MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Házon kívül - Az érem oldalai

2008. április 17. - georgejr



Nos azt hiszem néhány dolgot hozzá kell tennem, hogy tisztán lássunk. Én egy picit kiakadtam a felvezetőn, hiszen a vasárnapi vonat a szokásos minőséget hozta. Együtt utaztunk Gyomától a Keleti Pályaudvarig. Én folyamatosan ezen a távon utazom és az elmúlt egy évben a helyzet javult. No nem sokat, de azt hiszem ez is valami. Kéztörlő, víz a mosdóban, viszonylagosan tiszta kocsik.

A tisztaságról:

Közben én is utánanéztem, kérdeztem nyomoztam a takarításról. Az elmúlt időszakhoz képest lényegesen többet költenek a tisztaságra, de ezt láthatjuk, hogy nem elég. De azért legyen képünk a helyzetről.
Tudomásom van arról, hogy vidéken van olyan állomás, ahol a takarítók a vonatot átvevő vasutast megfenyegették, hogy elvágják a felesége torkát, ha nem veszi át. Igen ez ellen lehet tenni feljelentés stb. De most őszintén, Te átvennéd? Én igen.

A takarítás ettől függetlenül továbbra sem a legjobb, de ha megnézzük a Déliben közlekedő szerelvényeket, ott már szemmel látható a változás. Igen a jó munkához idő kell. Én az elmúlt egy év tapasztalatai alapján azt mondom, hogy a változás elkezdődött. Igaz picit lassú, de egy 160 éves monstrum esetén ne is várjunk gyors változásokat...
Voltunk egy csodaszép greffes vonaton is, ott érdemes megfigyelni, hogy a wc azért csillivilli! Igaz máshol nem volt szembeötlő a takarítás nyoma. Itt felmerül az is, hogy az adott szerelvényeken szolgálatot teljesítő jv-k miért nem jelezték (ha nem jelezték), hogy a kocsik a mellékhelyiségek kivételével nem igazán voltak takarítva. Igen a mosdók tiszták voltak.

Azért azt is megjegyezném, hogy a teletagelt vonatok inkább egyik-másik utasról állítanak ki szegénységi bizonyítványt.

Szerepkörök:

Már többször írtam arról, hogy a MÁV Csoporton belül ki miért felelős. De vegyük át ismét, mert sajnos a riportban nem különült el teljesen.

MÁV Zrt:
Hozzájuk tartozik az utasok tájékoztatása, a pálya karbantartása, illetve a MÁV IK KFT-n keresztül az ingatlanok felügyelete, karbantartása. Így a riportban bemutatott épületek, pályaszakaszok is.

MÁV Start Zrt:
Ők azok, akik az utasokkal közvetlen kapcsoltaban állnak. Feladata az utas A-ból B-be történő elszállítása. A vonatok takarítását szintén a Start rendeli, ellenőrzi.
Az utastájékoztatási feladatuk, lehetőségük kimerül a szerelvényen történő tájékoztatásban. Azaz a pályaudvarokon történő tájákoztatást csak megrendelik a Pályavasúttól.
De ugyanakkor a legtöbbször a Start-on verik el a port, lásd január...

No miután tisztáztuk a szerepköröket, legalábbis nagyjából, lássuk mi volt még a riportban.

Magyarkút-Verőce

Ugye mindenki emlékszik még az egy hónappal ezelőtti postra?
Nos ott forgattunk és az állapotok valóban kritikán aluliak... A MÁV reagált azóta íme a válaszlevél:
Tisztelt Zsibrita Úr!

Magyarkút-Verőce környékén valóban eléggé elhasználódott a pályatest, ez a mellékvonalon található, így sebességkorlátozás van érvényben, a biztonság érdekében addig amíg helyre nem állítják a pályát. Szakemberi (pályavasúti) bejárás a vonalon hetente kétszer, a kitérőkben vizsgálat havonta egyszer van. A bejárás során fokozott figyelmet fordítanak a hasonló területekre. Az alátámasztás és a nyomtávtartás biztosítása minden esetben megtörténik. Ebbe belefér, hogy egyes aljakon a csavarok lazák, ez még nem veszélyezteti a biztonságot.

Az idei munkaprogramban aljcsere, síncsere is szerepel ezen a területen, vagyis ezen a szakaszon hamarosan kicserélik az elavult alkatrészeket.

A vasútvonalakon rendre megtörténnek a hibás szakaszok karbantartásai. Balesetveszélyes szakasz nincs. Így például az úgynevezett furatjavítás is. Ennek az a lényege, hogy a vasbetonaljak korhadt fabetétjei helyett műanyagbetétet helyeznek el, az eredetileg vékony átmérőjű és korrodált síncsavar helyére pedig vastagabb, az igénybevételeknek sokkal jobban ellenálló új síncsavart hajtanak be. A kidolgozott technológia lehetővé teszi, hogy egy alátétlemezen az erősebb síncsavarból átlósan elhelyezve kettő darab is elegendő és biztonságos. Ugyanis a két masszívabb síncsavar, illetve az időjárásnak, valamint a mechanikai igénybevételeknek jobban ellenálló műanyagbetét ugyanolyan stabil kapcsolatot ad a sín és az alj között, mint az eredeti négy síncsavaros, fabetétes megoldás.

Kavalecz Imre
sajtófőnök

MÁV ZRt. Kommunikációs Igazgatóság
Sajtóosztály
Végezetül megjegyzem, hogy ma Magyarországon nincs utazási kultúra. Ahhoz, hogy legyen, mindkét félnek sokat kell még fejlődnie...

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr72430540

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

petya.bacsi 2008.04.17. 23:39:44

Szia!

Nagyszerű riport volt, gratulálok!

Jó volt látni, hogy egymás mellé tették a TÉNYEKET a szokásos MÁV-blablával. A szóvivő hölgy pedig kollégáival utazzon többször sima személyvonaton, (ilyenkor bezzeg ki tudják takarítani, mikor forgatási engedélyeket kérnek), és akkor neki is kellemes MÁV-szagú (értsd: büüüüdös) lesz a ruhája, mint ahogy minden utasé és nem fog hülyeségeket beszélni (OK, neki ez a dolga). És szaglászhatja egész nap, megérzi a különbséget (frissen mosott ruhaillat --> vonatszagú ruha).

Egész véletlen, hogy pont akkor döglött be a világítás, és az átkötő szövegek :D

A kéthetente kárpittisztítás duma harmatgyenge. A személyvonatokon is tisztítják? Igazán adhatnának egy eldobható vegyvédelmi ruhát ilyen jegy és bérletárak mellett (vagy valami Tesco-s nejlonzacskót, amire az ember ráülhet, és aminek nekidőlhet), ami megakadályozza, hogy a frissen mosott ruhát bebüdösítse az ülés (fekete fejtámla külön kedvenc - ami lánykorában kék volt -).

Az különösen tetszett, hogy még visszatérnek a témára. Nagy csodákat nem remélek.

georgejr · http://mav.blog.hu 2008.04.17. 23:56:48

Azt azért hozzátenném, hogy a kocsik nem azért voltak tiszták, mert mi forgattunk. Belső nem vezetői szintről tudom, hogy a kocsi terv szerint volt takarítva. (sőt a csillivilli kocsi besorolása a forgatásra meg is volt tiltva:P)
Emellett jellemző a vonalra a viszonylagos tisztaság. az is kimaradt, hogy mostanában jellemző a legtöbb vonalon a kéztörlő is. Mondjuk azt tudni kell, hogy a MÁV-Start nyilatkozott. az igazán kényes kérdésekben: magyarkút-Verőce, illetve az állomások tisztasága stb. A MÁV zrt csak írásbeli nyilatkozatott adott. balogh-Fazekas Anita csak a Start-ot érintő kérdésekben tudott nyilatkozni.
Bővebb elemzés, beszámoló, majd akkor, amikor végre sikerült felnyomnom a videót:)

kiskicsicsiga 2008.04.18. 00:58:16

jó ez a riport!
hogy én pont ilyenkor nem vagyok a közelükben...mondtam volna néhány szívhezszólót...
megkéne nézni Kelenföldet.a váróban már olyna büdös van az odaköltözött csövesektől,hogy jegyet venni is orrbefogva kell menni.Győr állomást sem érdemes kihagyni,együtt él a csillivilli,és a trotyli.ráadásul ha az új flirtel megyünk,megláthatjuk milyen édes kis állomáshelyek vannak Komárom és Tata között.lerombolt épületek, dzsuva...enyészet...
Gödöllőre menet a gyorsvonatnak mikor odamentem a végéhez,hogy leszálljak-még nem állt meg- hirtelen a huzattól kivágódott az ajtó,és 10centin múlt,hogy nem pottyantam ki!ráadásul mikor megérkeztünk,sem tudtam konstatálni,hogy megérkeztünk,mert a vonat olyan hátul áll meg,hogy else látni az állomásig!
bírom,hogy a máv mindent kimagyaráz.épp javítjuk,majd ki lesz cserélve, stb...bezzeg a csövikre nem mondtak semmit...

nemszolidaris 2008.04.18. 09:16:43

Máris találtunk néhány lyukat, ahová be lehetne tenni a Gaskó által követelt fejenkénti 250-et:))
Talán, ha nem lenne ekkor a létszám, meg nem nőnének állandóan a bérek, fejlesztésre is jutna.

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2008.04.18. 09:30:07

Helló!

Én ma reggel néztem meg, este elaludtam. Tetszett, csak sajnáltam, hogy a blog nem volt benne.

dontals 2008.04.18. 11:48:41

Azért azt sajnálom, hogy Vác felé éppen ezek az "újabbnak" nevezett kocsik indultak a forgatás időpontjában. Bár ha jól tudom, akkor ezek az új "Hernyók" is 20 évesek...

petya.bacsi 2008.04.18. 12:14:00

Georgejr: az igaz, hogy a padlót elég sűrűn mossák, de sajnos az üléseket nem tisztítják.

Eleve azt ültetném és kötözném ezekhez az ülésekhez egy tikkasztó nyári napon, aki volt olyan okos, hogy plüss (vagy milyen) üléssel rendelje meg a vonatokat, amit szinte lehetetlen tisztítani (ellenben a régi vonatok üléseivel, amit egy szimpla nedves ronggyal tisztára lehet törölni).

Még nincs nyár meg kánikula, de ezek az ülések évszaktól függetlenül bűzlenek.

Turmion Kätilöt 2008.04.18. 12:25:26

Hiányoltam, hogy pl.: fővonalon, (30a) miért megy átlagban 60 km/h-val a vonat.

Poli1 2008.04.18. 12:44:07

A tisztasagrol.
"De most őszintén, Te átvennéd? Én igen. "

Most oszinten, te elnel igy? Dolgoznal igy? Akkor egyszer atvenned, azutan tennel valamit, vagy mindig atvenned, es szarnal bele onnantol?
Hol van a nagy vasutas szolidaritas ilyenkor? Egymas melett nem allnak ki ilyenkor? Megturik, elturik, ugyhogy ne mentegetozzenek!

georgejr · http://mav.blog.hu 2008.04.18. 13:12:00

Susu1 2008.04.18. 12:44:07
Már ne is haragudj, abban a pillanatban, amikor x barna azzal fenyegetőzik, hogy a párom bánja ha nem veszem át, valszeg átveszem. Az más kérdés, hogy utána ezt jelentem és megpróbálok megoldást keresni. Nem szarnek bele.

mildi 2008.04.18. 15:11:21

takarítás....
én kisebb állomáson dolgozom, ott hétvégi szolgálatok alkalmával szoktam takarítani, fertőtlenítem a telefonokat, ajtókilincseket, portörlök, felmosok, de a várót, utaswc-t nem, az már igazán nem dolgom...az irodánkat is azért, mert utálok koszban lenni
miért lusta dög minden takarítónő (én 5év alatt 2 normálissal találkoztam)?
meg eszem nem fogja, hogy miért csak munkanapokon van takarítás, ha adott egy 3-5 napos ünnep, akkor senki ki se néz az állomásra 3-5 napig, el lehet képzelni a következő munkanapon a várókat....

GH 2008.04.18. 16:04:44

Mildi! A takarítók kiszervezettek?

mildi 2008.04.18. 17:07:39

azok hát
de kötve hinném, hogy a munkakedv ezen múlna....

GH 2008.04.18. 19:37:02

Szerintem számít, mert így a MÁV kisfőnökök nem szólhatnak rájuk, hogy dolgozzanak. A másik része, hogy nyilván ők is jobban dolgoznának, ha járnának nekik a céges juttatások. (Cafeteria, arcképes)
süti beállítások módosítása