik az állapota, hogy 20 km-rel kell közlekedni már azon a szakaszon is?? Akkor 50 km-t nem egy óra alatt hanem kettő alatt teszünk meg? Hol vannak az évek alatt elköltött milliárdok? Ha ilyen fontos vasútvonal, miért nem lehetett fejleszteni, felújítani már hamarabb??? Miért kell megvárni azt, hogy mindig minden a lehető legjobban tönkre menjen????

petya.bacsi 2008.09.04. 07:32:34

Nagyon sokban egyetértek a levélíróval, de sajnos a MÁV-nál nincs felelős. Rákenik a váratlan időjárási helyzetre (ja, januárban tényleg baromi váratlan a havazás, vagy nyáron a kánikula), meg ugye az utas is zavaró tényező.

Az egész sz*rkupacot el kellene adni, ha lenne benne magántőke, az szerintem nem engedné, hogy alkalmatlan emberek dolgozzanak ott, és hogy pofátlanul magas fizetés mellett pofátlanul magas prémium és benzinpénz is kifizetésre kerüljön. Menjenek vonattal, egyék meg, amit főztek!

(Az ember örül, ha kap fizetést, kb. a tizedét annak, amit pl. ezek az emberek megkeresnek a MÁV élén havonta. Bár lehet, sőt biztos, hogy egynéhányunk többet dolgozunk, mint ezek az úriemberek).

A sokat szidott BKV teljesítménye egy álom a MÁV-é mellett...

Adani 2008.09.04. 17:37:54

Már most van 20-as lassújel valamelyik hídon az egyik vágányon, és egyre csak szaporodnak. Komplett felújításra szorul az a rész, előbb-utóbb be kell vállalni a vágányzárat.

Márpedig ha a híd járhatatlan lesz tényleg megbénul az alföld. Lőkösháza ill. Békéscsaba felül pl. a nemzetközi és a belföldi vonatok csak Szeged felé tudnak kerülni, ráadásul Szeged-Békéscsaba is szűk keresztmetszet volna akkor, mert jelenleg is forgalmas vonal ráadásul egyvágányú és nem villamosított, így ha hírtelen rázúdulna a 120-as forgalma akkor nagy baj lenne, ennyi személy meg tehervonatot átvonszolni dízelel lSzegedig majd ott rátenni a szintén nem sok fölös kapacitással rendelkező Cegléd-Szeged vonalra. Bedugulna rendesne az biztos. Már egy vágányzár is rendesne bekaavarna, ezért is lesz az sztem ,h inkább 130-as vonalon nem megy fel Szolnokig a vonat hanem csak Szajolig és inkább megállítanak ott minden csatlakozót. Akkor 3 fővonal helyett csak kettő terhelné a szűk keresztmetszetet. Harmadik vagy több új vágány meg még sztem sokáig nem lesz, mert ahhoz új töltés kéne meg új hidak.

Törzsgyökeres szentesi 2008.09.04. 19:49:31

"Tudom, hogy Szajolnál felújítás van/lesz hónapok óta. De, legtöbbször váltóproblémákról hallani - ezek pedig szerintem nem a felújítás miatt vannak. És persze nem csak emiatt, vannak más problémák is, de legtöbbször én erről hallottam."
Szajolon új típusú, Magyarországon eddig sehol nem használt váltók vannak beépítve. Teljesen számítógép működteti, és tudod milyenek ezek a számítógépek...

tmelinda04 2008.09.04. 21:23:25

Ahha, ezek szerint az elkövetkezendő ötven vagy száz évben erre számíthatok? :o
Legalábbis a legközelebbi rekonstrukcióig...

Adani 2008.09.05. 11:03:05

A gép sokkal ritkábban szokott tévedni mint az ember, vagyis a helyzet jobb is lehet. Informatikusként állíthatom, h az esetek 99%-ban nem a gép a hülye hanem az őt kezelő ember, mert a gép nem gondolkodik csak azt teszi, amit "mondanak" neki, de ha rosszul állítják be akkor persze rosszul is működik.

Elmeboy (törölt) · http://elmeboy.blog.hu 2008.09.07. 13:30:30

Nyilvánvaló hogy a nyakkendős főmuftik intelligenciája, hozzáértése, szakértelme nem feltétlen magasabb egy átlagos pályamunkásénál - amíg politikai alapon lehet csak bekerülni a vezetőségbe, rohadni fog tovább az egész szakramentum.
Van egy régi mondás, miszerint ha egy vonat 10percet késik az még siet..
Ebből kiindulva kedvenc szórakozásaim egyike IC-n való utazáskor hogy késsünk már legalább negyed órát - és önelégült arccal lehet visszapengettetni a pótjegy árát.

..::Froschlama::.. (törölt) 2008.09.07. 15:23:35

Jah amúgy a 120-ason is elég fura dolgok vannak...augusztusról szemptemberre 2:25 percről 2:35 percre nőtt az IC menetideje a gyorsé 2:35-ről 2:55-re. Megértem, hogy pályafelújítás meg minden...
Jah apropó pályafelújítás... Rejtéj, hogy miért nem csinálják gyorsabban. A múltkor láttam egy dokumentum filmet ott 3 hónap alatt vágtak rendbe egy ugyanekkora pályaszakaszt angliában, ugyanigy uj talpfa uj sinek uj váltók...:)

Adani 2008.09.07. 16:30:57

De ott biztos nem 4 alvállalkozó csinálta. Gyoma-Déveványa között még mindig tart a vágányzár, többször kitolva, és volt mikor a semmit sem csináltak ott. A hidat is csak komótosan javítgatták, de pl. a felszedett 3 km-nyi vágányból még ma sem épült vissza egy centi sem.

Törzsgyökeres szentesi 2008.09.07. 20:42:00

Rejtéj, hogy miért nem csinálják gyorsabban. A múltkor láttam egy dokumentum filmet ott 3 hónap alatt vágtak rendbe egy ugyanekkora pályaszakaszt angliában, ugyanigy uj talpfa uj sinek uj váltók...:)

Nem arra a filmra gondolsz, amikor egy hétvége alatt csinálták meg az állomásközt? Az anglia és ott nem úgy van, hogy csak egyvágányozunk meg vágányzári menetrend...
Minden vonat kizárva, van hátom napod, hogy a vágányt kicseréljed.

efi 2008.09.08. 20:53:34

Tervezett vágányzárak a MÁV-on idén, ha valakit érdekel:
www.vpe.hu/2008_jul16-dec12_honlapra.pdf

Szamica 2008.11.25. 10:17:13

Egy valami biztos: Ha az utassal közölve van a késés valódi oka, akkor sokkal megértőbb.
Pokoli marhaság, mikor egy gázolás miatti késést műszaki oknak tüntetnek fel, ezt harsogja a hangos.
Hozzáteszem, ez sokszor a kalauz felelőssége is!
Normálisan közölt tényre általában normális reakciót, megértést kap az ember az utasoktól.
süti beállítások módosítása