TheElf értekezése alant:
A MÁVnak egy szép hosszú levélben írtam meg a panaszaimat, de úgy talán
kevésbé érdekes. Sokszor mondom: Szerencsére nekem nem kell minden nap
igénybe vennem a MÁV szolgáltatásait. De ettől függetlenül rendszeresen
utazom MÁVval, pl. munkahelyre is. Ahhoz elégszer, hogy elegem legyen a
sok problémából, de ahhoz is, hogy lássam milyen az amikor az utas a
problémás. Be tudom lőni az általában előforduló színvonalat, fel vagyok
rá készülve, és megértem ez máskor is ilyen volt. Nem akaszt ki, ha öreg
BHV nem klímás - nem is fizetsz komfortdíjat a vonaton - de a mérce
szerint tudom azt, mi az ami a normális helyzethez képest hiba.
Sosem állítanám, hogy bezzeg az olaszok a melegben nem késnek, elég
ránézni a Goldonira, és pontosan tudom, hogy a Hernád is már a határon
is késik, visszafelé pedig ugyanaz a mozdony viszi, hát ezért. Tudom azt
is, hogy a MÁV nem nyúlhat nagyon hozzá a szlovákok kocsijaihoz. De azt
is, hogy nem tiltja meg nekik, ha nem sikerül hozni a szintet, akkor
visszafizessék a pótjegy árát. Sőt(!) azért sem ölnék meg a MÁVosokat,
ha egy vonathoz magyar kocsikat is kapcsolnának, főleg, ha igaz amit a
kalauz mondott: Ezen a vonaton rendszeresek a hasonló problémák. A
korábbi panaszosok halálvonatnak nevezték.
Érdekes, hogy ezt egy olyan reklamálónak mondta a fülem hallatára, aki
egyik irányban elégedett volt, visszafelé viszont eldöntötte: Vonatra
soha többet. Nem csodálom. Nem csak a problémák miatt. Hanem azért, mert
hamar kiderült: Ne is számítson a pótjegye árára se, semmi
visszatérítés. A kalauz mentegetőzik, telefonál, de segíteni nem tud, és
a MÁVnál senki, de senki nem vállalja a felelőséget.
Mosolygok: Itt a blogon mindenkinek elege van, és panaszkodnak, az öreg
BHV nem klímás, a felújítás után sem, igaz ezt rövid távú járaton, ami
napi munkábajárásra való. Mint a BKV, csak egy betű a különbség, és
kevés kivételtől eltekintve az sem klímás, sőt a helyi volán járatai
sem. Sőt, úgy általában Magyarországon a rövid távon közlekedő járaok
döntő többsége nem az, függetlenül a szolgáltatótól. Panaszkodnak: Késik
a sűrűn járó személyvonat 20 percet. A BKV is volt ennyire
kiszámíthatatlan amikor azzal jártam, teszem azt az első metróállomásig.
Ilyen az élet, ha az ember rövid távon munkába jár. Tudom, legyen háztól
házig mint a taxi, klímás, másodpercre pontos, meg miegyéb. Na ez az ami
irreális elvárás, és amin csak mosolyogni tudok.
Legyen 30 kilométerre is dohányzó szakasz, mert nehéz kibírni pár
percet. Mert jár az extra kényelem sokak szerint mindenkinek. Jár, hogy
helyjegy váltás nélkül foglaljuk a helyet, és együt üljünk a
barátainkkal. Jár, hogy nekünk ne kelljen behúzni az ablakot magunk
után, hogy ne ázzon el a jármű ami ülünk, ami a miénk, elég az a pesti
embernek. Laktam én pesten és tudom ezt. Nos, ez nem feltétlenül jár.
A MÁV ilyen, de ilyen az élet, és láttam elég nemzetközi vonatot, hogy
tudjam, máshol sem sokkal különb az élet. Igen, hosszabb távú úthoz (2
óra +), a Balatoni csúcs kiszámíthatatlan forgalmához jobb az IC. Akkor
is, ha időnként az állomáson nekem kell elmayarázni, a nemzetközi
szakaszra kell a pótjegy, és akkor is, ha sokszor figyelmeztetnek. A
Goldoni késni fog. Minden nap késik. Már az olaszoknál. Persze lehet
gyorsvonatos történetem is. Volt 1, és lett mégegy.
Nem könnyű elérni, hogy valami nálam is kicsapja a biztosítékot. Most
viszont sikerült. Igaz, a vonatot nem én kereszteltem el halálvonatnak,
megtette ezt más korábbi panaszos, aki megismerte milyen az a Hernád IC.
Nem is egy, a kalauz is így ismerte a vonatot. Korábban is mentem vele,
akkor Balatonföldvárig, a másik irányba. Akkor éppen nem volt jelentős
késés, és megörültem: Az üléssoroknál akad konnektor, szinte mindenhol
jut asztal, van elég lábtér. Szóval az első osztályú IC nem volt gond.
Naná, 15 kilométerre, amikor éppen az jött, törzskártya van, és így nem
is drága.
Most sem volt sok a késés, amikor először bemondták: 15 perc. Merthogy a
szembe menő vonat késett, nem volt idejében mozdony. Miért késett?
Háááát a szlovákok... Valahogy mire megérkezett 30 perc lett belőle,
Székesfehévárra 36, és utána is lassan haladt. Persze az, hogy az IC
késik nem újság, és az sem, hogy a nemzetközi vonatok többet késnek,
amiből megtanulhatjuk, nem a magyar vasút a legrosszabb, bármit is
írjanak egyesek.
Megtanultam: A MÁVnál a klíma az csak légbefúvás, ami a külső
hőmérséklethez képest max 7 fokot hűt, de ha sokan vannak akkor inkább
csak 5öt. Többet nem is lenne egészséges. És a tiszta fülkés "spanyol"
kocsik kivételek. Semmi baj: Ugyanez van a szlovákoknál is, és ugyanez
van a BHVn is, csak éppen nem bírja a tömeget, meg az üvegházhatást.
Méghogy nem klímás a piros csíkos vonat, azon is ugyanilyen van, csak
ugye a tömeget mint mondtuk nem bírja. Érthető. A különbség: Ők nem
fizetnek komfortdíjat a pótjegyen, csak reklamálnak. Meg ugye többnyire
nem is elsőosztályon van a gond.
Nálunk ott is gond volt. De a "klíma" megy. Csak nem hűt eléggé, meg nem
cseréli eléggé a levegőt, tehát sok helyen az elhasználóidk, alíg lehet
levegőt kapni. No comment. De bekapcsolták, az pedig, hogy nem elég, nem
gond. És különben is, ahol nem fülkés a kocsi nem jó keringetni és csak
részben frissíteni a levegőt, mert elhasználódik, ez a fajta
klimatizálás meg ilyen. Gondolom a BHVn, tömegben még ennyit sem ér, és
a tömeg mindig segít, hogy melegebb legyen. Ha nem hiszed: télen keress
valakit akihez hozzáfújhatsz, olyan barátnő / barát félét, és megérted,
hogy az emberi test is bizony lead némi hőt. Az ablak meg üvegház ugye.
A nyitott ablak meg... A gond csak az: A pótjegy árában benne lenne a
kényelem, a hűvös. Amit nem kapunk meg. Az, hogy bekapcsolták az semmit
nem segít.
ÉS nem, nem a MÁVot szidom, nem csak a magyar kocsik ilyenek. Most is
szlovák kocsival van a probléma.
A lassújeleket is megszoktuk. A kocsik tervezője kevésbé. Ugye állomáson
nem lehetne a WCt használni a hagyományos kocsikon amik a sínre eresztik
az anyagot, de az IC sietne, és nem áll meg. Ergo nem lehet a
parlagfüvet trágyázni, tartályba kell gyűjteni az anyagot. Ha késik a
vonat, és gyűlik a késés, lassan haladunk, akkor a tartály szépen elkezd
megtelni, és a magyarok nem nyúlhatnak nagyon hozzá, tehát Nagykanizsán
sem ürül ki. Amikor a visszaúton már eleve akad illemhely ami
automatikusan lezárt: Tele a tartály, meg víz sincs elég, miegymás. No
az ciki. Ugye kevesebb működő hely között oszlik meg a terhelés, azok is
megtelnek. Siófoknál legalábbis akadt aki végigjárta a vonatot, hiába,
hogy elvégezhesse a dolgát.
Nem sokkal Székesfehérvár után már lehetett tudni: Gyerekek üvegbe,
idősebbek kérdezgetik a kalauzt: Ha kell, akkor az ülésre? Nincs válasz.
De a pályán párszor megáll a vonat, örüljenek az utasok. Rám várnak a
keletiben, így tudom: 20 perc késés van kiírva akkor is, amikor az már
éppen letelt, a vonat pedig még kelenföldtől is messzevan, pláne ebben a
tempóban. Utána 40 lesz belőle, hogy ezt túlléptük-e nem tudom. De
kellemetlen. Jaaaa, a WC hiánya, a klíma elégtelensége nem elég a
komfortdíj visszatérítésre, a pótjegyet nem váltják amúgysem vissza mert
nincs hozzá helybiztosítás, és különben is a 40 perc késés nincs 15
perces késés, mert eleve késő vonatra szálltál fel. Igaz amikor
bemondták akkor 15 perc volt, amikor megvetted a jegyet azt ígérték
pontos lesz, és amikor felszálltál: tudtad, mással sem érnél célba
hamarabb, tehát aMÁV miatti késésed boritékolható.
Ezek után mosolygok azon, ha valaki panaszkodik: A MÁV nem sokkal
pontosabb mint a helyi busz a Moszkva Térig, nem is klimatizáltabb, és
csak kicsivel kevesebszer marad ki. És milyen disznóság, hogy a
legelavultabb BHVk helyel közzeli felújításával csak ugyanazt a klímát
kapták meg - komfortdíj nélkül - amit az ICk utasai olyakor hosszútávon
elviselnek, komoly komfortdíj kifizetése után. Ahha.
Vannak problémák.
És vannak utasok akik szerint mindenből jobbra lenne joguk. Ők többnyire
megmagyarázzák, hogy a MÁV miatt késett a Goldoni már Olaszországban is,
a Hernád már szlovákáiban, mert a MÁV a legrosszabb. És különben is,
csak a szar MÁVos kocsik...
Tudod mit? Az aByee kocsikat utálom, mert általában zsúfoltak,
kényelmetlenek. De mit meg nem adtak volna sokan, ha egy ilyen MÁVos
kocsi lett volna a Hernád ICn, hogy ne csak a szlovák kocsikkal
szívtunk. Vagy egy piroscsíkos hasonló klímás BHV, vagy akár, uram
bocsáss, egy régi elavult, koszos, ócska, klíma nélküli normál BHV?
No ez a probléma, egy Magyarországon közlekedő de szlovák ICn álmodoznak
az utasok arról a szolgáltaásról amit a munkábajáró vonaton megkapsz.
Pedig a hosszú út elviseléséhez többre lenne szükség.
Minden rosszban van valami jó. Legalább van egy jó példám, amivel tudom
illusztrálni, mi a különbség a hisztis utas, és a valódi probléma
között. Ha belegondolsz abba, hogy ezen avonaton sokan hány órát
utaztak, és milyem körülmények között komfordíjért, akkor nem azon fogsz
keseregni, hogy miért nem kapsz SOKKAL többet mint akár az ICs utas,
akár a BKVval munkába járó. És nem fogod előadni, hogyha minden nap
mondjuk klimatizált talenten ülnék, és feleannyi problémám lenne
útközben mint addig volt, míg Budapesten laktam (1 éve költöztem Balaton
déli partjára) akkor mennyivel jobban utálnám a MÁVot, és mennyivel
lenne több probléma.
Mert sajnos eleget látok. De eleget látok utas miatt késő vonatot is.
Elégszer hallom, hogy a Goldonit nem ajánlja a pénztáros, mert minden
nap késik, tegnap is 120 percet... Már az Olaszoktól késve jön. Fedup
Sári ötletei ilyenkor nem dühítenek. Inkább jót mosolygok azon, hogy
mindenhol máshol rend van sokak szerint, csak éppen a MÁVnál... Akkor
vajon miért szopunk sokkal többet a nemzetközi vonatokon?