MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Titkos késések

2007. október 11. - georgejr
Már többször találkoztunk azzal, hogy a jobb kéz nem tudja mit csinál a bal. Ismét egy édes kis példa:)

Tegnap este egy talányokban gazdag félórát tölthettünk Rákoson, a Budapest-Hatvan viszonylaton. Ez tulajdonképpen nem újdonság, ám azt változatlanul nem értem, hogy ha már egyszer állunk, akkor mi a rákért nem lehet megosztani az utazóközönséggel, hogy mégis miért és meddig még. Direkt nem hozom föl példának a japánokat, akiknél megharakirizik magukat a vezírek ennél sokkal szoftosabb esetekben is (nálunk inkább az utasok), hanem inkább a franciákat, akiknél, ha tíz másodperccel tovább áll a metró az állomáson, azonnal bemondják, mert a tájékoztatás mindenkit megillet. Na, erre próbálják meg azt mondani, hogy sokba kerül!

Először kikiabáltam a masinisztát a dobozából (amit mellesleg alig tudott kinyitni), de ő sem tudta. Ez ambivalens érzéseket keltett bennem: egyfelől megnyugtató – ezek tutibbak, mint az NBH, lám, nem csak előttünk titkolóznak, hanem egymás előtt is –, másfelől meg kifejezetten ijesztő – cégen belül sem szabad túl sokat tudni. Nem és nem mondták be, de én megtudtam, mert éppen akkor rontottam be a főbakter odújába, amikor ott a tartott a telefonálásban, hogy keresztbefordult egy tehervonat. Apám! Mint a Picasso kalandjai-ban? És ezt titkolták előlünk? Legalább önfeledt kacagással telt volna az a félóra!

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr19193103

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Verbalis Inkontinencia 2007.10.11. 10:44:53

Nem szólnak. Sosem szólnak. Te csak utas vagy, azaz utazz. Nem kell tudnod semmiről, előbb vagy utóbb eljutsz a célállomásra. De inkább utóbb.
A MÁV egy régi cég, a szovjet rendszer szerint működik. Nem lehet csak úgy mindent szétkürtölni.
Ez a vicc jutott eszembe róluk:
Hír az orosz rádióban:
"Az orosz-kínai határ közelében két ellenséges kínai repülőgép tüzet nyitott egy békésen szántó traktorra. A traktor, miután viszonozta a tüzet, visszarepült a Jevgenyíj Radulov légitámaszpontra."
Innenvan: www.wercsy.hu/kuld_mail.php?mode=vicc&id=3455

Ibigoo · http://indafoto.hu/ibigoo 2007.10.11. 11:24:55

"Tegnap este egy talányokban gazdag félórát tölthettünk Rákos-rendezőn, a Budapest-Hatvan viszonylaton."

Számomra az a talány, hogy a Bp - Hatvan viszonylaton utazva mit kerestél Rákosrendezőn. A vasútvonal Rákos állomást érinti, nem a város túlfelén lévő Rákosrendezőt.

Verbalis Inkontinencia 2007.10.11. 11:41:22

Biztos csak összekeverte. A Rákos-rendező meg olyan jól hangzik :)

king_one 2007.10.11. 11:46:09

vagy az új Bp-Vác-Aszód-Hatvan expresszen utazott :)

Verbalis Inkontinencia 2007.10.11. 12:47:24

:)
A tájékoztatás sem az erős oldala a MÁVnak Egy régebbi eset Komáromnál: tél, várjuk a vonatot. Ami már 10 perce nem jön. 20 perc. Fázunk, de nem mer egyikünk se bemenni az állomásra (felüljárós megoldás, kb 3-5 perc átérni, ha jön a vonat, lekéssük, pakkokkal meg szar rohanni). Táblán a 20. perc után kiírták, h. 10 percet késik... :P
Kb a 30. fázós perc után mégis átsétáltam a forgalmi irodába, h. most akkor mi van, először nem akarták megmondani, de miután nem hagytam magam, nagy nehezen és kelletlenül kibökték, hogy kb 60 perc lesz a késés. És mégsem árulják el, hagyják, hogy fagyoskodjanak az emberek! Ez nem tudom, miért jó nekik, egyszerűen NEM ÉRTEM. Semmibe sem kerülne tájékoztatni. Tényleg érdekelne, miért nem mondják meg, még csak nem is megterhelő fogni azt a nyavalyás mikrofont és benmyögni, mennyi a várható késés. Ami amúgy 80 perc lett. Ja igen, ez a reggel 8 körül induló nemz. gyors volt.

krtek24 2007.10.11. 13:36:42

Nos a Komáromból 8.56-kor induló nemzetközi gyorssal nem kell utazni. Ez sajnos már minden utas körében ismert axióma, azt a vonatot nem erre találták ki...

Verbalis Inkontinencia 2007.10.11. 13:58:13

Igen, most már én is tudom.
:-)
Ez az eset évekkel ezelőtt volt (talán 2002), de a helyzet azóta is ugyanez..

Rohanó világunkban az állandóság és változatlanság megnyugató szigete: MÁV! Jöjjön velünk időutazni!
:P

krtek24 2007.10.11. 16:52:20

ÁÁ, azóta rosszabb!!!

A Báthory évekkel ezelőtt még egész normális vonat volt, szóval akkoriban még lehetett rá számítani. De most nem.

marczipán · www.marczipan.blog.hu 2007.10.11. 21:32:07

mivel mindig azt valAszoljak, hogy forgalmi okokbol van keses, kepzelje mindenki hozza a sajat verziojat

Én vagyok 2007.10.12. 10:41:35

Ki az a masiniszta? A mozdonyvezetőre gondolsz?

A vasúti közlekedés nem olyan, mint az autóvezetés. A kötött pályából nagyon sok minden következik. Például az, hogy nem a mozdonyvezető dönt olyan kérdésekben, mint hogy mikor indul el és áll meg, milyen sebességgel halad, melyik vágányon közlekedik. A mozdonyvezető tulajdonképpen nem több egy gépkezelőnél. Megmondják neki, hogy "Józsikám, 40 km/h, következő jelző előtt meg kell állni."

Kicsit sántító hasonlattal élve, te se beszéled meg otthon a mikróval, hogy ma reggel kivételesen kávét melegítünk, mert megmaradt tegnapról.

Tegyük fel, hogy a szomszéd állomáson az egyik váltónak meghibásodott a végállás-visszajelentése, ezért azon a váltón csak 15 km/h-val lehetett volna közlekedni. Helyette a forgalmi szolgálattevők úgy döntöttek, hogy a kétvágányú pályán csak az egyik vágányon közlekednek, mert akkor az adott váltót nem érintik a vonatok, tehát nem kell lépésben haladni rajta. Igen ám, de a kétvágányú pályán ilyenkor óhatatlanul előfordul, hogy késések alakulnak ki. Ezt hogy magyarázzák meg az egységnyi sugarú utasnak?

Arról nem beszélve, hogy ha valahol valami probléma van, akkor nem az a helyes, ha elkezdünk mindenkinek jelentést tenni, informálni, PR-tevékenységet folytatni, hanem röviden közöljük, hogy gond van, és letesszük a telefont. Akivel pedig közölték, hogy gond van, nem kezdi el idegesíteni azt, akinél a probléma felmerült, hanem vár. Így lesz idő a probléma elhárítására. Előre úgyse lehet megmondani, hogy egy műszaki probléma elhárítása meddig tart.

És gyertek azzal, hogy bezzeg a repülőn megmondják, ha gond van. A nagy lószart! Kockát vetnek, hogy melyik szabvány szöveget olvassák be a sztyuik. Az jobb, ha nyilvánvalóan csak port hintenek az ember szemébe?

Én vagyok 2007.10.12. 11:00:33

Azt, hogy késés van, és hogy éppen akkor mennyi késés várható, azt viszont lehet előre tudni, és be is kell mondani. A várhatóan tíz percnél nagyobb késésekről az utasokat tájékoztatni kell. De csak arról, hogy késik a vonat. Az okát lehet, hogy csak a hónapokkal később lezáródó vizsgálat állapítja majd meg.

Ha ez nem tájékoztatás, tessék elkérni a panaszkönyvet. El lehet kérni a célállomáson, este hazautazáskor, vagy akár később is. Van e-mail cím is, ahová lehet írni. Ha az utasoknak nem fontos, akkor vajon kinek lenne az?

De azt ne várja senki, hogy elmagyarázzák neki, hogy pontosan mi a probléma.

efi 2007.10.12. 19:57:58

Na most itt több probléma is felmerül. Először is elég speciális esetet említettél (váltó végállás). Másodszor ott azért sokkal nagyobb baj van, ahol minden áldott nap 20-30 percet késik a vonat. Ha ez a váltó miatt van, hát építsék a menetrendbe! Harmadszor teljesen triviális dolgokról sem tájékoztatnak (tehervonat keresztbefordult, vezeték leszakadt, gép behalt). Egyébként hihetelen gyenge az információáramlás a MÁV-nál ilyen tekintetben. A legtöbb beosztott csak a kis egységsugarú dolgával ügyködik, összhang, csapatmunka nuku, persze senki nem is tud semmiről.

petya.bacsi 2007.10.12. 21:26:26

információ-áramlás:

1., tavaly vagy tavalyelőtt Rákoson álltunk csaknem 1,5 órát, mert nem volt áram a felsővezetékben (vagy mi). tájékoztatva nem voltunk, csak jóval később. arra nem jöttek rá, hogy ha egy dízelmozdonyt elénk raknak, akkor ki tudja húzni a vonatot az állomásról addig, amíg nem lesz áram a vezetékben. ez, hogy eszükbe jusson több, mint 1 órába került (mögöttünk persze feltorlódott minden).

2., Pécel-Isaszeg közötti rész, ahol rá szoktak dőlni a teherautók a sínekre (sajnos elég sűrűn). ott is egy utas hangos felkiáltásakor tudtuk meg Pécel előtt, hogy a vonat Pécelnél megáll, így aki tovább akar menni, az pórul járt, mert nem megy a vonat. Persze ezt sem mondták el (ha tudom HÉV-vel megyünk), szegény kalauztól tudtuk meg.

3., Szolnok-Bp vonal. Volt olyan, hogy a zónázó nem jött. Persze szajkózták, hogy majd jön (bizonytalan időt késik, 20-40-60-90 percet késik), meg minden, de egy mendei vagy sülysápi vonatot nem tudtak volna leküldeni Szolnokig, hogy aki pl. Zagyvarékasra megy, az ne szobrozzon 2,5 órát a hidegben...

jön a hideg, előre félek. remélem a következő hónapok azért rendben lesznek.

süti beállítások módosítása