Csütörtök este, 21.45. A Hamburg immáron 3-0-ra vezet a Honvéd ellen, itt tehát minden elveszett. Ekkor toppanok be, közel 33 órás utazást követően. Nem, nem Aucklandből jöttem (bár az eltelt órák számából valaki erre a következtetésre is juthatna), hanem csak a szatmári síkság egy (kettő) gyönyörű kis településéről. Mint azt korábbi bejegyzésemben írtam, nem kocsival mentem, hanem vonattal és autóbusszal.

Szerda, 13.00: Ekkor indulok Verőcéről. A Nyugatiba simán bejutok, majd keresem az Intercityt. "Rapid" - olvasom a feliratot, majd legott megkezdődik a döcögés egészen Szolnokig. Mint megtudom, éppen pályafelújítás van, aminek ebben a hónapban be kellene fejeződnie, de nem ér véget - talán majd októberben...

Ezzel együtt Debrecenig simán eljutok, a kalandok, csütörtökön hajnalban kezdődnek:

Ehol ni: az első induló vonat Fehérgyarmat felé. Ömlik az eső és 14 fok van. Nesze neked nyárutó. Mondjuk az indulás időpontjában a jó öreg M41-es (mozdony) még vígan tolatgat, ennyit a menetrendről, de nem morgok. A mozdonyvezető ellenben igen, leszid, hogy mit vakuzok itten, hamarosan azonban fel kell szállni, mert indul a vicinális.

Ilyen művészien megtervezett szép vagonban - valljuk meg - ritkán utazhat az emberfia. Derék graffitis barátaink még arra is fenemód vigyáztak, hogy a felfestett színek passzoljanak a piros vagonokhoz. Nekem azonban továbbra is az az álláspontom, hogy minden egyes vonatot festegető ember (?) a fújás után egyenesen a gipszelőbe mehetne, mert nálam ezért kéztörés járna.

Belül meg valaki éppen a kését izélgette, s erre a legalkalmasabb hely az amúgy tényleg leharcolt sötétítő függöny, vagy mi ez? Gyermekkoromban azzal szórakoztunk, hogy lehúztuk, majd elengedtük, s olyan hülye hangot adott, hogy azon nevettünk. A sötétnek éppen nem nevezhető középkor elve szerint ezért a műveletért hasfelmetszés járna, de szerencsére már 2007-et mutat a naptár, úgyhogy ez csak vicc volt a részemről.