Pénteken utaztam haza én is, csak én Mezőberény irányába. Hát mit mondjak. Azóta se hevertem ki azt az allergiás sokkot, amit 3 óra alatt sikerült összeszednem a hazafelé tartó úton. Allergia gyógyszer ide, allergia gyógyszer oda, reggelente spaklival kell szetfeszitenem a szemeim, mert összeragadtak. Mondjuk azonkívül, hogy a vonatot az utolsó pillanatban mondták be, és 50 fok volt, Velem semmi extra nem történt. Lévén az IC-re nem kaptam már helyjegyet. Viszont volt egy-két érdekesség amit megfigyeltem:
A Keletiben ismét eljátszották, hogy xy késett gyors indul a 12. vágányról. Majd miután megindult a nép közölte a hangos, hogy ne szálljanak fel, mert nem induló vonat szerelvénye és kihúzzák. (azt csak halkan jegyzem meg, valszeg másik vágányra rakták csak át, hogy onnan induljon. Kinek volt ez a zseniális ötlete 40 fokban?)

No de lássuk Andropova beszámolóját:

Gyakran utazom Pest-Szeged távon, már lassan kezdtem hozzászokni a vonatozás okozta apró kellemetlenségekhez (10-20 perces késések 2 óra 20 perc zötykölődés mellett, elvágott/lopott vezetékek, telente esetenként fűtés és világítás nélküli utazás). De most a nagyfőnökök ismét olyasmit alkottak, ami megérett egy posztra, márcsak azért is, hogy leendő kedves utastársaimat ne érje felkészületlenül a hír.

A vonalon utazók tudják, hogy Szegedre nem jár külön IC, csak a sima gyorsokhoz odacsapnak 1-2 IC kocsit. Én főleg nyáron előnyben részesítem a légkondis utakat a tapadós műbőr üléseknél, így általában veszek pótjegyet is és élvezem az ezzel járó kényelmeket. Augusztus 15-én, mely történetesen egy pénteki napra esett, úgy döntöttem, a fárasztó hét után meg sem állok Szegedig. Ez azt jelentette, hogy a 17.50-es vonattal akartam indulni, és még időben (10 perccel a vonat előtt) kiértem Zuglóba is, tehát minden szép és jó volt. Azonban már nem volt hely a másodosztályon. Próbáltam mérlegelni a helyzetem, de olyan fülledt meleg volt, hogy levegőt venni alig bírtam, éás különben is, ennyi luxust megengedhetek magamnak, tehát első osztályra vettem jegyet. Vártam a vonatra, ami időben meg is érkezett, és gyorsan fel is pattantam az utolsó kocsiba, ami általában az első osztályú vagon szokott lenni, de a másodosztályú IC-kocsiban találtam magam. Elindultam előre, át a büfékocsin, és beleütköztem a kalauzba. Mikor ártatlannak tűnő kérdésemre, miszerint merre találom a helyemet, elfehéredett, és fejét kezei közé temetve maga elé mormogta, hogy "Tudtam, tudtam, ez nem az én napom", akkor már én is rájöttem, hogy nem a legkellemesebb két és fél óra vár rám. A kalauz nagyon kedves volt, és elmondta, hogy a nagyfőnökök fél órával a vonat indulása előtt úgy döntöttek, év egyik legmelegebb napja ide vagy oda, ők lekapcsolják az első osztályú kocsit, és egyetlen (!) IC kocsit raknak a péntek délutáni (tehát az átlagosnál nagyobb utasszámú) vonatra. A probléma csak az volt, hogy a jegykiadó rendszerben nem törölték a kocsit, így velem együtt számos másik útitársamnak is kellemes utat szereztek a zsúfolt, cúgos, műbőrüléses vagonokban. Mégegyszer szeretném kiemelni a kalauz hölgy segítőkészségét, ő ugyanis elnézést kért főnökei hülyeségéért, és szó nélkül kiállított egy igazolást, mely alapján visszatérítették a ráfizetésemet és a pótdíjat. Azonban ez sem segített azon, hogy az út végén patakokban ömlött rólam a víz, zúgott a fejem a lehúzott ablakok okozta huzattól, és legszívesebben megfojtottam volna a vezetőséget egy kanál vízben.

A MÁV számára ezek után lenne egy olyan javaslatom, hogy szolgálati kocsi helyett vegyen bérletet az igazgatóságnak, így nemcsak pénzt spórolnak, hanem saját bőrükön élvezhetik az általuk nyújtott minőségi szolgáltatást.


Andropova