MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

MÁV-gettó: marad a prostituáltak és hajléktalanok paradicsoma

2007. október 09. - georgejr
A helyzet továbbra sem rendeződik a miskolci MÁV-telep ügyében, azaz marad az immár évtizedek óta megszokott bizonytalanság. Az itt élők sorsa azonban egyre kilátástalanabbá válik. Vannak most félszázan, nagy részük a vasútnál dolgozik, vagy korábban ott dolgozott. Most persze megosztják már a területet az üres lakásokba beköltöző hajléktalanokkal és prostituáltakkal is - derült ki a Borsod Online cikkéből.

Habár összkomfortossá fejlesztett lakások is vannak a telepen, a lakók állítása szerint sem a mentő, sem a rendőr nem megy be oda. Az aszfalt nélküli utcákon állnak a pocsolyák, s a hajléktalanok miatt mindent ellep a szemét.

Miközben a házak a MÁV tulajdonában vannak, addig a telkek az önkormányzatéban. Egyikük sem tesz azonban az itt lakók érdekében semmit. A politikusok persze olykor ellátogatnak ide, ígérnek valamit, amit aztán nem tartanak be. Négy éve például megkérdezték a lakókat, hogy mit szeretnének: önkormányzati lakást, lelépési pénzt, vagy kamatmentes kölcsönt. Az előbbit választották, s az ígéret szerint 2005-ig meg is kellett volna kapniuk. Múlt hét pénteken azonban megtudták, hogy az erről szóló megállapodás megszűnt.

A lap szerint a terület akár saját beruházásra, akár befektetőnek való eladásra is kiválóan alkalmas lehet jó fekvése miatt. A lakók azonban vélhetően gondot jelentenek a jelenlegi és leendő telekgazdának. A legegyszerűbben pedig úgy lehet őket elüldözni, ha nem fejlesztik és gondozzák a városrészt. Kovács Józsefné önkormányzati képviselő úgy nyilatkozott a lapnak, hogy interpellációra készül az ügyben, abban azonban nem biztos, hogy az önkormányzatnak kellene megoldani az ittenieknek a lakhatását. Mint mondta: "ezt ki kellene nyomozni."


Forrás:http://www.ingatlanmagazin.com/read/1953

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr65191330

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása