MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Amikor a MÁV visszavág

2007. augusztus 27. - georgejr
Huhhh ilyet még nem pipáltunk.... Aki élt már át ilyesmit írjon.

Helló!
 
Neked is elküldöm ezt a levelet amit a fogyasztóvédelemnek már elküldtem kb 2 héttel ezelőtt, és azóta sem reagáltak rá semmit:
 
"Tisztelt Fogyasztóvédelem!
 
Körülbelül 1 hónapja utaztam hazafelé vonattal. Jött a kalauz, elkérte a jegyeket, majd a diákigazolványt is (pedig már kb 3 kalauz látta előtte a jegyet, és az esetek 90%-ában csak a legelső kéri el a diákot). Mutattam neki, előről hátulról, majd feltűnt neki, hogy milyen sok érvényesítő matrica van rajta. Ekkor elvette, forgatta nézegette, majd azt mondta: "1999 januári a kiállítása az igazolványnak, ez már nem érvényes." Néztem nagyokat, mondom ott van rajta az érvényesítő matrica. De nem érdekelte, felírt, hogy lejárt érvényességű kártyával utazom. 6000 Ft, vagy bemutatom az ideiglenest az irodában, és akkor csak 1000 Ft. Hosszasan utánnanéztem, utánnaérdeklődtem, hogy nem létezik olyan, hogy diákigazolványnak (magának a kártyának) lejár az érvényessége. Bemegyek a MÁV ügyintézőhöz, odaadom a papírt, diákot, minden kérdezés nélkül áthúzza a 6000Ft-ot melléírja, hogy "érvényes diákigazolványát bemutatta, 1000Ft, a pénztárnál befizetheti." Néztem csúnyán, mondom legyen szives elolvasni, "NÁLLAM VOLT az ÉRVÉNYES diákigazolvány." Ekkor telefonálgatott egy sort, majd közölte: Jó, hát akkor nem kell fizetni. Mondom, jó de ennek én igen sokat járkáltam utána, megalázó volt, hogy a kalauz felírta az adataimat, mintha valami csaló gazember lennék, és ki tudja hány emberrel csinálhatja még ezt meg. Mondom rendben, de legalább egy személyes bocsánatkérést a kalauztól elvárnék. Erre: "ez nem megoldható, ő helyesen járt el, és egyébként is nem lehet ilyet, de ő mint a MÁV felhatalmazottja ezennel bocsánatot kér." (Azért látni kellett volna a kalauz gúnyos, lenéző tekintetét mikor írta föl a büntetést, úgyhogy szívesen megnéztem volna bocsánatkérés közben is.) Mondom ez így nem lesz jó.
Beírtam a panaszkönyvbe, hogy mi történt. és ekkor már személyes bocsánatkérés, és a kalauz felelősségrevonása mellett a jogtalanul követelt 6000 Ft-ot kértem kártérítésként.
Kb, 2 héttel később jött a hallgatói szolgáltatói irodától egy boríték, melyben egy diákigazolvány igénylő lap volt... nem tudtam hova tenni, bár gyanítottam, hogy ehhez van köze, de nem tudtam mi.
Majd rá egy héttel megjött a MÁV-os válaszlevél, a panaszkönyvre, melyben ez állt összefoglalva:
Kapcsolatba léptek a tanintézetemmel, és megállapították, hogy valóban van hallgatói jogviszonyom, azomban az 1999 januárjában kiállított diákigazolványom már nem érvényes, mivel azt "a 17/2005. Korm. Számú rendelet alapján nyolc év után nem lehet a jogosultság igazolására elfogadni, azt ki kell cserélni." Így "az igényjogosultság utólag  hitelt érdemlően igazolásra került, a felmerült utánfizetési követelésünket a bemutatási díj összegére, 1000 Ft-ra mérsékeltük." És még fenyegetőznek, hogy 15 napon belül fizessem be, különben "jelentős többletköltségekkel felemelten, peres úton leszünk kénytelenek érvényesíteni." A kártérítési igényemet elutasították.
Megint csak sok időt és energiát belefektetve megkerestem és átolvastam a fent említett kormányrendeletet, mely a diákigazolványokkal foglalkozik, de nem találtam benne a diákigazolvány érvényességére vonatkozó kitételt, azt csak az érvényesítő matrica szabja meg. (Közoktatásban azomban tényleg van olyan, hogy a kiállítástól számított 8 éven belül új igazolványt kell a kiadó intézetnek kiállítani. De ez mint mondtam közoktatásban, és "kell kiállítani", nem pedig érvénytelenné válik.)
A kérdésem az, hogy mit lehet ebben az esetben tenni? Teljes mértékben jogtalanul jártak el, tévesen hivatkoznak kormányrendeletre, kellemetlen helyzetbe hoztak, rengeteg időm ráment, hogy bebizonyítsam, hogy ők jártak el helytelenül, mivel ez még mindig folyamatban is van.
Mi alapján lehet kártérítési igényt benyújtani nekik, lehet egyáltalán? Forduljak a médiához, hogy máskor ne történjen ilyen?
(Ne csak velem, mással se.) Mert ha most ez csak elhalgatódik, akkor ennyi erővel minden utast föl lehetne írni mert pl: van sapka rajta, vagy mert zoknit húzott szandálhoz. Aztán járjon utána ő, hogy márpedig akkor van rajtam sapka a vonaton amikor csak akarom, és elengedik a büntetését, vagy lusta utánnajárni és kifizeti a büntetést. A két lehetőség közül a MÁV egyikkel sem szenved kárt, pedig teljesen jogtalanul jár el. A szegény utas, aki egyébként is egyre többet fizet ugyanazért (vagy roszabb) szolgáltatásért, mindkét esetben rosszul jár, mert vagy az ideje megy rá, vagy a pénze.
Válaszukat előre is köszönöm!"
 
 
Ami azóta változott, az az, hogy jött egy újabb levél, immár 16532 Ft-ról ami tartalmazza: 6675 Ft alaptartozásomat?! (ami valójában 1000 Ft a legutóbbi levél szerint) 9000 Ft késedelmi, 500 Ft kezelési, 357 Ft póstaköltséget.
 
Azt szeretném tőled kérni, hogy ezt a levelet ne küld tovább a MÁV-nak, hanem ha találkoztál már hasonló esettel, akkor azokkal az emberekkel szeretnék kapcsolatba lépni, és hátha nagyobbat durranna a dolog.
Bírósággal fenyegetőznek, és ha már magunknak nem lehet kártérítést kérni (merthát mi alapján, az én időm, rohangálásom, telefonálgatásaim az ügyben az "értéktelen"), akkor legalább a perköltséget lehessen a nyakukba varrni.
Nem is az érdekel, hogy én megkapjam a kártérítésem, nekem elégtétel lenne az is, ha végre egyszer a máv is megfizetné a saját "tévedéseit"
 
 
Üdv,
Windy

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr70150297

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

h@jmi 2007.08.27. 14:57:40

Ha elismerték a jogosultságot a kedvezmény igénybevételére (miszerint valóban hallgató vagy stb) akkor milyen alapon kérnek akár 1 fillér büntetést is? A tanulmányi osztályodon megkérdezted ezt a kártyaérvényességi dolgot? Mert ha ők valamilyen dokumentummal igazolni tudják, hogy felsőoktatásban nincs lejárat, csak az érvényesítő matrica kell, akkor ezt benyújtva a MÁV (v. M-start) ügyintézőihez, gondolom megszüntetik az eljárást.

Lenne egy kérdésem is, hátha valaki tud rá válaszolni: a levelező képzéses hallgatóknak van valamilyen kedvezmény a lakhely és az intézmény között?

Üdv

georgejr · http://mav.blog.hu 2007.08.27. 15:22:25

Van, de kérni kell igazolást valamelyik állomáson, és akkor a lakhely és az intézmény között utazhatsz diák kedvezménnyel.

Na mi a helyzet? 2007.08.27. 15:31:21

Szerintem Windy megtanulhatna helyesen írni és kevésbé arrogánsan viselkedni.

Panaszkönyv írása helyett örülhetett volna, hogy elengedi az arc a büntetését. De mivel nem ezt tette, elkezdték szivatni. 1000 Ft, 6000 Ft, 17000 Ft...

A MÁV-Startnál csak egy dolog nem számít: az UTAS.

Nargaroth · http://hematolagnia.blog.hu 2007.08.27. 15:45:45

Ha nem pattogtál volna és nem veszed elő a panaszkönyvet, akkor fizetni sem kellett volna, hisz a levél elején azt írtad, hogy a hölgy azt mondta nem kell fizetned. Örültél volna annak, hogy bár jogtalanul büntettek meg, de a végén semmissé tették azt és nem vagy szarrágó, akkor most nem kéne itt panaszkodnod, nagyokos!

Imiface · http://zenezenezene.blog.hu/ 2007.08.27. 15:45:49

Igen, helyesírás, és kevesebb arrogancia. Azért kártérítést követelni egy ilyen ügy miatt egészen elképesztő ötlet.

baum · http://reflektor.blog.hu 2007.08.27. 15:52:06

Igazad van Windy, ha egyszer nem hiváztál akkor igenis bocsánatot kell kérnie annak aki ennek ellenére meghurcolt!

Zárójelben (az ilyen Nargaroth féle faszkalapok miatt csinálhatják meg az Magyarországon az emberekkel az ilyeneket, mert ha a birka többség nem hagyná, akkor nem mernék megcsinálni.)

Ahmet · http://www.tinylittlebigthing.blog.hu 2007.08.27. 15:56:24

Szarrágó, meg pattog, persze!
Így is van, hálásak is lehetünk, hogy nem büntetnek meg a vonaton érvényes jeggyel, sőt legközelebb hálapénzt adok a kalauznak, hogy a fülemet nem lyukasztotta ki.

luzer 2007.08.27. 16:03:29

hehe. erre mondják azt, hogy aki hülye, haljon meg.

Windy 2007.08.27. 16:05:47

Mert jogosultságom ugyan volt, de szerintük a jogosultságomat igazoló irat (azaz a diák igi) érvénytelen volt. Tehát nem volt nállam érvényes utazási igazolvány. Azonban ha ezt bemutatom, akkor csak az 1000 Ft adatkezelísi díjat kell befizetnem.
TO-n nem foglalkoznak ilyenekkel, a hallgatói szolgáltatói irodában voltam, ott mondta egy srác, hogy nincs ilyen, hogy lejár a kártya érvényessége, az csak a matricától függ. Ennek ellenére, miután a MÁV kapcsolatba lépett velük, küldtek nekem egy diákigénylő lapot.
Szóval az iskola részéről az illetékesek is nagyon képben vannak...

Windy 2007.08.27. 16:13:41

köszi baum
pont ezért csinálom az egészet.
De ha ilyen alakokra gondolok, mint Nargoth, akkor inkább hagyom az egészet, hagy b@ssza meg őt is a kaller mert zokniban utazik, aztán rohangáljon utánna napokat, hogy "dehát lehet zokniban utazni." És szerényen meghúzódva örüljön, ha csak az 1000 Ft adatkezelési költséget fizettetik meg vele.
A kártérítés nem azért kell, mert szarrágó vagyok, és kell a pénz mindenhonnan, hanem azért, hogy ha a MÁV-nak fizetni kell, talán jobban felelősségre vonja a kallert, mert így csak megütögeti a vállát, hogy "jól van fiam, majd a következő marha nem néz utánna, attól behajtjuk."

PS Az előző hsz h@jminak ment

Morozsgoványi 2007.08.27. 16:13:54

Igazság szerint itt ismételten arról van szó,hogy valamikor megint létrehozott valaki valamilyen szabályt,amit senki sem ismer,mert elakadt a bürokrácia útvesztőjében.A suli kötelessége lett volna,hogy figyelmeztet az igazolvány lejárta előtt fél évvel és aztán szépen kicseréli.Ennyi.

sipos 2007.08.27. 16:19:39

majmok, megerdemlitek a nyomorult eleteteket. vegre valaki felemi a hangjat, ertetek is, es ti karorvendoen rohogtok. grat! szanalmas magyar banda!

Windy 2007.08.27. 16:21:05

Na mi a helyzet?:
6000 Ft nem volt, 2 papírt küldtek eddig, egyiken 1000 Ft-ot kellett 15 napon belül kifizetni, különben... (fenyegetőzés).
A 2 levélben már 16532 Ft-ot kértek, 6675 Ft alaptartozásra, amit nem tudom honnan szedtek...
Másrészt, teljesen jogtalanul büntettek meg, nehogy már még én hunyászkodjak meg, mikor ott égettek a vonaton, meg napokig rohangáltam utánna, hogy de nekem van igazam. Azért egy bocsánatkérés a "gúnyos" kallertől jól esett volna, nem attól az irodai alkalmazottól aki nekem semmit nem ártott. Aztán fölemelem a hangom, és továbbra is teljesen jogtalanul fizettetni akarnak velem egyre több pénzt. Kicsit gondolkozzál már el. Pont az ilyen birkaság miatt tudnak rászállni az emberekre.

Fedup Sári 2007.08.27. 16:24:34

Helló Windy, belenéztem a rendeletbe, _úgy_tűnik_ tényleg neked van igazad, nem mávstartéknak. A menetrend valószínűleg az lesz, hogy ha nem fizetsz, párszor még felszólítanak, majd fizetési meghagyást (ld. 1952. évi III. tv. 313-323. §) fognak kibocsáttatni ellened. Ha fel akarod venni a kesztyűt, akkor addigra már fel kell készülnöd, mert ott rövid határidőd, 15 napod lesz arra, hogy ellentmondással élj a bíróság felé, amiben az eseményeket leírva, panaszkönyvi bejegyzést csatolva, pontosan hivatkozva a rendeletre ki kell fejtened, hogy miért nem tartozol nekik.

Ekkor az ügy automatikusan polgári peres eljárássá alakul, és majd a lakhelyed szerinti városi bíróság előtt fogtok arról vitatkozni, kinek van igaza.

(Ha nem tartod be a határidőt, akkor a máv végrehajtási záradékot kér a fiz. meghagyásra, és onnantól kezdve az végrehajtható: ki kell, hogy fizetned az ő követelésüket és még a végrehajtó díját is, és már nem tehetsz ellene semmit. Ezért mondom, hogy az ellentmondás benyújtására készülj fel.)

Nem _kell_ ügyvédet fogadnod a dologhoz, ha úgy gondolod, hogy átlátod a helyzetet, és biztos vagy a dolgodban, akkor magad is intézheted az ügyedet. + kérd a bírót, hogy minden lehetőségről, az egyes lépések következményéről, stb. oktasson ki. A hatályos jogszabályokat itt megtalálod: jab.complex.hu/

A per során előterjeszthetsz ellenkérelmet, vagyoni és nem vagyoni (megalázás, szabadidőd feláldozása) károd megtérítését. Ha van konkrét kiadásod (levelezés, utazás, ügyvédi ktsg. stb., gyűjts számlákat.)

Ha csak kicsit is bizonytalan vagy, legalább abban kérd ki ügyvéd tanácsát, hogy valóban érvényes volt-e a diákigazolványod. Itt-ott ingyenes jogtanácsadás is szokott lenni. Esetleg megpróbálhatnád az egyetem jogászát, biztos ha van olyan...

Sok szerencsét.

Windy 2007.08.27. 16:28:10

Morozsgovári:
Ezek szerint nem olvastad el rendesen:
A felsőoktatásban a diákigazolvány műanyag kártyájának nincs érvényességi ideje. Az igazolvány érvényességét csak az érvényesítő matricák határozzák meg.
net.jogtar.hu/jr/gen/getdoc2.cgi?dbnum=1&docid=A0500017.KOR&cel=P(2)

Kismanó 2007.08.27. 16:28:41

Morozsgoványi: de ha jól értettem Windy-t, akkor ÉRVÉNYES volt a diákigazolványa.
Ő nem a közoktatásban tanul, tehát nem tanulói, hanem hallgatói jogviszonnyal rendelkezik, és erre más szabályok érvényesek.
És azért nem hagyta annyiban, és azért írt be a panaszkönyvbe, hogy másokkal ezt ne tehessék meg.

Windy 2007.08.27. 16:28:49

Morozsgovári:
Ezek szerint nem olvastad el rendesen:
A felsőoktatásban a diákigazolvány műanyag kártyájának nincs érvényességi ideje. Az igazolvány érvényességét csak az érvényesítő matricák határozzák meg.
(Hogyazza, nem lehet linkelni?)
Morozsgovári:
Ezek szerint nem olvastad el rendesen:
A felsőoktatásban a diákigazolvány műanyag kártyájának nincs érvényességi ideje. Az igazolvány érvényességét csak az érvényesítő matricák határozzák meg.
net.jogtar.hu/jr/gen/getdoc2.cgi?dbnum=1&docid=A0500017.KOR&cel=P(2)

titan 2007.08.27. 16:33:31

Egyetértek Windy céljaival, bár nem irigylem, mert ha pereskedés indul, akkor az baromi sok idejébe fog kerülni. Viszont sipostól én kérem ki magamnak a hangnemet "szanalmas magyar banda". Kb. mintha minden magyar ilyen lenne.

titan 2007.08.27. 16:34:31

Moderátort ide a mindenit, Windy egy picit telefloodolta a kommentládát :)

Morozsgoványi 2007.08.27. 16:38:56

Értem én,hogy mit írtál."Kell kiállítani"=a sulid ezt elmulasztotta,mikor már megtörtént a baj,gyorsan küldik az űrlapot.A MÁV pedig rosszul értelmezi a rendeletet.Nincs joguk megbüntetni Téged,de ha a sulid végrehajtja időben a kötelességét,akkor nem kerülsz ilyen helyzetbe.Ezt akartam mondani.

Windy 2007.08.27. 16:41:17

bocsi, nem jelent meg a komment azért írtam be még 2×

luzer 2007.08.27. 16:42:54

az a szánalmas, ha valaki egy tízperces dologból csinál ekkorát. miért nem mentél be ahogy leszálltál a forgalmi irodába?
meg a mávtól panaszkönyvön keresztül kártérítést kérni :) ezen röhögök órák óta.

Ariadne12 2007.08.27. 16:45:24

Szerintem legelőször érdemes magadnak megkérdezni a diákigazolványt kiállító intézménytől, mi is az ábra, ha azt mondják, van 8 év, mutassák meg, mi alapján.
Átolvastam a kormányrendeletet, szerintem sincs külön érvényessége a kártyának, esetleg még a 86/1996. (VI. 14.) Korm. rendelet tartalmazhat ilyen korlátozást, ez szabályozza az ilyen biztonsági okmányokat. Ezt még meg kellene nézni, most nem találom hirtelen.
Ha megbizonyosodtál róla, hogy igazad van (pl. valami írásbeli dolgot jó lenne kicsikarni a diákigazolvány kiállítótól, legrosszabb esetben írsz nekik tértivevényes levelet és választ kérsz), onnantól ignorra teheted a MÁV-ot...

ready_real 2007.08.27. 16:50:03

Nem egészen a lakhely és intézmény között van levelezősöknek kedvezmény : mert mi van uyge akkor, ha a lakhelyeden nincs vasútállomás pl., de a szomszéd faluban van?
Lényeg a lényeg , hogy ha olyan településen laksz, ahol nicns vasútállomás, akkor érdemes beíratni az összes olyan (lehető legrövidebb ) lehetőséget , ahogyan van lehetőséged hazajárni.
Én pl. Újszásztól 10km-re lakom, ezért BP- Újszász van beíratva (de onnét hozzánk napi 2-3 busz megy csak összvissz), de befogomíratni Bp - Szolnokot , és BP-Hatvan-Jászberényt is.

Iron1 2007.08.27. 16:54:57

Windy: Szerintem jól teszed, hogy kiállsz magadért. Több ilyen kellen. Ha esetleg perre kerülne sor, akkor egy ezressel támogatlak. :)

georgejr · http://mav.blog.hu 2007.08.27. 16:58:33

modera megoldva:) windy mar szolt, valami gebac volt nala

goriot 2007.08.27. 17:01:35

Ezért kell eladni a MÁV-ot!
Ha tulajdonos lesz és nem az állam az akkor ezek a rendszerből ottragadt degenerált csökevények eltűnnek a rendszerből!

Windy 2007.08.27. 17:01:49

luzer:
Az ugye egyértelmű, hogy zokniban lehet utazni, na de honnan tudod, hogy a diákod érvényes 8 év után is?!
Tehát nem mehetek be egyből, hogy márpedig érvényes, punktum, annak utána kell járni...

sakwa 2007.08.27. 17:03:31

Szerintem bőven elég lenne, ha akkor lenne ekkora arcod, amikor úgy 10-15 év múlva végre elvégzed az egyetemet, és megtanulsz helyesen is írni. A hozzád hasonló félanalfabétákat sosem fogja senki sem komolyan venni, drága Windy.

Windy 2007.08.27. 17:12:46

balazs, honnan tudod, hogy még nem végeztem el...? (:
Nem csak felsőfokú képzés folyik az egyetemen.
De ez elég OFF a témában, kérem CSAK az írjon, akinek van valami értelmes hozzászólása.

Reggie 2007.08.27. 18:31:28

Windy,
szerintem vard meg mig beperelnek, aztan ugyis nyersz, es szepen rajukverhetsz mindent. De minden esetre egy forintot se fizess nekik.

balazs_b, szerintem boven eleg lenne, ha akkor lenne ekkora arcod, amikor ugy 20-40 ev mulva vegre talalsz egy olyan szakmat amit kepes vagy megtanulni es sikerul elhelyezkedned. A hozzad hasonlod "nemtudszhelyesenirni" hangembereket meg a politikusoknal is alsobbrendunek tart mindenki, mert a politikusok vitakulturaja nem csak a helyesirasig tart.

Windy 2007.08.27. 18:38:08

Reggie
Azon vagyok, Fedup Sári írt már föntebb jókat. Majd addig valami ügyvédet be kell szerezni, aki meg akar a mávon gazdagodni. (: Amúgy meg sztem ez még vagy fél év lesz, nem hinném hogy 100e alatt nekikezdenek.

Na mi a helyzet? 2007.08.27. 19:01:54

Windy:
Leírom ok-okozati összefüggésben.

Nemnormális kaller meg akart büntetni -> Te kiálltál a jogodért -> Nem kellett büntetést fizetned -> Te még többet akartál, kártérítést és bocsánatkérést -> Valahol, ott fent, a 602-es iroda ajtaja mögött valaki a markába nevetett, és "Szóval ezt akarja a kis

Windy 2007.08.27. 19:12:31

Én eleve nem csak annyit akartam, hogy ne kérjék a jogtalan büntetésüket, mivel az egész jogtalanul történt, legalább egy bocsánatkéréssel tartoztak, és mivel jól mondod, a "nemnormális kaller" akart megbüntetni, tőle vártam volna a bocsánatkérést, nem attól az ügyintézőtől, aki elengedte a (jogtalan) büntetésemet.
Másrészt nem egészen így fest a dolog, hogy egy valaki az iroda ajtaja mögött. Ez az egész eljárás jogtalan, tehát ha ilyet aláír, ezzel nekem rengeteg kellemetlenséget okozva, akkor ha netán visszájára fordul a dolog vállalja érte a felelősséget. Ez nem olyan, hogy mész az utcán és agyontaposol egy csigát, az meg vagy kimúlik vagy nem, de úgy sem tud ellened tenni semmit. (egyébként az ilyen emberekről is meg van a véleményem) Most én vagyok a csiga, és igencsak mellémléptek, én meg visszavágok. Ami meg még lényeges: a panaszkönyves válaszlevélen 3 ember neve szerepel nem 1, nem 2, hanem 3!!! tehát 3 embernek látnia kellett az esetet, vagy valamilyen formában jóváhagynia azt. Majd a 2. levélen egy újabb 4. név is szerepel, bár nem tudom ez a személy mennyire van tisztában az üggyel...

flimo13 2007.08.27. 19:14:20

Úgy érzem, ha Einstein magyar diszgráfiás lett volna, még a specrel megírása elött halálra kövezik egyesek.

pacorro 2007.08.27. 19:24:26

Ha a magyarországi viszonyok olyanok, amilyenek, akkor nem ártana, ha változnának. Változni pedig nem akkor fognak, ha mindenki hallgat, és birkaként tűr. Tehát nyugodtan tessék reklamálni, ha nem elég, nyugodtan tessék perelni, akkor talán komolyabban vesznek minket, utasokat. Én a magam részéről örülök annak, hogy van aki kiáll - közvetetten - értem is.

bugimen 2007.08.27. 19:26:17

Sziasztok!
Én is nézelődtem a témával kapcsolatban.
www.diakigazolvany.hu/iskolaknak_kozokt.php?oldal=221
Ezen az oldalon találtam azt, hogy:
9. § (1) A kiadó intézmény állandó diákigazolványt ad ki
b) a kiállítás napjától számított legfeljebb 8 év elteltével a közoktatásban

Vagyis eszerint a közoktatásban tanulók diákigazolványát kell lecserélni 8 év után.
Üdv!

Diffeomorfizmus 2007.08.27. 19:51:41

1. Nagyon sajátos, hogy néhányan itten a naiv űgyfelet kritizálják, hogy miért nem fogta be a pofáját. Hasonló a helyzet, mint amikor egy hasonló esetben, amikor a Homáron lévö sztori szerint valaki el akarta hajtani a zebrán parkoló rendörautót. Ott is a "Maul halten, ruhig bleiben" felállást ajánlották egyesek a kommentolónak.

Nos, akkor éljenek ök egy ilyen országban. Én viszont ( pl.l windyvel egyűtt ) egy olyanban akarok, ahol a kalauz., rendör, mifene pontisan tudja hogy hol a helye és meddig mehet el.

Szerintem Windynek, meg a rendörautót elhajtó olvtársnak némi túlzással szobrot kellene emelni. Mert itt kezdödik, és a bejelentett tűntetések rendöri szétverésével ( és még ki tudja, hogy hogy ) végzödik ez az űgy (is).

2. Elmondom, hogy jártam a Holland Vasutakkal. Régen volt egy olyan kezdeményezés, hogy aki KLM jegyet vett, az ingyen mehetett a reptére a vonattal. Nekem KLM jegyem volt, de Magyarországon vettem. Erre nem vonatkozott a kedvezmény, de ez nem volt látható a hirdetésen.
Lényeg a lényeg, nem volt jegyem, nem jogosultam kedvezményre, jött a kalauz, leszállitott Deventernél, söt, még a vasuti rendörség fogdájába is bezártak. Kölcsönösen feljelentettűk egymást a kalauzzal.

Mire a téli szűnetböl viszamentem Hollandiába, a levládában nem ám a csekk várt. Hanem a Holland Államvasutak vezetöje által szignált ( sablon ) levél, amelyben a kalauz bunkóségéért elnézést kértek, meg jó utazást, stb. kivántak.

Na ja. Ugyebár ott nem érzi minden kis senki szivűgyének, hogy a neki juttatott hatalom morzsáit fenékig kiélvezze.
Pedig, de iure, jogosan bűntettek volna meg, hisz jegyem nem volt, és erre "jó" magyarázatom sem.

Diffeomorfizmus 2007.08.27. 19:54:44

Egyébként pedig mindenkinek ajánlom, hogy a DASnál kössön jogvédelmi biztositást.

Ilyen esetben csak rá kell uszitani az űgyvédeket a joggal visszaélökre : nagyon kellemes és enmerhez méltó állapot.

Windy 2007.08.27. 21:59:22

bugimen:
Pontosan így van. Tehát ha 6 évesen megkapod az 1. diákodat, akkor 14 éves korodig újat kell, hogy kapjál. (Mondjuk ez érthető, ha végiggondolod, hogy ekkor változol kinézetre a legtöbbet, és azért jó lenne, ha felismerhető lennél a képről...)
Azonban a felsőoktatásban tanulók diákigazolványára nincs ilyen kitétel.
Csak nem tudom a begyöpösödött MÁV-osok ezt miért nem fogják föl. Na mind1 most ráfáznak.

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2007.08.27. 23:14:34

Windy: Le kell írni nekik tértivevényes ajánlott levélben a válaszodat és követelni kell:

A vonaton a jó hírneved nyilvánosság előtt való megsértése, valamint az adataiddal való visszaélés (azok engedélyed nélküli továbbítása) miatt is némi nagyobb összegű kártérítést.

Napsugrar 2007.08.27. 23:23:24

Na mi a helyzet?: kedves helló mi zu?! Figyelmesen olvastam tartalmas, kultúrált bejegyzésed és csak két gondolatot tudtál bennem gazdag szókincsű kommenteddel ébreszteni.

Ha érdemi véleményed nincs akkor mit keresel itt?

Ha meg már itt vagy, Te hogyan oldottad volna meg a helyzetet? (próbáld meg ha kérhetlek kultúráltan leírni mondandód)

Windy: minden elismerésem kitartásodért. És sajnálom, hogy egy ilyen buzgómócsingba futottál bele ...
az 1000 kasszába én is beszállok :D

faterpolo 2007.08.27. 23:44:38

Kedves Windy!

Szurkolok neked, igenis igazad van! Mindennek van határa, és ezt sajnos éreztetni is kell egyesekkel, mert másból sajnos nem értenek.

Viszont adnék egy tippet: ha nagyon elmérgesedne a dolog közted és a MÁV-Start között, szerintem érdemes lenne felkeresned a Tévé ügyvédje c. műsort is - sokszor értek már el eredményt bizonyos esetekben...

Sok szerencsét, és remélem, hogy nem törik bele a bicskád ebbe az ügybe!

ChGeri 2007.08.28. 01:24:12

Ritka eset... Amikor valaki túl sokáig jár a felsőoktatási intézményre. Tanulni kell. De nem az esetből. :p Szvsz a Tanulmányi Osztályod hibázott, amikor nem figyelmeztettek rá, hogy lejárt a diákod. Amúgy érdekes, hogy személyes sértésnek fogod fel, amikor a kallernak feltűnik az agyontapétázott diákodon, hogy lejárt.

chico 2007.08.28. 03:37:06

cc kedves hőzöngők, és windyt gyalázók. Hátrébb az agarakkal. Ha nem kezd balhézni, és simán elfogadja az első reklamációkor, hogy nem kell fizetnie, szerintem akkor se jár jobban. Egy ekkora genya cégtől, mint a Máv, simán kitelik, hogy akkor alapból olyan tételt követelnének tőle az első levélben, mintha eleve nem foglalkozott volna a nyomorult hatezer forintos büntetéssel. Szerintem ez a második, felszólító levéle is látszik.
Ja, és kedves windy, csodálom az elszántságod, bevallom én lusta lennék végigcsinálni, pedig velem is szenyázott már kaller, mert késés miatt nem tudtam jegyet venni a Keletiben, csak tőle, a vonaton. Az persze senkit nem hatott meg, hogy péntek délután alig volt nyitva pénztár, meg a voantot is csak a nyomorult egyes vágányról tuják indítani... Csak ki kellett pengetnem a teljes árú jegy mellett a büntetést is.

redriot77 2007.08.28. 06:49:05

Diffeomorfizmus: ja ja, a DAS ilyenekre is jó. Gyakorlatilag rendszeresen fizetsz egy összeget, mintegy biztosítás jelleggel. Aztán ha olyan helyzetbe kerülsz, ahol jogi képviselőre, ügyvédre van szükséged, akkor hívod őket, és biztosítanak számodra egy az aktuális területen kompetens ügyvédet. A perköltségeket a DAS állja, ennek a maximális értéke a biztosításod összegétől függ. 2-3mill. körül van egyébként az összeg.

Csak a biztosítás megkötése után bekövetkező eseteknél használható, tehát Windy erre az esetre már nem használhatná utólag belépve. Pedig nyugodtan perelhetné a buzi MÁVot akár 3milliós költségekig is. A biztosítók már "szeretik" és ismerik a DAS-t, itt az ideje hogy a MÁV is "megbarátkozzon" velük. :)

petya.bacsi 2007.08.28. 09:14:34

Windy: nem irigyellek.

ezek után a több tízezres bérlettel utazókat is szívathatja egy-egy szívatásra hajlamos kaller? hol élünk? gondolom milyen megalázó lehetett, mikor felírta a kalauz az adataidat.

fogyasztóvédők mit szóltak az ügyhöz? ez azért tényleg gáz! igenis jól tetted, hogy beírtál a panaszkönyvbe, mert volt érvényes jegyed. tegyél panaszt a kalauz ellen. TheElf 2007.08.27. 23:14:34 bejegyzéssel teljesen egyetértek.

petya.bacsi 2007.08.28. 09:26:50

Windy: ha biztos vagy az igazadvan, írj a Fókusznak, az Aktívnak, a Blikknek, a BORS-hoz vagy bárkinek.
Volt anno egy hasonló cikk:

www.borsonline.hu/news.php?op&hid=3623

én az ingyenes jegyüket vonnám be!

VisszatérőJeti 2007.08.28. 09:28:20

megmondom én, hogxy mit köllött vóna tenni. 1; amikor látod, hogy parasztfasz a kaller- átváltani a nyócelemis stílusra. 2; nem hagyja abba - köcsög bazzeg ne kösd azebet a karóhoz, mer kinyírlak- mondat ismételgetése; 3; úgy orrbabaszni egy csavarkulccsal, hogy az anyja se ismerjen rá soha többé.

petya.bacsi 2007.08.28. 09:32:09

VisszatérőJeti - az erőszak semmire sem megoldás.

IIsten 2007.08.28. 09:41:25

nem értem, miért hagytad, hogy felírja az adataid. tudod, mikor hagytam volna, hogy megbüntessen, ha van nálam érvényes diák...
de ha már hagytad magad és utána azt mondták, hogy ok, ennyi, akkor kellett volna azt mondani, hogy szevasz.
mivel ezt sem tetted meg, kénytelen vagy végig csinálni. én a helyedben nem tennék semmit, hagynám, hogy bepereljenek aztán a tárgyalásra elmennék, vinném a diákot, meg az odavonatkozó törvényrendeletet és szemberöhögném őket...
de ki tudja: próbálkozz be. mondd, hogy idegileg kikészültél, ezen pörög az agyad azóta, teljesen paff vagy és követelj kárpótlásként 10 millió ft-ot (a leveleket is bemutathatod stb) hátha megdobnak pár százezerrel...

stringere 2007.08.28. 09:43:01

Windy,

Fedup Sári abszolút jól leírta, mi következik.. ha kell jogi segítség (ügyvéd), akkor írj nekem....

tiszta, nyerő ügy.. bár meggazdagodni nem lehet belőle, max. erkölcsi elégtételt érezhetsz..

petya.bacsi 2007.08.28. 09:43:53

IIsten: "akkor elvette, forgatta nézegette".

nem hagyta, elvette. akkor már mit tehet?

szociologus 2007.08.28. 09:51:22

Windy!

Sztem Fedup Sári foglalta össze a tennivalókat. Az eljárás tényleg az, amit ő leírt. Csak macerás. Ha jót akarsz, akkor írsz nekik egy válaszlevelet, amihez csatolod a rendeletet, piros kihúzóval kiemeled a közöktatás szót, elmagyarázod a degenerált Stop Zrt-snek a köz- és a felsőoktatás közötti különbséget. Ha szerencséd van felfogja... Ha nincs, akkor járkálhatsz a bíróságra, tarthatsz be határidőket. DE! a végén a Stop fog szívni és tényleg fizethet minden költséget (Neked kártérítést is). Nyugodtan írd meg nekik, hogy állsz a per elébe, de kb. annyi esélyük lesz, mint a süninek a hátmosókefén.
Ja, és hajrá!

georgejr · http://mav.blog.hu 2007.08.28. 09:54:11

emberek komolyan mondom, hogy ne a cikk beküldőjét fikázzátok, amikor igaza van.
Ilyen esetekre hozzuk létre az egyesületet. Hamarosan erről is írok cikket.
G

IIsten 2007.08.28. 09:59:30

mit tehet? szemberöhögheti.
ugyanis a diákigazolvánnyal nem igazolhatod magad. ha megbüntetnek, elkérik a személyit. ha ezt nem tette meg, akkor 2 lehetőség van: vagy kikapom a kezéből és elküldöm a halál retkes faszára, vagy ujjal mutogatva, hasamat fogva kiröhögöm és közlöm vele, hogy írja fel az adatokat nyugodtan, ugyanis ez nem személyi, nem alkalmas a személyem igazolására.
azt meg végképp nem értem, hogy megemlíti, hogy megalázta, meg gúnyosan mosolygott. hát úgy le kellett volna alázni, hogy elsírja magát. mondjuk meg lehetett volna említeni neki, hogy te egy utolsó kis csicska vagy ecsém, mi vagy te, egy kaller bae. te mosolyogsz gúnyosan, egy kalauz, hát ez az évszázad poénja... stb stb stb
egyetemre jársz és egy kalauz megaláz? hát akkor meg is érdemeld már bocsi...

Subculture 2007.08.28. 13:07:22

én 8 osztályos gimnáziumba jártam, 4.es voltam, mikor kiállították a kártyás diákigazolványomat és azzal jártam, 19(!) éves koromig. És bizony az enyém is tele volt matricázva, mint annyi más osztálytársaimé. Mivel iskolát nem váltottunk, (én 12 évig ugyanabba jártam), új igazolványt sem kaptunk. Ez teljes mértékkel a kalauz tájékozatlansága volt.

Subculture 2007.08.28. 13:40:51

amúgy meg még ha le is jár a diákigazolvány 8 év után...:
1.: ezt fel kéne tüntetni az igazolványon, mint a személyi-n.
2.:tájékoztatni kéne a diákokat erről, mert nem várhatják l, hogy mindenki minden ilyen típusú jogszabályt betéve tudjon. én megértem, hogy a törvény nem ismerése nem ment fel alóla, de ez azért nonszensz

"9. § (1) A kiadó intézmény állandó diákigazolványt ad ki a kiállítás napjától számított legfeljebb 8 év elteltével a közoktatásban"

ez az én olvasatomban azt jelenti, hogy az intézménynek kellett volna újat adni(!) a régi helyett. nem?

Windy 2007.08.28. 14:56:39

Katina: igen, közoktatásban, de felső oktatásban nincs ilyen. De, ha jól számolok, és 4.-es korodban kaptad a diákodat, akkor 12.-es korodig az 8 év nem 12... És azért nem kaptál újat akkor.
Isten: nem vagyok az erőszak híve, mondom, ha meg akar büntetni büntessen, 90%-ig tudtam, hogy nekem van igazam, de mondom ha ennyire biztos benne, akkor írjon föl, majd megszívja. Csak ez föl sem merült bennem, hogy ő ezt nem szívhatja meg, csak én. Eszembe sem jutott akkor ilyen, hogy ezt megteheti a MÁV. De megteheti, hiába jogtalan. És amit elkövettek hibák, vállalják is érte a felelősséget. 1. Ha nem tudja biztosra, hogy van ilyen törvény, akkor NE írjon föl. 2. Ha biztosra tudja, de rosszul tudja mint kiderült, akkor pedig vállalja a hibájáért a felelősséget, és ne a MÁV egésze nyelje el, az én káromra. De ez csak az első lépés volt, ez után jött, hogy szerettem volna egy bocsánatkérést személyesen attól, aki a hibát elkövette, mert ezt még nem a MÁV követte el, mert előtte 20 másik kaller látta már legalább az igazolványomat ugyan ennyi matricával, mégsem szóltak semmit (lást 1. eset, nem tudták biztosra). De ahelyett, hogy utasították volna, hogy kérjen bocsánatot, egy másik tudatlan primitívség visszavágott egy irodából, hogy nehogy már még ők kérjenek elnézést mikor van ilyen törvény. (Csak nem ártott volna rendesen elolvasni, mert nem ez áll benne). És ezzel tovább vitte az ügyet. És innentől már nem csak a kaller felelőssége, hanem az aktakukacé is. Aztán jött a 3. lépés amivel végképp fölhergeltek, immár egy 4. aktakukac bevonásával, aki az 1000 Ft-os alapbüntetésemet kapásból 6675 Ft-ról indította. Szóval ez már azért az egész rendszert minősíti. És emiatt kellene egy kicsit gatyába rázni a MÁV-ot. Mert ilyen körülmények uralkodnak bent, hogy egy ember egyetlen felelőtlen mozdulattal ekkora galibát tud okozni egy másik ártatlan embernek.
TESSÉK VÁLLALNI ÉRTE A FELELŐSSÉGET!
Most, ha akkor lehurrogom a kallert, meg elhajtom, ami mondom még1× nem az én stílusom, meghát egyébként is csak 90%-ig voltam viztos abban, hogy nincs igaza. Attól nekem lehet jobb lett volna éppen (bár ez sem biztos, mert 2-en voltak ott, csak a másik nem foglalkozott velünk (: ), de bármikor máskor előfordulhatna hasonló. Mert mind már írtam, a csiga is ha rá akarsz taposni max annyit tud tenni, hogy félreugrik. (már amelyik csiga ugyebár tud ugrani) TÉVEDTEK, többen is, ezzel nekem rengeteg gondot, rohangálást, megaláztatást okozva. Akkor vállalják érte a felelősséget, ne csak annyit, hogy jó, akkor nem tartozok semmivel. Én nem is, nem is tartoztam soha a jogtalan követelésük miatt. Ők tartoznak nekem egy nagyon nagy bocsánatkéréssel, és a tettesek felelősségre vonásával.
Lehet azon morfondírozni, hogy mi lett volna ha, ...nem adom oda az igazolványom (lehet leszállítanak, és jöhetek a következővel azzal is én szívom meg és még csak utazási lap sincs, hogy bizonyítsam a tévedésüket, lehet rendőrt hívnak, lehet ...) ...visszadumálok a kallernak (lehet nem ír föl, lehet orrbavág, lehet följelent, lehet...) szal sokminden lehetett volna, és mivel nem vagyok az erőszak híve, és így még igazolást is kapok arról, hogy a f@sztarack mit csinált, mert rajta van ugye a törzsszáma. Ez alapján vissza lehet keresni, és ha bebizonyosodott az igazam, akkor elővenni, és bocsánatot kéretni vele a MÁV részéről, mert mégiscsak az ő szolgáltatásuk közben ért az ő alkalmazottuk által az inzultus. De naív voltam, mert ilyet nem lehet. Csak az ügyintéző kérhet elnézést, a kaller nem utasítható erre. De ez meg olyan, hogy orrbaváglak, majd miután kijöttél a korházból, reklamálsz nállunk, hogy kérjek bocsánatot, mert nem jogosan vágtalak orrba, és a szomszéd annyit mond: "Mint felhatalmazott én bocsánatot kérek." Megelégednél ennyivel?
petya.bacsi: Fogyasztóvédelem magasról sz@rik rám, mint mondtam már majdnem 3 hete írtam nekik a levelet. kicsit több mint 2 héttel ezelőtt az olvasási visszaigazolás is megjött, hogy megérkezett hozzájuk, és azóta semmi.
stringere: köszi a felajánlást, majd lehet élek vele, ha bíróság elé viszik. Addig várok... had kezdjék csak ők... eddig is ők kezdték.

Windy 2007.08.28. 15:06:52

Ahha, megvilágosodtam... (:
megvan honnan jött az a 6675 Ft
Még panaszkönyvre küldött válaszlevél végén fenyegetőznek, hogy "amennyiben a tartozását a levelünk kézhezvételétől számított 15 napon belül nem rendezi, az EREDETI ÖSSZEGŰ követelésünket jelentős többletköltségekkel felemelten peres úton leszünk kénytelenek érvényesíteni."
De mi jogon? Ha bemutatom az igazolványomat, akkor csak 1000 Ft kezelési költséget számíthatnak fel, márpedig bemutattam, rá is írták az utasleadási lapra, és hogy fizetendő 1000 Ft. Másrészt, utánnaérdeklődtek, hogy valóban van hallgatói jogviszonyom, tehát más forrásból is kiderült, hogy jogosult vagyok az 50%-os kedvezményre. Legrosszabb esetben is, csak az igazoló okiratom volt érvénytelen. (de nem volt az...) Ennyi erővel én is kiállíthatok egy csekket 10387 Ft-ról a kallernak, mert merészelt hozzámszólni, aztán elkezdem levélben fenyegetni, hogy mérsékeltem 3659 Fr-ra a büntetését, és ha nem fizeti be 15 napon belül, akkor X millió forintot fogok tőle peres eljárással behajtani.
Kb ugyan ennyi jogi alapja van a 2-nek, csak a MÁV-nak hajlamosabb az ember elhinni...

Subculture 2007.08.28. 15:26:05

(Windy, volt aki akkor harmadikos volt, amikor bevezették az új diákigazolványt és nekik sem cserélték le, de ez nem az én problémám, csak jeleztem, hogy ilyen is lehet.de mivel a tiéd felsőoktatásos, ez nem fontos, csak érdekesség volt.)

Ha perelnek hát perelnek, semmivel nem tudják igazolni, hogy jogos a követelés, mivel a tiéd nem járt le... amig van rajta matrica addig érvényes

Windy 2007.08.28. 15:32:07

Így van... de ő szerintük meg nem... (:
Majd kiderül kinek van igaza, nekik, vagy a törvénynek... (:

Fedup Sári 2007.08.28. 22:24:37

A fogyvédnek 30 napja van a válaszadásra, sztem. még várj egy kicsit, csak fognak válaszolni. Bár amennyire tudom, sem utasítani, sem büntetni nem tudja ez alapján a mávot, legalább lesz egy vélemény a kezedben.

A máv egykori üzletszabályzatában -- valahol a II. vagy III. kötetben -- hosszú oldalakon keresztül értekeztek arról, hogy milyen pótdíjakat fizettethetnek. Van rá esély, hogy a rajtad követelt összeget ezeknek a szabályoknak valamilyen logika alapján való alkalmazásával állapították meg. Csakhogy, ha az incidens júl. 1. után történt, akkor az egykori üsz már nem vonatkozik rá, új meg nincsen, vagyis az egész eljárásuk eleve minden jogalapot nélkülöz.

Ráadásul, még ha lenne is üsz mindenféle csúnya szabállyal: aki még nem ismeri, annak ajánlom a Jogelméleti Szemle 2003./2. számában megjelent cikket:
Arató Balázs - Cservák Csaba
Részvénytársaság - egy hatóság képében
jesz.ajk.elte.hu/arato14.html

(Más. Nem tudja valaki, miért hívják az "utasleadási lapot" utasleadási lapnak? Mi az, hogy "leadni" egy utast? Nevetséges, nem? Nincs valakinek egy ilyenje? Még soha sem láttam ilyet; beszkennelhetné, szívesen megnézném.)

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2007.08.28. 23:58:47

Fogyaztóvédelem erre nem jelent túl jó megoldást. Talán a Békéltető Testület lehet jobb.

krtek24 2007.08.29. 01:18:07

Nem kell itt parázni, meg határidőkért izgulni. Igen, le kell higgadni, és mindezt leírni a MÁV-nak. Szépen el is fogják fogadni szerintem. Határidőt meg egyetlen esetben kell tartani, az esetlegesen kiküldött fizetési meghagyással szembeni ellentmondásnál. A bírósági tárgyaláson nem kell megjelenni, mivel írásbeli ellenkérelemmel tisztázható ügy, semmilyen bizonyítást nem igényel, és arra nem is lenne lehetőség. Úgysem idézne személyes megjelenési kötelezettséggel a bíróság egy ilyen piti ügyben.

Ilyen egyszerű. Nem kártérítést kell követelni panaszkönyvön keresztül, meg személyes bocsánatkérést a kalauztól, mint valami középkori párbaj előtt (nem tudom, az ügyfélszolgálatosé miért nem volt elég).

Fedup Sári 2007.08.29. 08:48:20

Talán az ügyfélszolgálatos elnézéskérése azért nem volt elég, mert az pontosan ugyanannyi, mint ha én itt elnézést kérnék így:

Windy, elnézést kérek tőled azért, mert a jegyvizsgáló alaptalanul meghurcolt, megalázó helyzetbe hozott, jogtalanul követelnek tőled pénzt, pedig ők tartoznak neked, és rengeted idődet elbsztd már eddig is az ügyre.

Ugye, hogy nem ér semmit, ha nem az a seggfej mondja, aki miatt az egész van?

Windy 2007.08.29. 12:40:22

Jól mondod Fedup Sári... Pont ezt írtam föntebb az egyik hsz-emben.
Amúgy az eset júl 3-án történt.
A pótdíjhoz találtam egy ilyet:
www.mavstart.hu/utazas/dijak.php
Ez alapján kijön amit mondanak, azonban a diákigazolványomat bemutattam, sőt utána is érdeklődtek a hallgatói jogviszonyomnak, tehát az 1000 Ft-os pótdíj lenne legrosszabb esetben is is az alap. A 6675 Ft-os (6000 pótdíj + 675 md különbözet) követelésüknek sztem semmi jogi alapja nincs. De ez teljesen részletkérdés, mert semmilyen követelésüknek nincs jogi alapja...
Az utasleadási lapom megvan, majd ha ráérek kicsit bescannelem, addig privizz már rám, és mailben átküldöm.
A 30 napot meg ki bírom várni fogyvédelemtől... csak írjanak... Kötelező nekik válaszolniuk?

krtek24 2007.08.29. 17:33:39

Erre csak annyit tudok mondani, hogy "életszerűtlen". Hogyan kellene a kalauznak személyesen elnézést kérni utólag??? Ott helyben, ha rájön a hibájára igen, köteles lenne. De utólag hogyan? Önérzet helyett gondolkodjunk már egy kicsit. Elutazik hozzád, hogy bocsánatot kérjen? :)

A fogyasztóvédelemnek kötelező válaszolni, csak teljesen felesleges volt nekik íri a levelet sajnos.

krtek24 2007.08.29. 17:36:32

Ja és nem ugyanaz Fedup Sári, mert Neked semmi közöd a MÁV-hoz, az ügyfélszolgálatos viszont a MÁV alkalmazottja. Nekem is tele van velük a t.köm, de azért a nem árt értékének megfelelően kezelni néhány dolgot, és főleg úgy "harcolni", ha az ember tudja is, hogy mit és hogyan kell csinálni.

Fedup Sári 2007.08.29. 18:33:46

Hát, ha személyesen nem oldható meg a dolog, vajon milyen kifogást lehetne felhozni egy telefonos bocsánatkéréssel kapcsolatban?

Netán levélben?

A füst- vagy fáklyajeleket ezúttal nem említem meg.

Tudod, hogy van, a sértés, megalázás rendkívül személyes dolog, és ezt nem a mávstart mint olyan, hanem a kalauz követte el, így helyette elnézést kérnie másnak -- nem ér semmit. Talán egy esetben, ha az adott szervezet kellően magas pozícióban lévő képviselője teszi. Ld. a fenti holland példát.

Vagy van további ötletem is, ez a bírósági ítéletekből jól ismert nyilvános elégtétel. Pl. mávstarték honlapján lehetne egy oldal, ahol egy héten keresztül elnézéskérő szöveg lenne olvasható minden ilyen balfaszságuk elszenvedője számára -- ráadásul a "tettes" fényképe is ott viríthatna mellette, elvégre ő kér elnézést.

Egyébként, vajon mennyi az értéke egy ilyen vonatos megalázásnak? Még egy bocsánatkérést sem érdemel? Tényleg érdekelne, mit kéne ahhoz elkövetnie a mávstartnak, hogy úgy isteniazándiból, szabványszövegen túlmenően elnézést kérjenek egyszer az életben...

Meg, amit én a mávos üfsz minden válaszleveléből hiányolok (már amikor elismerik, hogy hibáztak): leírhatnák szépen, hogy milyen intézkedéseket tettek annak érdekében, hogy ugyanaz az eset még egyszer lehetőleg ne forduljon elő. Persze igazából értem, miért nincs sosincs ott: mert nem tettek semmit.

teajay · http://teajay.extra.hu 2008.08.19. 23:30:06

Velem ugyanez történt, én bementem az ügyfélszolgálatra, és érvénytelenítette a büntetésemet az ügyintéző. A fura viszont az hogy azt mondja 8 éven belül új igazolványt kéne adnia az iskolának, és méltányossági alapon elnézték nekem. Én már végeztem 2 hónapja tehát nem tudtam volna semmilyen igazolást kérni az iskolától.

Az iskola szerint pedig nincs ilyen szabály hogy csak 8 évig érvényes a diákigazolvány.

Bővebben: teajay.extra.hu/2008/08/19/A-MAV-nem-letezo-szabaly-miatt-buntet.php