Az elmúlt három hónapban sokat dolgoztam Dél-Koreában.
Rendszeresen utaztam a főváros és a tőle többszáz km-re lévő Daejon közt, reggel mentem, este jöttem.
Elsőre autóval próbálkoztunk, de visszafelé olyan dugó alakult ki a szöuli bevezető szakaszon, hogy összesen 4 és fél óráig tartott a hazaút.
Ettől kezdve inkább a KTX-et választottam, ami a francia TGV szuperexpressz helyi megfelelője.A KTX 280 körüli utazósebességgel száguld (igen, télen is, hóban és fagyban is, jelenleg minden nap reggel és este fagypont alatt van a hőmérséklet, pár napja pedig havazott) , de időnként láttam valamivel 300 felett is döngetni (a kocsikban lévő nagyképernyős LCD tévéken folyamatosan kiírják a bal felső sarokban az aktuális sebességet).
Általában 5 percen belül volt a pontossága, tiszta, kényelmes és kultúrált utazási lehetőséget nyújt, akár mindennapi használatra is, 50 perc alatt ér Szöulból Daejonba.
A legutóbbi visszautamon viszont a nyílt pályán megállt és hosszú időn át várakozott. Bemondták, hogy valami gond akadt a jelzőrendszerrel, ezért az álldogálás. Az utasok már 10 perc után is ingerülten panaszkodtak az arra járó vasutasnak, aki nagy hajlongásokkal szabadkozott.
Végül - bár igencsak adták neki a kakaót, végig 300 körül ment, ahol csak lehetett - 21 perces késéssel érkeztünk Szöulba, ami itt eléggé szokatlan, de hát ami elromolhat, az el is romlik ( áldott legyen Murphy neve!).
Ami viszont teljesen hihetetlen és elképesztő volt: megérkezéskor az összes kijáratnál, lépcsőnél, liftnél a Korail (koreai vasúttársaság) alkalmazottai álltak, és mindenkinek, aki ebből a vonatból szállt ki, egy vouchert adtak.
A voucher és a vonatjegy birtokában bárki egy éves határidőn belül bármikor érvényesítheti a kompenzációs igényét bármelyik Korail pénztárnál, és a menetjegy egy részét visszafizetik neki.
Teccik érteni?
A koreai vasút automatikusan, kérés és vita nélkül elismerte 21 perces késést a saját hibájaként, minden külön igény nélkül felajánlotta a kompenzációt saját jószántából és előkészítette, hogy az emberek azonnal megkapják a szükséges dokumentumot ahhoz, hogy aztán várakozás és sorbanállás nélkül juthassanak hozzá a kárpótláshoz, amikor éppen nekik megfelelő az időpont.
És ez az ország a koreai háború után a legszegényebb fejlődő országok közé tartozott...
Mi meg szép folyamatosan rohadunk lefelé... Panaszkodás, sumákolás, másra mutogatás, cinkos mutyizás, megosztó politikai acsarkodás, összeesküvés-elméletek gyártása és a saját mindennapi ügyeskedéseink megideologizálása helyett inkább tanulnunk kéne tőlük valamit... felelősségvállalást, munkamorált, összefogást, szervezést.
Horribile dictu még azt is, hogy ha időnként képes sok ember a saját rövidtávú egyéni érdeke ellenében cselekedni azért, hogy hosszabb távon később a többségenek - feltehetően vele együtt - jobb legyen, akkor még lenne esélyünk... de ez nálunk nem fog menni, Magyarisztán egyre inkább reménytelenül a balkán perifériájává küzdi le magát.
