MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Furcsa jegyárak

2007. szeptember 20. - georgejr
Hát igen matekozzunk.

Kedves Homár, kedves M.Á.V.!

Nemrégiben 90%-os jegyet kértem Budapesttől Szombathelyig első osztályra, és a fizetendő 1752 forint után rákérdeztem a pénztárosnál, hogy a teljes árú jegy akkor több, mint 10000 forintba kerülne? Mondta, hogy nem, mert a helyjegy is benne van az árban, arra nincs 90%-os kedvezmény. Az egész árú jegy nem több ötezernél. A helyjegy viszont nem lehet több 6-700 forintnál, gondoltam, ezért próbáltam tovább kérdezni, de nem értette meg, hogy a problémám az, hogy ha valaminek a 10%-a több, mint 1000 forint, akkor az a valami legalább 10000 forint.


Következő lépésként bementem a szombathelyi állomáson nemrég létrehozott utasközpontba, ahol nagyon kedvesen viselkedtek velem, sőt még a problémát is megértették, segítettek leellenőrizni, és kiderült, hogy bárhova utazunk, a teljesárú jegy árának nem 33, 50 meg 90 százalékát engedik el, hanem sokkal kevesebbet. Már korábban átálltak 1-es, 2-es és 3-as díjkategóriákra, gondoltam is, hogy csökkennek a kedvezmények, de az új típusú jegyekre megint rányomják, hogy hány százalékos kedvezmény van rajta. Az utasközpontban sem tudtak mit mondani, sőt teljesen értetlenül álltak az eset előtt, számukra is új volt a jelenség.

Csatolok is egy összehasonlító képet, de az elvirán bárki leellenőrizheti saját maga is.

Üdv:
vozo

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr39170969

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tomi79 2007.09.20. 08:02:17

Szerintem az az ok, hogy az 1.-2. osztály díjkülönbözetre nincs semmilyen kedvezmény, annak mindenképpen a teljes árát kell fizetni, tessék csak összehasonlítani az 1. osztályú jegy árát a 2. osztályú jegy árával, ebben az esetben annak több, mint kétszerese.

T. bátya 2007.09.20. 09:44:40

Igen, erről van szó. És erről már volt itt szó.

Rocko- 2007.09.20. 10:11:31

MÁV matek: ha egy jegy 90%-osként csak 70%-os, akkor a vagonok hány százaléka korszerű?

krtek24 2007.09.20. 10:22:24

Azért elgondolkoznék, hogy ilyen sötét erők vannak szolgálatban az utasközpontban, meg a jgypénztárban, akik azt sem tudják elmondani, hogy az első osztályú különbözeti jegy csak teljes áron adható ki. Persze, ha úgy igaz, ahogy a levélíró leírta.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2007.09.20. 12:47:14

Nekem csak az nem világos, hogy lehet minden kocsiosztályon minem kedvezmény mellett más-más a helyjegy ára, mert a fenti táblázatból ez jön ki, hisz a második vonat helyjegy nélküli 240 km, a harmadik 240 km+helyjegy.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2007.09.20. 12:51:13

A kövrtkező pót-és helyjegyek vanna forgalomban:

Belföldi expressz/IP vonatra helyjegy díja 130 Ft
Kedvezményes IC pótjegy díja 220 Ft
Kedvezményes IC pót- és helyjegy díja 350 Ft
IC pótjegy díja 390 Ft
IC pót- és helyjegy díja 520 Ft

Akkor most találjuk ki, hogy a táblázatban szereplő helyjegyes vonatra melyik való :)

krtek24 2007.09.20. 13:49:27

Kitaláltam: az 520 forintos :)

Semmi gond nincs a helyjegy árával, ugyanis a 2. és a 3. vonat nem ugyanolyan kilométerövezetbe tartozik. Ezért nem 520-ra jön ki a kettő közötti árkülönbözet. Ugyanis az IC Csornán át közlekedik, és a tarifa ennek megfelelően MÁV + GYSEV szakaszból áll össze, vagyis nem lehet egyenlő egy 240 km-es MÁV-jegy árával.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2007.09.20. 14:05:28

Érdekes, az elvira szerint mindkét cégnél ugyanannyi a tarifa. Akkor hogy kött ki neki mégis más összeg?

www.elvira.hu/elvira.dll/xsl2005/da?a=44&d=07.09.20&language=1

krtek24 2007.09.20. 14:17:37

Nem éppen, mert a gyorsvonaton ugye egy darab 240 km-es jegyből áll a menetjegy, az IC-n meg egy MÁV és egy GYSEV szakaszból jön össze, tehát nem lehet ugyanannyia tarifa. Van tehát egy 40 km-es GYSEV jegy, és a maradékra egy MÁV. Így nem lehet ugyanannyi, mint a kizárólag MÁV-szakaszra szóló jegy: pl. két 120 km-es jegy sem annyiba kerül, mint egy 240 km-es.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2007.09.20. 15:07:03

Én is erre gondoltam, de még mindig marad 155 illetve 195 Ft fölösleg teljesárú esetén.
süti beállítások módosítása