MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Szándékos félretájékoztatás?

2008. január 30. - georgejr
Ehh, tudtommal ha a menetjegy odafelé nem lett kezelve, lényegtelen, hiszen lehet, hogy a kalauz nem dolgozott vagy nem jutott el odáig a tömeg miatt. De Azért utánajárok.

Sziasztok,

az én történetem viszonylag rövid lenne, és még most sem értem, hogy ez hogyan lehetséges.
Szóval. A párommal karácsony előtt haza akartunk utazni - Budapestről Kazincbarcikára. Péntek este megvettem a két retúr jegyet, de ő szombatra megbetegedett, és inkább nem jött(beleszámítva, hogy ki tudja milyen lesz a fűtés, csatlakozás...stb).Kikísért szombat hajnalban még az állmásra, és megpróbálta visszaváltani a jegyet, mire azt a választ kapta, hogy retúr jegyet nem váltanak vissza.(!!!???)

Ezt én nem akartam elhinni, gondoltam az ünnepek után írok a MÁV információra, hogy ilyen helyzetben mit lehet tenni - és hozzátettem, hogy gondolom, hogy bár nem váltották vissza a jegyet, de hogy mégse bukjunk olyan nagyot, és még jan 23-ig felhasználható, majd legalább ha megint hazamegyek, jó lesz visszafelé (mert azt tudtam,hogy odafelé már semiképp).
Erre azt a választ kaptam, hogy a hölgy helyesen járt el - retúr jegyet tényleg nem váltanak vissza, és mivel nem kezdtük meg a kiadást követő 24 órán belül az utazást, ezért visszafelé sem használhatom, mert megbütetnek...
Szóval buktunk jó sok pénzt, és nyertünk némi tapasztalatot: hogy inkább kezeltettem volna le mindkét jegyet a kalauzzal, mikor egyedül hazautaztam, mert akkor legalább felhasználhattam volna a feleslegeset visszafelé januárban...és hogy ez az egész rendszer így hihetetlenül rossz...és most szépen fogalmaztam...
De arra kíváncsi lennék, hogy tényleg így  működik-e ez a jegyrendszer, ahogy nekem mondták...Tudtok erről valamit?
Üdv.

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr60317639

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jano_86 2008.01.30. 11:32:42

Úgy látszik nem érdemes retur jegyet venni eddig sose vettem ezután se fogok.

ex-dr. vuk 2008.01.30. 11:48:45

Mondjuk jobb helyeken ugy mukodik a dolog, hogy a returjegy SOKKKAL olcsobb, mint 1 oda 1 vissza... Sot: magyarorszagon kivul meg nem lattam olyat, hogy ugyanannyiba kerulne..

Meg tuneziaban is kb 3/4-e, 2/3-a volt a retur mint 2 single.
Angliaban a "cheap day return" nem sokkal dragabb mint a csak oda... (kb 10%-kal).

umidmerchant 2008.01.30. 11:58:51

Nekem eddig még semmilyen problémám nem volt, amikor csak visszafelé kezelték, és odafelé nem firkálták össze. Viszont ha most változott az erre vonatkozó szabályozás, akkor azt jó lenne tudni.
A retúr jegy vissza nem váltásában sem hiszek, csak akkor, ha már egyik irányba használták. Egyébként szerintem ugyanolyan jegy, mint a többi.
Ha valaki bennfentes infót tud, írhatna :-)

Nandesz 2008.01.30. 12:36:04

"mivel nem kezdtük meg a kiadást követő 24 órán belül az utazást, ezért visszafelé sem használhatom, mert megbütetnek..."

Bullshit. Ha ez a gondjuk mindössze, kezeld magadnak visszamenőleg odaútra a jegyet. Ugyanúgy, ahogy a leutazott jegyedet a kaller kezelte anno.

Meg ennyi erővel akkor is megbüntetnének, ha odaúton nem jön a kaller, és nem kezeli a jegyed? Szóval szerintem hülyeséget mondtak neked, vagy félreértettél valamit.

chipetke · http://mavsztrajk-e.wamma.hu/ 2008.01.30. 13:12:40

OFF

azért nem annyira, a blog témájába vág...

Nem utazik valaki Bp-Déli - Szfvár viszonylaton? a reggeli első vonat vagy 40 percet késett. Nem vártam meg, hazamentem a kocsiért. Az viszont érdekelne, hogy mi lehetett az oka. A vihar már elmúlt, a spagóca meg az 1-es vonalon szakadt.

Valakinek infója?

ON

hmm... jegy hátoldaláról idézek:

"A személyszállítási szerződés feltételeire belföldi forgalomban a MÁV-START Zrt. Személyszállítási Üzletszabályzata érvényes. Az 1-100 km távolságra szóló menetjeggyel az utazást az érvényesség első napján kell megkezdeni. A 100 km-en felüli távolságra szóló menetjeggyel az utazás - a menetjegy érvénytartamán belül - bármikor megkezdhető."

Namost. Vagy a retúrjegy az nem minősül menetjegynek, és akkor igazuk van.
Vagy a jegy hátiljára nem valós dolgot nyomtak rá, ez viszont félrevezetés (Fogyasztóvédelem?, Versenyhivatal?, akármi...). Ahogy néztem Bp-Kazincbarcika alaphangon is 207 km, ami ugye 220km es jegynek felel meg. 220 > 100, ezt egy általános iskolás, de talán egy óvodás is belátja. Ezt megszívtad, legközelebb ne hagyd magad.
Legrosszabb esetben a már felhasznált jegyről átírod a vonatszámot, ha nagyon nem akarsz reckírozni, de szerintem elegendő lenne a kötekedő orra alá dörgölni a jegy hátoldalán levő szöveget. Feltételezem, minden más rendben volt.

NGabor 2008.01.30. 16:42:34

Vettem szilveszter előtt egy menettérti jegyet, majd amikor a célállomásra értem, akkor esett le, hogy az ünnep egy nappal hosszabb. A forgalmi irodában kaptam egy papírt, hogy nem tartok igényt a visszaútra. A pénztáros néni visszaváltotta a jegyet (- kezelési ktg) és a visszaútra kaptam egy új jegyet.

Akashi Kaikyo 2008.01.30. 16:46:26

Az biztos, hogy az utazást az érvényesség első napján meg kell kezdeni 100 km-ig. Nehogy már a MÁV legyen a hibás.

A menettérti jegyet nem tudom, hogy visszaváltják-e, de tessék körültekintően tájékozódni utazás előtt. És ha nem váltják vissza, akkor ne vegye meg csak az utazás napján indulás előtt pl. 40 perccel.

tomi79 2008.01.30. 16:59:58

Fedex: Budapest-Kazincbarcika kicsit több, mint 100 km...
süti beállítások módosítása