MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Húsvéti cidri

2008. április 01. - georgejr
Kellett Z-nek locsolkodnia... Jó megértem. De szeretném megkérdezni, hogy ki szokta a vagonok műszaki állapotát ellenőrízni? Egy rohadt ablakot miért nem lehet megszerelni?

Tisztelt MegintÁllunkVazze!
Az alábbi történetemet szeretném megosztani Veletek!
2008.03.23-án, Húsvét vasárnapján utaztam a Nyugati pu-ról Szolnokra a reggeli 8:25-ös Záhonyba tartó gyorsvonattal, hogy meglátogassam a párom anyukáját locsolkodás céljából. :)

Tudom, sikeres ember már nem locsolkodik, de anyós(jelölt)pajtással ezt nem illik eljátszani. :) Retúr jegyet vettem, mert aznap még vissza is szerettem volna jönni, ennek később lesz jelentősége. A vonat gyorsaságával, ellentétben az eddigi postok többségével nem volt egyáltalán gond, időben Szolnokra ért a vonat, és szó szerint lobogott a hajunk, olyan gyorsan repesztettünk.
És hogy miért lobogott a hajunk? Mert a vonat állapota igencsak hagyott kívánnivalót maga után. Konkrétabban az ablakot nem lehetett becsukni. Ezt csak a vonat indulása után vehettük észre, mert addig ugyan csukva volt az ablak, de az első zötykölődésre kinyílt. Próbáltuk becsukni, mindenféle eszközökkel kifeszíteni, hogy ne nyíljon ki, hasztalan.
Az 1 óra 20 perces utat így nagykabátban (emlékezhetünk arra, hogy Húsvétkor még elég hideg volt, az ország egy részén még hó is esett), az alföldi fagyos szelet megismerve tehettük meg. Képzelhetik milyen képet vágtak az újonnan felszállt és a kabinunk előtt elhaladó utasok, hogy milyen mazochisták lehetünk, hogy nyakig bebugyolálva ülünk a 0 fokos hidegben, ahelyett, hogy becsuknánk az ablakot. Komolyan érdekes volt nézni a döbbent, illetve kérdő tekinteteket (a kalauzét is). :) Sokan megkérdezhetnék, hogy miért nem mentünk át egy másik kabinba? Sajnos, mint említettem, csak a vonat indulása után vettük észre, hogy nem lehet becsukni az ablakot (addigra meg már egyik kabinban sem volt szabad hely), addig feltételezni sem mertem (én naív), hogy el mernek indítani egy olyan vonatot, amelyiknek a műszaki állapota nem éppen megfelelő. Vagy kérdem én, az ellenőrzésekkor csak azt nézik, hogy gurul-e a szerelvény, és ha igen, akkor mehet? A folyosóra sem mehettünk ki, mert ott meg két ablak mondta fel a szolgálatot, így ott még nagyobb volt a huzat. Mivel a vonat tényleg hajtott, mint a speed-ezett egér, sokszor azt találgattuk, hogy a vonat belsejébe belekapott szél mikor szedi szét a kabin falát, mert az meg jobban rezgett, mint ahogy mi vacogtunk a hidegtől.
Nem írtam volna meg ezt a történetet, de azóta én megbetegettem (konkrétan taknyom-nyálam egybe folyik), és most lett elegem az egészből. Táppénzre mehettem volna, de nem mentem, mert a munkám ezt most nem engedi, és a kieső bérkülönbözetet sem hiszem, hogy a MÁV megtérítette volna. Mint ahogy ezt nem tette a jegy árával sem. Ugyanis tanulva a reggeli kalandból, délutánra megszerveztük, hogy a párom rokonsága hazahoz Budapestre. Kérdeztem tőlük, hogy mi lesz a retúr jeggyel? Azt mondták, hogy bárhol visszaválthatom. És meddig? Na itt eltértek a vélemények, valaki 2 hetet mondott, valaki 30 napot. Abban megegyeztek, hogy még aznap délután kérdezzem meg a Nyugatiban. Ezt megtettem, ahol közölték, hogy ha tudom, hogy nem használom ki a visszautat, akkor a jegyet csak aznap és csak Szolnokon váltják vissza!!!
Igaz ez? Ha igen, akkor ezek szerint, akár vonattal, akár mással jövök haza, akkor ugyanúgy ki kell mennem az állomásra, hogy vissza tudjam váltani a jegyet? Nem lehet bárhol ezt megtenni? Nem működik ez esetleg másképp más (civilizáltabb) országban? Mert elég érdekes lett volna, ha a párom rokonainak azt mondom, hogy oké, vigyetek haza, de ugorjunk csak még ki az állomásra is, mert vissza akarom váltani a jegyet (elég messze van a ház az állomástól)! Hát ilyen volt az én fagyos Húsvétom! :)
Sziasztok, Z

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr34406209

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gexxx 2008.04.01. 10:34:41

Aki elsőzik, azt lelövöm :))

Ismerős az érzés, én is fáztam már meg huzatos kocsi miatt, pedig ott az ablak be is volt csukva...
Ja, hogy az pont egy Záhonyi gyorson volt (Nyugati-Cegléd), az csak véletlen lehet :)

rp-bubu 2008.04.01. 14:35:31

Azt, hogy miért nem szóltál a kalauznak,nem nagyon értem. Sanszos, hogy négyszögkulccsal talán belehetett volna zárni. De ha nem is, legalább jelezhette volna a problémát. De nem, jó magyar szokás, szívja meg más is... így rohangálhat még pár hónapig így ez a kocsi.
Jegy visszaváltásra: jó ez ahogy van, hisz ellenkező esetben mindenki orba-szájba visszaváltaná, ha nem ér hozzá a jegyvizsgáló. Más országban ilyenre lehet nem kell figyelni így megoldható bárhol a visszaváltás, mert fel se merülne az utasokban a csalás lehetősége.

Gorilla-mv 2008.04.01. 14:39:22

Ezt a jegyvisszaváltási kérdést már elég sokszor kitárgyalták itt is (kár hogy mindenki csak panaszokat ír, a válaszokat senki sem olvasva).
Azért nem lehet BP-en visszaváltanod a jegyed, mert lehet, hogy a vonaton kicselezted a jegyvizsgálatot és még vissza is kéred a jegyed egy részét...
(Aki pedig azért hőzöng, hogy miért nem ellenőriznek a vonaton szigorúbban, ajánlom kipróbálni egy 8 kocsis vonaton az utasok arcának memorizálását. Tuti, hogy ők sem fognak minden új felszállóra emlékezni...)
Ja, a "nem gondoltam volna, hogy ilyen hibás kocsit elindítanak" megjegyzésre pedig a válasz: Ha minden - valamennyire - hibás kocsit kiszednének, alig maradna a vonatokban kocsi (40 éves kohószökevényekből nem lehet ÖBB-szinvonalat hozni), ha pedig csak azt az egy kocsit soroznák ki a Nyugatiban (mert lehet, hogy debrecenből még jól jött el), akkor a 20-30 perces induló késés garantált lenne. Az ütemezett menetrendben nincs idő erre sem.
Ha kevesebb vonat lenne, sokkal több mindenre lenne idő.
Aki pedig nem ül át egy másik kocsiba, az magára (is) vessen...

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2008.04.01. 14:40:16

akkor nekem mákom volt. nekem sikerült egy tálentet, és egy osztrák ójrórégiót kifognom. nem is volt huzatos egyik sem :)

HöZsö 2008.04.01. 14:40:24

Kérdem én, ha álló helyzetben az ablak csukva volt, honnan kellett volna sejteni az ellenőrző személynek, hogy rossz?

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2008.04.01. 14:43:26

Ha annyira fáztál, miért nem szálltál át egy másik kocsiba? Nem hiszem el, hogy nem volt hely. Főleg húsvét vasárnap, reggel...

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2008.04.01. 14:45:02

Másik meg: Feszegetéstől nem fog megjavulni, még jobban tönkreteszed vele.

HöZsö 2008.04.01. 14:48:00

A cikk végére pedig: Liter tejet, BKV-bérletet, benzint sem váltanak vissza. Örüljünk, hogy a MÁV MÉLTÁNYOSSÁGBÓL lehetővé teszi a jegy visszaváltását.

sonny · http://karcolat.blog.hu 2008.04.01. 14:50:51

Három éve faterral Prágába mentünk. Cseh vagonok voltak a vonaton, oda-vissza egyaránt. Visszafelé jövet (éjszaka) volt egy hasonlóan viselkedő ablak, kb. percenként kinyílt, ami nem teljesen szerencsés még akkor sem, ha történetesen augusztusi meleg uralkodik kint. Az alvás így lehetetlenné vált, kereshettünk másik fülkét - az egyikben nem volt függöny, a másikban szakadt ülések fogadtak, stb. Hepiend a vége amúgy. Szóval a lényeg az, hogy máshol sincs kolbászból az ablakkeret.

eraserhead 2008.04.01. 15:10:32

Azér bocsánat. Kevés kalauz ide vagy oda, rossz kocsik ide vagy oda, ez egy szolgáltatás, amit megfizetünk. Az árából ítélve nem gondolom hogy benne lehetne a lehetősége a felsorolt hibáknak.OK, ő nem szólt, ez is magyarság, de hogy "fogadjátok el" ez még jobban. NC.

nyiriz 2008.04.01. 15:12:46

rp-bubu

Jogos, valóban szólhattam volna a kalauznak. Nem tettem/tettük, de egyáltalán nem azért, hogy más is megszívja. Inkább az szívatott, aki előttem még álló helyzetben becsukta az ablakot, nem?
A jegy visszaváltás meg direkt ennyi kérdéssel tettem fel, mert valóban nem tudom, hogy milyen követelmények/szabályok vonatkoznak a jegy visszaváltásával kapcsolatban. Ha azt mondod, hogy így tökéletesen jó, így van leírva, akkor egy rossz szavam sincs, elfogadom a helyzetet. :)

nyiriz 2008.04.01. 15:17:35

eraserhead

Valóban ezért írtam meg ezt a történetet. Én is ezt érzem, hogy én fizettem valamiért, akkor ugyan már had tegyem szóvá, ha nem a megfelelő szolgáltatást kaptam érte cserébe. Ha én adnék ki a kezem közül ilyen munkát, akkor azt hiszem már frissíthetném az önéletrajzomat. :)
A kalauznak történő bejelentést, mint írtam jogosnak tartom, valóban szólnom kellett volna.

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2008.04.01. 15:20:41

nyiriz 2008.04.01. 15:17:35 >>> De ha nem szólsz, akkor ugyan mit szeretnél? Az az ablak ugyan úgy fel lesz húzva, mikor kiáll, és átnézik. Nem fognak minden egyes ablakot megrángatni, hogy kinyil-e.

nyiriz 2008.04.01. 15:25:30

BKV figyelő

Az, hogy Te mit hiszel, nem érdekel, nem Te voltál ott, valóban nem volt hely indulás után. Gondolod, hogy akkor nem ültem volna át?
A feszegetéssel lehet, hogy jobban tönkretettem volna az ablakot, de ha láttad volna, hogy eleve milyen állapotban volt az egész kocsi (nem csak az a bizonyos ablak), akkor ha azt kellett volna mérlegelned, hogy megfagysz, vagy a saját és a többi utas örömére megoldod, hogy fent maradjon az ablak a helyén, akkor szerintem Te is az utóbbit választottad volna. Hidd el, ha valóban egy vadonatúj kocsi lett volna egy rossz ablakkal, akkor nem estem volna neki, így is csak egy próbát tettem, nem jött be, így úgy maradt, nem álltam neki rongálni az amúgy is romos (finomabban fogalmazva: szebb időket is megélt) kocsit.

ropiember · http://kengyel.extra.hu 2008.04.01. 15:44:39

Akkor ez még az a vonat lehetett, amivel novemberben utaztam Szolnokra. :) Nekünk annyiból szerencsénk volt, hogy találtunk egy akác gallyat a fülkében és azzal ki tudtam támasztani. Gondolom valamelyik előző fürge utas törhette valamelyik állomáson. :)

nyiriz 2008.04.01. 15:51:12

BKV figyelő

Mit szeretnék? Normálisan utazni. Az az ablak a végállomáson, miután beért a vonat, nem lesz felhúzva, mert nem hinném, hogy az utolsó utas majd maga után felhúzza. Mikor én beléptem a kabinba fel volt húzva, ami számomra azt jelenti, hogy valaki átnézte egyszer. Ezért furcsállottam, hogy soha senkinek nem tűnt fel, hogy ez a vonat mindig lehúzott ablakkal érkezik a végállomásra? Tudom, sok a vonat, nem lehet mind észben tartani. ;)

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2008.04.01. 15:51:43

nyiriz 2008.04.01. 15:25:30 >>> Ha nem érdekel mások véleménye, akkor ne legyél büszke a történetedre, és ne írd meg egy nyilvános blognak.

Részemről téma lezárva.

nyiriz 2008.04.01. 16:01:22

BKV figyelő

Olvasd el ropiember kommentjét. Erről beszélek! Gondolom akkor pár száz utas (főleg olyanok, akik rendszeresen utaznak Szolnokra) már ismerik ezt a kocsit (hacsak nincs még jó pár ilyen állapotú kocsi). Gondolod, hogy senki sem szólt még soha a kalauznak? Egyébként a kalauz is láthatta, hogy gáz van (ja, bocs, ide most a "fagy" szó illik;)), felajánlhatta volna a segítségét. De én nem is őt támadtam már az elején, mert nem szóltam, nem vártam el, hogy szó nélkül intézkedjen, én csak azt furcsállottam, hogy egy teljesen lestrapált kocsit képesek útnak indítani (ez ugye, ha jól tudom, nem a kalauz hibája).

nyiriz 2008.04.01. 16:17:09

BKV figyelő

Nem a véleményed nem érdekel. Sőt! Simán elfogadtam azt is, hogy marha voltam, hogy nem szóltam a kalauznak. Azt is alfogadtam, hogy a jegy visszaváltására sem lett volna semmi esélyem a Nyugatiban, mert valóban nem tudtam, hogy milyen feltételek mellett lehet ezt megtenni.
Csak azon húztam fel magam, hogy majdnem mazochistának néztél (vagy szimplán hülyének :)), hogy miért nem ültem át egy másik helyre. :) Tehát csak az nem érdekelt, hogy nem hitted el, hogy nem volt több szabad hely. Hidd el, tényleg nem volt. :)) Akkor ez a történet sem lenne, hisz úgy szólna, hogy az egyik kabinban hideg volt, átültem egy másikba, és jól utaztam. :)

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2008.04.01. 17:36:37

Viszont ilyen esetben fel kellett volna írni a kocsi számát, mely az oldalán, és jobb esetben az átjárónál (ajtó felett) megtalálható;)

ropiember · http://kengyel.extra.hu 2008.04.01. 18:09:27

nyiriz!

A fülkében az egyik oldalt az ülés nem volt félig kitépve a helyéről?
Mert akkor tényleg az a kocsi volt. :)

nyiriz 2008.04.01. 20:30:19

BKV figyelő

Köszi, legközelebb, ha újra ilyen helyzetbe kerülök, akkor feljegyzem. :) Bár eléggé ismert lehet a kocsi. :)

nyiriz 2008.04.02. 00:44:14

ropiember

Az ülésre nem emlékszem, azt hiszem össze volt toldozva, a kabin falára viszont emlékszem, a falat borító farostlemez kb. 2 tenyérnyi nagyságban levált, látni lehetett a fal belsejét. :)

mildi 2008.04.02. 16:33:55

rakjuk rendbe!
mtti menetjegy esetében, ha az utas a visszaútról lemond, akkor a visszaút indulási állomásán (esetedben szolnok) a jegy érvénytartamán belül (ez 100 km-ig a követő 3. nap, vagyis 26-án éjfélig) jogosult a jegy árának visszaigénylésére
nem 1 hónap, meg 2hét (ezt honnan szedték?!)

Fedup Sári 2008.04.02. 17:07:42

Kalauznak szólni, hogy valami nincs rendben a kocsival? Jó ötlet! Milyen kár, hogy a kalauzok erre rendszeresített válasza az alábbiak közül kerül ki.
- Igen, el van romolva/nem működik.
- Nem tudok mit csinálni vele.
- Nem tehetek róla.
- Nekem ehhez semmi közöm.
- Ne nekem mondja!
s.í.t.
Tapasztalatból mondom.

kinaisas 2008.04.03. 10:10:35

A kalauz nem műszaki, hanem forgalmi dolgozó. Több szerencsével járhatsz, ha legközelebb a mozdonyvezetőnek szólsz. Ő még menet közben rádión el tudja érni a menetirányítón keresztül a következő állomást ahol van forgalmi, műszaki dolgozó és ahol a vonat megáll. Ott vszeg meg fogják kísérelni a hiba elhárítását.

Edömér 2008.04.03. 12:15:14

Kisinas
Ezt nem a kalauznak kellene megtennie? Mármint, hogy szól a mozdoyvezetőnek vagy más illetékesnek?
Az azért vicces lenne, ha az összes utas a mindenféle problémáival a mozdonyvezetőt csesztetné útközben...

kinaisas 2008.04.04. 12:04:03

Bödömér
De igen, neki lenne a feladata, de ha húzkodja a vállát és letol magáról mindent akkor lehet, jobban jársz ha te szólsz a mv.-nek.
Amúgy tényleg vicces, de van hogy a problémakkal csesztetnek út közben (ez a *** vonat?, megáll itt, meg itt?,stb.). Én senkit se szoktam elhajtani, amiben tudok, segítek.
süti beállítások módosítása