MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Ingázó szivatás

2008. április 23. - georgejr
Hát ez kész.

Szeretve Tisztelt K. KÁROLYNÉ!

Köszönöm "megállapítását", miszerint fiamnak, Tibornak "16480 forint kiegyenlítetlen utánfizetés tartozása" van Önökkel szemben.

Tudatom Önnel, K. KÁROLYNÉ, hogy fiam harmadik éve ingázik Komárom és Győr, vagyis a lakhelye és az iskola székhelye között, diákbérlettel, amit szerintem a diákoknak találtak ki.
Fiam diákigazolványán a kollégium címe van feltüntetve, ami szerintem természetes, de mint kiderült, BUNKÓ KALAUZ úrnak és K. KÁROLYNÉnak nem az. Fiam egyik utazása alkalmával BUNKÓ KALAUZ jogtalannak minősítette a diákbérletet, ezért 6600 forint utánfizetést ítélt meg, amiről persze elfelejtett bárminemű "papirost" adni. De minek is adott volna, hiszen jobban jár a MÁV, ha később K. KÁROLYNÉ -aki egy nevet sem tud helyesen leírni, hiszen a levélbe Tibort, a mellékelt pénzesutalványra Pétert írt- küld egy másik "papirost", amin már tízezerrel nagyobb az összeg a késés miatt, ami a MÁV-nál ugye ismeretlen fogalom.
Kérdezem Önt, K. KÁROLYNÉ:
Miért nem informálta senki a diákokat, hogy milyen iratokat kell még beszerezniük, hogy K. KÁROLYNÉ és BUNKÓ KALAUZ elhiggye, tényleg iskolába utaznak hétfő reggel és iskolából péntek délután?
Mikor a MÁV által javasolt egyéb iratokat intéztük a MÁV jegypénztárnál, miért nézett a jegypénztáros, mint borjú az új kapura, hogy mit akarunk? Hiszen a sok ezer diáknak már sok ezer ilyen iratot adott volna ki, ha azok tudnának róla, hogy ilyen is kell.
Mit gondoljak K. KÁROLYNÉról és az egész MÁV-ról, amikor akár éjszakai műszak után is autóba kell ülnöm, hogy fiam eljusson az iskolába vagy onnan haza, mert K. KÁROLYNÉ és BUNKÓ KALAUZ éppen "békésen sztrájkol" a "jól megérdemelt" magasabb (az enyémnél talán jóval magasabb) bérért.

Maradok K. KÁROLYNÉ és BUNKÓ KALAUZ  kiváló tisztelője:

Tibor

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr54438590

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kudarc 2008.04.23. 14:10:32

úgy tűnik büntetéssel könnyebb lesz elérni a plusz pénzt, mint sztrájkkal, ugyanis azt már nem nagyon támogatja a nép. a büntetéssel pedig lehet próbálkozni, és ha találnak balekokat, akkor volt egy jó napjuk.

borso 2008.04.23. 14:22:29

majd amikor a bunkó kalauzok alacsonyan szállnak ki a mozgó vonatból némi fizikai rásegítés után, akkor a 3. 4.5. ilyen alacsonyröpte után észhezkapnak. és akkor is az összes mávosnak a kurva sztrájkoló szájába. nem állami cégnél kell fasza fizuért pöcsöt vakarni, hanem a magánszektorban gürcölni 12 órát. ott azt mondják a sztrájkjogra, hogy sztrájkolhatsz, de csak egyszer, mert másnapra 4-en várnak a helyedre.

winston01 2008.04.23. 14:28:08

Be ne fizessétek! Hadd pereljenek, röhögjön egy jót a bíró!

demizson bobby 2008.04.23. 14:34:32

Na nem mintha olyan fasza lenne az a fizu...
Az a baj, hogy kezdenek a kallerok szint alá menni és így elvesztik minden respektjüket.A végén oda jutnak,ahol a BKV-sok vannak.
Nem kéne....
Mellesleg én több segítőkész kallerral találkoztam, mint paréjjal, pedig volt olyan, hogy hozta a rendőrt (jahogy én kértem :))
Ami meg az ügyfeleket illeti: meglepő volt,hogy pécsi utazásom során a kaller mindenkitől egyesével elkérte a kedvezményre jogosító papírokat, igazolványokat, az emberek meg kamilláztak,hogy mit akar ez itt.

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2008.04.23. 15:02:51

georgejr >>> Szépen kérlek tedd valami levélformába az utasészrevételt, vagy ne írj ilyen 2 szavas bevezetőket (aminek egyébként semmi értelme). Ez így nagyon összefolyik, és iszonyat csúnya.

Előre is köszi!

georgejr · http://mav.blog.hu 2008.04.23. 15:07:06

BKV figyelő · bkvfigyelo.blog.hu
Annyit írok, amennyit jónak látok. Ha javaslatod van pls msn-en vagy emilben, de ne offolj, szabalyzat;)
koszi.

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2008.04.23. 15:10:23

Persze annyit írsz amennyi neked jól esik, csak a minőségromlással számolni kell:)

Szabályzatot egyébként tudom, hisz tőlem van;)

Üdv: BKVF

ditti 2008.04.23. 15:12:19

azt a pénzt inkább fejlesztésre költenék, mint fizetésemelésre...

Manyizga (törölt) 2008.04.23. 15:40:44

Érdekes, hogy a maguk alatt fejenként lapátnyi szotyihéjat összegyűjtő, az utasokat zavaró, bandázó ingyenjegyeseket nem bünteti a kaller?

Kurvanagy mákjuk van MÉG, mert én már régóta videófelvételek készítésével készülök lebuktatni az ilyeneket... aztán lehet majd magyarázkodni.

demizson bobby 2008.04.23. 15:41:41

Dehát fejlesztenek is: lásd keleti pu. rácsok!
Tudod milyen drága az acél?;)
Jut eszembe: a beléptetés tiszta szovjet módszer.A belépők asse tudják mivan, a beléptetőknek se leülni, se egy asztal,se semmi. Munkavédelemből elégtelen.

ninimimi 2008.04.23. 15:56:28

A pénztárosnak, kalauznak, ellenőrnek és minden más alkalmazottnak ÁLLAMI CÉGNÉL alapvető érdeke, hogy az ügyfél minél szarabbul érezze magát. Egyedül az egyre rosszabb szolgáltatás révén elzavart ügyfél, az így nyújtott kevesebb munka az egyedüli "nyereség", amit ténykedése "minőségének" változtatásával, azaz rontásával el tud érni. Az alkalmazott jövedelme ugyanis semmilyen összefüggésben nincs az adott "vállalat" - ami persze semmi kockázatot nem "vállalt" - nyereségével. Ami természetesen szintén csak elvi lehetőség, hiszen a tulajdonos állam bármekkora veszteséget gálánsan kifizet - polgárai zsebéből. Ez az a képlet, amibe az államszocialista diktatúra belebukott. Ez az a bukás, aminek a nyomait 20 év alatt se hevertük ki, és ki tudja mikorra fogjuk, ha fogjuk egyáltalán valaha is! Főleg úgy nem fogjuk kiheverni, hogy a 20 év csak arra volt elég, hogy egyesek mindezt elfelejtessék velünk. És újra a privatizálás, az állami monopóliumok megszüntetése ellen agitáljanak. Mégpedig mindenféle sunyi érdekektől vezérelve, mint például: az állami újraleosztás lehetőségének megőrzése hatalomrakerülés esetére.
Ennyit a "MÁV"-ról!

kacsa! 2008.04.23. 16:08:36

Megállóhelynél vészfék megránt, leszáll, kalauznak integet, mehet a KA.-ba

fikuszkukiz 2008.04.23. 16:09:22

A gödöllőii HÉV kalauzai teljesen korrektek.

Adani 2008.04.23. 18:40:43

A hülye kallert le lehet ám szerelni ha megfelelően viszonyulsz hozzá. Megjegyzem a legtöbb kaller tényleg normális vagy legalábbis nem direkt szívat, de amelyik mégis azt le lehet azzal szerelni, h megpróbálsz észérveket felhozni ,h belássa itt most ő a hülye. Ki lehet javítani a magyartalan mondatait kamu és hihető hülyeségekkel jönni. Tudok olyanról is mikor abba kötött bele, h leszakadt egy ki darab a jegyből és ezért biztos hamis meg nem érvényes. Erre a kedvesutas közölte vele, h neki simernie kéne a MÁV üzletszabályzatának idevonatkozó 161. pontját miszerint csak akkor számít sérültnek ha legalább 10% hiányzik belőle. Persze ilyen sehol sincs leírva, de hihetőnek tűnik. Ha meg nem hatnak az észérvek ott kell hagyni és persze semmit sem átadni csináljon, amit akar. Hiszen ő azt hiszi, h a vonat az az ő vadászterülete vagyis ő a kiskakas a szemétdombon és jogában áll azt tenni amit csak akar. Nem kell beijedni a rendőrhívástól sem, egyrészt ez általában puszta blöff ( hogyan hívna a puszta közepébe rendőrt?) másrészt ha mégis odahívja egy állomásra és ő a hülye akkor a rendőr is neked fog igazat adni. Nem úgy megy az, ahogy az ilyen kaller gondolja, h a rendőrség csak érte van és akire ő rámutat azt dícshimnuszok közepette viszik el bilincsben.

demizson bobby 2008.04.24. 07:45:25

Adani: egy átlagos Miskolc-Pest vonaton legalább 10 ember utazik rendőrigazolvánnyal.
A puszta közepe persze nem pálya.

Gorilla-mv 2008.04.24. 07:58:01

Hát, az ilyen "kulturáltságú" ember, mégis mi alapon bunkóz le egy vasutast?

Mielőtt valaki felszáll egy járműre, elfogadja az utazási feltételeket, akár BKV-ről, akár MÁV-ról, akár ÖBB-ről van szó.

A szabályok és törvények nem ismerete nem mentesít azok betartása alól...

tib67sk 2008.04.24. 09:51:55

Titkos vasutas, ezzel a szövegeddel igazoltad is, amit Előtted leírtak. Vagyis ha a MÁV, a BKV (az ÖBB-nél kétlem, hogy ez lenne a hozzáállás)van olyan kegyes és nagyvonalú, hogy szállít engem, akkor induljak jóval előbb a későbbi vonatra, amelyre egy héttel utazás előtt vegyek jegyet, mert hátha nem kapok idejében. Ha a vonat netán pontosan vagy egyáltalán elindul, úgy hálával eltelve gubbasszak a koszos ülésen, bámuljak ki a szennyes ablakon, vegyem természetesnek, hogy a pénztáros, a kaller lemarház, leparasztoz, amiért nem magoltam be utazás előtt az utaznivágyók tízparancsolatát. Mi, UTASOK ezt úgy képzeljük, hogy ha megváltottuk jegyünket (ha ez diák-, nyugdíjas-, vagy egyéb kedvezmény miatt olcsóbb, az nem a vasutasok kegye,a pénzünkért színvonalas szolgáltatást kapunk. Ha valami csoda folytán ez egyszer így lesz, talán az utasok, vagy legalábbis nagy részük szintén udvarias lesz a vasutasokkal.

Adani 2008.04.24. 10:27:57

Ha neked van igazad még jobb is ha a vonaton is vna rendőr, hiszen azonnal intézkedhet, és ha neked van igazad nincs is mitől félned. Egyébként nem hiszem, h civilben ilyen hülyeség miatt intézkedni támadna kedve. Nyílván szolgálaton kívül van már, vagyis utazik haza vagyi lyesmi. Persze bármikor szolgálatba helyezheti magát ,de megéri neki pepecslni egy ilyen piti kis vmi miatt? Sokszor az ellenőrök hívásaira se mennek ki, ill. prioritásban a leges legalján van ez, még a szenilis Jolinénihez is hamarabb kimennek ,aki UFO-t látott a spájzban.

Vévé_Lóót 2008.07.28. 13:00:47

Aki ilyen szintű és hangvételő levelet, vagy utaspanaszt, vagy bármit ír, annak egyszerűen NEM lehet igaza.
süti beállítások módosítása