MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

aByee akták

2007. augusztus 27. - georgejr
Ismét egy csokor by TheElf

Ezúttal egy MÁV vonalakon használt kocsi kapcsán mesélnék el pár történetet. Meg kell mondanom, nem tudom a kocsi jelét pontosan értelmezni, de vannak tippjeim: a mint elsőosztály, B mint másodosztály, y jelzi azt, milyen kocsi is pontosan ezen belül (a tiszta másodosztályú kocsi By), a két e betűről nem tudom pontosan mit jelent. Az aByee mindig piros, a Byből akad valami zöldes árnyalatú, sötétebbtől világosabb felé átmenetet képező csíkokkal. Ha jól tudom használtan vette a MÁV.

Dohányzó szakasz

Nos, a legtöbb kocsi nemdohányzó, de mivel 100 km felett kötelező a dohányzásra kijelölt
hely, így kell erre is példa az ilyen vonatokon. Míg a By az rövid távon is használt, tiszta nem dohányzó, addig az aByeen akad dohányzó szakasz. Mindössze egyetlen fülkényi: 6 azaz 6 ülés. Régen, az első osztályhoz hasonló kialakítás ellenére másodosztályúnak írták ki néhány helyen, mára megszűnt ez a kedvezményezett helyzet. Akár 4 órás, vagy hosszabb út, késések, több mint 1 óra megállás nélkül 1-2 őperces megállások, a vonalon egymást viszonylag ritkán követő vonatok. Nos: Nem irígylem a dohányosokat.

De hol is van cigifüst?


Bárki eltalálta, az első osztály mellett van ez az apró dohányzókabin, és úgy van kialaítva, hogy abból az irányból bárki belép az első osztályra, vagy bárki arra hagyja el, ugye ajtó nyílik, dohányfüst jön be a nemdohányzókhoz. És persze az ajtó kialakítása olyan, hogy eleve kérdéses, mennyire tartja vissza a füstöt, a nem dohányzó, első osztályú jegyet vásásroló utasoktól.

Szellőzés:

A kocsi nem légkondicionált, a cigifüstöt talán kihúzhatná a huzat, de a kocsi kialakítása olyan, hogy a szellőzés finoman szólva nem tökéletes. Nem minden ablak nyitható, és a BHVval szemben nem sok szellőztető rendszert fedez fel az ember. Ja, és ugye az aByee az hosszabb távú vonalakon divat, meg első osztály, a füstben.

Helyhiány

Egy kocsi középső harmada, a kialakítás miatt érdemben egyel kevesebb használható hely, lejön továbbá a dohánzó fülke. Nem sok, még akkorsem, ha a kocsi egyéb hiányosságait is figyelembe vesszük. És többnyire egy hosszabb és zsúfoltabb gyorsvonaton is összesen egy ilyen első osztályú szakasz van. Példa: Vasárnap késő délután Balatonról Budapest felé haladó gyorsvonat, ami alaposan ki van tömve. Persze nem ez a legjobb példa.

Miért hittem el a Venezia-n a helyhiányt?

Azon is sokszor ennyi az első osztály. De ugye sok esetben IC törzskártyával az még jobban megérné mint a másodosztály. Így az, hogy az első osztály tömve van az várható. Persze felmerül a kérdés, mit keres egy ilyen gyorsvonati kocsi egy pótjegyes vonaton? Mert nem csak légkondi nincs, nem csak elég első osztályú hely nincs, de még a normális utazáshoz elegendő lábtér sem. Rövid távon nem zavar, de 2 óra környékén? Vagy esetleg 3-4 óra? Ezért a komfortfokozatért fizetjük a pótjegyet.

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr45149819

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

goes 2007.08.27. 10:10:21

Csak egy valamit nem értek. Első osztályon utazol, elég sokat. Úgy érzem, hogy nem vagy megelégedve a szolgáltatással. Miért nem jársz autóval? Ott minden úgy történik, ahogy te akarod. Klíma, tisztaság, dohányzás... És a legfontosabb, hogy nem kell szagolni a kedves utastársak hónaljszagát. :)

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2007.08.27. 10:32:38

goes: több oka is van :)

A legegyszerűbb: Amíg Budapesten laktam, az ottani állapotok, lehetőségek, stb. kapcsán nem nagyon akartam jogosítványt. Amennyit szívtam a busszal, annyit nyertem a metróval :)

Mióta Siófokra költöztem meg nem volt rá idő. Az elszántságot rombolja, hogy én még bízom a fejlődésben :)

T. bátya 2007.08.27. 11:28:12

goes!

Ugye, nem azt akarod mondani, hogy csak az utazzon vonattal, akinek nem telik autóra?
Mert sztem ez elég káros hozzáállás, amit sajnos kedves politikusaink nagy része is oszt.
Az a baj, hogy pont ilyen "szolgáltatással" kényszerítik rá az embereket arra, hogy autóval járjanak a tömegközlekedés helyett. Aztán meg mindenki panaszkodik, hogy szörnyű, hogy milyen élhetetlenek a nagyvárosok, és ezért kiköltöznek a városból, aztán meg kétszer annyit autóznak, és ezzel is fokozzák az élhetetlenséget, meg a dugót...stb.

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2007.08.27. 11:37:20

T. bátya: Jól látod, és a dugóban idegeskedés, parkolóhely keresés, rosszindulatú ember kulccsal vagy reszelővel és még ki tudja mennyi bosszúság éri az embereket.

Ezen felül: Az autóban nem lehet olvasni, dolgozni, tanulni, enni menet közben. A vonat tehát sokszor azonos vagy hosszabb menetidő alatt is időnyereséget termelhet.

Ezen felül, hogy az autóban mennyi minden tesz a kedvemre... Pl. ugye az autóban nincs illemhely :) Hogy szidjuk a vonatot, ha 2 órát úgy kell megtenni, hogy ez nem működik, pedig aki autóval dugózik az mindennap szív vele.

Más kérdés, hogy az aByee kocsikkal közlekedő szerelvényeket jobb szeretem elkerülni :)

Morozsgoványi 2007.08.27. 14:23:27

Én kifejezetten örülök,hogy eltüntek a szerelvényekről az úgynevezett "kocsmavagonok" (itt. dohányzó kocsik),mert ezekben vágni lehetett a füstöt a söröző,borozó;alkoholizáló,kártyázó polgártársakkal egyetemben,akik kocsmának nézték a kocsit és akik miatt még üresen is büdös volt és ragadt minden a részegen össze-vissza öntözött piától.Az értelmetlen káros szenvedélyt űzők legtöbbjének teljesen mindegy a miként.Gondolok itt azokra,akik a vonat megállása előtt fél perccel rágyújtanak,ami épp elég arra,hogy telefüstöljék az ajtó előtti kis részt és nemdohányzó utastársaik tüdejét.Mindegy,mert rágyújtanak a wc-n vagy éppen nyolcan abban a kinti részben(a kocsik ajtaján nem mellesleg alul szellőző nyílás van,amin keresztül szépen dől be a füst az utastérbe)..Nem egyszer láttam már olyat,hogy vonat megáll,ajtó kinyit és egy tömény,fehér füsttömb kidőlt az ajtón át.A moziban sem lehet dohányozni..és valahogy kibírja az is,aki bemegy és megnézi a 2,5 órás filmet.Ha pedig segít elhagyni ezt a káros és értelmetlen szokást,akkor még jót is tesz.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2007.08.27. 20:31:28

Érdekes, Romániában miért tudták megoldani, hogy egyáltalán nem lehet dohányozni a vonaton?

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2007.08.27. 20:32:09

Érdekes, a Román vasutnál meg tudták oldani, hogy egyáltalán nem lehet dohányozni a vonaton, akkor a MÁV-nál miért nem lehet?

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2007.08.27. 22:35:16

Morozsgoványi: Szerintem is jó megoldás lenne, ha a vonatok és állomások egész területén tilos lenne a dohányzás, de egyellőre ez nem megy. Ergo, az a kérdés, hogy szivatnak minket nem dohányzókat kevésbé a dohányosok.

goes 2007.08.27. 22:39:14

Kedves T.bátya és TheElf!

Sajnos én Budapesten autóval közlekedem, több okból is:

1. ahol lakom fizetni kell a parkolásért, de mivel én bérlem a lakást, nekem nem jár parkolási engedély. El kell vinnem az autót nap közben.
2. BKV-val 50-60 perc az út a munkahelyemig, autóval legrosszabb esetben is 35 perc, általában 25.
3. Egy BKV bérlet 7xxx Ft (már nem tudom pontosan), autóval 9-9500 Ft-ot költök havonta benzinre munkába járáshoz. Te melyiket választanád?

Viszont vidéki útjaimon sűrűn választom a vonatot, főleg a hangulata miatt.

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2007.08.27. 22:52:37

goes: A parkolás miatt az autót, de ez minding hosszabb mérlegelés kérdése. És a BKV sokkal rosszabb mint a vonat, minden hibája ellenére :)

Fedup Sári 2007.08.27. 23:20:11

Ha nem is az állomás teljes területén kellene (betartatva) megtiltani dohányzást, de majdnem: legyen egy két kijelölt hely a dohányzásra, mint Ausztriában (meg talán a németeknél is??). Hadd említsem pozitív példaként a BKV-t -- a BKV figyelőn nem tenném :) --, az Őrs vezér téren minden metróérkezéskor kérik, hogy az állomás területén ne gyújtsanak rá. Ők rájöttek, hogy tömegben ugyanolyan rágyújtani nyílt helyen is, mint zárt helyen.

flimo13 2007.08.28. 04:25:47

"3. Egy BKV bérlet 7xxx Ft (már nem tudom pontosan), autóval 9-9500 Ft-ot költök havonta benzinre munkába járáshoz. Te melyiket választanád?"

Benzinre. Számolj biztosítást, amortizációt, adót is. BKV-vérletben se csak a villamos által felzabált áramot fizeted.

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2007.08.28. 17:34:26

Apróság a blog adminjának: Címbe belekerült egy szóköz a kocsi nevébe. A levélben még nem volt, nem ártana kivenni.

H0nvéĐ 2010.04.15. 16:25:06

A Halberstadti kocsikkban tényleg baj a szellőzés a kényelem stb...
DE ezeket a kocsikat a német vasút elővárosi vonatokba szánta és amit tudniillik az elővárosi vonatok 50 max 100km-t tesznek meg, ebből kifolyólag az utazás nemsok idő így a kényelmet és a szellőzést elhanyagolták mivel nemsokat utazik rajta az ember hisz nem nagy távolságot tesz meg.
Nos a MÁV-START viszont eléggé h*lye mert bevágta gyorsvonatokba amik viszont elég nagy távolságot tesznek meg... pl: vannak olyan szerelvények amik 200-600km-t tesznek meg és csupa Halberstadti kocsikból állnak. Ezért persze, hogy az ember nem szívesen utazik ilyen kocsiba és szidja, de nem a kocsit kéne szidni és a hibákat keresni benne hanem a START-ot kéne szidni akik nem megfelelő távolságra küldik a kocsikat. De lehet, hogy azért küldik ilyen kocsikat mert egyszerűen nincs más és viszont muszály vonatot indítani.
A dohányos részről meg az a véleményem, hogy nem állomásra és vonatra való a cigi. Sőt szerintem még közterületre se... A dohányzó emberek nemcsak a maguk egészségét károsítják hanem a nemdohányzókét is.

H0nvéĐ 2010.04.17. 11:51:29

Tudom, hogy az IC-be is bevágták mert mifelénk (Debrecen) is jár IC (elég sok) amin van ilyen Halberstadti kocsi. De csak a vezérlőkocsit teszik rá az IC végére azért, hogy az adott IC alkalmas legyen kerékpárszállításra. (mivel a vezérlőkocsi egyben kerékpárszállító is).
De ha viszont aByee vagy Byee kocsit raktak be az IC-be akkor jogos a felháborodás és tényleg hibás a vasút és ez is tükrözi, hogy nincsen elegendő menyiségű, megfelelő kényelmű személyszálításra alkalmas kocsi.
süti beállítások módosítása