MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Vonat vagy autó?

2008. február 06. - georgejr
Ismét a régi téma:)

Hali!

Láttam volt már hasonló cikk a témában de gondoltam billentyűzetet ragadok én is, mert egyszerűen nem tudom megérteni a MÁV tarifaképzését és azt, hogy miért csodálkoznak, hogy veszteséges a cég. Szombathelyiként elég ritkán fordulok meg Budapesten de régebben még számolgattam melyik éri meg nekem jobban ha autóval, vagy ha vonattal megyek. Ma már (sajnos) egyértelmű a dolog. Azt leszámítva, hogy nehéz parkolóhelyet találni a fővárosban nincsen nagyon más negatívum az autó ellen, ez pedig ilyen benzináraknál gáz...


Nézzünk csak egy hétköznapot, mondjuk a mai napot (szerda) és látogassunk el az www.evlira.hu oldalra. Az első probléma amit sosem tudtam megérteni az a menetidő. Tőlünk nyugatra és keletre is azon versenyeznek ki tud gyorsabb közlekedést biztosítani vasútvonalon de itt még mindig ott tartunk, hogy a kötöttpályás Intercity menetidején belül a közutakon szabályokat és sebességkorlátozást betartva előbb oda lehet érni Budapestre, mint vonattal. Sőt... Nézzünk csak el a www.utvonalterv.hu oldalra, menetidőnek 2 óra 28 percet ír míg az IC (mármint az átszállás nélküli, mert másik fajta is van) menetideje 2:53 perc. Visszaemlékezve IC utazásaimra rémlik előttem ahogyan különböző városokban akár negyed órát is állt a szerelvény (mert mondjuk épp szétkapcsolták a szerelvényeket és fele Sopron felé ment fele Szombathelyre de ahol semmi hasonló nem történt ott is előfordult 5-10 perc várakozás). Így a menetidő kérdése egyértelműen eldőlt bár Budapesten bele lehet futni dugókba gyakran de ennyi erővel leparkol valahol az ember és tömegközlekedik, mintha vonattal jött volna.

Térjünk át inkább az anyagi részére mert azt gondolná az ember legalább ha egyedül megy, akkor megérni használni a MÁV szolgáltatását. De sajnos ez korántsem egyértelmű. Vessük össze a kettőt. Természetesen másodosztályú árakat nézünk. Ez 4.055 Ft + helyjegy (pontosan nem tudom de 500ft körül lehet). Vissza ugyanennyi, azaz ~9100Ft. Autóval a távolság 500km körül szokott lenni, kis plusz furikázással legyen 510km. Átlagos fogyasztás ha ésszel megy az ember kihozható 6.5 körülire (persze ez autófüggő de az átlag 1.4-1.6-os autók többségénél ennyire kihozható) ami 33 liter benzint jelent ez 280-al számolva (Szombathelyen olcsóbb a benzin szerencsére mint máshol) 9240Ft. Ehhez még jön egy 4 napos matrica az autópályára ha nem akarunk bliccelni az 1170Ft. Így kapunk 10410Ft-ot. Azaz durván egy 1000-es különbség van a vasút javára egy autóval egyedül utazó emberrel szemben. Persze nincs mindenkinek autója, azzal is lehetnek problémák, ráadásul parkolódijjak (ha nem kocsival megy az ember akkor meg a BKV zsebét tömi) meg satöbbi, de azért akkor is...

És az autó nem sztrájkol, nem késik menetrendszerűen, aki szeret vezetni annak még élmény is, nem lehet lekésni, nem kell rá várni...
Persze a vasúton meg kényelmesen lehet olvasni, pihenni, aludni, akár enni is de szerintem az árképzésnek úgy kellene alakulnia, hogy egy átlagember ne mérlegeljen azon, hogy vonattal, vagy autóval utazzon, ha egyedül megy mert előbbivel mindenképpen jobban járna.

Amúgy nagyon jó a blog, gyakran olvasom, így tovább.

Üdv.
BaLee

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr75327819

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

efi 2008.02.06. 18:27:27

Némi bökkenő, hogy az első vonatos utazás előtt nem kér tőled senki - mint újonctól - 3 millió Ft-ot...

efi 2008.02.06. 18:32:05

Ha 4 évig minden héten felmész, majd eladod a kocsit mondjuk 1 milláért, máris hozzádobhatsz utanként 10 rugót. Aztán adók, kötelező, egyéb sallangok. Garázs se ártana. Nem olcsóbb. Egyik se az, a fizetésekhez képest.

spacepunk 2008.02.06. 19:10:20

+ Szmog? Bűz? Zaj? Balesetek?

Vagy az mindegy?

2008.02.06. 19:56:29

abszolút igaza van efi-nek..az utazási km-re vetíts ki MINDEN költséget melyet viselsz az autózásért...igaz a KÉNYELEMre nincs elszámolható faktor az IDŐ-re viszont van..:).fajlagosan a legolcsóbb közlekedés a vonat, villamos...

KIZS 2008.02.06. 19:59:22

Viszont van hely, nem mocskos, nem bagóznak az arcomba, nem fújja senki az orrát a függönybe. Arról pedig nem is beszéltünk, hogy háztól házig visz és közben megáll az ABC-nél bevásárolni.
A dolog egyébként sokkal izgibb, ha gázzal vagy E85-tel jársz.
Ja van fűtés és nagy valószínűséggel hűtés is. Valamint nem nyúlják le a csomagodat sem ami egyébként sokkal több is lehet mintha vonatoznál.

tomi79 2008.02.06. 20:00:23

efi:
Az igaz, amit mondasz, de ha az a szituáció, hogy valamilyen okból már megvan az autó (pl. azzal mennek mindig bevásárolni, a telekre, a rokonokhoz stb.), és akkor mérlegel az illető, hogy mivel utazzon, már másként fest a dolog.
Márpedig sok ma már sokaknak van autója, nem luxus, de ez nem azt jelenti, hogy az autótulajdonos soha többé nem száll vonatra. Ha olcsóbb, főleg gyorsabb is, miért ne?
Csakhogy nálunk nem így áll a helyzet, gondolj bele, mi van akkor, ha mondjuk az egész család utazik?

Lóbelt Letfold 2008.02.06. 20:07:10

Én nem vagyok szakértő, de ezt nem így kell írni : hejlyegy?

Dzsok 2008.02.06. 20:07:30

Ahogy több hasonló topicban leírtam 18 év alatt a magyar állam nem kötött a vasúttal olyan közszolgálati szerződést mint pl. a BKV-val. Ennek az az eredménye hogy az állam nem fizet költségtérítést a MÁV-nak a következő utasok kedvezményei után:
-diákok
-nyugdíjasok
-800 ezer közalkalmazott
-egyéb rokkant, rendezvény 50 nemtudomhány %-os kedvezményre jogosító jegyek, gyakorlatilag az utasok többsége.

Ezek a kieső bevételek veszteségként jelentkeznek, amit a politikusok év végén nyilvánosságra hoznak, hogy -1XX milliárd már megint a veszteség. És már lehet is hörögni az adófizetőnek, hogy szüntessük meg a közösségi közlekedést, vagy tegyük nyereségessé.

Igaz az autópálya fenntartás is évi 100milliárd FT önmagában, de ha figyelembe veszem, hogy valamennyi autópályák egy része hitelben épült akkor az évi 1500milliárdos kamattörlesztés 10-15%-át is az autópályák okozták.
Mégsem fog soha senki emiatt hőbörögni, pedig Józsi bácsi aki soha életében nem vezetett autót is joggal követelhetné, hogy a közösségi közlekedést és az ahhoz tartozó infrastruktúrát is fejlessze az állam.
Ezzel szemben az infrastruktúra fejlesztés 20 éve kb. a szükséges költségek 30%-án magyarul leépítésen van kb. 1988 óta.
Ilyen egyszerű a politikai manipuláció, én azon szoktam a legjobban röhögni amikor a magyar választópolgár követeli hogy a BKV igenis nyereséges legyen magyarul:
-kevesebb, zsúfoltabb járat legyen
-nagyobb dugók legyenek Budapesten
-nagyobb légszennyezés több autó legyen az utakon
-drágább éveken keresztül infláció 1,5-2X-ével dráguló bérletet akar
-szarul megépített 4-es metrót akar bármi áron

tomi79 2008.02.06. 20:09:43

Már úgy értem, vajon akkor mi az olcsóbb? Sajnos nagy valószínűséggel az autó.
Ami a vasút mellett szól mégis Magyarországon, az a közutak balesetveszélyessége, főleg ahol nincs autópálya.
Pl. Szombathely-Csorna között a 86-os úton, amely a Baltikumot az Adriával összekötő útvonal része (ennek ellenére Csornán nincs elkerülő út), a kamionok között szlalomozni nem egy életbiztosítás...

Dzsok 2008.02.06. 20:16:15

Eszembe jutott még egy dolog a menetidővel kapcsolatban, már máshol is írtam.

1, Szombathely-Szentgotthárd MÁV vonal (kerülő útvonal az alpok mellett Bécs és Graz között)
2,állam bátyó-> MÁV ez neked veszteséges nincs pénzünk üzemeltetni átadod üzemeltetésre a GYSEV-nek.
3, Magyar Közop program 30 milliárdból azonnal fel kell újítanuk a Szombathely - Szentgotthárd vonalat 120km/h sebességre 30 milliárdból, hogy a sógorok gyorsabban utazhassanak
4,vígasztaljon a tudat, hogy van itt pénz vonalfelújításra :D
igaz bp elővárosi közlekedésben 40-el megy a Desiro, vagy a Lajosmizse IC, és biztos sok más vonal felújítása is fontos lenne de ezek nekünk sokadrangúak.

tomi79 2008.02.06. 20:18:40

A témába vág a közlekedési miniszterrel készült interjú az Indexen:
index.hu/gazdasag/magyar/kako080125/

viktor134 2008.02.06. 20:20:38

Autozz.blog.hu-n volt egy mivel jobb, bkv-vel vagy autóval táblázat. azt pillanatok alatt átfaraghatod vonatra, vagy csak megfelelően add meg a paramétert, és mindjárt meglesz.

egyébkétn egy amortizációt sok útra szétosztva, vagy csascot satobbit, pitiáner összeggel járul hozzá.

tomi79 2008.02.06. 20:22:19

Dzsok
Igen, valahogy a GYSEV által átvett vonalak felújítására mindjárt lett pénz...
Valahogy így volt a Szombathely-Sopron vonallal is pár évvel korábban, hasonló okból (ugyanúgy a Bécs-Graz útvonal része).

hamisnero 2008.02.06. 21:05:11

s máv költségeihez javaslom hozzáadni az állami támogatást/adófizető. ha ketten ültök az autóban, akkor még jobban jöttök ki. ja, és a jegyért nem kell fél napot sorban állni. és ülhetsz. nem büdösben, koszban. ja, és azt számolta valaki, kimenni az állomásra? normális világban a máv jönne ki győztesen. külföldön én is vonattal, busszal járok - mert egyszerűen jobb - de itthon nem. ha elmegyek messzire, csak autó. a városomban meg a bkv és/vagy bicikli (ha körülményes az átszállás és/vagy szar az idő, cipelni köll, többen megyünk bonyolult helyre, vagy csak úgy autóznék akkor persze a kocsi). a beszkártot én is szídom, de valójában - ha az én mozgásomat veszem figyelembe - nekem jobb. szval az autó itthon összességében hosszú távra jobb és - több utassal - olcsóbb is. ja és amikor eladom az automat, nem kér 25%-os egyszeri juttatást a vételárból.

Atika!!! 2008.02.06. 21:09:57

Ugyan buszos példa, de hasonló a pénzbeli különbség.
Én ~10km-re járok dolgozni, egy faluból egy kis városba. A buszbérlet 9800Ft/hó. Havonta 22x20km=440km, 4,4x8x280=9856Ft. Persze, plusz biztosítás, plusz meg kellett venni, plusz kopik (mert nem csak Bp-n van kátyús út). De a kényelem megéri.

Cole 2008.02.06. 21:10:33

efi: lehet, hogy ki kell fizetni a kocsira mondjuk 3 millát, de én a kocsival el tudok menni pl. Tescoba, mig megnéztem az elvirán, nem megy oda vonat... és még sorolhatni lehetne, de felesleges, egyszerűen demagóg kijelentés volt a kocsi árát belekeverni, hisz itt az utazási költségekről volt szó, millió dolog nem lett figyelembe véve(kocsi ára, mi mindenre jó még a kocsi stb)

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2008.02.06. 21:23:55

Ma döntöttem el, nekem elég volt ebből. Márciustól nem veszem már meg a MÁV bérletem, áttérek a Volánbuszra. Valamennyivel tisztább, megbízhatóbb és a menetidő sem több, csupán 10 perccel. És reggel le tudok ülni. A döntésben segítségemre volt Gaskó István úr is. Köszönöm neki!

Chupa (törölt) 2008.02.06. 21:26:52

Ez az megveszed az autót és az avulást számold dolog baromság. Ha vidéki vagy szükséged van egy autóra. Kell. Nem tudsz nélküle vásárolni, orvoshoz menni, létezni. Úgyhogy az autó adott. Esetleg a szervizköltség felszámolható, bár folyamatos 200km autopálya közel sem akkora terhelés mint ugyanez városban.

flamer 2008.02.06. 21:38:49

Azert erdemes a GYSEV-es felujitassal kapcsolatban elolvasni ezt:
index.hu/gazdasag/magyar/0807k0z0p/

Ideznem a szobanforgo vonalra vonatkozo reszt: "Szakértőink szerint az egyetlen jól átgondolt projekt" (t.i. ezekre a vonalakra az osztrakokat nem a ket szep szemukert engedik ra), illetve azt se tul nehez kiszamolni, hogy ennek a felujitasnak a koltsege az osszkoltsegvetes 9%-a. A maradek 91% hulyesegekre ment/megy el.

Dzsok, csak ugy finoman megkerdeznem egyebkent, nincs valami szemelyes okod arra, hogy megprobalod megmagyarazni, hogy nem is olyan budos a szar?

Fikázó · http://zsarufika.blog.hu/ 2008.02.06. 22:12:39

a vonaton meg lehet sörözni - és sörözés után ismét lehet vonatozni. Ezt se feledjük!

Balage85 2008.02.06. 22:22:48

Egyértelmű hogy az autó éri meg jobban, ha telejes áru jegyet veszel.
Nekem special diák jeggyel Győr intercityn 2040 ft + 800-1000 a pótjegy (ic, vagy ec függő), tehát így még megéri. Azonban ha teljes árut kéne már vennem akkor 500e-re jön ki.
Ha kocsival kell menni akkor 5.6-ot fogyaszt a dieselem átlagban, és tőlünk 240km oda vissza győr. Azaz 5,6/100*240*280=3763 + matrica 1200 = 4963 Ft! Azaz pontosan ugyanott járok, ha nem lenne 50%-os kedvezményem. A kopás meg egyéb hülyeség meg nem számít, mert amúgy is használom hétköznap az autót, tehát nem mérvado.

Balage85 2008.02.06. 22:25:19

Ja és ha ilyeneket is beleszámolok hogy megspórolok kb 2x1 óra utazgatást az állomások között, meg hogy kényelmes, tiszta, fűtés van, nem böfögnek az arcomban, nincs füst, megbízható, pontos, akkor már is miről beszélünk? Ki használná ezek után a mávot? Szerintem teljesen egyértelmű hogy az autó ma már jobban megéri, legalább is nekem, azaz ha vége az egyetemnek viszlát máv.

hard 2008.02.06. 22:42:14

Teljesen egyet értek. Én is Győrből járok fel, de már csak fél évig lesz diákkedvezményem. Bár kocsim még nincs, de majd szerzünk :)
És ha hozzáveszed, hogy hívsz 3 haver, akiktől csak 500Ft-ot (helyjegy ára) kérsz, hosszú távon még a szervíz és a kötelező meg a matrica ára is kijöhet.

csinkov 2008.02.06. 22:48:39

Abszolut egyetértek a cikkel. Mi sokat járunk Kárpátaljára, Debrecenbe, Salgótarjánba és Tatabányára. Felrajzolható egy-egy izocost Budapest körül. Ezeket elemezve az elmúlt évek tapasztalata alapján az autó egyre rövidebb utakra éri meg jobban, mint a vonat / sárgabusz. Ma már Tatabányára is autóval megyünk, gyakran matricával - nejemmel kettőnknek olcsóbb.

Pedig tömegközlekedés párti vagyok. Van éves BKV bérletem (sikeres ember már nem lehetek), cafeteriából, meg minden. Ennek ellenére - ha a vidéki városok helyi közlekedési tarifáit is figyelembe veszem - akkor is nyer az autó.

Ahol tutti van ülőhelyem, ha paszulyt ettem, hazafelé nem kell "szoronganom" :))) és senki nem szól meg, ha hangosan szól a zene, énekelünk, röhögünk, stb. Akármikor rágyújthatok, ha melegem van, klíma / ablak le, ha fázok, ablak fel, fűtés és nem kell klimaxos nyuggerekkel fájtolni.

Igen, nem vettem figyelembe a fix költségeket: autó beszerzésének költségei, GFB, stb. De! Mivel ma már hasznos és természetes, hogy van autónk (bár ismétlem: BKV párti vagyok, hétköznap szinte soha nem vezetek), ezért ezeket akkor is kifizetem, ha csak a hétvégi bevásárlásra használom, vagy a brutális szombat reggeli főiskola-látogatásokra...

Hát így nehéz...

Bástya elvtárs (törölt) 2008.02.06. 23:14:35

ez egy meddő vita. Az hogy melyik éri meg, az sokmindentől függ.
Ami tény: Ha napi 20-30km-eket autózol hétvégéket is beleszámítva, akkor az havi szinten neked 60-70e simán belekerül.

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2008.02.06. 23:21:06

Az autó mellett szól még az is, hogy nem kell kigyalogolni/utazni a pályaudvarra. Akkor indul, amikor te akarod. Azért ez is lényeges szempont.
Én a magam részéről az autót és a buszt variálom a távolsági utakhoz. Ha nagyon korán kellene valahova odaérnem, vagy tudom, hogy későn érnék haza, akkor inkább autó.

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2008.02.06. 23:22:54

Pedig szívem szerint vonatpárti lennék. :(

A80 2008.02.06. 23:45:25

Külföldi vasúttársaságok 3-4 együtt utazó emberre már 50% körüli kedvezményeket adnak, hogy ne menjenek kocsival (reptéri taxi vs. kocsi, nagyobb távolságoknál bérelt kocsi is kijön az ottani jegyárakból)

Itthon miért nincs ilyen ? A vonat tipikusan olyan járgány, hogy nem kerül sokkal többe ha 200 helyett 300 emberrel közlekedik.

A másik meg a tetű lassúság:
Szeged-Bp IC/gyorsvonat kombó. Menetidő: 145 perc + 40 perc helyi tömegközlekedés a két városbna összesen. Oda-vissza 370 perc. Plusz jegyvásárlás másik cécó, 20 perc sorbanállás, de jobb 30 perccel korábban kimenni, illetve bizonyos vonatoknál előre megvenni. Tehát összesen 400 perc. Autóval 2*100 perc + 20 perc tankolás, esetleg pihenő valamelyik irányban.

Különbség 180 perc, ami 3 óra szabadidő. Sokat dolgozom, nincs túl sok szabadidőm. Pedig a vonat 86%-t fizetné a munkahelyem, de mégis a kocsit választom. A IC-nek aximum annyi idő alatt meg kellene tennie az utat, mint egy párhuzamos autópályán haladó autónak! Ebben az esetben a különbség rögtön 90 percre csökkene, és akkor még nem álmodtunk TVG-ről és nagy sebességű vasutakról, csak standard 160km/h-s utazósebességről, amit a legtöbb IC kocsi kibír, ha jó a pálya... (amelyre az említett viszonylatban is több tíz milliárdot költöttek EU-s és magyar állami forrásokból)

csokiájsz 2008.02.07. 01:33:30

ez most megint egy olyan vasútfikázós hozzászólás. de az most úgyis divat, fikázni a vasutat.

meg kezdem unni a "bezzeg nyugaton" című posztokat

fakk

primitivdelux 2008.02.07. 02:18:11

Én màr 3. napja szeretném pofánszexuàlni a Gaskót, csak hozna valaki még egy embert ! Mindent (tojás, rohadt hal stb.) állok ! jelentkezni a kiadónál

primitivdelux 2008.02.07. 02:32:38

Legalább te gyere ... Vazze !

primitivdelux 2008.02.07. 02:33:54

Legalább te gyere ... Vazze !

primitivdelux 2008.02.07. 02:41:09

Legalább te gyere ... Vazze !

teljesenmindegy 2008.02.07. 07:52:05

"Lóbelt Letfold 2008.02.06. 20:07:10
Én nem vagyok szakértő, de ezt nem így kell írni : hejlyegy? "

nem. leulhetsz, egyes! lol

teljesenmindegy 2008.02.07. 07:57:43

"projektmenáger 2008.02.07. 01:33:30
ez most megint egy olyan vasútfikázós hozzászólás. de az most úgyis divat, fikázni a vasutat."

nemdivat kerdese ez. egyszeruen megerdemli a máv ...

"meg kezdem unni a "bezzeg nyugaton" című posztokat"

ha utaztal volna mondjuk Ausztiaban, Nemetorszagban, Skandinaviaban - ne adj isten Franciaorszagban - vonattal, akkor nem unnad a "bezzeg nyugaton" posztokat. erdemes kiprobalni egyszer, ugyanis jatszani lehet a kulönbseget.

xszolixxx 2008.02.07. 08:09:36

Nyugodtan lehet bezzek keleten ezni is ha a bezzeg nyugaton nem tetszik. Például az orosz vasút fényévekre van a MÁV-tól.

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2008.02.07. 08:13:24

lehet, hogy a vonat a legolcsóbb, de nem annyival olcsóbb, mint amennyivel szarabb. és akárhogy nézzük, kurva drága.

az autóm meg néha sajnos igenis sztrájkol :(

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2008.02.07. 08:18:51

lehet dobálózni a számokkal, hogy autóval 1,5 órával hamarabb leérsz szegedre. mint vonattal. na ja. csakhogy a vonaton lehet (elvileg) pihenni, olvasni, kávézni, tanulni, netezni, filmet nézni, stb, stb, a kocsiból meg (ha nem 20 millás audiban mereszted a segged) mint a mosott szar, úgy szállsz ki.. igaz, másfél órával hamarabb. ja, meg ha éppen nem egyike vagy az autóbalesetben éppen csak aznap meghalt 8-10 embernek.
ettől függetlenül mocskosul lassúak a vonatok ebben a tetves országban.

xszolixxx 2008.02.07. 08:24:25

Jó ideig nem volt saját kocsim mert Bp belvárosban laktam.
De vidéki családlátogatásra, vagy hétvégi kirándulásra simán megérte,
(most is megéné, ha nem lenne saját autóm)
autót bérelni.
Több kölcsönző ad hétvégére 5-8 eFt-ért (3nap) bérautót.
A túra kb 700 km, ez 2 főre:
Vonattal: kb. 2*8500ft =17000Ft
Autóval: bérlés 8e+10e benzin = 18000Ft

teljesenmindegy 2008.02.07. 08:30:24

"xszolixxx 2008.02.07. 08:09:36
Nyugodtan lehet bezzek keleten ezni is ha a bezzeg nyugaton nem tetszik. Például az orosz vasút fényévekre van a MÁV-tól. "

persze, es lehet azzal is jönni, hogy Afrikaban eheznek az emberek. gondolkozz mar ember! ne a rossz legyen mar a pelda!

BaLee 2008.02.07. 08:30:30

Bástya elvtárs
"ez egy meddő vita. Az hogy melyik éri meg, az sokmindentől függ.
Ami tény: Ha napi 20-30km-eket autózol hétvégéket is beleszámítva, akkor az havi szinten neked 60-70e simán belekerül."

Napi 30 km (hétvégenként is) 6.5 literes fogyasztással számolva 15 ezer... Jó mondjuk biztosítás negyedévente még 8-10 ezer de akkor sincs közelében sem a 60-70nek.

Örülök, hogy sokan egyetértenek az írásommal de az olyanokat nem értem akik úgy nézik a dolgot, hogy még autót is kellene venni nekik. Akkor természetes, hogy nyer a máv a 10000Ft jával a 3010000Ft-al szemben...
Amúgy meg autót lehet venni 1-1.5 milla között is jó állapotút csak nem szalonba kell menni.

Az írás aról szól, hogy akinek van autója _sajnos_ annak nem alternatíva a MÁV...

teljesenmindegy 2008.02.07. 08:31:41

mea culpa. felreolvastam az irasod.
mindamellett, az orosz tenyleg negativ pelda ...

porthosz 2008.02.07. 09:09:55

Lehet magyarázkodni, tény hogyha az embernek már van autója akkor olcsóbb és kényelmesebb azzal menni mint mondjuk mávval.
SŐT erre egyre több ember jön rá, még volán busszal is kényelmesebb és komfortosabb az utazás (ezt bárki tudja aki utazott már távolsági buszon meg mávos személy v gyorsvonaton, össze lehet hasonlitani melyik ohgy néz ki...) árban pedig ugyanott vannak.

movhu 2008.02.07. 09:14:15

Egy tény. Nem voltunk nagyon eleresztve anyagilag, mikor a fővárosba költöztünk. Én előtte is körbeutaztam már a földet vonattal néhányszor, de ekkor következett a vonatozás a szülőhöz időnként, gyerekekkel. Természetesen pénteken és vasárnap. Örültünk, ha a peronra felfértünk, a gyerekeknek kabátban is fáztak, kosz volt...az első amire összespóroltunk, egy autó volt. Azóta soha többé vonat. És valahogy inkább a vonat után éreztem úgy magam, mint a mosott szar, mintsem a régi keleti autó után.
Ma már normális autóm van, és 1600 km után kiszállva se érzem magam mosott szarnak, pedig nem egy Audi(lásd fentebbi ilyen típusú hozzászólás)
Ugyanis a netezés, olvasás, filmezés a legtöbb vonaton nem igazán megy, mikor a peronon szétnyomják a beled, mert csak oda fértél fel.

movhu 2008.02.07. 09:18:33

Bocsánat, azóta volt, hogy a feleségem vonattal vitte vagy hozta a gyerekeket. Próbaképpen. Ekkor zártam ki végleg az életemből a vasutat, amikor Cegléd környékén megállt este a vonat, és nekem kellett értemennem autóval. Oka, indulás időpontja ismeretlen, mindenesetre én oda értem, és még nem idnult el. A véleményem:

mover.blog.hu/2007/11/14/a_vonatok_mindig_kesnek_ugye

Dr Kangörény 2008.02.07. 09:27:57

Pihenni a vonaton, meg netezni, filmet nézni, olvasni? Aha, de a vonatok 90%-án ezt nem lehet megcsinálni, mert koszos, hideg, büdös, zajos és esetleg nincs világítás. Az meg vicces, hogy egy szegedi út alatt az ember mosott szar állapotba kerülne.
A máv és a vasutasok mindent elkövetnek azért, hogy legyen ok őket fikázni, ez nem divat kérdése.

Balance Of Power 2008.02.07. 09:48:31

Balcsira lemenni kocsival 1500 HUF/kopf, teljesaru vonattal mindez 4000+ HUF/kopf... Multkor Komaromba mentek a cimborak (aztan gyalog at Szlovakiaba sorozni), mi kimaradtunk, de utolag nem is banom, mert vonatjegy teljesaron oda-vissza 3000 HUF, kettonknek 6, ez pedig mar joval tobb, mint a benzinkoltseg oda-vissza kettonknek...
A telkunk 60 km-re van Pesttol (Nograd megye), busszal min. masfel ora (de van egy korbekerulo jarat is, ami kb. 2 es fel), kocsival max. 1. Anno vonattal a Nyugatibol 3 oraig is eltartott ez az ut.
Ilyenek miatt ruhaztunk be autora, mert megfizethetetlen elonyei vannak. Oke, dugo igy meg ugy, de marha egyszeru: hetkoznap napkozben gyalog+BKV (ceg vesz berletet, onkormanyzat ad parkolomatricat).
Kulfoldre meg: fapados repulovel :)))) megerkezve azonban vonat, vonat es vonat.

Balance Of Power 2008.02.07. 09:54:19

ja, Balcsira termeszetesen 4-en voltunk a kocsiban

nevetőharmadik 2008.02.07. 10:05:37

Na ja. Általában vonattal közlekedem, autóm nem lévén. És kurva kényelmetlen, fárasztó, mert igazán jól aludni nem lehet rajta. Nemrég céges autóval is megártam ugyanezeket a távokat: vén, zörgős, kényelmetlen mazda, és mégis jobb állapotban szálltma ki, mint a vonatból. Pedig nem aludtam, nem olvastam, még csak nem is rádióztam, mert a motor túlüvöltötte.

Ja, és még valami: itt mindenki csak Budapest-vidéki város viszonylatban beszél. De ha már csatlakozásról is szó van, az időtényező elszalad a francba: Szegedről Siófokra fél napon belül csak csodával határos módon lehet eljutni, és nem ám akkor, amikor nekem jó lenne. Ha valami miatt még du. 2 előtt oda kellene érnem, akkor előző nap kell indulnom, és megaludnom valahol. Autóval mindez 3-3,5 óra. És nagy fogyasztású autóval 15e Ft üzemanyagköltség + pályadíj.

PTibor (törölt) 2008.02.07. 10:06:16

Az a baj ezzel az országgal, hogy hagyják, hogy az emberek elgondolkodjanak ezen.

Ez akkor lenne megjátszható ha lenne peste nelfogadható árú p+r a bevezető utaknál, elfogadható helyi tömegközlekedési tarifák, a buszok tudnának közlekedni még a legnagyobb dugóban is.

Most nem jó ez az én is inkább autóval megyek megoldás, mert te is írtad, hogy pesten talán belefutsz egy dugóba. nem talán biztos. a nagykörút gyakorlatilag napszaktól függetlenül torlódikt. a belváros nagyrésze szintúgy. És most még talán elmegy, de ha még párezer ember rájön arra, hogy inkább autóval jár akkor mi lesz?

Tudom, ez nem ilyen egyszerű....

illetve mégvalami
"lehet autóval gyorsabb, de a vonaton lehet bambulni"

grigorij (törölt) 2008.02.07. 10:11:46

Azért néhány hsz elég demagóg! Miért kell azonnal beszámítani a vételárat, a kötelezőt stb???
A levélíró az utazás KÖLTSÉGEIRŐL beszélt! Fel lehet tételezni, hogy egyébkény, amikor nem utazik Pestre, akkor normális életet él! Tehát a kocsi fentartási költsége AZT az életét terheli! Ha nem utazik fel, akkor sem autó, sem vonatköltsége nincs!
Aki tehát azzél védi a MÁV-ot, a tarifáit, a menetrendjét, hogy egy autót meg kell venni... Na az egy eszetlen barom!
Ugyanakkor a levéíró is mellébeszél, mert hülyeség beszámolni a parkolási vagy a BKV jegy árait! Hiszen ha vonattal megy, akkor a pályaudvarról ugyanúgy közlekednie kell... Na jó, parkolójegy az tényleg van, de csak akkor, ha olyan helyre mész, ahol fizetni kell!
Szóval botorság az összevetés, mert kizárólag akkor tehető ez meg, ha egyedül utazol...
Azért persze nem mindegy, hogy 10000 forintért órákon keresztül szenvedsz egy koszos, pontatlan valamim, vagy kényelesen utazol...
Igaz, ha autóval mész - nem piálhatsz, viszont dohányozhatsz...

Liberté_73 2008.02.07. 10:12:21

Jaja nem kell nyugatra nézni, lehet keletre is, elhangzott az orosz példa, de mehetünk még keletrebbre: Japán, D-Korea, Kína(!) parti részei. Valahoyg meg lehet ezt oldani.

tanár úr 2008.02.07. 10:18:57

Gyerekek! én úgy örülök...hogy a szrájk után a pénzkiesés miatt majd nem tud ennyit alkalmazni a MÁV és kibassza a sztrájkoló VDSz- eseket...azok meg a Gaskót!!!!!
Nesztek nektek Gaskó bambák!

Balance Of Power 2008.02.07. 10:31:08

Kulvarosban, lakotepeken kb. sehol nem kell fizetni a parkolasert. Tehat ha Kobanya-Kispesten, Ujpesten, Kelenfoldon vagy mittomen hol hagyja a verdat (ahol megall a vonat) es bejon metroval vagy 7-es busszal, akkor csak a BKV-jegyet fizeti.

gorilla 2008.02.07. 10:33:42

plusz egy adalék:

otthonról Vác-alsóig vonat+BKV kombóval: 8000+21000, oda vissza 3:15. Kocsival oda-vissza 1:10. Napi két óra az heti 10 óra, az havi 200 óra. Ennyit spórolok utazásilag. Munkahely kilométerenként 11 Ft-ot fedez a benyába.

A váci szerelvények meg hozzák a jól megszokott kényelmet.

Pálinka-fan 2008.02.07. 10:50:08

Ba Lee!

Én is sokszor számoltan már a különbséget a MÁV és az autó között. Én a Balaton északi partjáról utazom minden hétvégén, az utazást minimum egy, de inkább 1,5 órával rövidíte le az autó. Dugó elvileg kizárt, mert off-peak időszakban utazom, persze néha összejöhet. Egy személyre vetítve is gazdaságosabbnak tűnik az autó, ámde a kényelmen kívül bele kell számítani a többi járulékos költséget, ahogy azt a többiek is írták. Én még a 6,5 l/100 km fogyasztással is bajban lennék. Ahhoz elég lassan kéne menni, nekem 7 alatt nem jött ki sosem (120-130 kmh). Ha meg lassabban mész, nem lesz olyan előnyös az időkülönbség az autó javára. A fogyasztásra persze a légkondi, téli gumi is rádob még. Szóval, akárhogy is számoltam, még 1. osztályon is olcsóbb a vonat, nincs mese. Kivétel, ha valaki nem rendszeresen utazik a magos fővárosba.

Perillustris 2008.02.07. 10:53:59

"A levélíró az utazás KÖLTSÉGEIRŐL beszélt! Fel lehet tételezni, hogy egyébkény, amikor nem utazik Pestre, akkor normális életet él! Tehát a kocsi fentartási költsége AZT az életét terheli! Ha nem utazik fel, akkor sem autó, sem vonatköltsége nincs!
Aki tehát azzél védi a MÁV-ot, a tarifáit, a menetrendjét, hogy egy autót meg kell venni... Na az egy eszetlen barom!"

Tehat a videki utazas alatt bekovetkezett kopas, s egyeb hasznalat koltseget szamoljuk mashova?

"AZT az életét terheli" - ezen meg mindig rohogok. :)

Egy km koltsege atlagos gepkocsival szamolva min. 50-60 forintra teheto.

Balance Of Power 2008.02.07. 10:54:01

Igen, de auto haztol-hazig visz az utolso faluba-bol es akkor, amikor akarod. De ezt is sokan mondtak mar :)

gorilla: Felemeltek a 9 HUF/km-t 11-re? Nocsak :)))

Bástya elvtárs (törölt) 2008.02.07. 11:08:37

BaLee 2008.02.07. 08:30:30

"ez egy meddő vita. Az hogy melyik éri meg, az sokmindentől függ.
Ami tény: Ha napi 20-30km-eket autózol hétvégéket is beleszámítva, akkor az havi szinten neked 60-70e simán belekerül."

Napi 30 km (hétvégenként is) 6.5 literes fogyasztással számolva 15 ezer... Jó mondjuk biztosítás negyedévente még 8-10 ezer de akkor sincs közelében sem a 60-70nek.

Azért írtam, hogy meddő vita, mert minden attól függ, hogy mit számolsz bele és mit nem. A 15 ezer nagyságrendben ok, kb. ennyi megy el tankolásra - feltéve ha van egy ilyen jó fogyasztású autód van. A kötelező mellé számolj még súlyadót, műszaki vizsgát, zöldkártyát, parkoljál, mosasd is néha az autót, illetve bátran kalkulálhatsz évi 10-20e Ft büntit is (nem kell gyorsan hajtanod meg tilosba parkolnod, elég ha nincs izzókészleted, elvesztetted az egyik sárhányódat), számolj némi aprópénzt is, amit borravalónak szoktál adni a benzinkúton, vagy a hajléktalannak hogy ne köpje le a szélvédődet, számold bele az aranyárban mért kávét amit időként kénytelen vagy benzinkúton megvenni, amikor kifáradsz a vezetéstől Szerintem ez összességében legalább havi 30.
Aztán számold bele: ablakmosó folyadék, illatosító, téli-nyárigumi csere és tárolási díja, különféle kacatok: zárolajozó, jégkaparó, rongyok, festék hibajavító (tudod az a pici tubus, amivel kezeled a kocsit, ha egy felpattant kő megsértette a festést, vagy a madárszar kimarta az festéket az autón), olajcsere, klímatisztítás, pollenszűrőcsere, futóműellenörzés, fényszóróbeállítás, kötelező szervizek.

Aztán számold bele hogy belehajtasz a kátyúba, kő felverődik a szélvődődre (szélvédőjavítás), elvész az olajpálcád, letörik az antennád stb. - jellemzően azokra a kisebb károkra gondolok, amiket akkor is saját zsebből vizetsz, ha fizeted a cascót.

És még mindig nem romlott el soha semmi sem az autódba, és nem is értéktelenedik. Szerintem aki azt gondolja, hogy havi 15-böl megvan neki egy autó, annak még soha se volt autója.

Balance Of Power 2008.02.07. 11:15:50

De ezek a normal eletvitelbe tartozo allando kiadasok, amelyek akkor is vannak, ha nem kell utazni.

Ha viszont igen es pusztan az utikoltseget nezzuk - arrol nem is beszelve, ha NEM a sajat autommal megyek, hanem beulok utaskent a haveromeba...

BaLee 2008.02.07. 11:54:46

Bástya elvtárs: elismerem, igazad van. Ha valaki _csak_ bejárás miatt tart autót annak ezekkel a költségekkel kell számolni. De jelen esetben amiről az írás is szól itt viszont nem. Ez pont arról szól, ha valakinek van autója és ritkán ilyen döntésre kényszerül, hogy vonat vagy autó akkor érvényes ez a dolog.
Ha valaki csak azért vesz autót, hogy bejárjon valahova az tényleg más. Főleg ha naponta 500km-t utazik vele az ember, az évi 100+ ezer km.
Az már egy másik történet és majd valaki más kiszámolja. :)

gorilla 2008.02.07. 11:57:28

B.O.P. jaja, elnéztem. adómentesen 9 HUF. Meg még 1 forint adózós.

Pont a csontba! Pont a csontbaaa!!

Balance Of Power 2008.02.07. 12:03:58

CSAK azert, hogy bejarjon dolgozni, senki nem fog venni valszeg. DE: a kocsi, bar mindenkeppen luxus, de elonyei megfizethetetlenek, pl. utazas, kirandulas, nagybevasarlas, nehezebb aru vasarlasa stb. stb. Most persze lehet azzal jonni, hogy az IKEA-bol a szekrenysor hazhozszallitasa az egyszeri kiadaskent 5000 HUF, bezzeg a biztositas...
Legjobb persze a ceges auto az ember segge ala... azonnal el is adnam a sajatomat, ha megdobna vele a rabszolgahajcsar.

xszolixxx 2008.02.07. 13:00:51

teljesenmindegy

AZ orosz vasutat pozitiv példának hoztam. Hogy nem csak nyugatra jobbak a vasutak, hanem keletre is.
Ha valaha mondjuk Moszkvából Szentpétervárra akarsz utazni semmi mással ne tedd csak vonattal.
Majdnem 800km 4 és fél órás menetidő. Pontos tiszta modern vonatok.
De az elővárosi vonatokat is dicsérte egy kolléga aki sokszor használja azokat.
(elektricska) Bár ott az elővárosi vonal az kb 100km-es kört jelent.

Perillustris 2008.02.07. 13:19:14

"arrol nem is beszelve, ha NEM a sajat autommal megyek, hanem beulok utaskent a haveromeba..."

Teny, hogy ha a szomszedtol lopom az aramot, akkor le@szarom a plazma tv fogyasztasat... :)

gorilla 2008.02.07. 13:21:20

De, de, én CSAK azért fogok autót venni. Nekem a napi két óra megspórolása megfizethetetlen. Ha ezt a két órát pl. úszásra és szaunára fordítom, máris plusz tíz év csapható az életemhez (más kérdés, hogy ezt amúgy is megteszem. inkább kicsit kevesebbet alszom).
Az már csak extra, hogy a hétvégi szaladgálások, bevásárlás, satöbbi, feleannyi idő, izzadás és cipekedés nélkül. Meg a kisbaba szállítása is valamelyest kényelmesebb.

xszolixxx 2008.02.07. 13:33:29

Hogy mit számolunk bele teljesen mindegy.

Pár száz kilométeres útra még bérelt autóval is olcsóbb már 2 személlyel is mint MÁV val.
Na, jó a legolcsóbbat béreljük. Wagonereket már 2500/nap ért is lehet bérelni. És akkor nem kell beleszámolni az amortizációt, meg a téligumit.

Balage85 2008.02.07. 14:20:04

"Egy km koltsege atlagos gepkocsival szamolva min. 50-60 forintra teheto."

Szeritem kicsit el vagy te tévedve :)

Bástya elvtárs (törölt) 2008.02.07. 21:21:26

"Wagonereket már 2500/nap ért is lehet bérelni"

Ja. 30km-es limittel.

Tavaly nyáron szerettem volna az egyik hétvégére autót bérelni. Szerdán elkezdtem körbetelefonálni az autóbérléssel foglalkozó cégeket. Némelyiken enyhén szólva kiakadtam, amikor közölték, hogy az összes autójuk ki van adva. Nagyjából a 20. telefon után az egyik cég nagy kegyesen hajlandó lett volna nekem hétvégére egy WagonRt 17eFt -ért odaadni az autót 450km limittel. Pont megfelelt volna. De ekkor már péntek kora délután volt, és amikor kiderült, hogy csomagtartó is kell, ami persze nekik nem volt, akkor az egész ügy alma lett.

Az autózást szerintem nem szabad gazdasági alapon számolni. Ha olyan az élethelyzeted, hogy szükséged van rá, akkor kénytelen vagy megvenni, ha pedig már használod, akkor teljesen fölösleges a MÁV-val utazni. Ha pedig olyan helyen laksz, hogy kényelmesen tudsz utazni a BKV-val, és nem szívsz nagyon a MÁV-val sem, akkor el lehet azon gondolkodni, hogy kell e az autó. Én úgy döntöttem, hogy havi 60-70e Ft-ot nem ér meg nekem a kényelem.
süti beállítások módosítása