MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Óriásország - Magyarország

2007. augusztus 29. - georgejr
Egy újabb érdekes cikk:

 

Úgy alakult a dolog, hogy dolgom akadt egy kis faluban valahol Kelet-Magyarországon. (Most még nem írom le a nevét, mert majd pár hét múlva lesz jelentősége a dolognak, megtudjátok.)

Szóval, gondoltam, elmegyek ide, megbeszélni pár dolgot. Mivel gépkocsival ez oda-vissza csaknem 700 km, gondoltam egy nagyot, jó öreg MÁV és Volánbusz, legalább tudok olvasgatni, nézelődni, gondolkodni, meg amúgy sem szeretek ennyit vezetni.

Nosza, nézzük a menetrendet. Ekkor ér a megdöbbenés: ezt az utat egy nap alatt, oda-vissza, tömegközlekedéssel megjárni LEHETETLEN. Magyarországon, 2007-ben.

Mert ugyan Fehérgyarmatra még csak-csak eljutok vonattal, de mire odaérek, elmegy a reggeli-délelőtti egyetlen (!) autóbusz. Marad a délutáni járat, azzal el is jutnék a célállomásra, de akkor meg nem tudok visszajönni, mert mire visszaérnék Fehérgyarmatra, addigra már nem tudok elindulni a főváros, pontosabban Verőce irányába.

Így aztán most az következik, hogy 12.56-kor felszállok Magyarkút-Verőcén a kispirosra, aztán bent vagyok a Nyugatiban 13.43. Onnan 14.05-kor elkezdek menni a Vércse Intercityvel egészen Debrecenig. Ott egy kedves ismerősöm, Orendi Mihály nagyvonalúan szállást ad nekem a Sport Hotelben. Csütörtökön reggel 5.12-kor vonatra ülök és 7.35-kor máris Fehérgyarmatra döcög be velem a vicinális. Így másfél órás várakozás után érem el a buszt, amivel 10.22-re a célomnál vagyok! (5 órát megyek Debrecenből Szabolcsba, elképesztő!) Ott elintézem az elintézendőket, majd vendéglátómat megkérem, hogy dobjon el Zajta állomásig, ahol 13.00-kor, esetleg 15.10-kor vonatra szállok. Ha elérem a 13 órást, akkor 16.42-re máris Debrecenben vagyok, 20.28-ra meg Verőcén. Ha csak a délután 3 órást csípem el, akkor hazaérkezésem 00.30 lesz, ez meg már ugye péntek. Így lehet egy magyarországi település megközelítéséből 3 napos utat kreálni. S ekkor még nem számoltam bele, mi van, ha valamelyik vonat késik, mert akkor eldől a dominó.

Tovább

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr49151906

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mira a estos chicos 2018.02.18. 19:52:04

Amikor az elnök levillog a belső sávban - Szabadalmi blog

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2007.08.29. 16:19:23

Pár éve a Tények egyik riportere próbált meg tömegközlekedéssel eljutni az ország legnyugatibb végéből a legkeletibb-be. 2 nap kellett hozzá...

Amúgy pár éve én is megpróbáltam eljutni Pestről eljutni Tiszabecsre, mert onnan indult ki a vizitúránk, hát úgy 7 órámba ás 3, vagy 4 átszállásomba került.

Szóval környezettudatoság ide, tömegközlekedés támogatása oda, én bizony autóval mennék. Időben verhetetlen, és egy jó fogyasztású autóval még árban is versenyképes (pláne, ha nem egyedül utazol, mert akkor ebben is verhetetlen).

Prez (törölt) 2007.08.29. 16:23:47

Sajna csak alátámasztani tudom az általad leírtakat. De ez nem kizárólag a vasút hibája, benne van a Szabolcs Volán is... (én Fehérgyarmaton tanultam 8 évig, és minden pénteken 70 km-t utaztam haza, majd vasárnap 70-es a koleszig. És csak alig 5 óra 15 perc volt utanként. Késni lehet, 1,5 órákat kellett várni a csatlakozásra.
Az út úgy nézett ki, h szüleim vittek kocsival Kisvárdába (kb. 10 km) a 14.35-kor induló buszhoz, ami elvitt Vásárosnaményba (kb. 30 km), majd onnan ment is busz tovább Fehérgyarmatra (szintén kb. 30 km).
Kocsival ezt a távot sikerült 45 perc alá szorítani (na jó, gyorsan mentem). ja, de hogy ez egy MÁVot alázó blog. Bocsesz... meg közel is van a román határhoz, én nem is lehetek sikeres :)

Alhazred 2007.08.29. 17:29:44

ha valaki a füzesabony-debrecen vonalon érkezik debrecenbe, és onnan akar továbbindulni, kereken egy órát kell várnia. pont az orra elől indul ugyanis mind nyíregyháza, mind szolnok felé a csatlakozás. kettő perc lenne az egész, erre a hangyafasznyi rugalmasságra persze hiába számít az ember. és sok ilyenből össze is jön a fent vázolt szituáció.

belaba 2007.08.29. 19:19:33

Nagyjabol harom hete beszelgettem svedorszagba szakadt rokonommal nehany orat Pesten, es o meselt a regi idokrol, amikor 3, azaz harom napig tartott nekik Pestrol Vizvarig (Somogy deli csucske) eljutni, espedig ugy, hogy Budapest-Dombovar egy nap, Dombovar-Szentlorinc meg egy, es Szentlorinc-Vizvar ismet egy nap. Lelkesen meselte, egy hetig tartott meglatogatni a nagymamat, es ez csak az utazas volt.. Majd elkuldom neki ezt a mavazze oldalt jol, hogy meglassa, nem valtozott semmi a 60as evek ota :)

efi 2007.08.29. 20:49:08

A Guiness-rekordot a közben már megszűnt 76-os vonal tartotta. 18 km, embertpróbáló 50 perc alatt.

Adani 2007.08.29. 21:37:26

Az igen, alig több mint 20 km/h-s tempó. A minap kaptam a mobilomra egy csengőhangot, MÁV-os stílusban közlik ,h a Szegedről érkező személy 50 percet késik, mert az utasok lasan tolják, egyből ez ugrott be a 18km/50 perc összefüggésből. :D

efi 2007.08.29. 21:53:25

Szerintem egy ilyen állapotban lévő pályán még gyalog is veszélyes lenne végigmenni....

chipetke · http://mavsztrajk-e.wamma.hu/ 2007.08.29. 21:54:08

Nem azért, de ha nem melóba kell mennem, amit térítenek, inkább valamilyen saját járművel megyek. Még kocsival (na jó suzukival) is olcsóbb (kb 4-4.5l/100km) hát még motorral (2.5-3l/100km).

Röpke számolás egyébként: 18000 HUF a bérletem a vasútra (Pettend-Székesfehérvár) ugyanezt a távot motorral 12000 HUF-ból abszolválom. Kocsival sem verné a 18000-et.

Tokajba mentünk asszonnyal a Hegyalja fesztiválra, amikor a jegyárakat megláttam, azt mondtam, hogy kösz, de inkább motor (292km motorral 14-15l benya ment el, ez nekem 1 tank - vonattal meg check elvira).

Vezetni pedig jó!

cso zsi 2007.08.29. 23:44:31

Amikor meghallottam, hogy kb 23 órás út áll előttem, két átszállással, kicsit elvette a kedvem az utazástól.
Igaz, egy ausztráliai nagyváros a cél.
Indulás Ferihegyről.

Máv-Volán csak abban az esetben, ha nincs autó, de fontos az út.
Az amortizációt, és a járulékos költségeket leszámítva (amit az álló autóra is kell fizetni), két személynek olcsóbb még egy 2000 cm3-s autóval is megtenni.
Aztán tegyünk hozzá egy 3 év alatti gyereket, a babakocsijával, és/vagy lábbal hajtós motorjával, pelenkájával, stb...
Akkor indulok, amikor akarok.
Nem várok csatlakozásra, sőt nem kell (számomra) fölösleges kerülőutat tenni.

kermi 2007.08.30. 00:26:06

Egyszer el kellett utaznom Győrből Tokajba (vizitúra), és úgy alakult a dolog, hogy végig személyvonattal kellett utaznom. Az volt jó. Reggel héttől délután ötig tartott az út. Akkor fogadtam meg, hogy személy(t)vonattal, gyors(!?)vonattal sehova sem megyek többé. Ha az időt nem is számítom, olyan koszosak, hogy odaragadok az üléshez.
emléxem, akkor ragasztgatták tele a vasútállomásokat az "európai vasutat teremtünk" szlogenjükkel. asszem azóta se sikerült nekik.

Sheldrake (törölt) 2007.08.30. 00:59:15

index.hu/cikkepek/0708//gazdasag/kozopv/kozop_vasut-lass.gif

A 160 km/h-s vasúti pályafejlesztés helyett is talán jobb lenne a 20-40 km/h-s vonalakat felhozni mondjuk 80-100-ra, a többit meg 120-ra. Mi fogja majd húzni a kocsikat 160-al? :) Szili aligha, a Gigant majd köhög, annyi 1047-es meg nincs, szóval csak új mozdony is kell(ene).

A lényeg nem is a húzóerőn van, hanem tényleg ésszerűbb lenne a nagyon rossz vonalakat helyrepofozni:

index.hu/gazdasag/magyar/0807k0z0p/?main&rnd=729

midrovertalt 2007.08.30. 03:21:22

Ez nem semmi! Akkor nem is panaszkodom én, aki augusztus 20-án Fonyódról akartam eljutni Orosházára.
8:51-kor indult a szép, piros, német kocsikkal felpakolt nagykanizsai gyors a Délibe, de én hülye Fehérváron leszálltam, mindegy milyen okból.
12:06-kor indultam tovább a szombathelyi gyorsvonattal, be is értem 13:05-re Kelenföldre. Azért oda, mert útközben eldöntöttem, hogy olcsóbb lesz nekem hazamenni Pestről busszal.
Na igen, 105-ös autóbusz a kedvencem lett. Nem akart elindulni először, utána meg battyogtunk a dugómentes utakon 35-tel. Na mindegy, időre beértem a Népligetbe.
14:15-kor indult a buszom. És amikor mutattam az előre váltott jegyemet, a sofőr kimondta a halálos ítéletemet: nem az M5-ösön ment Kecskemétig a busz.
Na mindegy is, 18:15-re menetrendszerint beértünk az orosházi buszpályaudvarra.
Emlékezzünk: 8:51-kor indultam. És 18:15-re értem le a Viharsarokba...
Köszi MÁV-START és Volánbusz! Retkek vagytok mind!

Dobroczki Ádám voltam...
_- railadam.spaces.live.com -_

Adani 2007.08.30. 11:50:23

Lehet, h vonattal kellet volna menni, Békéscsabáig vagy Mezőtúrig. A z a busz az tényleg horror, Kecskemétről régebben sokszor jöttem azzal,m az egy doog, h nem autpályán jön, de később is minden bokornál megáll, lesz is vagy 3 óra mire, bezötykölődik békéscsabára, ami Orosházához képest kb. +40 perc.

És valóban pár helyen tényleg inkább min. a 80-ast kéne megcélozni. Ott van pl: az Orosháza-Szentes vonal. 100 éve változatlan a sebesség ugynaúgy 40 mint akkor. A menetidő kb. 1 óra, buszsal is ennyi. Felhozva 80-ra máris vonzóbb lenne a busznál, mert 30 percre csökkenne. 100-ra felhozva még többre, az Uzsgyi meg ennél úgysem tud gyorsabban menni.

Nem is értem minek kel addig új vonatokat venni, ameddig a régiek sem bírják kihasználni a sebességet a páylaállapot miatt. Békéscsaba-Szeged vonalra is betették az Uzsgyikat a jó kis orosz csodákat, igaz, h a beledet kirázza a szar pályán, főleg Telekgerendás és Csorvás között, szép lassan tönkre is megy a lengéscsillapítója.

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2007.08.30. 11:51:21

Hááát, nem is kell panaszkodni, ugye az, hogy a Volánt választottad, két extra várakozás is volt stb.

midrovertalt 2007.08.30. 12:48:16

Adani!

Teljesen egyetértek Veled, vagyis mégsem. Nem tudom, mi lenne az a plusz, ami utasokat vinne az Orosháza-Szentes vonalra. Mert én egyszer rávettem magam, még tavaly nyáron 40 fokban, hogy végigmegyek rajta. Na visszafelé mást válsztottam, mentem inkább Hódmezővásárhely felé, ott átszálltam, és 135-ön haza.
Az a vonal borzalmas. Tény, hogy stratégiai útvonal (katonai szempontból is). És tény, hogy emiatt lett plusz egymilliárddal drágább az orosházi elkerülő út 4. ütemének felüljárója. Mert úgy volt villamosítják, és felújítják. Na bumm, azt most be akarják zárni. Magyar mentalitás, valahova elcsúszott az 1 milliárd HUF. Ez most nem lényeg...
A 135-öst teljes egészében fel kellene újítani. A retkes Uzsgyikat meg eltakarítani onnan. Felújítás után olyan gyönyörű kép lenne, ahogy fut rajta egy Desiro, továbbmegyek esetleg egy Flirt vagy Talent. Csak a vidékre szokás szerint nincs pénz, csak a hülye elővárosi közlekedésre. Amiel nincs gond, csak nem érzem az egyensúlyt. Mert igencsak kihasznált vonalról van szó. Vasárnapokon, amikor a diákok, hallgatók mennek a kollégiumokba, igencsak sok az álló utas, holott nem állójegyet vásároltak. Komolyan, lehessen állójegyet vásárolni, az lenne már csak a szép! :D
Nos, összegezve. 147-est nem tudom mi menthetné meg, mi generálna nagyobb utasforgalmat, de szívem csücske az a vonal, mert jelenlegi lakóhelyemet és szülővárosomat köti össze az a vasútvonal. Egyébként ha bezárják, vannak a vonal egy aprócska szakaszával terveim...
Másik: a 135-öst fel kell újítani a jobb szolgáltatás elérése érdekében, és új vonatokat kell rárakni!

Megint Dobroczki Ádám voltam...
_- railadam.spaces.live.com -_

Subculture 2007.08.30. 15:40:00

A dél vidék is elég mostoha vasút szempotjából, amúgy miért nem jártok helikopterrel mint én?

Adani 2007.08.30. 18:21:34

A 135-el egyetértek. Hatalmas forgalom van rajta, de a vonal eléggé leharcolt. Duplavágányosítani kéne, legaább egyes részeken, mert soskzor azért sok a menetidő, mert a vonatoknak be kell várni egymást. Pl: ha pár perccel azután, h Orosházáról elindult a vonat beér a szembejövő Telekgerendásra akkor majdnem 20 percet kell várnia, mire a másik odaér, mert ugye máshol nincs kitérő. Magával az Uzsgyival nincs nagy gond, egyszerű vonat, megy, erre a pályára jó, mert itt sincs kihasználva, légkondi van, normális WC van, az ülés kicsit kényelmetlen, de jobb mint a Bzmot. És igen, a Szeged-Békéscsaba vonalon esetleg lehetne villamosítást is csinálni, nem hiszem, h ennyi fölös gázolaja van a MÁV-nak, h egy ennyire kihasznált vonalon ne húzzon ki drótot.

Az Orosháza-Szentesen ha normális lenne a pálya biztos volnának páran, akik inkább a vonatot választanák. Akkor a vonat 25-30 perc alatt bejárná, a busznak meg kell vagy 50 perc.

Miért is amiatt lett drága az elkerülő? Csak miatta épült a felüljáró? Közút is van alatta, amiatt is lehetett volna. Ott legalább gonodlkodnak is mielőtt cselekszenek. Nézd meg azt az elkerülőt ami Békéscsabát kerüli el hogyan épült meg. Van rajta egy felesleges lámpás kereszteződés, két életveszélyes kereszteződés. Különösen a békési útit ajánlom ilyen szempontból megnézni. Kanyar előtt épült az elkerülő gödörben van, mindkét oldalról takarja az utat a korlát, kb. semmit se látsz a stop tábla vonalában állva. Ha meg kigurulsz lassan a sáv közepéig kb. h láss is valamit már veszélyben vagy, mert jön egy kamion 100-al lehet nem tud megállni. Pedig a békésit útnál ott is kellett hidat építeni, mert egy csatornán át vezetett. Kicsit magasabbra építve akár el is vihették volna az út fölött az elkerülőt. Most körforgalom lesz ott, de az is sokba kerül, de miért is nem volt annyi esze senkinek, h már eleve beépítsék?

midrovertalt 2007.08.30. 19:44:36

Adani!

A villamosítást megérhetné már végre ez a jobb sorsra érdemes vonal. Uzsgyikat utálom, rosszul vagyok rajta. Ez személyes. :D Meg szeretem inkább a nyugati minőséget a vasúti közlekedésben...
A felüljáró sajnos tényleg csak amiatt épül, mert ott van az az vasútvonal. Ha nem lenne ott, megoldották volna körforgalommal. Olcsóbb, mint egy felüljáró. Mondjuk, lassítaná is a forgalmat, egyfajta káoszt okozva ezzel. De a városunk költségvetése épp eléggé terhelt.
Lényeg a lényeg: a szentesi vonal, félek, bezárásra fog kerülni az új menetrendben. És akkor gyakorlatilag ott fog állni feleslegesen az a böhöm nagy felüljáró, azért mert nincs vasúti közlekedés. Hacsak nem lesz a terveimnek megfelelő befektető...
A békéscsabai elkerülőt nem ismerem igazán, csak azt a szakaszát volt alkalmam felfedezni, ami a MOL benzinkútnál kezdőik a 44-es és a 47-es kereszteződésétől kezdve (körforgalom) Mezőberény felé (a 120-as mentén :)). Ott nem volt semmi gond. De ha ennyire gázos lett itt-ott, akkor lehet ki sem próbálom. :D

Na üdv
_- railadam.spaces.live.com -_
(vasúti képek is)

krtek24 2007.08.30. 22:38:28

Szerintem az Uzsgyi százszor kényelmesebb, mint a gerincsérülést okozó Dezső :)
A légkondi működése, hang stb már más kérdés, de egy vonaton alapvetően ülni kell tudni - erre a Dezső alkalmatlan.

midrovertalt 2007.08.30. 22:53:56

Nekem az Uzsgyi is. :P Bár lehet, én vagyok finnyás.
Ami eddig nekem kényelmes volt, az a Flirt meg az a bizonyos Bombardier emeletes szerelvény, ami járkált az országban azzal a böhöm dízellel. Na azok kényelmesek. :)

Adani 2007.08.31. 00:03:12

Azért ha választani kell, h Bzmot vagy Uzsgyi akkor már inkább az utóbbi.Nekem semmi bajom vele, van rajta normális klozet, az ülések sem rosszak, egy helyen konnektor is van, egyszer már ki is kéne próbálni működik-e.

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2007.08.31. 00:08:18

és uzsgyi vs desiro? uzsgyi vs talent? uzsgyi vs rendes mozdonyvontatású vonat? uzsgyi vs flirt?

midrovertalt 2007.08.31. 03:24:29

A konnektor a 135-ön nem működik. Gondoltam, bekapcsolom a laptopot, de az aksi lemerült, megláttam az aljzatot, rá is volt írva: 220 V, na mondom remek. Valamiért mégsem tudtam bekapcsolni a laptopot...

Uzsgyi VS. Desiro: 0-2
Uzsgyi VS. Talent: 0-3
Uzsgyi VS. Flirt: 0-4
Uzsgyi VS. mozdonyos megoldás: X-Y (attól függ...)
Uzsgyi VS. Bz: 5-0

Remélem, érzékelhető a preferencia-rendezés. :)

Adani 2007.08.31. 11:28:00

De ha tényleg meg akarják szüntetni, akkor minek oda felüljáró, elég lett volna egy szintbeli kereszteződés is. Mellesleg a közútnak is jobb így, mert a békéscsabaiból kiindulva nem lett volna ott se lámpa se körforgalom, csak stop tábla, és ha olyan beláthatatlan, mint a békési úti akkor menetrendszerint belsetek.

A békéscsabai elkerülő Mezberény meg megyerig tényleg jól meg van csinálva, a sínek felett van felüljáró, új út az alsó berényi úthoz ( ami egy negyedrangú út volt olyan állapotban is van, de eég volt táblát cserélni és másodrangú (47) lett. A megyeri kereszteződésnél lámpa van, csak tudnám minek, a békési és a dobozi útra azzal indokolták ,h nincs semmi, h a forgalom nem indokolja. A megyeri úton a legkisebb a forgalom. A kereszeződés előtt van egy vasúti átjáró is, de az valami iparvágány, ott még vonatot senki sem látott ( az elkerülő folytatása egy ideig ott fut mellette).

A békési úti kereszteződést meg javaslom Békés felöl megközelíteni és tanulmányozni, Békéscsaba felöl egy hangyányit jobb a helyzet, de ott is lemérhető, menynire lehet belátni, ha szabályosan megállsz a STOP-nál, ott én nem előrébb.

WindowsNT 2007.09.03. 15:19:19

Sajnos sok helyre főleg ahol Volánbuszra kell átszállni ott már olcsóbb a kocsi, pl: Mi, ha Kemencére megyünk (kiszámoltam) sokkal olcsóbb kocsival mint vasút/busz és a kb vedd komolyan félnapos utat ami cca 90 km (Parassapuszta felé 95) olyan két és fél óra alatt tessük meg lényelemsen minden sebességhatárt betartva.

Szóval hihetetlen nekem egy személynek is olcsóbb a kocsi mint a tömegközlekedés, ráadásul időben verhetetlen.

Érdemes ilyen hosszú út előtt gondolkozni egy kicsit (persze ha van kocsi a családban) és még kötetlen is vagyok. Két személynek már kimondhatatlanul olcsóbb.

Adani 2007.09.03. 15:37:35

Az igaz két diákjegy árából már kijön a benzin is. Békés-Kecskemét 140 km, 1150 ft Békéscsabától a busz meg a vonat is, Békéscsabára busszal +125 ft eljutni. Ennyiből ketten kocsival is megoldjuk. És nem 3 óra hanem olyan 1.5-2 óra alatt háztól-házig megoldjuk, tömegközlekedéssel meg a két állomás között 3 óra többszöri átszállással és utána még helyijáratozás a koleszig, ami +20-30 perc.

HLaci 2007.10.23. 11:43:40

aki vonattal utazik az nem lehet sikeres ember...

különben is: HSV?

(Hova Sietsz, Vazze?)