A kismamák élete sosem volt egyszerű, de azért én bízom benne, hogy az idei évre ígért gyermekbarát kocsik javítanak a helyzeten.
Rallizzunk babakocsival a MÁV jóvoltából!
Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy ahol lakom járnak olyan vonatok, amelyeknek elektromos ajtaja lehetővé teszi a felszállást babakocsival, hiszen a legtöbb vonalon egyszerűen nem lehet babakocsival igénybe venni a vasúti szolgáltatást. Ám nem ennyire egyszerű a helyzet, ugyanis egy átlagos babakocsival csak a biciklis kocsi dupla ajtaján fér fel az ember, mivel a többi ajtón középen kapaszkodó van. Nagyjából sikerült kitapasztalni, hogy mely időpontokban közlekednek az ún. hernyó vonatok, amelyeknek menetrend által feltüntetett tartozéka a biciklis kocsi.
Az emberek segítőkészek, és általában a kalauzok is figyelembe veszik, hogy kismamáknak egy picit több ideig tart a fel- és leszállás. Igen ám, de mielőtt a vonat bejön, senki sem tudja megmondani, hogy a vonat melyik végén található a biciklis kocsi, hiszen az attól függ, hogy aznap hova állítják be.
Mint minden kedden, most is vártam a lányommal a vonatot, férfiak ajánlkoztak, hogy segítenek felszállni, én nyugodtan válaszoltam, hogy köszönöm nincs szükség rá, hiszen a dupla ajtón kényelmesen fellibbenek a lányommal. Begördült a vonat, és ijedten láttam, hogy sehol sincs biciklis kocsi. A kalauz középen, gyors iramba közelítettem felé, de nem hallotta (vagyis nem akarta meghallani) a kérdésemet, hogy egyáltalán érdemes-e loholnom a vonat másik végéhez. Már futottam a babakocsival, mikor hallom a füttyszót, a kalauz cinkosan odakacsintott - mintha csak mondta volna, gyorsabban, így belőled sem lesz egy kétszázas sprinter mamikám. A vonat lassan elindult, én meg álltam ott lefagyva. Irgalmatlanul dühös és csalódott voltam, de visszafelé az aluljáróhoz már csak baktattam, és pihegtem. Mondanom sem kell a kipihent forgalmista már futott is át a síneken. Nem volt kedvem a babakocsival átbaktatni az aluljárón, így inkább hazadöcögtem kb. másfél óra alatt, ami vonattal és sétával 25 perc lett volna.
Egy héttel később gondoltam megelőzöm a bajt, és megkérdezem a forgalmistát, hogy ma mire kell számítanom. Na és most következik a történet érdekes része.
Nagyon higgadt hangnemben közelítettem meg a problémát, lévén az volt a célom, hogy vonattal menjek haza. A forgalmista abszolút kioktató és lenéző hangnemben tájékoztatott, hogy az elektromos ajtók bármelyikén fel kellene, hogy tudjak szállni babakocsival, lévén azok duplaajtók (a kapaszkodókról nem tudott, én mondtam neki, hogy vannak), félóránként járnak vonatok (hernyó csak óránként, és különben sem áll szándékomban ott rostokolni az állomáson), és a biciklis kocsit mindig máshova teszik, ha egyáltalán van a szerelvényen (menetrendben ott a jelölés, tehát nem értem, hogy miért nem mindegyik megjelölt járatra csatolják), és különben ha ő van szolgálatban, ő is elengedi a vonatot, mert mit képzelek én, hogy ha ő arra várna, hogy valaki ott futkározik és a forgalmista bevárja, akkor mennyit késnének a vonatok?!?!
Tanulság:
Optimális esetben az utas ne akarjon babakocsival közlekedni, mert nagy helyet foglal a kocsi, a gyerek nem fizet a szállításért, és csak a baj van vele, mert az ügyetlen kismamák az értékes perceket rabolják a fel- és leszállásnál. Ha valaki mégis arra vetemedik, hogy babakocsiban utazó gyermekével a MÁV szolgáltatásait veszi igénybe, akkor jó esetben nem tud felszállni, a probléma megoldva. Rosszabb esetben képes felszállni, de csak a speciális biciklis kocsira. Ha még ezt is megoldja a kismama, na akkor kell játszani azzal, hogy a vonat mely végére teszik a biciklis kocsit, lehetőleg random ún. reggeli sorsolásos módszerrel, hogy a legfifikásabb kismamának is legalább egy fél vonatnyi távot kelljen futva megtennie.
Végülis a MÁV szolgáltat és nem az utas kénye kedve szerint működik, hanem "pontosan, kiszámíthatóan", mert ugyan mi lenne a kötöttpályás közlekedés legnagyobb monopóliumával, ha mindenféle vevői igényeket is kielégítene így a 21. században?
Judit
Dunakeszi, 2006. november 15.
