MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Műszaki hiba, tájékoztatás a szokásos....

2007. november 08. - georgejr
Úgy látszik a Flirt-ök sem tökéletesek. Ezzel semmi gond nem lenne, ha a tájékoztatás normális lenne...

Hali!
Úgy gondoltam, ezért már billentyűzete ragadok. Reggel a 7:28-kor Tatabányáról induló (Oroszlány-Déli pu.) járat nem a szokásos Talent szerelvénnyel jött, hanem Flirt-el. Mostanában ez egyre gyakrabban előfordul, amit nem is bánok. Azt már jobban, hogy lassan egy éve még sosem sikerült 28-kor elhagynia az állomást. Igaz, azt a Déli-ig be szokta hozni (8:33-kor kellene beérjen).

Ma is jó esélye volt rá, mert 8:25-kor már Kelenföldön voltunk. Szépen leszállt mindenki, akinek ott volt dolga és vártuk az indulást. Ekkor bemondta a masiniszta, hogy a vonatot "kiüzemelik" (bocsi, ha nem jól emlékszem a terminológiára de hasonlóan értelmes volt) és nem lehet leszállni. Igy is lett, villany leolt majd fel. Majd párszor újra. Gondterhelten telefonáló stadleresek sétálnak a vonat mellett. 20 perc után újra megszólala a vezető, hogy sajnos műszaki hiba miatt mégsem megyünk sehova, szálljunk le. Huszáros hajrával szinte mindenki eléri a másik vágányon álló járatot és 8:56-ra már a Déliben is vagyunk. Műszaki hibák mindenhol előfordulnak. A mérgesítő a dologban a tájékoztatás. Miért nem lehetett az elején azt mondani, hogy műszaki hiba van, és esetleg nem megy tovább? Akkor akinek sürgős, kereshetett volna más megoldást.
üdv zsolt

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr34222163

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maerlyn 2007.11.08. 14:37:22

December elején elviszik az összes flirtet az 1-es (Győr-Hegyeshalom-Bécs) vonalra.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2007.11.08. 21:18:42

A talenteket viszik el, a flirtek maradnak az elővárosi forgalomban. Előbbiből 10 darab van, utóbbiból 60 lesz, ha mind megérkezett. Vagy már azok is mind megérkeztek?

maerlyn 2007.11.08. 22:47:57

Legutóbb a 18-as flirt érkezett meg. Masiniszta ismerős nekem a flirteket mondta, de majd meglátjuk, hogyan is lesz pontosan.
süti beállítások módosítása