MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Pozitívumok

2007. augusztus 29. - georgejr
Ilyet is látni, olvasni:)

Üdv,

én egy pozitív dolgot szeretnék megosztani veletek.
Tegnap (kedd, aug.28.-án) Szolnokról akartam hazajutni Mátészalkára. Sajnos mifelénk elég nehéz eljutni átszállás nélkül, egész nap összesen 2 gyorsvonat megy. Én a Szolnokról 14:41-kor induló Ady Endre nemzetközi gyorsvonattal (közvetlen kocsikkat Szamos nemzetközi gyorsvonat Szatmárnémetibe) akartam utazni. Sajnos a kiírás nem volt egészen világos nekem, sajnos szolnokon a kijelzőtábla kicsit zavaros, ezért az információs pultban unatkozó hölgytől érdeklődtem. Meglepően jól elmondta nekem, mikor honnan, hova kell szállni, sőt arra is figyelmeztettett, hogy a vonat elejébe szálljak, mivel Püspökladányban a szerelményt kettészedik. Mivel kicsit szétszórt voltam, ezért 15 perc elteltével újra érdeklődni mentem, szerencsére a hölgy emlékezett rám, és rögtön újra elmondta melyik a megfelelő vonat számomra.
Az említett szerelmény 3 perces késéssel érkezett meg Szolnokra, és felszállás után indult is tovább. Mivel arcképes igazolványom van amit használhatok első osztályú utazásra is, ezért arra vettem az irányt.
Az első osztány meglepően tiszta volt (kb hetente utazok Budapet-Mátészalka útvonalon) az eddiggi tapasztalataimhoz képest. Nagy lelkesedéssel foglaltam el a helyem az amugy kihalt kocsi egyik fülkéjében és alaposabban és körülnéztem. A fülkében a padló tiszta volt, a fejtámaszokon tiszta huzat, az ülések jó állapotban voltak. Folyósó szintén tiszta, se hamu se eldobált szemét nem volt se itt, se a peronon. A wc és a kézmosó szintén jó állapotban volt (eltekintve a már megszokott szagokzól). Az ablakok mindenhol lemosva, sehol egy firka a falakon. A peronon, a fülképen és a folyosón frissen felragasztott tájékoztató matricák. Egyszóval kellemesen csalódtam. (Sajnos fényképezőgép nem volt nálam.)
Püspökladányban a szerelvényt szétkapcsoltál, és a továbbiakban a Szamos nemzetközi gyorsvonattal utaztam. Késés szinte elhanyagolható volt, 2-3 perc volt csak.
Amit itt még lényeges megemlítenem, hogy Debrecenben késve indult tovább a vonat (az ok nem ismeretes). Pár perc után jött a forgalomirányító, és indította szerelvényt, majd különös, nem megszokott füttysorozatra lettem figyelmes. Kiderült, hogy egy idősebb nő épp abban a pillanatban szaladt fel az aluljáró lépcsőjén 2 nagy táskával. A különös füttysorozat pedig arra szolgált, hogy a forgalomirányíró megállítsa a vonatot, hogy a nő fel tudjon szállni.

Én úgy vettem észre, hogy lassan de biztosan fejlődik a MÁV, legalábbis azokon a szakaszokon, ahol a szerelvény külföldre is megy.
Kölün köszönet az információs néninek aki 2szer is elmagyarázta nekem teljesen nyugodt hangnemben, hogy melyik vonattal érdemes hazautaznom.

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr79152177

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Adani 2007.08.29. 21:32:57

Jó dolog ilyen postot olvasni, hátha tényleg fejlődik valami, csak így tovább.

Ashi Valkoinen 2007.08.30. 17:23:11

Ennek kellene a normálisnak lennie.

Viszont az aluljáróban rohanó hölgy megvárásával nem értek egyet. A vonat így is késett (elhanyagolhatót, de késett), ha mindenkit megvárnának, akkor lenne félóra is...
süti beállítások módosítása