MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Mozdonyvezető beint

2008. január 04. - georgejr
Masiniszta integet, mert nem akar fényképen lenni ...

 
Tisztelt MÁV START Zrt.!

A következőkben leírt eset vélhetően nem a MÁV START Zrt. illetékességi körébe tartozik, így ezért arra kérem Önöket, hogy a Gépészeti Üzletág, januártól MÁV TRAKCIÓ Zrt. felé szíveskedjenek észrevételeimet közvetíteni, esetleges válaszuk eljuttatásában közreműködni. Előre is köszönöm szíves segítségüket.

2007. december 23-án, vasárnap, Kiskunfélegyháza állomásra érkeztem az IC 705 számú Paprika InterCity-vel. Itt a IV. vágányon várakozó 7815 sz. személyvonatra szálltam át. Mivel a vonaton a mozdony nem volt még rajta, fényképezésre nyílt lehetőségem.
A VI. vágányon álló hideg V43 1223 psz. villamosmozdoy mellett  később, a V. vágányon körüljáró V43 1225 psz. villamosmozdonyt is lefényképeztem a peronon állva.
A V43 1225 psz. mozdony vezetője a fényképezés pillanatában középső ujját mutatta, meny a mellékelt képen  jól látható, s ennek jelentése mindenki előtt közismert.

Később, a vonatra járáskor (a körülbelüli indulási idő után kb. 5 perccel), az első kocsi mellett állva talált bennünket a nevezett mozdonyvezető és a vezetőállás ablakán kihajolva rendkívül sértő módon közölte a fényképezéssel szembeni nemtetszését. Az esetnek részben vélhetően fültanúja volt a vonat vezető jegyvizsgálója (amennyiben figyelt), aki időközben a másik vezetőálláson a menetigazolványba írt be. Jelezni kívánom, hogy legjobb tudomásom szerint az állomások utasforgalom számára megnyitott területén a fényképezés megengedtt. A fényképezés célja, erről később a mozdonyvezetőt is megpróbáltam tájékoztatni, nem a személyek, hanem a járművek megörökítése, szigorúan magáncélra, gyűjteménybe. A fényképezés tilos voltára vonatkozó felhívást sem láttam az állomás szóban forgó területén.
Kérem a mozdonyvezetőt, hogy ha nehezményezi a fényképezés tényét, tegyen róla eseménykönyvi jelentést a szolgálat végeztével.Úgy vélem, hogy a mozdonyvezető által tanúsított magatartás rendkívüli módon rossz fényt vet a MÁV-ra, hiszen az úr a saját maga sérelmében való elégtétel megszerzésére járt el mint vasutas.Jelzem, hogy ha udvariasan, nem kiabálva történik meg a beszélgetés, miszerint nem szeretne szerepelni még magáncélú képen sem, semmi akadálya nincs, hiszen miért is lenne? Azonban a kiabálás, agresszív viselkedés egy szolgáltató képviselőjétől nem elvárható magatartás és rendkívül rossz fényt vet a vasutasokra és a vasút iránt érdeklődő fotózni vágyókra egyaránt.
Üdvözlettel:K. Pál

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr80281864

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pagonylako 2008.01.04. 08:45:08

Tanulság. Legközelebb kamerával menj... :D

Peppone Botazzi 2008.01.04. 08:48:46

Valószínű ez volt aznapi egyetlen szórakozása. Vicces hogy elidegenítik azt a kis perverz réteget is aki még pozitívan próbál viszonyulni a MÁV-hoz.
Szóval beszántani az egész MÁV-ot...Hogy működhet a 21. században 27 Milliárd évi veszteséggel egy vállalat? Úgy, hogy mi fizetjük....

pazzo · http://pazzo.hu 2008.01.04. 08:50:04

Ezért levelet írni?
Ha mozdonyvezető lennék,nekem sem tetszene ha lefotóznának.
Van,aki nem szereti.Na bumm.

zskerner 2008.01.04. 08:51:47

Néhány éve Németországban engem is elhajtott egy modzonyvezető azzal, hogy ne fényképezzem őt. Természetesen én is a vonatot szerettem volna megörökíteni.

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2008.01.04. 08:56:09

kérted az engedélyét, hogy a neten publikáld a képét? én ezért beperelnélek. amúgy persze igaza van a levélírónak, büdös parasztok dolgoznak a mávnál. na de ha ezt naponta százszor elmondom, változik valami?

pagonylako 2008.01.04. 08:57:01

pazzo

Szerintem ezzel semmi gondja nem lett volna a fotósnak, ahogy írta is. De mér kell parasztnak lenni? Tudom, hogy mi magyarok gyűlöljük egymást. De jó ez így?

Dr Kangörény 2008.01.04. 09:03:53

pazzo, a véleményem kétféle módon: 1. Sajnos nem hiszem, hogy igazad van, mert normálisan is lehet közölni, hogy ne fényképezzen le valaki, illetve el is lehet fordulni a gép elől.
2. Hülye vagy baszki, mint az a köcsög mozdonyvezető is, ha nem tetszik a kis köcsögnek, hát takarja el a pofáját.

Melyik tetszik jobban?

MetánGuppy 2008.01.04. 09:10:39

1. A képek 90%-án normál méretben nem is látszik a mozdonyvezető. (Itt is csak a kinagyított részen lehet valamit kivenni.)
2. Sajnos vannak olyanok, akik feljelentgetéssel szórakoznak, mert két méterrel arrébb állt meg, vagy félreállt az mv. gallérja. (Más közl. ágazatban dolgozom.)
3. Mindazonáltal a beintést én is elítélem.

Peppone Botazzi 2008.01.04. 09:11:04

Na most nehogy már jogdíjas legyen a mozdonyvezető! Nem az ő mozdonya, közalkalmazott (ha úgy tetszik állami), közterületen. Ilyen erővel kimegyek valami sporteseményre és ha egy sportújságban meglátom magam a tömegben akkor jogdíjat kérek.
Azért dolgozík a mozdonyvezető ego :) Az meg sem fordul a fejükben hogy nem ők az érdekesek hanem a vonat???

pazzo · http://pazzo.hu 2008.01.04. 09:13:00

köcsögözni ősi VIII.kerületi szokás.

Tény,bunkó volt a vasutas.Ez nem oly meglepő.De akkor nem is kell meglepődni,ha szerencsétlen az egyetlen olyan módon tud kommunikálni,ami nem csak egy vonatvezető sajátja,hanem manapság mindennapos mozdulat.

luvnyaevagy 2008.01.04. 09:14:42

Két megjegyzés.

1. Vasúti területen nem szabad fotózni.

2. Az nagy paraszt, aki megkérdezés nélkül fotózik embereket.

Bunkó volt a mozdonyvezető, de te is. Szerintem az lenne a fair, ha te kapnál pár tízezres szabálysértési bírságot, a mozdonyvezető meg egy írásbeli figyelmeztetést.

Peppone Botazzi 2008.01.04. 09:17:27

Majd ha tájékoztatnak, nem annyi idő alatt jutok le pécsre mind londonba és nem ótvaros kocsikkal kell utazni, és megszűnik a máv vízfej amit fizetünk. Na majd akkor hagyjanak fel a vasúti területen a fotózással. Korrekt üzlet :)))

Ahmet · http://www.tinylittlebigthing.blog.hu 2008.01.04. 09:22:46

1. Vasúti területen tényleg nem szabad fotózni, ez így maradt a kommunizmus építéséből, mikor a kémek ellen védekezett egy "hadi üzem".
2. Adatvédelmi szempontból a kép rendben van, ugyanis nem a mozdonyvezetőt fotózta. Még publikálhatja is, legalábbis az adatvédelmi biztos állásfoglalása szerint.

zebi 2008.01.04. 09:24:06

Berlinben egy metróvezető hölgy kiugrott a vezetőfülkéből, és leordította a fejemet, mert lefotóztam az állomásra befutó vonatot.
Igaza volt, kissé arcon vakuztam, ami nem állt konkrétan szándékomban, de elfelejtettem kikapcsolni.

Májkül 2008.01.04. 09:24:59

Monnyon le! Monnyon le az egész MÁV START Zrt vezérkara az integetõs mv.-vel eggyütt!!!
:-)

Persze ettõl még nem fog jobb lenni a vasút... :-(

luvnyaevagy 2008.01.04. 09:29:42

"Na most nehogy már jogdíjas legyen a mozdonyvezető! Nem az ő mozdonya, közalkalmazott (ha úgy tetszik állami), közterületen. Ilyen erővel kimegyek valami sporteseményre és ha egy sportújságban meglátom magam a tömegben akkor jogdíjat kérek."

Na akkor gubancoljuk ki az elírásokat.
A szerzői és a személyiségi jog két különböző dolog. A kép szerzői joga minden esetben a fotósé, ő kérhet jogdíjat a képeiért. A személyiségi jogai meg a vasutasnak sérülhetnek, ő az, aki perelhet.

A vasút területe nem közterület (mint ahogy se a pláza, se a bank, se a te lakásod nem az), ott akkor sem lehet korlátlanul fotózgatni, ha nem merülnek föl személyiségi jogi problémák. Ha közterületen fotózol valakit, és az illető felismerhető, akkor a képet nem közölheted a hozzájárulása nélkül. Ha az adott személy egy tömeg része (ahogy írtad), akkor nem sérülnek a személyiségi jogai. A mozdonyon viszont úgy látom nem volt tömeg. Kérdés, hogy mennyire látható a mozdonyvezető, azonosítható-e a kép alapján. Ha igen, akkor jogosan perelheti be a fotóst, de ha esetleg nem, akkor is parasztság olyan embert fotózni, aki nem engedi meg (a magatartása erre utalt).

Ha engem fotózna munka közben valami vigyorgó kis pöcs, én is bemutatnék neki. Ha a figyelmeztetésem ellenére sem kopna le, akkor jól pofán is basznám. Nem tehetem ugyan meg, de ő sem tehetné, hogy a beleegyezésem nélkül fotózik. 1-1.

Peppone Botazzi 2008.01.04. 09:41:54

Bocs, elírtam. TÉVEDTEM!!! De jóra gondoltam, ha ez segít ;) Nekem ne mondja senki hogy nem fotózhatok, mert körberöhögöm, majd ha a máv amúgy minden előírást betart, akkor ezt is számonkérhetik rajtunk. Addig annyit tudok nekik mondani, hogy: "pofa sutba hippi" (Halálhágó):)))
Na és ha a tömeg része vagyok és felismerhető????
Kicsit elmentünk már a témától, akármilyen szabályok is vannak. A helyzet adott: vonatmegszállott vs tapló mozdonyvezető.

rp_bubu 2008.01.04. 09:42:08

Túl sokan szívták már meg ilyen fotók miatt, mert valami szabálytalanságot látot rajta később a főnök, miután persze neten publikálták. Érthető a reakció, ha volt már belőle kellemetlensége.

Te meg egy túl érzékeny mimóza kis pöcs vagy, aki rohan a papához sírva... "a mozdonyvezető bácsi beintett". Majd írok én is a tanítónénidnek, ha azt látom, hogy beintesz valamelyik osztálytársadnak, vagy papírrepülöt dobálsz az ablakból.

rp_bubu 2008.01.04. 09:48:43

Ja, és mint fotós... A képen felismerhetően szereplő személyektől publikáláskor (jelen posztban való megjelenése annak számít)már írásos hozzájárulásukkal kell, hogy rendelkezz!

Külön felhívom figyelmed, hogy a vonat számának, indulási idejének, a gép számának és a kép készültének helyének megjelölésével, és a mellékelt képpel már egy nagyobb közösség (fönökei, kollégái) számára nem csak felismerhetővé tetted, de nevesítetted is a képen szereplő személyt. Örülj, ha a feszültségét már levezette azzal, hogy leüvöltötte a hajad, különben a bíroságon találhatod magad hamar.

redriot77 2008.01.04. 09:51:08

Tisztelt Köztársasági Elnök Úr!

Ezúton javaslom, hogy Kölcsey Ferenc: Himnusz c. költeménye helyett a Büdösök együttes alábbi szerzeménye legyen a Magyar Köztársaság himnusza:

Bunkó fasz vagyok ezt jegyezd meg!
Parasztország-király legyek mán!
a redvesfaszu isten basszameg!
szopjátok ki a genyómat!

Zene: Exploited együttes "Barmy Army" c. dala

Gorilla-mv 2008.01.04. 09:54:07

EZt írtad: "A fényképezés célja, erről később a mozdonyvezetőt is megpróbáltam tájékoztatni, nem a személyek, hanem a járművek megörökítése, szigorúan magáncélra, gyűjteménybe."

Erről a tényről, gondolom, most az internet széles nyilvánossága előtt is szeretnéd tájékoztatni, ugye?

Szánalmas vagy!
Szerintem, ha előre szólsz a mv-nek, nem ellenkezett volna, akár még beállított fotót is csinálhattál volna......

Tudom,hivatalosan lehet fotót készíteni a vasuton, de neked is lehetne némi toleranciád...

Manyizga (törölt) 2008.01.04. 10:03:55

Mivel a levélíró úgyis a mozdonyt kívánta fényképezni, annak ablakában látható irreleváns részeket utólag szépen ki lehet takarni/maszatolni.

A fényképezést sem tiltja semmi és azt se, hogy milyen pózban nem szabad hagynia magát fényképezni az embernek. :)

A postban olvasható számos terminus technicus -ból következik, hogy valaki hihetetlenül fanatikus. :))

Gery Greyhound · http://www.bestofgyurcsany.hu/news.php 2008.01.04. 10:05:26

És mégis mit kellett volna csinálnia a fotósnak? Lestoppolja a mozdonyt, hogy ugyan már MV bácsi, legyen már olyan kedves megállítani a mozdonyt, és kiszállni belőle, mert szeretném lefotózni?

"2. Az nagy paraszt, aki megkérdezés nélkül fotózik embereket."
Szerintem te sem tudnád megindokolni, hogy mire alapozod ezt, egyszerűen ezt hallottad, ezt szoktad meg. Pedig egy demagóg baromság. Ennyi erővel ha ránézek a mozdonyvezetőre, ugyanúgy jogsértést követek el? A XXI században élünk basszameg, aki nem akarja hogy meglássák/lefotózzák, ne menjen ki az utcára (ha pl valaki meztelenül rohangál a Tescoban, van-e különbség hogy élőben látom vagy a homáron? Mert szerintem semmi)

groovejet 2008.01.04. 10:08:05

Az ilyen szarrágókat, akik ezért levelet írnak és rengeteg idejük van, jól meg kéne verni.

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2008.01.04. 10:26:15

Üzemi területen fotózási engedély?

steelhand 2008.01.04. 10:34:38

Az csak nekem tűnik fel, hogy kurvára nem látni a mozdonyvezető kéztartását, csak egy világosabb maszatot?

alibi borz árny (törölt) 2008.01.04. 10:40:02

Nem is látszik a képen a mozdonyvezető arca.
Csak a keze, de az is csak a kinagyított képen. Az arca ott sem kivehető.

adhuvbeigiqe upiugtqeőoqőoqqe 2008.01.04. 10:53:31

kedves máv-ot védő gyökerek!

jó hallani, ahogy (gondolom) munkaadótokok valagát nyaljátok.
igazatok van kedves gyökerek! a MÁV-nál hatékonyabban működő, nagyobb profitot termelő, magasabb végzettségűeket alkalmazó cég jelenleg nincs ma magyarországon.
Szolgáltatásai kitünőek, a vonatok tiszták, az alkalmazottak kulturáltak (lásd a fent jelzett szinte már Nobel díjas masinisztát)és segítőkészek.

Folytassam f@szfejek???

Nem folytatom mert ezt a pár mondatot is nehéz lehet elolvasnotok paraszt majom barmok.

Kívánom nektek, hogy kizárólag a magyar állam vasutakkal (MUHAHAHAHAHA) utazzatok hátralévő nyomorúságos és rendkívül jelentéktelen kis szaros életetekben.

Ja és kurvára nem érdekel a demagóg kis makogásotok.

pazzo · http://pazzo.hu 2008.01.04. 11:01:43

demagóg béla.
Erre sem volt semmi szükség.
Hiába.Magyarország...

Rabbeleben 2008.01.04. 12:20:08

Kedves K Pál!

Rendkívül szakértőnek próbál látszani, tehát kérem árulja el, hogy minek írjon a mv eseménykönyvet?
Arról írjon, hogy A állomáson ismeretlen személy a szemébe vakuzott, esetleg rá nézve hátrányos képet készített? Vagy Ön bemutatkozott, hogy K Pálnak hívják?
És ha már ennyire szakért, nem tudja véletlenül, hogy mióta szüntették meg a mv-k részére az eseménykönyvet? Ugyanis jelenleg eseménylap van.
Mielőtt bárki leköcsögözne, nem nyalom a MÁV seggét. Viszont érdekes történeteket tudnék mesélni fotósokról. Kajaidőben, evés közben 2 m-ről a pofámba fényképezett, természetesen a járművet megörökítve, ...
A késői vonatrajárásról (indulási idő után 5 perc)tett panaszt az illetékes szakágnál?
A kép magángyüjtemény számára készétését és nem publikálását pedig remekül láthatóvá tette.
Az Önhöz hasonló mentalitásúak miatt vannak gyakran kürtölések, reflektorok, ...

Adani 2008.01.04. 13:49:32

Nem is értem mit kell ezen felfújni. Lefotóztad mutatta középső ujját, na és? Attól neked mi bajod lesz ha beint? Intsél vissza ennyi, de én tuti nem panszkodtam volnam eg nem jelentgetem ezért fel, max. visszamutatom az egyujjast én is. Végülis a kép megvan a magángyüjteményedbe.

sirdavegd · http://midnight-rider.blog.hu/ 2008.01.04. 15:45:15

Ezek szerint nem szabad vonatokat fotózni?! Állomáson?
- Uff... Ha arra gondolok, hogy Drezdában a sofőrök úgy feszítettek a mozdonyában, mint pók a lucernásban, amikor meglátták a kamerát (mondjuk a vakut ki kapcsoltam előtte, mert a szemére szüksége lehet még).
- Mondjuk egy V43-assal én se vagiznék... Lehet, hogy emiatt fejezte ki elégedetlenségét az úriember, hogy nem egy új Siemensben lett megörökítve. - Ha arra gondolok, hogy a yútyúb és társai teli van belső felvételes vonatos videókkal, ahol más első blickre feltűnik, hogy a vezető nem köpi ki a rázkódástól a vesekövét a száján, akkor is érthető a beintés.
- Az egy dolog, ha az ember beül egy szétrohadó trabantba poénból és fotóztatja magát, de ha történetesen azzal a vacakkal kell dolgoznia, akkor már kevésbé élvezi, ha ezt megörökítik.
- Más kérdés, hogy egy szépen letakarított M62-essen is van mit nézni (a háttérben felcsenül a hangulatos "Союз нерушимый республик свободных"), de a V43-as az nekem eddig mindig csak egy dobozt adott ki a tetején egy csáppal.

Adani 2008.01.04. 16:25:29

Vonatot pedig lehet fotózni az állomáson, sőt az utasok elöl nem elzárt részen azt fotózol, amit akarsz.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2008.01.04. 16:39:13

Állomáson valóban lehet fotózni, engem is csak akkor kísért ki egy biztiőrbrigád, amikor üzemi területre léptem a fotómasinámmal. De korrektek voltak, mert elmesélték, hol és kitől kell engedélyt kérni, ha szeretném körbejárni az állomás területét.

A törvény jelenleg a képmással való visszaélést bünteti, tehát ha a mv feljelent, akkor dolga lesz a bíróságnak megállapítani, hogy a fotós mennyire élt vissza a képpel... egyáltalán nem biztos, hogy a mv javára ítélnek egy ilyen ügyben.

Mivel sokat fotózok, néha én is kerülök olyan helyzetbe, hogy megpróbálják megakadályozni. Ilyenkor mély meggyőződéssel és átéléssel azt kell mondani az illetőnek, hogy 'Uram, megkérem, hogy ne akadályozzon a művészi fejlődésemben!' És mire a döbbenettől magához tér, már el is kattintottam a képet és elhúztam a csíkot :)

Kápé 2008.01.04. 17:16:49

@ luvnyaevagy
"1. Vasúti területen nem szabad fotózni."
A vasút utasforgalom számára megnyitott területén a fotózás megengedett.

A magyar jogrendszerben a magáncélú, nem nyilvános közzétételre vagy üzleti célra szánt fényképek készítését semmilyen jogszabály nem korlátozza. Egykoron a 0010/1964. számú BM (belügyminiszteri) parancs taxatíve felsorolta, hogy milyen objektumokat tilos fotózni. Ez sem jogszabály volt, hanem ún. „az állami irányítás egyéb jogi eszköze”, amely a Belügyminisztérium, a rendőrség és a határőrség intézkedésre jogosult tagjai számára szolgált útmutatóul, hogy milyen esetekben kell intézkedniük a fényképezőkkel szemben. Ez a norma – többek között – a vasúti csomópontokat, vasúti hidakat és alagutakat is a tiltott objektumok közé sorolta. A tiltott helyen történő fényképezést az egyes szabálysértésekről szóló 2/1968. sz. kormányrendelet szabálysértéssé nyilvánította, és az elkövetését pénzbírsággal szankcionálta. Természetesen a fényképezés lehetett egy bűncselekmény elkövetésének eszköze is, pl. a kémkedésé, azonban ezt a felhasználás célja határozta meg, önmagában csak szabálysértés volt. A külföldi hírszerző szolgálatok dolgának megkönnyítése céljából a legfontosabb objektumokat a „Fényképezni tilos!” jelzőtáblával látták el. A deregulációs folyamat során, 1989-ben ezt a parancsot a belügyminiszter hatályon kívül helyezte.

Bár a fényképezés önmagában nem tiltott, azonban a MÁV Rt. (és bármilyen más szervezet vagy magánszemély) a saját területén teljesen jogszerűen meghatározhatja, hogy oda ki, milyen feltételekkel léphet be, és milyen magatartási szabályok betartásával tartózkodhat ott. (Természetesen a jogszabály által arra feljogosítottak belépési jogosultsága nem korlátozható, ilyen pl. a rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvényben foglalt jogosultság.) Ebbe maximálisan belefér a fotózás engedélyhez kötése is. Még ide tartozik az is, hogy amennyiben valaki az utasforgalom számára meg nem nyitott területen jogosulatlanul tartózkodik, az vasúti szabálysértést követ el, amely miatt a lakhelye szerint illetékes jegyző szabálysértési büntetésként akár pénzbírságot is kiszabhat. Ez természetesen vonatkozik a fotósokra is.

Régebbi menetrendek tartalmaztak egy oldalt, amelyen feltüntették, hogy hol lehet fényképfelvételeket készíteni a MÁV területén. Ez ma is jó szolgálatot tehet tájékozatlan vasutasok és vasútőrök felbukkanása esetén. ld. még vasútőr címszó.

Forrás: fehernegyzet.fw.hu

"2. Az nagy paraszt, aki megkérdezés nélkül fotózik embereket."

Nem a dolgozó került rögzítésre, mint ahogy azt írtam, hanem a jármű. Mellesleg van engedélyem is a vasút _zárt_ területén történő fotózásra is, természetesen a személyiséghez fűződő jogok megtartása mellett.

sirdavegd · http://midnight-rider.blog.hu/ 2008.01.04. 17:52:52

Másfelől a fotós örülhet: egy kordokumentum gyöngyszemet készíthetett kis hazánkról.
"Lerohadt infrastruktúrában önértékelési problémákkal küszködő ember."
Ha meg ordibál, akkor csak fel kell tenni a 100 dolláros kérdést: "Szeretne beszélni róla?..."
Ilyenkor vagy beledöngöl a egy muskátlival peronba és/vagy a kordokumentumodat érdekes anekdotával is ki tudod egészíteni...
Ha más művészkedünk...

Zotya 2008.01.04. 20:12:25

A mutogatás máshol is divat:
zotyaj.freeblog.hu/archives/2007/10/06/Mondjam_vagy_mutassam/
Ez konkrétan közterületről készült. De az utasforgalom (közforgalom) számára megnyitott területen és időben is szabad fotózni – feltéve, ha tábla nem tiltja. A mutogatós mozdonyvezetőről pedig a peronról készült a kép, ami a fenti kritériumnak megfelel.
A közzététel már megint más dolog.
Személyiségi jogok, akkor sérülnek, ha képet úgy hozod nyilvánosságra, hogy a képen szereplő személy bárki által beazonosítható. Jelen esetben felismerhetetlen a mozdonyvezető. Az, hogy a levél írója megadta a kép készítésének pontos időpontját a munkáltatója számára egyértelműen beazonosíthatóvá vált, de más már nem tudhatja meg ki mutatott be, mivel a MÁV személyes adatokat nem adhat át harmadik személynek, csak bűncselekmény gyanúja esetén az arra jogosult hatóságoknak. Ha viszont látszódna az arca, akkor személyiségi jogokat sértene, hiszen kis ügyességgel bári megtudhatja az illető nevét és más személyes adatát. A személyiségi jog védelme, pedig nem mentesítheti a felelősség alól, hogy szabálytalanságot, etikai vétséget követett el munkavégzés közben.

Nagymoli 2008.01.04. 20:18:55

Hmmm, beintett. nagy dolog. Naponta intenek be az emberek egymásnak, de nem igazán kellene vele foglakozni, hozzátartozik a mindennapokhoz. A fotó meg digi géppel keletkezett, ki lehet törölni, és esetleg másik V43-ast fotózni. Akinek a vezére talán barátságosabb lesz, és mosolyog is.. Láttam már olyat, hogy kisgyerek fotózott, mozonyvezető leszállt, körülnézett, kollégák, főnökök sehol, aztán: "Öcskös ugorj be, lefotózhatod belülről is" Kissrác füligszájjal szállt le a mozdonyról. Szóval ott is emberek dolgoznak. Mellesleg szerintem nem gáz egy V43-asban lefotózva lenni. Kevés olyan gép akad, amelyik ennyi korral a háta mögött még dolgozna. Nem vagyok vasutas, de a vasutat kedvelem. A gépeket, a száguldó tonnák látványát. De nem álommeló lehet az sem, gondolom.

Snake 2008.01.04. 22:12:24

A legegyszerűbb az,ha kérsz egy fotózási engedélyt a MÁV-tól.Ezt ingyen kiadják.

Kápé 2008.01.05. 18:05:58

@ Snake: van és akkor is volt fotózási engedély, azonban az utazóközönség számára megnyitot területre nem szükséges engedélyt kérni (lásd még fentebb).

Törzsgyökeres szentesi 2008.01.05. 22:06:40

Ennyi ökörséget.

Összegezzünk: vasúton fotózni lehet a peronon ott nem tiltja senki /egyesekben még benneragadt a kommunista beidegződés/. A vezér általában nem felismerhető, pláne egyes modonyoknál. Ilyenkor van amikor nem is látom a gépen és miután lefotóztam, utánna pampog, hogy eltöri a gépemet. Egy mozdulatot kéne csak tennie és nincs baj.
Egyszerűen le kéne húzni egy 5 másodpercre a napellenzőt a mozdonyon.
Ennyi.

A vasútüzem területén is lehet fotózni, de ahhoz engedély kell. Lejelentkezel a felvigyázónál és ha engedi, akkor mehetsz fotózni. Mellényt illik használni a fotózáskor. Ha meg a vezér beint, ints vissza neki, így tud köszönni.

Törzsgyökeres szentesi 2008.01.05. 22:18:03

Gond volt még a személyhez füződő jog nevű dologgal. Sok ember szeret ezzel védekezni, hogy "megsérted a személyiségi jogaimat". No ezeknek a balf**knak üzenem, hogy nyilvános helyen készült /utca vagy tájrészlet, nyilvános események/ képeken ha rajta van, akkor nem sérülnek a személyhez fűzödő jogai, mert a fotó tárgya nem őrájuk irányul hanem a tájat vagy eseményt a valós összhatásában örökíti meg.

Példának okáért: Ha kimész Budapestre mondjuk a bazilikát lefotózod és ha valaki akarva vagy akaratlanul belemegy a képbe akkor nem pampoghat, hogy a személyhez fűzödő jogait megsértetted.
de ha azt fotózod le direkte, hogy a hajléktalan a padon alszik, akkor ő már jogosan szólhat neked mert sérted a személyhez fűzödő jogait.

Törzsgyökeres szentesi 2008.01.05. 22:35:10

Még valami: az ilyen primitív emberek, akik ilyen beintéssel akarják elérni, hogy ne legyenek benne a képben, pont az ellenkezőjét érik el. Nálam legalábbis biztos.

Még egy utolsó dörgedelem: állítólag fene nagy liberalizmus van nálunk is. Akkor meg ne akadályozzák a fotózás szabadságát!

Phőnök 2008.01.07. 07:13:53

Előfordul az, hogy az ember vonatmániás, enek részeként vonatokat fotóz. De nem teheti! Ebben az országban mindenki utál mindenkit, feljelentgetjük egymást a minket sanyargató hatalomnak, ahelyett, hogy összetartanánk. Nem tudom elképzelni, hogy ha valaki lefotóz egy járművet, kihomályosítja a fotón látható személyek felismerhetőségét és felteszi netre, ezért őt meg kéne büntetni pár tízezerrel stb stb az állam részére.

Törzsgyökeres szentesi 2008.01.07. 20:47:59

Miért nem lehet a vonatot lefotózni?
Még egyszer világosan leírom: 2008 van 1990-ben rendszerváltozás volt, és a vasút fotózását tiltó törvényt hatályon kivül helyezték /legalábbis a peronon/.
Az üzemi területre a MÁV ugyanezt külön engedéllyel lehetővé teszi.

papa razzi 2008.01.09. 19:34:56

Mivel nem vagyok ismert személyiség, ha civilként egy idegen lefotózna az engedélyem nélkül, valószínüleg én is a földbe taposnám!Főleg ha közzétenné a képet!Szerintem ha megkérdezed, hogy fotózhatsz-e,semmi kifogása nem lett volna.Emberség kérdése az egész!Mond ez valamit: Papa Razzi

Conqueror (törölt) 2008.02.27. 17:19:32

Na pont az ilyen kis b.zi k.cs.gök miatt nem engedem én sem,hogy fényképezzenek.Lefényképezed,aztán még neked jár a szád a sértődöttségtől,hogy beintettek és jelentgeted itt a mozdonyvezetőt.Legközelebb örülj ha nem vágnak szájon a peronon.Ezek után legalábbis.
A belem kifordul az ilyen sz@rháziaktól.
Hagyjatok minket nyugodtan dolgozni,és fényképezzetek virágokat.

fidesz = házmesterek pártja 2011.05.09. 13:00:44

@papa razzi: ez igazán méltó a nickedhez. :D
Egy mozgó vonat vezetőjétől mégis hogyapicsába' kérdezed meg, hogy lefényképezheted-e?

ZBR 2011.05.11. 15:55:16

"Kérem a mozdonyvezetőt, hogy ha nehezményezi a fényképezés tényét, tegyen róla eseménykönyvi jelentést a szolgálat végeztével."

Priceless. Ismer két szót, amivel hancegni akar. Attól, hogy eseménykönyvileg jelenti, hogy egy anorákos ökör fotózta, mi lesz? :D
süti beállítások módosítása