MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Amikor a közeg intézkedik

2008. július 14. - georgejr

Nem tudhatjuk, hogy a gyereknek miért nem volt jegye, de nem hiszem, hogy rendőrrel kellett volna leráncigáltatni a vonatról. Kivált, ha tényleg nem tudott jegyet venni.

 

Helló!

Nem velem történt az eset, de sajnos szem és fül tanuja voltam ma reggel egy megalázó és felháborító történetnek.

Szolnokról Budapest felé tartó vonaton utaztam. Egyszercsak arra lettem figyelmes hogy a kalauz hölgy és egy , mint utólag kiderült, civil ruhás rendőr , aki ideiglenessen szolgálatba helyezte magát, nagyon magyaráz egy 16-17 éves fiúnak. 
Egyre hangossabban beszéltek hozzá és kiderült, hogy a fiú, nem tudott jegyet váltani. Azt nem tudom hogy azért mert elaludt és már nem volt ideje, vagy azért mert az állomáson a jegypénztárnál nem volt senki, de valamelyik okból nem tudott jegyet venni. Mondta ő a kalauz hölgynek hogy meg van a jegyre a pénze csak nem tudta megvenni, de mindenáron pótdíjat akartak vele fizetteni. Azt hozzá kell tennem hogy a jegye 240Ft-ba került volna a pótdíj még hozzá 2000Ft lett volna.
Addíg fajult ez a dolog hogy a kalauz rendőrt hívott a következő nagy állomásra. 
Ott is voltak. Leszállították a fiút és elbeszélgettek vele, de ő csaknem akarta kifizetni a pótdíjat ( valószínünek tartom hogy nem volt nála már annyi pénz).
Visszaszált a vonatra, mondván hogy neki iskolába kell mennie és nem késhet el. Erre felszállt hozzá a két rendőr és erőszakkal, szó szerint, leráncigálták a gyereket a vonatról. Szerencsétlen már sírt, már kiabált tehetettlenségében. És mindezt hangsúlyozom hogy 240 Ft-ért tették vele.
A többi utas persze fel volt háborodva a bánásmódon.

Felháborítonak tartom hogy a mai világban ez megtörténhet. Mások lopnak csalnak és megússzák, ezt a szegény fiút meg ilyen megaláztatásnak tették ki. 
Hát kérdem én mennyi ideig tartott volna a kalauznak adni egy jegyet? Miért kellet ezt ilyen embertelen módon elintézni?

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr66567216

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tmelinda04 2008.07.14. 11:55:58

Velem már többször előfordult, hogy másodperceken múlt a jegyvételem. Volt amikor tömött hosszú sor és egy pénztár volt, miközben az én vonatom késett és a csatlakozás csak IC volt. Ebben az esetben nincs mit az utas szemére hányni, h ogy menjen ki időben.
Volt olyan, hogy vonat indulás előtt negyed órával a pénztárhoz álltam, és vártam és vártam. A pénztárosnő vígan cseverészett a pályaudvar peronján, miközben látta, hogy megyek jegyet venni.
Volt olyan, hogy már döcögött be a vonat az állomásra, a pénztáros pedig számlakiállítás közben érdeklődik a kedves ismerős- utastól hogyléte felől. MAjd mikor szóvá tettem hogy nem most kéne ezt, haragosan visszaszólt. Utána pedig a visszajáró ezer- valahányszáz forintomat százasban, ötvenesben és huszasban kaptam vissza.

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2008.07.14. 12:26:24

Véleményem, röviden:
Igen, biztos.

hosszabban:
A becsületes viteldíj-fizetők érdekének védelmére ez az egyetlen hatékony és törvényes út.

Lehetnek persze kivételes helyzetek, amikor nem.

És az is igaz, hogy a jegyvételi lehetőség gyalázatos (amúgy a vonaton, némi felárral, MINDIG lehet rendezni, ha valaki nagyon utazni akar.)

EZT meg kell oldani, a bliccelőket viszont le kell tenni a vonatról.

Manyizga (törölt) 2008.07.14. 12:29:41

Miért nem rögzíti soha senki a történést videós mobillal? Egyszerűbb lenne az élet utána. :)

Én fel vagyok erre készülve, úgyhogy simán fel fogom venni, ha ilyen atrocitást látok/tapasztalok...

tamáskaresz 2008.07.14. 12:35:03

Persze, leszállítani. Csak amikor a kancigó utazik a nyolc pujával, egyetlen 90%-o jeggyel, szó nélkül továbbmegy a kaller, basszameg. Ha meg valaki 30 éve vásárol havibérletet, nem olcsóért, és először a 30 év alatt otthonfelejti... Ráadásul, jól tudom, h épp sztrájk van? A pénztáros q..va (kurva) meg hátul kávézgat basszameg.

Muad\\\'Dib 2008.07.14. 12:39:26

Manyizga · binary.blog.hu/ 2008.07.14. 12:29:41
Milyen igazad van. Nincs jegye és nem akar leszállni? A rohadék.
Tudod mit én meg beköltözök hozzád, de felveszem ám az atrocitást, ha ki mersz dobni...
Azért gondolkodjink már. Szépen leszáll ,vesz jegyet és késik egy órát. Van ez így. Aztán utána lehet balhézni a MÁV-al ha az ő hibájuk volt, de ilyen alapon minden bliccelő mondhatná, hogy nem tudott jegyet venni. Ne röhögtessetek már...

kenshikun 2008.07.14. 12:41:55

Sztrájk alatt ilyet... könyörgöm...

Combi a ballibes Ferkófan 2008.07.14. 12:42:18

A máv szopjon lovat, Hegyalja fesztiválról indítottak 4 kocsis gyorsvonatot Pestig annyi embernek....

labi 2008.07.14. 12:43:52

Jegye nem volt, a pótdíjat meg nem volz hajlandó kifizetni. Ennyi.

Asszem a történet lényege ez.

Mesékkel hogy miért nem vett valaki jegyet, tele van a padlás. Nekem is volt egy raklapnyi, amikor bliccelgettem boldogult ifjúkoromban. Vagy bejött, vagy nem. Ha nem akkor fizettem vagy leszálltam.

cégalapító · http://cegalapitas.blog.hu 2008.07.14. 12:47:41

Nemtudom mikor kezdődik a nyári szünet, de szerintem már rég tart, így elég gáz ilyenre hivatkozni, hogy iskolába kell menni. Ha meg elkésik az iskolából, abba nem hal bele senki, kap egy óra igazolatlant... vagy valami hasonlót.

Bliccel, csal, lebukik... akkor ne siránkozzon szánalmasan, hanem viselje a következményeket. Nagyon helyesen tette, hogy rendőrt hívott hozzá.
A MÁV sztrájk meg kezd unalmas lenni, ideje lenne dolgozniuk is.

_wood_ 2008.07.14. 12:47:44

megmondom én miért:
mert egy normális, iskolázott, más emberekkel együttélésre alkalmas, szülei által készre nevelt embernek gáz lenne ellenőrnek (vagy rendőrnek) lenni.

labi 2008.07.14. 12:48:54

"Visszaszált a vonatra, mondván hogy neki iskolába kell mennie és nem késhet el."


Pontosan milyen iskolába is akart menni az a 16-17 éves srác júliusban? :)

andreasue (törölt) 2008.07.14. 12:49:15

Milyen jogon "intézkedik" a rendőr egy polgárjogi kérdésben?

(FYI. ha én beköltöznék valamilyen úton-módon a lakásodba, akkor sem dobhatnál ki, ha jogcím nélküli lakó lennék, mert megkockáztatnál egy eljárást "önbíráskodásért". A zsandár meg nem jönne ki bírósági végzés nélkül.)

winston01 2008.07.14. 12:50:00

Valóban, felháborító, hogy ha valakinek nincs jegye, meg akarják büntetni! Az meg egyenesen elképesztő, hogy megtörténhet, hogy miután nem hajlandó fizetni, még le is szállítják!! Európa, 2008.

Szervezzünk MÁV-Chartát!

georgejr · http://mav.blog.hu 2008.07.14. 12:50:11

az eset nem ma, és valszeg nem most történt. a levél régebbi keltezésű.

NaP · http://nagyek.blog.hu 2008.07.14. 12:50:23

Mi van, hogy ha az induló állomásán sztrájkolt a pénztáros? Jó lenne tudni...

Yoss 2008.07.14. 12:51:37

Szerintem meg a rendőr ilyen esetben nem intézkedhet, ugyanis nem történt sem bűncselekmény sem szabálysértés. Ha valaki érvénytelen jeggyel száll fel, az az utas és a vasút között ráutaló magatartással létrejött polgárjogi szerződés megszegése. A rendőrnek semmi köze hozzá, a MÁV perelhet, de a bizonyítania kell, hogy a srác rosszhiszemű volt. A rendőr a helyszínen, saját hatáskörben nem hozhat ilyen döntést, mert nem tudja megállapítani a pontos tényállást.
Sajnos a srác ilyen esetben nem tudja mit kell/lehet tenni és így kiszolgáltatott.

Hercegnő88 (törölt) 2008.07.14. 12:52:03

Ezek a genetikai hulladékok sztem ezen élik ki beteges hajlamaikat.otthon biztos elnyomják őket,hát nem baj,majd az utasokkal szórakoznak.neeeeem baj,az a lényeg,h sztrájkolnak,azt vhogy nem kell nekik megtanulni.Mocskos Állat Vasutasok=MÁV

labi 2008.07.14. 12:52:40

"ha én beköltöznék valamilyen úton-módon a lakásodba, akkor sem dobhatnál ki, ha jogcím nélküli lakó lennék, mert megkockáztatnál egy eljárást "önbíráskodásért""


Azért én megkockáztatnám, hogy utána feljelentesz. Arról meg igazán nem tehetek, hogy megcsúsztál a lépcsőn, miközben a törvényes jogi útról tárgyaltunk. Tízszer... :)

tamáskaresz 2008.07.14. 12:54:48

K. Muad,és hasonlók,basszameg! Olvasol híreket, apa?! Sztrájk van. Ami azt jelenti, h egy csomóan, ott a mávgecinél NEM DOLGOZNAK. Pl. a pénztárosok, alkalomadtán. És ha a mávgeci nem biztosítja a jegyvásárlás lehetőségét, akár olyanformán, h kávézgat a tárosqrva, akár, hogy a kiszámíthatatlan közlekedés okán kénytelen vagy örülni, ha épp érkezik valami szar, és arra gyorsan fel kell szállj, mert 4 hónap múlva jön a következő szar, és nem vagy úgy öltözve... Gondolkozz, vaze!! Szavaid rendkívül fennköltek,csak ostobák. Mégegyszer kérdem, mi van kancigó barátainkkal ilyen helyzetben? Utazni mávval szokol te egyáltalán? Esetleg személyesen gaskó úrhoz van szerencsém? Arról már szó se essék, h miként nem teljesíti a cég a kötelező szolgáltatásokat a hétköznapokon. Utastájékoztatás, pölö. Basszameg.

labi 2008.07.14. 12:55:49

tamáskaresz basszameg, ha most a sztrájk idején történt, akkor szerinted milyen iskolába sietett a srác? július van basszameg! :))

Yoss 2008.07.14. 12:59:24

Azoknak pedig akik itt elsőre el tudják dönteni, hogy a srác bliccelt-e vagy sem, figyelmébe ajánlom a következőket:
- iskolába mennek gyerekek nyáron is, pl. napközi, tábor és sok szakkör is működik.
- sok helyen a MÁV nem üzemeltet jegyárusító helyet, hanem közeli közért, állomási kocsma árulja a jegyet és ilyen helyes sokszor előfordul, hogy nincs, jegy, vagy nincs nyitva a bolt (Mindjárt jövök) Ilyenkor mit tud tenni? Ne utazzon? Ugyan már.
Jusson eszetekbe, hogy látatlanban elítéltek valakit egy olyan leírás alapján, amiből egy csomó dolog nem derül ki. Remélem, majd egyszer rajtatok is fog úgy ítélkezni valaki, hogy nem közben adatik meg az ártatlanság vélelme. El tudom képzelni, hogy a vasutas meg a rendőrök közös erővel fojtják bele a szót a síró gyerekbe. Gusztustalan. Aztán a rendőr meg elmegy szépen zsebre büntetni. Gratulálok, szép új világ.

Combi a ballibes Ferkófan 2008.07.14. 13:06:38

labi 2008.07.14. 12:55:49
Nyári iskola középiskolásoknak esetleg?

tamáskaresz 2008.07.14. 13:06:46

Ja, iskola... Vannak külünböző támogatott, gyorsított, mittomén képzések, amelyek nem az iskolaidőszakhoz igazodnak. Tizenöt hónap folyamatosan, augusztusban egy hét szünet. Mondjuk, például. A lényeg, h szándékosan- mert köcsög vagy- nincs jegyed, takarodj. de úgy érzem, a jelen történet szereplője jóhiszemű volt. Azok a taplók, akik ezt életformaszerűen csinálják, nem bőgik el magukat.Akkor pedig nem őt kellett volna demonstratíve, maszturbatíve megalázni. Ment volna a kancigóhoz, megnézem, ki utazik tovább...

csigaszem 2008.07.14. 13:08:13

Ősi trükk: felszállsz jegy nélkül a vonatra, mert éppen alszik a bakter, és nem ad jegyet. Mész-mész, jön a kaller (bocs, a jegyvizsgáló), és benyögsz egy olyan megállóhelyet, ahol a MÁV nem üzemeltet pénztárat. Ha van egy kis eszed, olyat mondasz, amit már elhagyott a vonat, de az úticélhoz közelebb van, mint a felszállásod helye.
Szép napot mindenkinek, én ma vonat helyett busszal közlekedtem, uff.

Bit Rot 2008.07.14. 13:08:59

"Jegye nem volt, a pótdíjat meg nem volz hajlandó kifizetni. Ennyi."

Erről van szó.

A post írója pedig két dolgot csinálhatott volna, vagy győzködi a srácot, hogy márpedig ez a szabály, vagy kifizeti helyette a 2000 Forintos büntetést.

Már az is emberségesség, szerintem, hogy nem verték rá a srácra a 2000 Forintot azonnal, hanem választhatott!

Legközelebb majd korábban kel!

HöZsö 2008.07.14. 13:09:39

Igazuk volt a rendőröknek. Nem késhet el, pfff... Vegyen akkor jegyet.

zsoci 2008.07.14. 13:11:31

És ugyan már miért nem leeht a kalauznál rendes áron megvenni a jegyet ?

Nem lehet az a cél hogy büntessenek, az egyetlen cél az lehet hogy többen vegyenek jegyet. Tessék a vonaton is árulni és kész. Rendőrrel ráncigálni, meg parasztnak lenni elfogadhatalan. Most minek úgy csinálni mintha ő lenne a TOP10 bűnöző egyike? Ha lógni akart, márpedig nem úgy tünik, akkor sem teet olyat ami ilyen intézkedést indokol.

üdv Zsoci

Combi a ballibes Ferkófan 2008.07.14. 13:15:13

Vasárnap a mellettünk utazó srácot azért akarta megbüntetni a kaller mert nem volt érvényesítve a jegye, amire viszont kicsengette az 5000 forintot. Ennyit a kallerek jóindulatáról.
És a levélben szerepelt, hogy a srác megvenné a jegyét.

tamáskaresz 2008.07.14. 13:16:58

K. Csigaszem! Most aztán sok újat, okosat megtudtunk! Köszi! A témához valami esetleg?

labi 2008.07.14. 13:20:46

"És ugyan már miért nem leeht a kalauznál rendes áron megvenni a jegyet ?"

Azért, mert akkor mindenki pont az azt megelőző állomáson szállt fel, amikor a kalauz megérkezett. :)


Ui.: 17 éves srác napközibe? :)

tamáskaresz 2008.07.14. 13:23:25

K.John42! Ez itten:"Jegye nem volt, a pótdíjat meg nem volz hajlandó kifizetni.", nos nem az eredeti történetben szerepelt, hanem egy vélemény volt. Pedig a srácnak pénze nem volt. Az általad idézett pár sor valami történethamisító fasztól származik, tisztelettel

georgejr · http://mav.blog.hu 2008.07.14. 13:27:53

kulturaltabban, vagy kimosom a szatok a bann szappanával

labi 2008.07.14. 13:28:04

Még szerencse, hogy sokan pontpsan tudják a "vagy elaludt vagy nem volt pénztár" leírásból (tényleg félrehallható, mert a két indok nagyon hasonlít egymásra, valamint a "valószínűnek tartom hogy nem volt nála annyi pénz" pontosan tudják, hogy ez egy tisztességes srác volt, aki nél csak 240 Ft volt amiből 17 évesen ment volna nyáron a sakkszakkörbe/nyári tanfolyamra (ahol keményen veszik a pontatlanságot ám!) csak elaludt és nem volt pénztár sem. Vagy valami más, de k annyát a mávnak. :)

tamáskaresz 2008.07.14. 13:31:59

Yoss, Combi,NaP,Kenshikun,Zsoci,... köszi. Nem értem, miért feltételezik ezek, hogy személyesen mga a sátán bújt kiscsávó-jelmezbe,h kalauzt idegeljen. Ja, majd elfelejtettem, basszameg!!...

labi 2008.07.14. 13:35:41

Lehet angyal is, lehet ördög is.
A kallernak nem kell eldönteni, hogy ő pont egy jókisfiú, vagy a szokásos lógós - akiik ugyanezzel a trükkel nyomják szép számmal.

Aki olan helyen dolgozik az pontosan tudja, hogy a későn fizetők indoka 99,9%-ban: "nem kaptam csekket".
Ha ez elfogadható indok lenne, akkor meglenne a jokerkifogás mindenre, ugye...
(pedig ezek között is vannak olyanok is elenyésző számban akik tényleg nem kaptak csekket)

TBone 2008.07.14. 13:39:16

-Miert kell potdijat fizetni ha a vonaton veszem a jegyet? Ugyan azt a szolgaltatast veszem igenybe.
-Mert nem allitanak be automatakat, mint mas normalis orszagban?
-A cegnel ahol dolgozom, van kb 30.000 eladatlan hordozhato POS terminal, ami 3-4 SIM kartyat tud egyszerre befogadni. Eladjuk a MAV-nak es maris lehet kartyaval fizetni a vonatokon.

hjkl 2008.07.14. 13:40:18

andreasue 2008.07.14. 12:49:15
Na, figyelj, kisapám!

Önbíráskodás

273. § (1) Aki abból a célból, hogy jogos vagy jogosnak vélt VAGYONI IGÉNYÉNEK érvényt szerezzen, mást erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön...

39. § (1) A rendőr magánlakásba bebocsátás vagy hatósági határozat nélkül nem léphet be, illetve nem hatolhat be, kivéve

b) bűncselekmény elkövetésének megakadályozása, megszakítása, vagy a bűncselekmény elkövetőjének vagy gyanúsítottjának elfogása és előállítása céljából

Az erőszak fizikai ráhatás, mely személy vagy dolog ellen is irányulhat - például betöri az ajtót, felrúgja a sértettet.

Ha csak szsérési alakzat áll fenn, akkor is bemehet a yard.

tamáskaresz 2008.07.14. 13:40:30

Labi! Ezerszer elhangzott már: Sztrájk van. Sztrájk.

ChGeri 2008.07.14. 13:42:55

Nem veszed tudomásul, vagy csak nagylelkűen elsiklasz felette, hogy az ilyenek helyett Te meg én fizetjük ki a viteldíjat...
Amúgy meg nagy f@sz az a kalauz, akivel ilyenkor nem lehet "beszélni".
Egyébként meg, tudomásom szerint, megkülönböztetünk jóhiszemű, ill. rosszhiszemű utasokat. Amikor a Déliben nem működött egyetlen (!) automata sem a háromból, a pénztárak közül meg EGY volt nyitva, a kallernéne simán elsimította az ügyet, miután hangsúlyoztam neki, hogy 10 perccel az indulás előtt javában a jegyvételen buzgólkodtam.

Deuce Bigalow 2008.07.14. 13:45:51

isten barmai (akik hajkurásszák, hogy jogos volt): leginkább az eljárással van a baj b@sszátok meg! meg azzal, hogy egy ilyen piti ügy miatt elvonnak 2 zsarut máshonnan, és ahelyett hogy a kancigókat fogdosnák, ilyen xarságokkal foglalkoznak! ostobák!

labi 2008.07.14. 13:50:51

Akkor innentől kezdve szabadon bliccelhetek, mert
1, Ne önbíráskodjon a kaller azzal hogy lepakol a vonatról
2, addig ne cseszegessenek a rendőrök amíg maffiózók szabadlábon vannak? :)

Na ne már. :)

==T== 2008.07.14. 13:53:19

Ez az eset azon ritka esetek egyike, amikor a közeg és a kalaúznő is szabályosan és jogosan járt el. Megértem a felháborodást, valóban szokatlan, ha valami normálisan történik ebben az orságban. Ha máshol és más esetekben is minden normálisan zajlana, nem tartanánk itt...

Fikázó · http://zsarufika.blog.hu/ 2008.07.14. 13:54:18

A zsaruk, úgy tűnik, csak a kisebb ellenálláson tudják fitogtatni erejüket...meg kellett volna őket dobálni tojással! Abból értenek, és hagyják az esetet...

csigaszem 2008.07.14. 13:54:20

K. Tamáskaresz!

Ha esetleg nem bírtad összekapcsolni - egy 16-17 éves fiú, aki naponta jár vonattal suliba, ne legyen már olyan balfék, hogy lerángattatja magát a vonatról... Persze, szar alakok az intézkedők is, de legyen eszünk, ha már vonatra szálltunk. Amúgy tuti hogy sok minden kimaradt a sztoriból, pl egy kallernéni sem fog ok nélkül kiabálni senkivel a többiek elől. Beszólhatott valamit a srác.

==T== 2008.07.14. 13:55:27

Egyébként ha valahol nincs jegypénztár - pl. sok mellékvonali állomásnál - akkor normál áron is lehet jegyet venni a kalaúznál. Azt is érdekes kérdés, hogy minek megy suliba a srác a nyári szünet közepén?

==T== 2008.07.14. 13:56:54

Persze azoknak is igazk van, akik a rendőröket bírálják, amiért nem intézkednek valóban súlyos esetekben, lásd. pl. Galgagyörk és hasonlók...

tamáskaresz 2008.07.14. 14:18:46

Hát, látom páran nem olvassák az előzményeket.. Már megint ez az iskolaszünet- dolog. Ezer magyarázat lehet, gondolkodj, légyszi, ha nem megy, olvass vissza. Csigaszem! Beszólhatott, ez a lényeg, a feltételezés. Milyen alapon? Lehet, hogy direkt lőfegyver volt nála- sose tudhassa a zemberfilya!!- azért kellett a rendőr, nem?! Vagy legyen, oké legyen nulltolerancia, egyenlő elbánás, oké. Csak akkor lássam is az ajtón- ablakon kirepülő kancigókat is, legyen utastájékoztatás, vak barátaim sose, de éjszaka senki sem tudja, merre jár épp a jármű..,stb.,stb.Konkrét, hétköznapi sztorikat írhatnék,négy napig gépelnék megállás nélkül. De legalább ilyenkor, amikor strike van, lehetne rugalmasabb a máv is, a kommentelők is.

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2008.07.14. 14:18:53

Mégis ki a francot érdekel 240 Ft, amikor naponta jelennek meg hírek az újságban arról, h milliárdokat lopnak el a mi pénzünkből? Láttam én már itt Pesten is 2 tonfás (nem gumibotos, hanem tonfás!) rendőrt rohanni a metrón elfogott, jegy nélküli kissrác megrendszabályozására. Ja persze, őt is meg kell büntetni. De talán nem itt kéne kezdeni, és nem ilyen erőkkel kéne felvonulni huszonötödrangú senki kis lógósokkal szemben.

Amúgy a múlt héten ellopták a bringámat az utcáról. A rendőr kerek-perec közölte, h a térfigyelő kamerákat nem fogják nézni egy ilyen eset miatt. Nincs rá kapacitás. De az ilyenekre bezzeg van kapacitás: a kurva anyjukat a rendőröknek.

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2008.07.14. 14:22:28

Apropó utastájékoztatás... anyám szombaton jött Olaszországból vonattal a Keletibe. 10.58 helyett a vonat 11.30 körül jött be, közben folyton mondogatta a hangosbeszélő, hogy "a vonat külföldi késése miatt előreláthatólag 20 percet késik, szíves megértésüket" stb. Na most megkérdeztem anyámat, mi volt ez a késés. Válasz: ő nem tudja, egész út alatt percre pontosan jött a vonat; aztán most itt a Keleti előtt a vágányokon állt fél órát.

Hát ennyit a MÁV-ról.

Petyulino_ 2008.07.14. 14:25:37

"ha én beköltöznék valamilyen úton-módon a lakásodba, akkor sem dobhatnál ki, ha jogcím nélküli lakó lennék, mert megkockáztatnál egy eljárást "önbíráskodásért". A zsandár meg nem jönne ki bírósági végzés nélkül"

ennél nagyobb hülyeséget régen olvastam...

tamáskaresz 2008.07.14. 14:50:08

Apropó, pénzhiány vs. bliccelők. Úgy a máv, mint a bkv esetében is: ki a tököm veszi be ezt az "azért nincs fejlesztés,drágák a jegyek, veszteséges a buli...mert a bliccelők..."- dumát? Persze, a normális az lenne, h mindenki fizessen az adott szolgáltatásért. de előbb szolgáltatás legyen, aminek része a jegyvásárlás lehetőségének korrekt biztosítása is. Addig viszont fulltolerancia, oda- vissza.

Kacagogerlice 2008.07.14. 15:08:54

A sok komment összezavart, úgyhogy most még1x elolvastam a posztot, ami Georgejr állítása szerint nem friss. Hogy ebbe pontosan mi fér bele ezen a blogon, azt nem tudom, jó lenne feltüntetni hogy mikor érkezett és mikor játszódik a sztori (:
Ebből kifolyólag nem hiszem, hogy a mai félnapos sztrájk idején játszódik, tehát akár még iskolába is mehetett valóban a gyerek... de miért nem volt bérlete? A diákjegyre 50% a kedvezmény, a bérletre 90%, szóval ha még csak hétvégente járnék suliba (mondjuk mert levelezős vagyok, ami teszem hozzá nem jellemző a 16-17 évesekre), akkor is jobban megéri (egy bizonyos távra) a 90%-os bérletet megvenni.
Érd-Bp. viszonylatban a diák menettérti 300, a BKSZ-es kiegészítő 500. Ha csak kétszer megyek oda-vissza, akkor már meg is térült.

Jamy000751 2008.07.14. 16:17:46

Nos elolvasván az üzletszabályzatot, egy apróság!
"Utazásbók ki nem zárható személyek:
-terhes nő
-10 év alatti gyermek és annak kísérője
-stb
-DIÁK -ha érvényes diákigazolvánnyal rendelkezik..."
Továbbmenve; a kallertól kapott papírral becsattog a területén illetékes Startos főnökhöz, bemutatja az igazolványt és mérséklik a büntit!
Ennek fényében elmélkedjetek!
:-)

Jamy000751 2008.07.14. 16:38:46

Olvastam itt egy kommentet a mocskos állat vasutasokról! Egy történet hozza!
Ülök egy nagy állomás forgalmi irodája mellett a padon, várva a sógorom. Az iroda ajtajára öles betűkkel kiírva, hogy "Idegeneknek belépni tilos! Panaszkönyv az információban!" Felelőssége teljes tudatában az éppen panaszkodni akaró hölgy berontván az ajtón torka szakadtából üvölt a bent lévőkkel. Se papír, se köszönés, se ajtóbecsukás. Mivel éppen egy munkahelyre ment be, hihetetlen módon pont annyi szék volt amennyien a bent dolgozók száma. Jön a következő menet, hogy a rohadék vasutasok még arra sem méltatják, hogy hellyel kínálják, mikor ő panaszkodik. Mivel a vasút folyamatos üzem, egy ekkora állomáson nincs 5-10 perc valaki búját bánatát végighallgatni, erre való a panaszkönyv. A bent lévők tovább dolgoztak a hölgy 3,5 perces folyamatos üvöltése, szitkozódása és fenyegetőzése ellenére.
Egy kis szösszenet a mocskos állat vasutasokról és a mindig kulturált utasokról!
( a kintlévő papír ellenére 35' alatt 8-an voltak bent :-D )

tamáskaresz 2008.07.14. 17:35:17

Kedves Jamy! Nos, ez az, amit el kellett volna kerülni. Mármint a kiragadott esetleírásokat. Nap, mint nap utazom a szolnoki vonalon. Olyan bicskanyitógató sztorikat tudnék mesélni százával... Azért meg, mert nem vágnak pofán egy- amúgy lehet, hogy jogosan- hisztiző utast, had ne kelljen már leszopnunk őket. Hát de most nem?! Na.

Jamy000751 2008.07.14. 18:04:59

tamáskaresz! Fordítva kellene?! Hadd ne kelljen már!

tamáskaresz 2008.07.14. 18:29:20

Nem érted. Az természetes, h nem vágják el az utas nyakát, bárhogy hisztizik. Az viszont nem az, h az utasok a 20-50 eFt-os bérleteikért cserébe szótlanul tűrik azt a semmibevevést, megaláztatást, amit nap mint nap elkövet ellenük a máv. Hidd el, elköveti. Tényleg. ez nem szolgáltatás. Csakhogy sajnos nem áll módunkban utólag fizetni, tételesen a nyújtottakért. Előre kell fizetni, és az ember tisztán érzi, hogy teljesen hülyére van véve. Ha nagyon ragaszkodsz hozzá, leírok mondjuk csupán 3 esetet, ami konkrétan két nap alatt történt, de had ne kelljen... Pedig megértenéd rögtön a toporzékolókat.

petya.bacsi 2008.07.14. 22:49:52

tamáskaresz 2008.07.14. 17:35:17 :

szerintem a blog azért (is) jött létre, hogy az utasok kibeszéljék, megbeszéljék a sérelmeiket, hajmeresztő sztorikat, tehát nyugodtan megírhatod :)

Jamy000751 2008.07.15. 06:18:43

tamáskaresz!
petya.bácsinak igaza van. Írd le a sérelmeidet! Ha úgy érzed minden vasutassal gondod van írd meg, tudjanak védekezni, de ha csak eggyel-eggyel akkor azt is, hogy mások tanuljanak belőle!

Vabeko 2008.07.15. 10:51:41

Én is 1 vasutas vgyok a sok közül. Pontosabban jegyvizsgáló. A bünti úgy működik, hogy ha olyan állomáson szállsz fel a vonatra, ahol van jegykiadás: menetjegy+2000.- pótdíjat kell fizetned. A rugalmasabb kollégák, és én is (ha lehet) úgy oldjuk meg, hogy olyan állomástól/megállóhelytől adjuk a jegyet, ahol nincs jegykiadás.És mindenki jól jár, mert legtöbbször még borravalót is adnak az utasok. Csak szépen, érthetően el kell magyarázni, hogy működik az egész büntetés dolog. Nekem még soha nem kellett ilyen esetben rendőrt hívnom.

A sztrájkhoz: nem kell az összes vasutast szídni, mert nem mindenki sztrájkolt. Én sem. CSAK A GASKÓ ÉS TÁRSASÁGA. Higgyétek el nekem sem mindegy, hogy a 14 órás szolgálat helyett 16-18-at dolgozom.

Legolas 2008.07.16. 12:31:11

Én is szemtanúja voltam egy történetnek: Ceglédi vonal, vasárnap este. Hosszúberek-Péteri megállónál az első kocsi peronjára feltömegel négy-öt lezser srác, trükközős kerékpárokkal. Megy a hangoskodás, röhögés amíg a kalauz meg nem érkezik. Ezután csend, tárgyalás a következő megállóig. A kalauz leszállította őket. Miután a kis csoport biztonságos távolságra húzódott a vonattól és a kalauztól elkezdték a gyalázkodás. Több életveszélyes fenyegetés és a felmenők emlegetése közben indult el a vonat. Én a következő hétvégén nem szivesen lettem volna a kalauz helyében. Támogatom hogy a hivatalos személyeknél lehessen önvédelmi eszköz, ne csak mobil telefon. Azzal egy szegény, kisebbségi család férfitagjai ellen nincs esély védekezni.

Szemiramis 2008.08.01. 09:51:25

"Kedves" kalauz"hölgy" nincs tisztában az utasitással....diákot NEM lehet leszállitani a vonatról!! Ha nem tudott vagy nem akart a fiu fizetni,utasleadási lapot kellett volna kiállitania ! Csak ugye az már munkával jár....Ez a "kedves" kalauz"hölgy" elgondolkodhatna,hogy az ő gyereke( ha van neki) kerülne ilyen vagy hasonló helyzetbe,hogy rendőrök rángatják,megrémisztik mit érezne!? Az ilyeneket el kell távolitani a Máv kötelékéből,mert az ilyenek után itélik meg a többieket is !!

lurkó 2008.08.03. 23:50:55

Az hogy valaki diák nem biztos hogy gyermekkoru. És ha nem az akkor kizárható az utazásból. Ebben az esetben meg nem vagyok benne biztos hogy jóhiszemü volt az utas.

Hegylakó 2008.12.08. 19:01:19

A jegyváltásról csak annyit,hogy ha netán diák akkor vegyen tanuló havijegyet,illetve van lehetősége 60 napra előre is megvenni a menetjegyet,Erről ennyit megérdemelte a sorsát,remélem ebből tanult!!!
Hát igen Discoba hétvégente van pénz 10 ezrek,no ott lehet kamerázni mikor a tizenéveseket szinte halálra ke.....lik a bedrogozott macsók ez a divat gyerekek 14 évesen már szégyen ha nemvolt párkapcsolata.Hétvégente látom,meg nyáron a fesztiválokon elég sűrűn járok biztosítani,dehát meg kell nézni az internetet főiskolások ,egyetemisták alkalmi kapcsolatokkal tartják meg az anyagi helyzetüket a mindennapokra.

Hegylakó 2008.12.09. 15:21:52

Szia tamáskaresz!!!
Látom sűrűn látogatod ezt az oldalt,s sűrűn igénybe veszed a(MAV gecit) utazsi szándékkal Utazzál Volán busszal az is megy 3h ként 42 ülőhely 120 utas!!! Ott milyen kifogásaid lennének??? Látszik az országon,hogy milyen emberek vannak körülöttünk,nézzd meg Görögországot ott összetartonak az emberek és elérik amit akarnak,bezzeg nálunk holnap lehet hogy,500,ft lessz a kenyér??? mi akkor is megvesszük ,kigúnyoljuk a gazdákat akik tüntetnek mérgelődünk bosszankodunk mert 10-20' késünk a munkából és a másik ember lelkivilágba beletaposunk,megalázzuk, lenézzük ,mert mi vagyunk a valakik akik igénybe veszünk egy szolgáltatást.Ha nem tetszik valami vagy valaki akkor te mint utas ugyanolyan jogod van szólni annak az utasnak mint a kalauznak aki szerencsétlen 40kg pl ( kancigánynak)de ilyenkor be vagy (SZARVA )mint a többi utastársad, ha ti mint utasok odaálnátok a kaller mellé ?!?Akor jobb lenne a helyzet.Az a kalauz nap mint nat 12-16 h keresztül elviseli ezeket a szitkozódásokat olyan emberektől mint te és neked vágjon még jó pofát ha ha,ugye nem gondolod komolyan BUNKÓKÁM!!!!!!!!!!!!
süti beállítások módosítása