MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Kipróbáltuk a MÁV-START internetes jegyvásárlását

2008. június 23. - georgejr

Az utóbbi napokban több levelet is kaptam, amelyben a MÁV internetes jegyvásárlását elemzik. Én hiszem, hogy egy történelmi ponthoz értünk. Még ha egy kicsit "fapados" is, de legalább elindult. Azt hiszem én sem írhattam volna le jobban az észrevételeim, mint a Debreceni Regionális Közlekedési Egyesület elnöke. Alant az Ő sorai. Köszönjük!

Észrevételek a MÁV-Start Zrt. által bevezetett internetes jegyvásárlási rendszerről
A MÁV-Start Zrt. 2008. június 16-tól bevezette az E-ticket szolgáltatását, amellyel nemcsak menetjegyet, hanem InterCity pótjegyet, sőt bérletet is vásárolhatunk otthonról, kényelmesen. A jegyet az utazás előtt az állomáson elhelyezett automatánál vehetjük át. Mi bíztunk a sikerben, így éltünk az új lehetőséggel és kipróbáltuk a gyakorlatban.

A jegyváltás menete:

Jegyet vásárolni csak regisztrációt követően lehet, ahol elegendő csak e-mail címet megadni, valamint jelszót választani. A rendszerbe belépve megtekinthetők korábbi jegyvásárlások, azok átvételére sor került-e, valamint a még át nem vett jegyek felvételéhez szükséges kódok.

Az utazást az Elvira rendszeren keresztül állíthatjuk be. A különbség mindössze annyi, hogy a találatok mellett rendre felajánlja a jegyvásárlás lehetőségét. A linkre kattintva kiválaszthatjuk a jegy típusát (helyjegy/pótjegy, bérlet, kocsiosztály különbözet stb.), a kocsiosztályt, a kedvezmény mértékét, egy útra vagy menettérti útra szóljon, és hogy hány darabot kérünk.

Ha mindent beállítottunk a kosárba rakhatjuk a jegyünket és választhatunk másik utat, vagy mehetünk a kasszához, amit jelen esetben az OTP Direkt internetes bankja testesít meg. Valamennyi internetes fizetésre alkalmas bankkártyával lehet fizetni.

A jegy kifizetése után kapunk egy 10 számjegyű kódot, amelyet be kell írni az állomáson elhelyezett érintőképernyős jegykiadó automatának. Maga a jegy átvétele gyorsan lezajlik, hiszen a tíz szám begépelése után azonnal kiadja a jegyet, körülbelül 30 másodpercig tartott a művelet.

Pozitívumok:

A gyors regisztráció (azonban lehetővé kellene tenni a regisztráció nélküli jegyváltást is a ritkábban utazók részére).

Az internetes kezelőfelület alternatív böngészőkkel is jól használható.

Az automatán a számok elég nagyok, így a gyengébben látó utazóknak sem fog problémát okozni a terminál kezelése, ami a legapróbb érintésre is azonnal reagál.

Hiányosságok:


Ha valamilyen okból kifolyólag nem sikerül az utasnak átvenni a jegyet a terminálon keresztül, akkor kellemetlen procedúra vár rá. A tájékoztató szerint ilyenkor fel kell szállni a vonatra, ahol a jegyvizsgálótól kérni kell, hogy állítson ki bizonylatot az esetről, amit be kell nyújtani a Központi Ügyfélszolgálatra, ahol 15 napon belül kivizsgálják, hogy valóban ki volt-e fizetve az utazás vagy sem.

Interneten nem lehet számlát kérni a jegyekről, csak pénztárnál.

Az automaták elég magasra sikeredtek, ezért kerekesszékkel nehézkes a használatuk.

Javaslataink:

Biztosítani kellene, hogy az automaták üzemképtelensége esetén legalább az egyik pénztárnál is át lehessen venni a jegyet, ahol a 10 jegyű kódot egy, a bolti bankkártyás terminálhoz hasonló beviteli eszközzel adhatnánk meg.

Hosszabb távon takarékosabb megoldást jelentene, ha nem csak automatánál lehetne átvenni a jegyet, hanem azt saját magunk kinyomtatva az azon szereplő kódszám, vagy vonalkód alapján a jegyvizsgáló is ellenőrizni tudja a számára rendszeresített mobil terminállal.

Az utas számlaigényét interneten is jelezhesse, amelyet (bizonyos értékhatár felett) postai úton kézbesítenek részére.

Megfontolandó az e-számlázás bevezetése is.

Lehetővé kellene tenni, hogy az utas kiválaszthassa, hogy milyen helyre szóljon a helyjegye: ablak mellé, menetiránnyal szembe vagy éppen legyen-e előtte kisasztal.


Egyéb észrevétel:


A megváltott jegyet megpróbáltuk visszaváltani még az érvényességi időtartamon belül. A pénztáros hölgy arról tájékoztatott, hogy mivel internetes jegyről van szó, ezt a budapesti ügyfélszolgálatnál kell igényelni kérvény kíséretében. Ugyanakkor a vasúttársaság honlapján az alábbi tájékoztató olvasható az E-ticket visszaváltásával kapcsolatban: ”Az Interneten kifizetett, de fel nem használt jegyeket a felhasználó a SZÜSZ szerint visszatéríttetheti. Ehhez a jegyet át kell vennie valamelyik jegykiadó kioszkon, majd a visszatérítést az állomási pénztárban intézheti.”
Az eddigi gyakorlatot figyelembe véve mindenképpen pozitív az új szolgáltatás megjelenése, hiszen így hamarabb juthatunk jegyhez. Bízunk benne, hogy a hibák kijavítása és a szolgáltatások bővítése után mind többen választják az internetes jegyvásárlást és a későbbiekben lehetőség nyílik saját magunk által kinyomtatott, jegyvizsgáló által mobil terminálon ellenőrzött jeggyel is utazni.

Debrecen, 2008. június 23.    Jónás Zoltán  elnök

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr2535956

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tomi888 2008.06.23. 22:03:42

Hiányosságok, javaslataink......
Hihetetlen.
Ez egy olyan szolgáltatás, aminek én így ahogy van nagyon örülök.
Szerintem ez óriási lépés, és ezt én tényleg a mindennapjaimban nagy könnyítésnek érzem.
Azon, hogy hol legyenek a jegyellenőrző kapuk a Keletiben, azon lehet nyavalyogni. Az internetes jegyvásárlásnak akár hiányosságok megfogalmazása nélkül is lehetne örülni.

Megette az indapassomat a guláta (törölt) 2008.06.23. 22:14:41

"Az internetes kezelőfelület alternatív böngészőkkel is jól használható."

Pozitívum az, hogy nem csak IE-vel hanem BÖNGÉSZŐVEL is működik?

Végülis a tesco-nak is fel lehet hozni pozitívumként hogy van bejárati ajtaja, de attól még egy szar.

kontraszt 2008.06.23. 22:29:14

"Megfontolandó az e-számlázás bevezetése is."

Megfontolandó, a CSAK és kizárólagos e-számlázás bevezetése, hogy a pénztárban ne ezzel kelljen már szivatni a többi szerencsétlen embert ...
Kell a számla? Írd be az adatokat a saját két szép kezeddel. Neked ugyanannyi idő, a többi utasnak meg kényelem.

tompus 2008.06.23. 22:37:05

Valóban előrelépés, de lehetne még hová fejlődni.
Az automatákból is lehessen például bárhonnan bárhová jegyet venni.

Aki 2008.06.23. 22:46:41

A hétvégén én is kipróbáltam, és mivel ritkán vonatozom, nem is tudtam, hogy ez egy új szolgáltatás. Két napig lelkendeztem a családtagoknak, hogy ez így mennyire egyszerű, és jó volt, a negatívumokat észre se vettem. A pozitívumokhoz hozzá tenném, hogy a kiadó automaták elhelyezéséről térkép van a honlapon, ami nekem sokat segített.

Bedi 2008.06.23. 22:48:20

Hát szerintem úgy baromság ahogy van. Sokkal jobb lett volna otthon nyomtatható jegy (vonalkóddal), az ellenőr meg kütyüjével leolvassa. (Most is van valami náluk.)

Fogadok, hogy az automaták jelentős része folyamatosan rossz lesz. A kisebb forgalmú állomásokra vagy soha nem fognak tenni, vagy a suttyók kétnaponta fogják szétverni őket.

Én pl. elővárosból használnám a vonatot, de a kb 15 perces úthoz (ami még mindig fele a BKV-nak) túl sok a +10 perc a biztonságos jegyvásárlásra. Másrészt, a mi állomásunk prioritásban biztosan a legutolsó a sorban.

petya.bacsi 2008.06.23. 22:50:57

"Végülis a tesco-nak is fel lehet hozni pozitívumként hogy van bejárati ajtaja, de attól még egy szar. "

:D :D a nap beszólása.

kosii 2008.06.23. 23:42:47

Johat, ezt is megcsinaltak, csak kar hogy mar most el van baszva, es igy is fog maradni, emiatt pedig senki nem fogja hasznalni (kiveve az elso ket honapban, amikor meg hat az ujdonsag varazsa).
Franciaknal kurvajol megvan csinalva, minden palyaudvaron es megallohelyen (ahol amugy semmi mas nincs) vannak terminalok (amik nem ugy neznek ki, mint egy hanyas), ahol tudunk jegyetvenni, a jegyet mas vonatra atfoglalni, valamint az interneten megvett jegyunket atvenni a fizetesre hasznalt bankkartyankkal.
Internetes jegyvasarlasnal valaszthatunk a jegy kinyomtatasa, postan valo elkuldetese (minimalis plusszkoltseggel vagy ingyen, nemtom) es az automatabol (vagy a penztarnal) valo atvetel kozott.
Sose ertettem, hogy miert kell mindent ujra feltalalni. Europaban mukodo megoldasok vannak mar erre; el kene egyszeruen lopni az otletet.

fkorbi 2008.06.23. 23:50:21

Vannak hiányosságok persze (pl. számlakiadás, nyomtatható jegy hiánya, stb) de azért élből nem fikáznám. A hétvégén két alkalommal is vettem online jegyet, a dolog működött, nem kellett pénztárnál keccsolni, szal persze lehetne és legyen is jobb, de már ez is kurva nagy előrelépés a nyugati pu-n való kurvahosszú sorbanálláshoz képest.

kosii 2008.06.24. 00:00:04

jo, azert titokban en is remenykedem, lehet ez meg jo is!! :D

mr.guargumi 2008.06.24. 00:41:47

kosii: jó, de valószínűleg az a rendszer sem egyből lett olyan amilyen. Most lefektették az alapokat, ezek rendben vannak, tudnak tovább lépni, az emberek meg már ezt is használják. Szerintem biztos hogy fejleszteni fogják a rendszert idővel.

flimo13 2008.06.24. 02:41:43

Szerintem a célközönség, azaz a netet használók és attól nem félők egy jelentős része egyetemista, és ennél a pályaudvaron nyomtatósdinál még mindig jobb az egyetemi nulla soros pénztár. Úgyhogy szerintem 1-2 hónap múlva tényleg le fog esni a kihasználtság, és lehet sírni. Én tuti nem fogok így venni, mert nincs kedvem a ki nem adott jegy miatt kallerral veszekedni, meg üfsz-re futkozni. Lehessen otthon nyomtatni vonalkódot, amit kaller ketyerével leellenőriz. Még csak net se kell hozzá, vonat indulása elött x idővel letiltani netes jegyvásárlást, kaller rádugja a ketyerét irodában egy usb csatira, és amig megissza a kávét áttölti az érvényes jegyeket, oszt' csókolom.

Edömér 2008.06.24. 06:19:46

flimo13
Ez jó ötlet az Intercity pótjegyekhez, de a sima jegyeket ugye bármelyik vonaton lehet használni az inulási és érkezési állomás között. Vagy ez az internetes jegyvásárlásnál nem így van? Mert akkor ez a legnagyobb negatívum a felsoroltak mellett.

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2008.06.24. 07:10:59

szerintem is jó ötlet, már csak azt nem értem, miért kell egyáltalán bármit kinyomtatni. Adjon a 10 helyett 12 vagy 20 jegyű kódot sms-ben, vagy küldjön mms-ben vonalkódot, mint a külföldi mozijegy. Akkor még az automata se kell, csak a kaller terminálja.

flimo13 2008.06.24. 07:13:06

Na nehogy már ne férne rá egy memóriakártyára annyi vonalkód, ahány netes jegy érvényes az adott napra. Végállomáson meg a kütyü visszatölti a központba, hogy melyiket használták fel. Max ha ketten egymás utáni vonattal mennek lehetne kijátszani, de ez nem hiszem, hogy túl gyakori. Aki meg fél órával indulás elött dönti el, az vegyen a pénztárban.

Dzsok 2008.06.24. 07:19:57

Sokan kérdezik miért kell egyáltalán kinyomtatni a jegyet? (akár otthon akár terminálon)

Igen egyszerű jelenleg a kalauznál található berednezés nem online berendezés, így nem tud kapcsolódni pl. egy egy központi adatbázishoz.

A vasút éppen tenderezteti a saját vezetéknélküli, főbb vasútvonalakon teljes lefedettséget nyújtó GSM rendszerét. (kiépítés 2009-2010 között várható)

Ezután már elég lesz ha a kalauz a vonaton jegyellenőrzéskor beüti a termmináljába az ellenőrző kódot az, hogy az utas a kezére írja fel/sms-ben mutatja/kinyomtatta magának az adott kódot az már teljesen mindegy lesz.

Bástya elvtárs (törölt) 2008.06.24. 08:16:57

"Megfontolandó az e-számlázás bevezetése is."

georgejr, légyszi ne legyél write-only! A korábbi postban írtam erről - lényegében kifejtettem, hogy ez a jelenlegi adójogszabályok miatt eu kivitelezhetetlen. Ugyanis digitális formátumban továbbított számlát csak erre a célra szánt program használatával lehet befogadni.

Szóval javasloni továbbra is lehet, de ebben nem a máv az illetékes.

metamorph 2008.06.24. 08:27:17

Van olcsóbbb net-es ár? Vagy ott még nem tartunk?

nekemirj 2008.06.24. 08:32:35

Fejlesztés alatt van egy magyar államilag támogatott e-kereskedelmi rendszer mobil szolgáltatók számára is, amiben online jegyvásárlás csak egy lehetséges történet. És még a számlázás is meg van oldva és nem csak az OTP lehetne szolgáltató.
A probléma mindössze annyi, hogy kevesen tudnak róla mert rossz a marketingje.
Itt lehet róla olvasni:
www.mik.bme.hu/home/MIK%202008%20eves%20jelentes/2008eves_szakmai_jelentesMIK080617.pdf
2.4 Projekt.
Szerintem érdemes lenne a MÁV fejesek figyelmébe ajánlani és összefogva a MÁV mobil szolgáltatókkal előnyösen jönne ki belőle. És a dolog biztonságos is.
Ha valakinek felkeltette az érdeklődését a MÁV-n belül, vagy egyéb helyeken akkor szivesen összehozom az illetőt a projekt vezetőjével.
Bocs a reklámért, de ha minnél többen tudnak róla annál jobb. És ezt nem csak a MÁV hanem a BKV és a volán is bevezethetné.

jocóka 2008.06.24. 08:41:10

flimo13: van egy kis bibi, abban, amit írsz, ugyanis ha én nem a kiinduló végállomásról akarok indulni, hanem egy közbülső állomásról, és csak a vonat indulása után veszem meg a jegyet, akkor b@szhatom azt, amit a kaller a kütyüjére indulás előtt letöltött...

Jasperek 2008.06.24. 08:59:03

"Fogadok, hogy az automaták jelentős része folyamatosan rossz lesz. A kisebb forgalmú állomásokra vagy soha nem fognak tenni, vagy a suttyók kétnaponta fogják szétverni őket."

Lehet,de gondolom sejted nem a vasutas teszi tönkre az automatát úgy mint az üléseket és a kocsikat sem ők firkálják össze:) Kicsit változni kellene. A BKV automatát sem a dolgozóik tömködik teli és rongálják meg.Amúgy meg minden állomáson 2 automata van s remélhetőleg nem romlik el egyszerre mindkettő:)
És ha magaddal viszed a kinyomtatot bizonylatot amin a 10 jegyű szám van megelőzöd magad az esetleges kellemetlenségektől ha mégsem működne az automata.Felhívod a MÁV direktet 06-40-494949 és bejelented a hibát a kallernek meg elmodod mi történt.A MÁV felveszi a hibát ,a Te hátad védve van Te megtettél mindent ami elvárható tőled
és a többi a MÁV dolga.Felszálsz és utazol a körülményekhez képest jól érzed magad:) Aztán majd ha összejön minden lehet sms-ben jegyet venni meg stb...
Addig meg örüljünk ,hogy ilyen is van:)
Rendes ember meg úgyis fél órával indulás előtt ér ki az állomásra, hátha közbejön valami (és többnyire közbenjön:) ) A nyaralást úgyis megtervezed aki meg naponta utazik úgyis bérletet vesz:)

Man in love · http://csajoknakmondom.blog.hu 2008.06.24. 10:21:05

Én arról nem is álmodom, hogy ez-az kinyomtatása nélkül, meg ügyfélszolgálatra menés nélkül működjön valaha is valami, ami a MÁV-val kapcsolatos. De azért ezt a net-es jegyvásárlást így is nagyon támogatom, alig tudok szarabb dolgot, mint vonatjegyért sorbaállni (ööö ... postán, vagy ... ööö ... orvosnál). Node, térjünk a lényegre: Pozitívum: 1. Végre van ilyen! Negatívum: 1. 24 darabban van maximálva a vásárolható jegyek száma. Mi a lóf@szé'? Iskolás-csoport? Kiránduló társaság? Miazmás? Pont ezt kéne a netre tenni, mert egy ilyen jegyvásárlás a pénztárnál tart vagy 15 percig. Nem értem! Nekem pl. 38 kellett volna. Mehetek a pénztárhoz basszus. 2. Ha fenti még nem lenne elég, akkor a következő lépésben, a helyjegy-vételezésénél már csak 10 darab a maximum. Ezt a következetességet eccsém! Nem is magyaráznám tovább. Nekem pl. 38 kellett volna. Mehetek a pénztárhoz basszus. 3. Ezt már valaki említette fentebb: a helyjegynél nem lehet kiválasztani, hogy hova akarsz ülni. 4. Van rajta dohányzó hely választási opció, csak épp nem működik. Jó-jó tudom, cigi=ciki, de azért vannak még dohányosok, nekik is vannak érdekeik. 5. Most komolyan, mi a túróért nem tud egy nyavajás számlát is nyomtatni az a nyavajás automata. Vigasztaljon mindenkit, hogy tesztüzemmód van még csak ezen a nyáron. Használjuk minél többet, s kommenteljünk minél többet, s írjunk meg mindent az ügyfélszolgálatnak. Nem álmodoznék arról, hogy elolvassa majd bárki is, aki illetékes, de hátha mégis. Vagy legalább látják, hogy van érdeklődés, vélemény. Hátha segít.

chipetke · http://mavsztrajk-e.wamma.hu/ 2008.06.24. 15:25:16

"Ha valamilyen okból kifolyólag nem sikerül az utasnak átvenni a jegyet a terminálon keresztül, akkor kellemetlen procedúra vár rá. A tájékoztató szerint ilyenkor fel kell szállni a vonatra, ahol a jegyvizsgálótól kérni kell, hogy állítson ki bizonylatot az esetről, amit be kell nyújtani a Központi Ügyfélszolgálatra, ahol 15 napon belül kivizsgálják, hogy valóban ki volt-e fizetve az utazás vagy sem."

Ilyen iszonyú nagy biztonsági rést apám... (nem is rés vazze... hangárajtó) Gipsz Jakab vagyok, Dunaújváros, Kossuth u. 1 sz. alatti lakos a kód pedig 4376595672.

Következmény: én biztos ingyen utaztam, Ha pedig a név és cím véletlenül valós, akkor már biztos nem én szívom meg...

(mielőtt valaki nekemesik: bérlettel utazok vonaton)

Zotya 2008.06.24. 17:15:25

"Ilyen iszonyú nagy biztonsági rést apám... (nem is rés vazze... hangárajtó) Gipsz Jakab vagyok, Dunaújváros, Kossuth u. 1 sz. alatti lakos a kód pedig 4376595672."

A kódot nem szabad megadni, még a jegyvizsgálónak sem, erre a MÁV-Start honlapján fel is hívják a figyelmet. Az ezzel járó procedúra az igazi nyűg.

Orfeus 2008.06.25. 11:12:32

Kedves Almóka! Senki nem tiltja neked, hogy 2 db rendelésben vedd meg a 38 jegyet. Szerintem remek a kezdet, és ha van megfelelő visszhang, lesz itt folytatás (papírnélküli jegy, vagy otthon nyomtatott). De ez nyilván nem kis összegű beruházás. Meglátjuk.

Ákibard! 2008.06.25. 19:32:40


Volt szerencsém több mint 4 hónapig dolgozni a rendszeren, és szívesen válaszolnék pár felvetésre, de nemtudom, lenne-e értelme a Teszkó-anyázás és eyéb konstruktív hozzászólások közepette :( :( :(

petya.bacsi 2008.06.26. 08:27:06

Ákibard!: szerintem lenne értelme, én ugyan még nem használtam (és remélem, hogy nem a megszokott MÁV-színvonal, lásd poénos utassértegető matricák a kocsin stb.), de kíváncsian várom a másik oldal véleményét, és szerintem Georgejr is helyet biztosítana a hozzászólásodnak, akár külön posztként is.

Nem a személyed ellen megy egyébként ez az egész, az én hozzászólásaim sem azok ellen irányul, akik normálisan végzik a munkájukat, de sajnos elég kevesen vannak, és mivel nincs senki és semmi, aki/ami egy-egy "váratlan helyzet" után a MÁV körmére nézzen, ez így is marad.

Pl. Késik a vonat - utas nincs tájékoztatva -> ez így normális, meg sem próbálják azt a látszatot kelteni, hogy emberszámba veszik az utast.

vasutassrác 2008.06.27. 19:57:27

És van még egy hiányosság: nem lehet rajta "500 km felett" elnevezésű jegyet venni :(

Ákibard! 2008.06.28. 16:55:36

vasutas.tomi!
Lehet rajta venni 500+ jegyet, minden további nélkül, ha a beadott útvonal megfelel a kritériumainak.
Én a teszt során kinyomtattatam vele egy 1230km-es jegyet is, ha dobsz egy mailt a
drabikadam kukac vasutbaratzrt pont hu címre elküldöm a képet.

Ákibard

Ákibard! 2008.06.28. 16:57:01

petya.bacsi

Nem magára az oldalra értettem, hanem a feletted megjelent pár visszatetsző hozzászólásra... Node akkor ráveszem magam, és amit tudok megírok.

Most itt írom, hogy nem a másik oldal vélemény lesz, hanem az enyém. A másik oldalról nem én vagyok hivatott nyilatkozni :)

Ákibard! 2008.06.28. 17:22:05

Akkor petya.bacsi kérésének eleget téve a válaszok alant olvashatóak

SZERETNÉM FELHÍVNI A FIGYELMET ARRA, HOGY A VÁLASZOKAT ÉN MAGAM ÍRTAM, AZOK NEM A MÁV-Informatika Zrt HIVATALOS VÁLASZAI.
Épp ezért nem szeretném külön posztban megjelentetni azokat! Köszönöm!

VÁLASZOK:

*Ha valamilyen okból kifolyólag nem sikerül az utasnak átvenni a jegyet a terminálon keresztül, akkor kellemetlen procedúra vár rá. A tájékoztató szerint ilyenkor fel kell szállni a vonatra, ahol a jegyvizsgálótól kérni kell, hogy állítson ki bizonylatot az esetről, amit be kell nyújtani a Központi Ügyfélszolgálatra, ahol 15 napon belül kivizsgálják, hogy valóban ki volt-e fizetve az utazás vagy sem.*

Ez valóban így van, a MÁV-Start az automatára hivatkozó bliccelőket akarja így kiszűrni. 15 napon belül a Start nem azt vizsgálja, hogy ki lett-e fizetve az utazás, vagy sem, hanem azt, hogy az automata tényleg üzemzavarban volt-e akkor vagy sem. Az automata x mp-enként helyzetjelentést ad a központnak, van-e papír, nyomtató működik-e, monitor rendben van-e, automata állapota, papírelakadás van-e, külső áramforrás, vagy szükségtáplálás…stb. Ahogyan ezeket naplózza, naplózza azt is, hogy melyik jegy lett kinyomtatva és melyik nem. Darabra tudja ezt, arra hiába is hivatkozik az utas, hogy „vettem én ic pótjegyet, de nem adta ki”. Ezt nézik meg 15 nap alatt.


*Interneten nem lehet számlát kérni a jegyekről, csak pénztárnál.*

A tesztverzióban ez a lehetőség benne volt, postán küldték volna ki a számlát, de a Start az utolsó pillanatban kérte, hogy legyen ez kiszedve belőle. Jelenleg folyik a tárgyalás az elektronikus számla bevezetéséről.


*Az automaták elég magasra sikeredtek, ezért kerekesszékkel nehézkes a használatuk.*

Erről már kifejtettem a személyes véleményem korábban is. Nem lehet mindent akadálymentessé tenni. Ha akadálymentes lenne, akkor annyira alacsonyra kellene szerelni, hogy a normál embernek, szinte a földig kellene hajolni hozzá. Annyi automata pedig nincsen, hogy bőven lehessen egyet-egyet csak a mozgássérülteknek felszerelni. Bízok benne, hogy 1-1 alkalommal, amikor mozgásában korlátozott ember venné igénybe az automatát, lesz olyan aki segít neki, legyen vasutas vagy épp egy utas. (Ahogyan én is szívesen segítek az alacsonypadlós busznál is felgördíteni a széket, nem panaszlevelet írok a BKV-nak a megálló átépítése miatt)


*Biztosítani kellene, hogy az automaták üzemképtelensége esetén legalább az egyik pénztárnál is át lehessen venni a jegyet, ahol a 10 jegyű kódot egy, a bolti bankkártyás terminálhoz hasonló beviteli eszközzel adhatnánk meg.*

Ez ötletként felvetődött, de a probléma ott kezdődött, hogy alapból két külön rendszer at eTicket és a VMAEF jegykiadó. Ezt tetézi az is, ami a legfontosabb: Az eTicket alapkoncepciója az, hogy az Utas ne menjen a pénztárhoz a jegye miatt. (Sajnos ugye a Start bugyutasága miatt ez most az ÁFA-s számla miatt nem teljesül.) Amúgy az automaták épp az üzemzavar lehetősége miatt vannak párban, az pedig nagyon ritka, hogy pont egyszerre romoljanak el. (Ha mégis bekövetkezik, akkor erről tudnak, és nem pótdíjaznak))


*Hosszabb távon takarékosabb megoldást jelentene, ha nem csak automatánál lehetne átvenni a jegyet, hanem azt saját magunk kinyomtatva az azon szereplő kódszám, vagy vonalkód alapján a jegyvizsgáló is ellenőrizni tudja a számára rendszeresített mobil terminállal.*

A MÁV Informatika erre törekedett, többször is javasolta a megrendelő felé, hogy célszerűbb lenne a mai kor követelményeinek megfelelően otthoni nyomtatást engedélyezni, de a Start ellenállt. Azzal indokolták, hogy komolyabb műszaki háttér kellene hozzá, illetve a vasúti dolgozókat oktatni kellene az új jegytípusra, ezenkívül változtatni a szabályzatokat és megoldani a többszöri nyomtatás kérdését.


*Az utas számlaigényét interneten is jelezhesse, amelyet (bizonyos értékhatár felett) postai úton kézbesítenek részére.*

Mint írtam, a tesztverziókban szerepelt ez a lehetőség (értékhatár nélkül) de a Start késére ideiglenesen el lett távolítva.


*Megfontolandó az e-számlázás bevezetése is.*

Folyamatban.


*Lehetővé kellene tenni, hogy az utas kiválaszthassa, hogy milyen helyre szóljon a helyjegye: ablak mellé, menetiránnyal szembe vagy éppen legyen-e előtte kisasztal.*

:) Szintén felvetődött, de ennek van több korlátja is. 1) A MÁV jelenleg olyan elavult helybiztosítási rendszert használ, amelyet megkockáztatok, kőbaltával üzemeltetnek. Viccet félretéve: Annyira elavult a helybiztosítási rendszer, hogy semmiképpen nem illeszthető a mai kor követelményeinek megfelelő internetes rendszerhez. Másik fontos probléma, hogy a kiválasztás addig nem lenne életképes, amíg a MÁV nem tudja garantálni, hogy a rendszerbe táplált típusú kocsit fogja közlekedtetni. Elég egy Bp kocsi helyett Bph kocsit küldeni, már 2 hellyel kevesebb van (A Bph-ban rokkantkocsis helyek is vannak) Ez sajnos jelenleg is komoly probléma, de a MÁV nem áldoz a helybiztosítási rendszer korszerűsítésére…

*A megváltott jegyet megpróbáltuk visszaváltani még az érvényességi időtartamon belül. A pénztáros hölgy arról tájékoztatott,*

A pénztáros hölgy sajnos nem volt tisztában az érvényes utasításokkal, ezzel megkárosította az utast. Szomorúan hallom, remélem mihamarabb felvilágosítják… :-/ (Elvileg a szolgálat átvételekor elolvasta az új utasítást, labda a pénztárosnál…:-/)


HOZZÁSZÓLÁSOK:
*Tompus: Az automatákból is lehessen például bárhonnan bárhová jegyet venni.*

Ezekből bárhonnan bárhová vehetsz jegyet, a másik automatákkal, amire Te gondolsz, nem a MÁV Informatika foglalkozik.

petya.bacsi 2008.06.28. 19:34:43

Ákibard!:

Köszönöm szépen a saját ( ;) ) véleményed, és a válaszokat! Engem meggyőztél. :D

Kár, hogy sok minden nem lett beélesítve a rendszer elindításával, de akkor ezek későbbi felélesztésére ezek szerint van remény.

Köszi még egyszer!
süti beállítások módosítása