Néhány éve még egészen gyakori volt, hogy ötösből nem tudtak visszaadni, de ma már a tét nőtt, de I sztorija azért még aktuális:
Néhány éve történt de abszolút témába vág az alábbi történet. Nem egészen aktuális volta miatt inkább érdekes csemege a múltból, én ma csak mosolygok az egészen. :-)
Zánkáról szerettem volna Budapestre utazni vasárnap, és volt még szűk félóra a vonat indulásáig - mindezt késő ősszel, holtszezonban. Diákjegyet akartam venni, melynek ára akkor még 1000 Ft alatt volt azon a viszonylaton. Ötezressel fizettem volna, de az irodista/bakter kedvesen közölte (tényleg nagyon kedves volt!), hogy sajnos nem tud visszaadni ebből a "nagy" bankjegyből. Két megoldási javaslatot is felvázolt, melyekből választhattam (micsoda luxus!):
1. Adjam oda az ötezrest, így kifizettem a jegyet, és kapok egy papírt is, amivel hetek múlva (!) visszakapom a különbözetet a MÁV budapesti ügyfélszolgálatán. Ez a verzió nem tetszett annyira: előre fizessek ki több ezer Ft-t a MÁV-nak egy vacak diákjegyért, és utána még én rohangáljak a pénzemért? Szerencsére jött a 2. verzió: pénzváltás másutt, menedzseli az utas.
A vasúti talponállóban nem tudtak váltani, a közért zárva volt, szorított az idő. Magánházaknál próbálkoztam, előszörkevés sikerrel. Egy idős hölgy valószínűleg azt hitte, csalóvagyok és durván elhajtott a fenébe - mire közöltem udvariasan, hogy attól még, hogy ő öreg, nincs joga bunkónak lenni egy fiatallánnyal, erre hívta "a Gézát", én meg gyorsan eliszkoltam. Micsoda kaland, igaz? Végül egy másik, ám kedves idős néni váltott nekem, épp elértem a vonatot, happy end. Mindez nem történt volna meg, ha van megfelelő mennyiségű (és címletű) váltópénz az állomás kasszájában. Emberi gesztus a végére: a kedves bakter megengedte, hogy pénzváltó akcióm előtt nehéz hátizsákomat a forgalmi irodában hagyjam.
