Bringa és MÁV már megszoktuk, hogy necces, de hogy sógorékhoz menjen valaki ezzel a kombinációval, na az tényleg missön impássziböl. De a legjobb a random módon működő pénztár:)
Minden évben el szoktunk utazni egy kis bicajozásra Ausztriába. Ez évről-évre nevezebb vonattal. Régen még az Elvira is képes volt kiköhögni magából átszállás nélküli, bicajszállítós vonatot. Idén már semmilyen bicajszállítós vonatot nem ad ki, ha a célállomás Ausztria. Így kénytelen voltam az ÖBB keresőjét használni, ami több magyar vonatot is kiadott persze. Na fel is hívtam a MÁV-ot, hogy akkor mondjanak ők egy vonatot, amin van bicajszállítás és Ausztriába megy. Közölték, hogy nincsen ilyen vonat. Mondom, hogy ez érdekes, mert az ÖBB szerint van és nem hiszem, hogy a Kálmán Imre ősi osztrák név lenne. (Ez volt a vonat neve). Erre a MÁV-os: "na akkor megnézem én is az ÖBB-n". (Akkor minek a saját rendszerük? Akkor minek az Elvira?). "Ja tényleg van itt... Hát akkor meg lehet..."
Szépen elmentünk jegyet venni (Sziget volt éppen, úgyhogy óriási sorok a Keletiben), sorra kerülünk és már mondja is a pénztáros, hogy nincsen olyan vonat, amivel bicajt szállíthatunk Ausztriába. Hiába mondtuk neki, hogy az ÖBB, sőt még az ő információjuk is (kis rásegítéssel) bevallotta. Nem adott. Beálltunk egy másik sorba. Az már elismerte, hogy van ilyen vonat, de azt mondta legközelebb hétfőre tud adni jegyet (ez csütörtökön volt és szombaton szerettünk volna menni). Kiálltunk a sorból, hogy megdumáljuk, végül úgy döntöttünk, hogy jó lesz a hétfő is. Újra beálltunk (egy harmadik sorba), ahol simán adtak bicaj- és helyjegyet is szombatra.
Most komolyan: nénikre van leosztva a helyegy? Ott ülnek egymás mellett fél méterre! Az egyik szerint nincs is vonat, a másik szerint nincs helyjegy, a harmadik szerint meg van minden?
De valami jót is meg akarok veletek osztani. A harmadik hölgy nem csak adott mindent, de el is számolta a visszajárót egy 10ezressel (persze a mi kárunkra), amit sajnos csak egy óra múlva a városban vettünk észre. (Oké, hülyék voltunk, de hát úgy örültünk, hogy mégis mehetünk bicajozni). Visszamentünk - bár én egy percig sem hittem benne, hogy valaha is viszontlátjuk a pénzünk. A hölgy nem tagadta, de meg sem erősítette a tévedést: elkérte a telefonszámunk, hogy este, a pénztárzárás után megnézi, hogy mi maradt. Én elég szkeptikus voltam és azt hittem, hogy ez a "majd kiértesítjük" MÁV-os verziója. De nem! Este csörög a telefon és sűrű elnézés közepette közli a hölgy, hogy megvan a 10-esünk és mehetünk érte holnap, vagy amikor utazunk és ott lesz a pénztárban a nevünkre leadva. És tényleg ott volt és tényleg visszaadták és tényleg bocsánatot kért.
Azt hiszem az egész MÁV arra szaródik, hogy olcsón privatizálhassák. De úgy látszik van még egy-két utolsó mohikán, akik próbálják megmenteni a vasút presztizsét.
Persze van még egy vicces folytatása a sztorinak:
Az kevésbbé vicces, hogy ausztriában minden kalauz tudja, hogy az összes többi vonat mikor és melyik vágányról indul és mindezt angolul is képes elmondani, addig a Keletiben 10 perccel az indulás előtt sem tudják, hogy melyik vágányról indul majd a vonat. No de sebaj, biciklivel úgyis hamarabb értünk a vonathoz, mint a többi tanácstalan utas gyalog. Persze bicajos kocsi sehol. Megtudtuk, hogy még csak most fogják rákapcsolni. Közben persze múlik az idő. Már csak 5 perc indulásig. Amikor egy perce el kellett volna indulni, rátoltak a vonatra egy elég kultúrált IC kocsit. Kérdeztük, hogy hol a bicajkocsi? Hát ez az! És legyünk gyorsak, mert már egy perce elindultunk.
Bicajjal fel az IC kocsira (persze székektől nem lehet elférni) torlódás a szűk folyosón. (Még 5-10 bicajos próbált meg felszállni). Erre egy MÁV-os néni rámkiabál, hogy mit szerencsétlenkedek ott, tegyem fel a bicajt a (tényleg nagyon tiszta és kultúrált) ülésekre. Hát nekem nem volt kedvem hozzá, de a parancs az parancs: feltettem a sáros bicajt a szép tiszta ülésre. A többiek is követték a parancsot. Egyszercsak felszáll egy másik MÁV-os nő a kocsiba és elkezd üvöltözni, hogy mit képzelünk, hogy a szaros bringákat rátesszük a tiszta ülésre.
Ilyen még sosem történt velem, de egyszer nekem is lehet mázlim: az első nő még nem szállt le, úgyhogy összehoztam őket, hogy beszéljék meg. A vége persze ordenáré káromkodás lett, meg hogy "mit érdekel engem, szarjanak az ülésre, csak induljunk már el".
A kocsiban rajtunk kívül csak amerikaiak, olaszok, németek és osztrákok voltak. Kicsit csodálkoztak. Mi nem.
Üdv:
Sztrel