MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Kedd, a bűvös kedd

2007. augusztus 16. - georgejr
Mi történt kedden? Igen ezzel még adós vagyok. Sikeres találkozó volt. Ugyanakkor elég figyelemreméltó is. Sok felmerült kérdésre sikerült választ kapnom. Az általatok feltett kérdésekre folyamatosan küldik majd a válaszokat. És persze a kérdésekre adott választ megjelentetem itt a blogon. De addig is leírom a tapasztalatokat, új információkat.

Nagyon kötetlen hangnemben beszélgettem a MÁV Start kommunikációs igazgatójával, marketingeseivel. Megvallom komoly előítéletekkel mentem. Nagyon nagy fenntartásaim voltak a találkozóval kapcsolatosan, de kellemesen csalódtam.

Az átküldött kérdésekre a válaszokat folyamatosan küldik így azokra nem szeretnék kitért
Mi is a MÁV-Start és miért felelős. A MÁV-Start egyedül a személyszállításért felelős. Ehhez hozzátartozik a vagonok takarítása, a humán erőforrás minősége, a jegykiadás. Miért lényeges ez? Sokszor merülnek fel kérdések panaszok melyet egy állomást, egy adott szolgáltatást érintenek. Persze nem mindenben illetékes a MÁV-Start így szeretném lefesteni a megismert cégszerkezetet:
Az épületek, kiszolgáló egységek (hangosítás) a MÁV Ingatlan tulajdonában vannak, a vasúti sínek a Pályafenntartáshoz tartoznak, a menetrendet a MÁV Zrt határozza meg, a szállítmányozás a MÁV Cargohoz tartozik, stb, stb.

Tehát látható, hogy a vasúttársaság már nem egy társaság, hanem több leányvállalat tartozik egy cég alá. Ha ezt nézzük sok szempontból egyszerűbb az élet, hiszen saját hatáskörben dönthetnek rengeteg dologról, így a legtöbb döntési folyamat lerövidült. Persze ugyanakkor ezek a darabolások meg is nehezítik az életet. Hiszen lehet a MÁV-Start-nál világmegváltó ötlet, ha az éppen a Pályafenntartás hatáskörébe tartozik és szerintük az nem jó ötlet, vagy lehet pont fordítva is.

Nagyon sok nehézséggel kell megbírkóznia az Új seprűnek, a MÁV-Start-nak, időbe telik, hogy kiderüljön, hogy seper. De lehet érezni a tenni akarást. Mielőtt valaki megvádolna, hogy túl hiszékeny vagyok, biztosíthatom, a szokásos szkepticizmusom még megvan, de a javaslatok és a felvázolt célok azt mutatják, ott is vannak emberek, akik tennik akarnak valamit.

Néhány konkrétum:
Hamarosan bevezetésre kerül egy olyan hírlevél rendszer, amelyben feliratkozhattok az adott pályákat érintő változásokra. Kérték, hogy akinek van ötlete, építő kritikája a www.mav-start.hu oldallal kapcsolatosan azt küldje el számukra, hiszen olyan oldalt szeretnének, ami minden tekintetben megfelel az utasok elvárásainak. Ezt speciel nem felsővezető mondta.
Tájékoztatás: ezen, elismerték, van mit javítani, de mint elmondták, hozzájuk csak a vonaton lévő utastájékoztatás tartozik. Abban sokat ők sem tudnak segíteni, hogy a pályaudvaron időben tájékoztassák az utasokat, hiszen a pálya mint ilyen a Pályafenntartáshoz tartozik és sokszor ők is hatalmas késéssel kapják az információkat.

Nyugati karám:
A karám felállítása szükséges volt, azóta nyereséget termelt a vasútnak. Dr. Sági Zoltán elismerte, hogy vannak nehézségek (egy kapu nyitva stb.) ezeket kérte mindig jelezzétek.

Kérték segítségünket, egy amolyan civil kontrollt, hogy folyamatosan véleményezzük munkájukat, a változásokat. Ebben kérem segítségeteket.
Akinek van kedve segíteni jelezze. Szeretnénk egy összefogottabb csapatot létrehozni, hiszen egységben az erő. Aki benne lenne egy olyan csapatban, ami hivatalosan egyesületi szinten egyfajta civil kontrollt tud gyakorolni, illetve segítséget tudunk nyújtani akár károsultaknak is, jelentkezzen nálam. De erről később még részletesen írok.


Mindenesetre csodát senki ne várjon. Majd az idő igazol mindent, vagy nem....


Addig is néhány hasznos link.
MÁV Ingatlan:
http://www.mavik.hu/dok/terfom.html
MÁV Vagon:
http://www.mavvagon.hu/

Ja az új vagonokat (Talent, Flirt, Desiro) a MÁV-Start csak bérli a MÁV-tól.

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr81141022

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

greggrant 2007.08.16. 22:46:00

Hát, ezáltal nagyon úgy tűnik, hogy ez a szétdarabolósdi olyan, mint egy naaagy-nagy workshop: most kis csoportokra bomlik a máv, és ezek a kis csoportok, amik kompetenciák szerint vannak kialakítva, csak saját körükbe tartozó dolgokon javíthatnak. Aztán majd valamikor remélhetőleg össze is dugják a részek a buksi fejüket, hogy átfogó javaslatokat is ki tudjanak dolgozni.
Talán...
Remélhetőleg...

kopa. · http://kopa.blogja.net/ 2007.08.16. 23:38:22

Ez az egész arra megy, hogy a jól tejelő részeket (pl.: Cargo) szépen maguknak tudják a felsővezetők! Aki meg fejlődést akar hozni, kiölik. Arról nem beszélve, hogy a felsővezetés tele van ex- Mol vezetőkkel!Legalábbis így belülről így tűnik!

Mirko 2007.08.17. 01:18:10

Cargo-kérdésben Kopával teljes mértékben egyetértek, amúgy pedig az a véleményem - mert egy javíhatatlanul rosszindulatú dög vagyok -, hogy ez robbantott csirke-felállás nem más, mint a klasszik jó zsaru-rossz zsaru játék. Mindent rá lehet kenni a csúnya, gonosz egyéb szervezeti egységekre, tenni meg semmit sem kell, mert "nem a mi hatáskörünk". Ami meg mégis az lenne, ott széles mosollyal fogadjuk a kritikákat, bármit megígérünk, és azzal a lendülettel nem tartjuk be.

"Kemenes Tibor nem kiabál, hanem udvariasan leülteti az üzemi bizottság tagjait, jegyzettömböt vesz elő, és gondosan felír mindent. „Bölcsőde” - írja, és két felkiáltójelet tesz utána.
„Mosdóban rosszak a vízcsapok” - ezt piros tintával aláhúzza. Azután megköszöni a szíves felvilágosítást, megígér mindent, és nem történik semmi. Ha sürgetik, mindenre azt mondja, hogy jogos és folyamatban van..." (Fehér Klára - A tenger)

_zsolti_ · http://flashgames.blog.hu/ 2007.08.17. 07:15:56

De azt azért tegyük hozzá, hogy az árufuvarozás 2002-ben vált ki. Ok a máv start az ha jól tudom idén januárba alakult. Szal 5 évig mit csináltak? De sztem tök mindegy mert ebből se lesz semmi. Most egy kis reklám, hogy mekkora munkák vannak azt kuss lesz. Jah de csináltak vmit. Megemelték az árakat, de maradt ugyanolyan igénytelen sz*r a máv.

xszolixxx 2007.08.17. 08:07:02

Az utóbbi 10 évben csak romlott -az utolsó 3-4-ben egyre gyorsabbban - a helyzet.
10 éve még 4 és 1/2 óra volt gyorsvonattal 350km, most 6 óra alatt nem usznám meg (2/3 út IC-vel).

Az a szétdarabolós buli elvileg még jó is lehetne, de már ebből az interjúból is látszik, hogy nem lesz.
A válszok jó része úgy hangzott, hogy nem az ő hatáskörük, és széttették a kezüket.
A helyes válsz az lett volna, hogy továbbítják a problémát a "leányvállalatukhoz" és együtt próbálnak megoldást találni. Ilyesminek még a gondolata sem merült fel.
Ismerjük ezt lásd T-kábel, T-online,T-bizbasz. Kurvára egy zseb, de ha kellene valami akkor mindig a másik cég (ami ugyanaz a cég bárki bármit hablatyol) a hibás.

Fedup Sári 2007.08.17. 08:50:14

Dr. Ságinak szeretném a figyelmébe ajánlani, hogy a karám ellenőrzése rendkívül egyszerű, tessék napjában néhányszor odafáradni, és megnézni, hogy hány kapu van nyitva, feltorlódnak-e az átjutni kívánó utasok, bagóznak-e a karámőrök, illetve milyen hangnemet ütnek meg az utasokkal szemben.

Továbbá: "a nehézségek jelzése" számtalan esetben megtörtént panaszkönyv, e-mail, telefon útján mind karám-, mind más ügyben, de "természetesen" semmilyen érdemi intézkedés nem történt, csak egy-egy semmitmondó válaszlevél az eredmény.

Duma, duma, duma, dr. Sági.

Mint többször jeleztem, úgy végzik a dolgukat, mintha szívességből fuvaroznák az utasokat. Pedig nem. Szinte egy folyamatos szerződésszegés, amit művelnek.

Manyizga (törölt) 2007.08.17. 10:40:21

A legjobban a "gyorsvonat" kifejezés értelme izgatott. Lévén jelenleg arra a vonatra használják, amely a viszonylatot úgy teljesíti, hogy legalább EGY megállót vagy állomást kihagy. Személyvonat már nincs is! :)

(Pl. Nyugatiból 16:15-kor induló 6206-os gyorsvonat. Ceglédtől MINDENHOL megáll Záhonyig.)
Ez bizony Ceglédtől személyvonat.

bato 2007.08.17. 13:03:28

1. Árakat nem a MÁV, nem a MÁV-START emel, hanem a szaktárca.
2. Ha a pálya leromlott, újjá kell építeni. Lehet lobbizni ezért állam bácsinál. Utat sem a Volán épít. Az infrastruktúra biztosítása állami feladat.
3. Nem mindig tud egy azért felelős cég sem mindent megoldani. A Keletit pl. szívesen felújíttatná az üzemeltető, de nincs rá saját forrása. A pályát szívesen felújíttatná a fenntartó, de nincs rá forrása. Érdemes lobbizni több fejlesztési forrásért a vasút számára.
5. A nyugatiból induló 16:15-ös vonat neve valóban szerencsétlen. Érdemes lenne másképp elnevezni azt a sajátos vonattípust.

Labzo · http://labzo.extra.hu/ 2007.08.17. 15:49:56

"Kérték segítségünket, egy amolyan civil kontrollt, hogy folyamatosan véleményezzük munkájukat, a változásokat. Ebben kérem segítségeteket."
Na igen, civil kontroll nélkül nem menne - mi? Ezt bírom az egészben, hogy szinte mindenre kell egy civil csoport, mert nélkülök nem igazán tudnának megoldani valamit is. Röviden: már eleve rossz az, hogy van valami tevékenységet felügyelő civil csoport, de ennél már az a roszabb, ha eleve kérik. Ebből nagyon látszik, hogy akik döntenek, mennyire értenek hozzá.
@bato:
"2. Ha a pálya leromlott, újjá kell építeni. Lehet lobbizni ezért állam bácsinál. Utat sem a Volán épít. Az infrastruktúra biztosítása állami feladat." Egyet ne felejts el, hogy utat sokan mások is használnak, nem csak a Volán cég, hanem az autósok is, meg különféle árúfuvarozók is. Tudom, hogy hazánkban levő vasútakat nem csak a MÁV használja, de akkor is, a MÁV Start, a MÁV Cargon kívűl más nem igazán, de ha mégis megteszik, akkor is az említett két céghez azonos a tevékenységük (na jó, a szinvonal az már más kérdés).

petya.bacsi 2007.08.17. 20:15:24

na, akkor az én általam a hozzászólások között feltett kérdésemre (vasutas ingyenjegy) képzelem milyen választ adnak.

juttatás, mert megérdemlik, meg mennyit dolgoznak meg blablabla. szövegelni azt nagyon tudnak.

titan 2007.08.23. 12:26:16

Labzo igazad van a 2. pontot illetően már csak azért is mert ugyan használják mások is a pályát a MÁV*-on kívül (ÖBB, stb.), azok pályadíjat fizetnek érte valakinek, ha jól sejtem a MÁVnak.

titan 2007.08.23. 12:29:51

Egyébként georgejr! Minden elismerésem a tied. jól látod át a dolgokat, kritizálsz, de nem fikázol, megfelelő hangnemet ütsz meg, és tárgyalóképes vagy, azaz meghallgatod a másik felet is, elbeszélgetsz vele. Ez a tényfeltáró blogokból általában hiányzik, örülök, hogy a Megint Állunk Vazze kivétel, amely GYENGÍTI a szabályt :). Ezúton szeretném jelezni, hogy a civil kontrollban magam is szívesen részt vennék.
süti beállítások módosítása