MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Amikor a MÁV miatt bukunk

2008. augusztus 22. - georgejr

Én csak azt nem értem, ha a MÁV hibájából kell a jegyet visszaváltani, akkor miért számoltak fel kezelési költséget? Ideje lenne, ha végre a kedves MÁV, MÁV-Start utasközpontú lenne, és nem akarná úton, útfélen lehúzni az embereket...

 

Tisztelt(?) MÁV-START ZRt.!

2008. augusztus 16-án szerettem volna Fótújfaluról Párkányba eljutni. A 2440-es számú vonat Fótújfalura érkezésekor már szikrákat hányt, de végül elindult. De csak 3 megállót sikerült megtennie, majd 15 perc várakozás után megtett még egy megállót és akkor végleg megadta magát Veresegyházon. Mivel így már esélytelen volt elérni Vácon a nemzetközi csatlakozást, úgy döntöttem, hogy lemondok az utazásról és hazamegyek. A veresegyházi pénztárban dolgozó alkalmazottól megkérdeztem, hogy ilyenkor milyen lehetőségem van. Azt a tájékoztatást kaptam, hogy ilyenkor visszakaphatom a fel nem használt útra eső menetdíjat. Hiába mondtam neki, hogy én úgy emlékszem, hogy van lehetőség a teljes visszatésrítésre, ő ilyen szabályról nem tudott.

Nem gondolom, hogy az utasnak kellene ismernie az Üzletszabályzat minden pontját, de egy vasúti alkalmazottól ez elvárható lenne. Utólag elolvasva a szabályzatot a 13.§ (2) 153. KF. szerint erre jogosult lettem volna, mivel az első vonattal visszautaztam a kiindulási állomásra.
A veresegyházi pénztáros a nemzetközi jeggyel kapcsolatban semmiféle információval nem rendelkezett. Nem kellene megfelelően képzett alkalmazottakat alkalmazni adott munkakörökben? Így 400 Ft-ba került az, hogy végül nem tudtam elutazni. Erre jön még 250Ft kezelési költség a nemzetközi jegy visszaváltásakor, illetve a feleslegesen váltott valuta visszaváltásakor elszenvedett 1200Ft árfolyamkülönbség. Szóval összességében 1850Ft-ért nem jutottam sehova amiatt, mert nem megfelelő a járművek minősége és semmiféle erőfeszítést nem tesz a MÁV ilyenkor az utasok továbbutaztatása érdekében.
Mielőtt azt gondolná bárki is, hogy ez egyedi eset, ma reggel hiába vártam a 2437-es vonatra, mert lerobbant. Ez jár a havi 12000Ft-os bérletért. Ilyenkor szerencsésnek érezhetem magam, mert rugalmas a munkaidőm és nem ér emiatt semmiféle hátrány a munkahelyemen, mert félórával később értem be. De sokan vannak, akiknek kötött a munkaideje. Azok a biztonság kedvéért induljanak el 1-2 vonattal korábban? Vagy nekem is szombaton el kellett volna hamarabb indulnom 1-2 vonattal, hogy biztosan elérjem a célomat? Milyen szolgáltatás ez? Gondolom az teljesen elfelejtődött, hogy az egyesített bérletet Budapest határán túlra is kiterjesszék. Mert ilyen esetben legalább busszal lehetne utazni. Ahhoz pedig külön gratulálok, hogy a MÁV vonalhálózatán embermagasságú a parlagfű! Tudom, az már nem a MÁV-Start hatáskörébe tartozik, de ezzel a probléma még nincs megoldva. Olyan választ ne is küldjenek, amiben csak az esetleges sajnálkozásukat fejeznék ki!
Csak megoldást is tartalmazó levél érdekel.
Üdvözlettel: T. Gábor

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr36627096

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kenshikun 2008.08.22. 08:07:18

Nos igen, nekem ha fontos dolgom van, de kénytelen vagyok vonattal menni, legalább 1 vonattal előbb megyek, mint a "na ez a vonat jó lenne". És már volt, hogy így is késtem, nem is egyszer. Az átszállás pedig MÁV-ról MÁV-ra egy orosz-rulett, erre nincsen jobb szó.

Nagymoli 2008.08.22. 08:44:51

Meggondoltam magam, inkább hazamegyek, mégse vonat... :-DDD hát senki nem tud örülni egy túlélőtábornak??? Valaki meg fizet is érte, a MÁV meg ajándékba adja az utazás mellé. Az áraik szabottak, az indulás, érkezés, az átszállások módja, utazás színvonala bizonytalan.. Kis kaland.. na :-DDDD Helyes hozzáállás az lett volna, amit az egyik fotón láttam: Foggal húzni el a szerelvényt, megmutatni a MÁV nak, hogy Te is vagy olyan erős, mint a mozdonyuk.. :-D Legközelebb, ha utazol, két három utastárssal összefogni, vonatot megtolni, de figyelni ám a lassúmenet jelekre, nemám lelökni a sínről a szerelvényt! :-D Azért a vasút technikája hihetetlen. 30-50 éves gépek mennek, korukhoz képest egész jól. Ezzel szemben hasonlóan igénybevett mai autó széthullik 5 év alatt. Remélem, a Desirók, Flirtek nem így lettek gyártva, mint az új verdák..

Owl 2008.08.22. 09:33:51

A Siemens vonatok már a megérkezésükkor totál használhatatlanok voltak... Mindennaposak a hibák velük. Mint a villamosaik. A telefonjuk is fos. Valószínűleg a megvesztegetések nélkül semmit nem tudnának eladni... :(

Scientist · http://deadindian.extra.hu 2008.08.22. 09:46:18

én sosem kockáztatom a vonat-vonat átszállást

heliox 2008.08.22. 10:40:58

Már megírtam máshol is. Magánrepülőt kell bérelni. Olcsóbb, mint megvenni a vonatot.

kontraszt 2008.08.22. 10:46:21

a menetrendben szerepel a csatlakozásra vár/csatlakozásra nem vár fogalom. a nemzetiközi gyors az utóbbiba tartozik, így ha azt lekésed, egy személyvonattal, akkor az NEM a vasút hibája.

ez egyszerű, és évek óta sokmillió utazó megértette sikeresen. te nem.

ben2 2008.08.22. 11:06:26

kontraszt:
Már hogy ne lenne a vasút hibája ha nem tartja a menetrendet?
Az alapkérdés pedig az volt, hogy ha egyszer a vasút hibázik, miért számolnak fel kezelési költséget. Ennek semmi köze ahhoz, hogy a nemzetközi vonat vár-e a csatlakozásra.

teabore 2008.08.22. 11:15:42

"Olyan választ ne is küldjenek, amiben csak az esetleges sajnálkozásukat fejeznék ki!
Csak megoldást is tartalmazó levél érdekel."

Ez nagyon jó :)

kontraszt 2008.08.22. 18:45:48

ben2:

a csatlakozásra VÁR felirattal ellátott vonatok esetében vállal a vasút umnd kötelezettésget arra, hogy megvárja a késő vonatot, a többi esetben NEM. (az esetek egy részében ezt sem sikerült tartani, de ez most mindegy ...)

be is perelheted a mávot ha gondolod, de a vége ez lesz.
nem vállal ilyen esetben a vasút arra vonatkozóan SEMMIT, hogy a csatlakozó vonatot elérd, hiába van egy vállalaton belül. ENNYI. úgy éred el az ilyen vonatot ahogy tudod...
olvasgasd az üzletszabályzatot egy kicsit, és érdekes dolgokra döbbensz rá.

többek között arra, hogy ez igen régen így van ... ez NEM újdonság.

utaztatok ti már egyáltalán vonaton ?

petya.bacsi 2008.08.22. 21:06:14

A MÁV lassan már azért sem vállal garanciát, hogy megérkezel-e oda, ahová vetted a jegyet, mert minden összeesküdött e remek cég ellen - a gonosz utasok, az időjárás, a fizika.

A menetrend már régóta csak egy "ajánlás", hogy aszerint járnak a vonatok, de ezt a dörzsölt utasok tudják, hogy szemfényvesztés!

Ma is késett "műszaki okok miatt" a Szolnokra tartó vonat, tegnap másfél óráig nem indult vonat Bp felé Szolnokról (Bp-en volt bombariadó, de koraeste csak 15-20 perces késést jelentett ezt. Szolnokon nem volt semmi, mégsem jött a vonat). Megtehetik. pont.

petya.bacsi 2008.08.22. 21:07:17

Levélíró kérdésre ("Azok a biztonság kedvéért induljanak el 1-2 vonattal korábban?") válaszolva: úgy sem biztos, hogy beérsz időben... jártam már így...

lurkó 2008.08.22. 23:10:51

Ha jól olvasom akkor nem a START- hibázott hanem a trakció. Szerződést pedig a START-tal kötöttél. Üzletszabályzata is csak a StART-nak van. Akiknek még nem esett le sajnálattal közlöm nincs már egységes mindent felölelő : VASÚT !(sajnos)

lurkó 2008.08.22. 23:17:34

Parlagfüvet meg ha nyitott szemmel jársz mindenhol láthatsz. A legszebb és legegészségesebbeket az agyontámogatott "gazdák" földjein. Ajánlom nézd meg a kukorica és napraforgó földeket.

Gezuka 2008.08.25. 00:38:43

petya.bacsi 2008.08.22. 21:06:14
"Bp-en volt bombariadó, de koraeste csak 15-20 perces késést jelentett ezt. Szolnokon nem volt semmi, mégsem jött a vonat). Megtehetik. pont."

Ha BP-ről nem jön vonat (kocsi, mozdony, kalauz), akkor Szolnokról nincs minek (kocsi, mozdony, kaller) visszamennie Pestre. Ez logikus.
Milyen jó lenne, ha lenne istant vonat. Pl. Lerobban a mozdony. A kaller kinyitja a kis csomagot, feloldja vízben és hüp-hüp-hüp-barbatrükk ott az vadi új mozdony. :-)

petya.bacsi 2008.08.25. 09:57:38

Gezuka, jó volna, ha értelmeznéd azt amit írtam.

Pest felől ment vonat, több is Szolnokról viszont egy sem.

Bemásolom neked, hogy tudd értelmezni:
"tegnap másfél óráig nem indult vonat Bp felé Szolnokról (Bp-en volt bombariadó, de koraeste csak 15-20 perces késést (ÉRTED???? PESTRŐL JÖTT VONAT!) jelentett ezt. Szolnokon nem volt semmi, mégsem jött a vonat)"

szuper titkos nikk · http://www.flickr.com/photos/haazee/ 2008.08.27. 16:49:37

Na röviden itt is leírom a mai sztorit, hátha érdekel valaki. Ami nagyon kiakasztott, hogy az 1770 ft-os jegyből visszaváltáskor 1325Ft-ot kaptam vissza, a többi "kezelési költség".

--------------
Szóval elmehet a jó K.A.-ba az összes mávos illetékes elvtárs.
Keletiből mennék Siófokra. Két vonat jöhet szóba, az egyik 10:00-kor indult volna az 11-esről, a másik 10:15-kor az 5-ösről a nagynehezen megtalált papíralapú menetrend szerint.
Háromnegyed tíz tájban kezdtem keresgélni, gondoltam, megnézem a 10 órait, ha felférek, veszek pótjegyet, elmegyek azzal. Ekkor kaptam egy bélyegzőt a jegyemre. Természetesen a 11-esen nyoma sincs a vonatnak. Kivételesen valami csoda folytán akkor még tudtam a vonat nevét és értettem is amit a hangosbemondó elmondott: a 2-es vágányról fog indulni (vajon miért van a menetrendben 11? Namind1) Kijövök a majomketrecből, egy kissé ittas hajléktalanra emlékeztető, MÁVellenőr feliratú mellénybe öltözött egyén óbégat (bocs, de arra a hangra nincs jobb szó), hogy jegyeketbérleteket! Két perce mentem át köztük befelé... mijafasztakarnak? Na mind1, nénike még emlékezett rám, kiengedtek. Nagytábla előtt akkora tömeg, hogy mozdulni alig lehet. Megnézem, a tízkor induló valóban a 2-ről megy, de közben tudatosul bennem, hogy külföldről jön - ergo ülni csak kevés eséllyel fogok rajta. Inkább a 10:15-ös, oda pótjegy sem kell. A táblán vágányszámnak semmi nyoma. 10:15 körül végre megjelent, hogy 10 perc késés, kicsivel később, hogy 20. Közben folyamatosan mindenféle rosszarcú alakokat kell kerülgetni. Féltizenegy körül meguntam, otthagytam az egészet. Visszaadnám a jegyem. Pénztárosbanya tájékoztat: menjek vissza a kerítéshez, kérjek igazolást, hogy valóban nem utaztam! (azok a hajléktalan külsejű orkok biztosan tudják...) No vissza, a korábban említett nénikét megtalálom, ő tud adni, emlékszik is rám, papír a kezemben, utolsó esély: természetesen még mindig húsz perc késés és semmi egyéb, irány a pénztár. Erre lásd fenn, még a jegyem árát sem kapom vissza. Tetves rablóbanda... nem elég, hogy ilyen mocsok van minden pályaudvaron, még a semmiért is pénzt követelnek...

Állapotok a Déliben: www.flickr.com/photos/haazee/sets/72157606729880001/

és a Keletiben:
www.flickr.com/photos/haazee/sets/72157606603813414/
ez utóbbi csak a nemzetközi szakasz, ami relative jó állapotban van az egyéb helyekhez képest... :(

tomi79 2008.09.05. 22:55:17

"Erre jön még 250Ft kezelési költség a nemzetközi jegy visszaváltásakor, illetve a feleslegesen váltott valuta visszaváltásakor elszenvedett 1200Ft árfolyamkülönbség."
A nemzetközi jegy, ha jól tudom, két hónapig érvényes, vagyis nem feltétlenül kellett volna azonnal visszaváltani, hiszen később is felhasználható. Arról pedig, hogy a valutát visszaváltottad, és ezen buktál, ahelyett, hogy később felhasználtad volna, a MÁV-Start tényleg nem tehet.
A pénztáros abban viszont tényleg hibázott, hogy nem ismerte az említett lehetőséget, tehát hogy teljes visszatérítés lehetséges, amennyiben visszatérsz az első vonattal a kiindulási állomásra. Kíváncsi vagyok, mit válaszol az ügyfélszolgálat.

tomi79 2008.09.05. 23:08:20

szuper titkos nikk

Értelmezésem szerint a pénztárosnak a teljes összeget vissza kellett volna adnia, ha a vonat késése miatt mondasz le az utazásról. A helyedben reklamálnék.
"Ha az utas a vonat 10 percet meghaladó késése vagy a csatlakozás várható elmulasztása miatt nem utazik el, a vasút a kiindulási állomáson a visszaadott menetjegy, pót- és helyjegy, helyjegy, pótjegy árát levonás nélkül visszatéríti."
(MÁV-Start Üzletszabályzat, 9.§ (1) 101.KF)

tomi79 2008.09.05. 23:16:14

És még:
"146. KF. a/ A vasút kezelési költség levonása nélkül téríti vissza – kilométer-távolságtól függetlenül – menetdíjat vagy a menetdíj-különbözet, ha az utas az utazásról lemond és igazoltatja, hogy az igénybe venni kívánt vonat vagy kocsi
- 10 percet meghaladó késéssel indult volna,
- fűtés nélkül közlekedett,
- világítás nélkül közlekedett,
- zsúfoltsága miatt menetjegyének megfelelő ülőhelyhez nem jutott,
- a menetjegyen feltüntetett szolgáltatásnak megfelelő ülőhelyek nélkül közlekedett.
b/ Az igazolást a vonat jegyvizsgálója, illetve a felszállási állomás ügyeletes alkalmazottja köteles kiállítani."
(12. § (3))
süti beállítások módosítása