MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Re:Szándékos félretájékoztatás

2008. január 30. - georgejr
Iziben jött a segítség:

Tisztelt M.Á.V.-blog!
A január 30.-án íródott Szándékos félretájékoztatás c. bejegyzéshez a következőeket fűzném hozzá: legyen menettérti, vagy egyúti jegy, a visszaváltásra ugyanazon szabályok vonatkoznak.Azaz érvénytartam kezdete előtt kezelési költség nélkül KÖTELES visszatéríteni a vasút az utas kérésére, érvénytartam megkezdése után 100 km feletti jegyeknél (a tárgyalt jegy is ide tartozik) kezelési költség levonása mellett kell visszatéríteni.

"Erre azt a választ kaptam, hogy a hölgy helyesen járt el - retúr jegyet tényleg nem váltanak vissza, és mivel nem kezdtük meg a kiadást követő 24 órán belül az utazást, ezért visszafelé sem használhatom, mert megbüntetnek..." ez HÜLYESÉG úgy ahogy van. A kiadást követő 24 órát hogy bizonyítja be? Mellesleg a kiadás időpontja érdektelen, mert az érvényesség időpontja számít...az utas visszafele felhasználhatta volna, vagy akár a oda, vagy visszaútban bármelyik állomáson lemondhatott volna az utazásról, és ilyenkor élhet a lehetőséggel, a le nem utazott rész jegyárának kezelési költséggel való visszatérítésével.
Tudtommal így van a szabályzat (májusban vizsgázok belőle), ha valaki meg tudja cáfolni, kérem tegye.
Üdvözlettel egy utasbarát tanuló vasutas.
Ui.: a pénztárostól és az információstól meg kellene kérdezni, hogy milyen anyagot szívott, hogy ilyeneket tudnak :) :)

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr72317764

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nemettom 2008.01.30. 14:47:48

Végre sikerült!!!
ELSŐ

:-)

tomi79 2008.01.30. 16:37:20

Akkor ez most hogy van?
Tudniillik a MÁV-Start honlapon egy másfajta verzió szerepel: kezelési költség nélkül csak speciális esetekben váltják vissza a jegyet, egyébként levonják a kezelési költséget.
www.mav-start.hu/mavstart/menetdij_vissza.php
"A vasút kezelési költség levonása nélkül téríti vissza – kilométer-távolságtól függetlenül – a menetdíjat vagy a menetdíj-különbözetet, ha az utas az utazásról lemond és igazoltatja, hogy az igénybe venni kívánt vonat vagy kocsi

* 10 percet meghaladó késéssel indult volna,
* fűtés nélkül közlekedett,
* világítás nélkül közlekedett,
* zsúfoltsága miatt menetjegyének megfelelő ülőhelyhez nem jutott,
* a menetjegyen feltüntetett szolgáltatásnak megfelelő ülőhelyek nélkül közlekedett....
Ha az utas menetjegyét utazásra bármilyen más okból nem használta fel (például mégsem tud elutazni), annak érvénytartamán belül a kiindulási állomáson a fizetett menetdíj visszatérítését kérheti. A menetjegy fel nem használását igazoltatni kell. Az olyan menetjegyek fel nem használását, amelyekkel a Díjszabás értelmében az utazást meghatározott időn belül kell megkezdeni, az utazás megkezdésére előírt időn belül, az egyéb menetjegyek fel nem használását azok érvénytartamán belül kell a kiindulási állomáson (a menetjegy-kiadóhely állomásán vagy bármely más előzetes állomáson, amely nem fekszik a kiindulási állomástól a célállomás irányában) igazoltatni.
A menetdíj, menetdíj-különbözet visszatérítése esetén

* az 50 km-nél nagyobb távolságra váltott menetjegyek,
* az 50 km és annál kisebb távolságra váltott menetjegyek érvénytartamának kezdete előtti

visszaváltásakor a levonandó kezelési költség a jegy árának 25%-a. A levonandó legcsekélyebb összeg 100 Ft, a legmagasabb összeg 500 Ft, a mindenkori díjszabásnak megfelelően. Az 50 km és annál kisebb távolságra váltott menetjegyek érvénytartamon belüli visszaváltásakor a vasút 250 Ft kezelési költséget számít fel."

tomi79 2008.01.30. 16:42:51

Abban mindenesetre egyetértünk, hogy a visszaváltás nem függhet attól, hogy a jegy esetleg menettérti (legalábbis nem találtam idevágó passzust), azt meg nem értem én sem, miért kellett volna az utazást 24 órán belül megkezdeni, amikor 100 km feletti jegyeknél az utazás az érvénytartamon belül bármikor megkezdhető.
Különben is, előfordulhat bárkivel, hogy odafelé nem kezeli a kalauz, attól még visszafelé nem lehet probléma (nekem speciel sohasem volt).

Nudli80 2008.01.30. 17:23:25

Ez tényleg érdekes. Mostmár Szüsz.-t is szerezzen be aki utazni akar, h ne érje meglepetés és ne tudják félrevezetni a lusta vagy csak szimplán "értelmiségi" pénztárosok, infósok (tiszt. a kiv.)...
Velem is volt 1 érdekes eset tavaly nyár, Nyugati pénztárak, 2 egymástól távoli (!!!) pénztárban kérdeztem meg (1ikben 2 pénztáros is ült és meg is vitatták 1más közt a kérdésemet)h lehet e félhavi diákbérletet venni. Válaszok: "olyan nincs". Miután a falakon lógó lóbetűkkel írt menetdíjtáblázaton fel volt tüntetve a félhavi visszamentem arra hivatkozva, h ott van kiírva, akkor esett le nekik is h "jéé, tényleg van..". Passzolok, h csak nem volt kedvük kiszolgálni vagy tényleg ennyire zöldségek voltak, de ha én nem nézek körül akkor képesek lettek volna dupláért megvetetni velem az egész havit...

mildi 2008.01.30. 18:27:49

kedves, hogy segíteni akarsz, de tanulj még májusig, különben oltári nagyot buktázol! (melyik igazgatóságban vagy?)
pénteken vette a jegyet elővétben szombatra, vagyis szombat reggel már érvénytartamon belül volt!
a visszaváltáskor a vasút kezelési költséget von le (kivétel, ha az utas a máv hibájából mond le az utazásról, ill a pótjegyek), hogy a jegy hány km-es, ill retúr e vagy se, az tökmindegy!
"Szerződéstől való elállás
14.§Az utas a szerződéstől a menetjegy (helyjegy, pótjegy) visszaváltásával a vonatnak az indulási állomásról való elindulásáig indokolás nélkül elállhat, és menetjegye visszavál-tását kérheti.
"162. KF. a/ Ha az utas menetjegyét utazásra nem használta fel, annak érvénytartamán be-lül a kiindulási állomáson a fizetett menetdíj visszatérítését kérheti.
164. KF. Nem kell igazoltatni a menetjegy (menetjegyfüzet, menetjegyszelvény) fel nem használását, ha:
- a visszatérítési igényt a fel nem használt menetjegy érvénytartamán belül
• a jegyen feltüntetett kiindulási állomáson,nyújtják be, és a menetjeggyel utazás egyáltalában nem történt,
A visszatérítéskor a vasúttársaság az üzletszabályzatban meghatározott mértékű keze-lési költséget számíthat fel.
168. KF. A menetdíj, menetdíj-különbözet visszatérítése esetén
- az 50 km-nél nagyobb távolságra váltott menetjegyek,
- az 50 km és annál kisebb távolságra váltott menetjegyek érvénytartamának kezdete előtti
visszaváltásakor a levonandó kezelési költség a jegy árának 25%-a. A levonan-dó legcsekélyebb és a legmagasabb összeget a Vasúti menetdíjtáblázatok D) fe-jezete tartalmazza.
170. KF. Nem számít fel a vasút kezelési költséget, ha
- a visszatérítésre a vasút hibájából került sor,
- az utas a menetjegyének megfelelő kocsiosztályú személykocsiban nem ka-pott ülőhelyet, és emiatt alacsonyabb kocsiosztályon utazott
és ezt a jegyvizsgálóval igazoltatta."

+ menetjegyek érvénytartama (innen csókoltatom az infos hölgyet, a másik okost): ugyi kbarcika pesttől kb 200 km
"52. KF. a/ Az egy útra szóló menetjegy érvénytartama
- az 1 - 200 km távolságra kiadott menetjegy esetében az érvényesség első napját követő nap 24. órájáig,
- a 201 - 400 km távolságra kiadott menetjegy esetében az érvényesség első napját követő második nap 24. órájáig,
- a 400 km-en felüli távolságra kiadott menetjegy esetében az érvényesség első napját követő harmadik nap 24. órájáig
tart.
b/ Az 1 - 100 km távolságú menetjeggyel az utazást az érvényesség első napján meg kell kezdeni.
A 100 km-en felüli távolságú menetjeggyel az utazás - a menetjegy érvénytar-tamán belül - bármikor megkezdhető.
53. KF. a/ A menettérti jegy érvénytartama
- az 1 - 100 km távolságra kiadott menettérti jegy esetében az érvényesség első napját követő harmadik nap 24. órájáig,
- a 100 km-en felüli távolságra kiadott menettérti jegy esetében az érvényes-ség első napjától számított egy hónapig (a következő hónapban az érvé-nyesség első napját megelőző naptári nap 24. órájáig)
tart.
b/ A menettérti jeggyel az odautazást
- az 1 - 100 km távolságra az érvényesség első napján,
- a 100 km-en felüli távolságra az érvénytartamon belül
kell megkezdeni.
c/ A menettérti jeggyel a visszautazás az érvénytartamon belül bármikor meg-kezdhető, és azt az érvénytartam utolsó napjának 24. órájáig be kell fejezni."
vagyis 100km feletti retúr menetjeggyel érvénytartamon belül bármikor megkezdheted az utazást, és visszaútra érvényes, akkor is, ha odaútban nincs kezelve! a lényeg, hogy bizonyítani tudd, hogy retúr a jegy, ez gépivel nem kunszt, minden rajta van

20-05 666 2008.01.30. 22:22:41

Északis állományban vagyok. Kb. ugyanazt írtam le, mint te, csak egyszerűbben:) Lényeg h. az utas abszolút nem hibás, a pénztáros+információs volt hülye. (ki is rúgatnám őket ha lehetne)

tomi79 2008.01.30. 23:11:28

Nem egészen ugyanazt, mert te azt írtad, hogy az érvénytartam kezdete előtt kezelési költség mentesen visszaváltják a jegyet, holott mildi és én ezt nem találtuk a szabályzatban: csak akkor nincs kezelési költség, ha a vasút hibájából mond le az illető az utazásról, egyébként mindenképpen levonnak egy összeget. Igaz, itt nem a kezelési költség volt a lényeg.
süti beállítások módosítása