MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Egy emberi történet

2007. augusztus 15. - georgejr
Igen ilyen is van, minden elismeresunk. A vasutas is érző ember!

Annyi sok kritika esik ezen az oldalon, hogy jöjjön itt egy emberi történet:
 
Szedrezik a mozdonyvezető
 
Kedden augusztus 14-én a 32235-ös "kispiros" személyvonattal utaztam Magyarkút-Verőce és Vác között. A vonat picit előbb érkezett és indult (1 perccel), ennek nem tulajdonítottam különösebb jelentőséget.
A dolog akkor nyert értelmet, amikor a következő megállónál (Fenyveshegy) a vezér (mozdonyvezető) leugrott és szedrezni kezdett!

A megálló mellett ugyanis szederbokor terpeszkedik, és arról szemezgetett emberünk. Le is ugrottam mellé (az utasok a kocsiban türelmesen várakoztak), s csak annyit kérdeztem: "ugye nem késsük le a váci csatlakozást, a zónázót Budapest felé?"
Mikor megnyugtatott, hogy nem (hiszen már eleve 1 perccel korábban indultunk Magyarkút-Verőcéről), megkínált a gyümölccsel, majd visszaugrottunk a vonatra és mentünk tovább Vác felé.
Most persze el lehet kezdeni brummogni azért, hogy mekkora fegyelmezetlenséget követett el ez a derék vasutas, ám nem így látom, s nem azért, mert megkínált. Jelzem, egyetlen utas sem ordítozott, hogy "mi van mááá?" Beszélgettünk, megtudtam, hogy mindig ezen a vonaton jár, szereti a szép tájat (a vonal a Börzsönyön vág át) és nem bánja, hogy van olyan pályaszakasz, ahol 20 km/h-val lehet haladni s nagyon reméli, hogy ez a vonal nem kerül a felszámolás sorsára.
Ebben bízom én is.

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr37140371

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kontraszt 2007.08.15. 15:54:50

zseniális, pontos járatszám, és dátum.
ezért kirakják a vezért ...
(na igen a mozdonyvezetőkön nincs azonosító szám, ezért van a vonatnak)

Fedup Sári 2007.08.15. 16:00:44

El is kezdem:

Az faja, mikor rohanva érsz ki az állomásra, de "a vonat nem vár" ...ja meg az indulási időt, hanem már előbb elhúz. "Vadkörtézni mentem. Süsü", mi?

Amikor úttörővasutas voltam, tavasszal Előre (ma: Virágvölgy) állomásról mi is bementünk az erdőbe harangvirágot szedni. De vonatmentes időben, vazz.

Stadi 2007.08.15. 16:53:20

Középiskolás koromban a 81-es troli vezetője szállt ki az egyik megállóban, hogy vegyen egy doboz cigit. Kb. 2 percig ott dekkoltunk miatta.

Gobbihilda 2007.08.15. 17:06:46

Tegyétek szívetekre a kezeteket és mondjátok: kidolgozom a teljes munkaidőmet.
Ugye, hogy nem?
Gratula a dátum-, és vonatszám feltüntetéséhez. +1 ok, hogy elbocsássuk a történetben szerplő mozdonyvezetőt.
Sajnos nem gondoltad végig, hogy mit miért írsz le. Az ilyet név nélkül, ha lehet. A toplákokat meg teljeskörűen, de azokat muszáj.

krtek24 2007.08.15. 17:09:06

Csak megjegyzem, hogy szintén az adott napon ezen a járaton utaztam átszállással Drégelypalánktól Budapestig, tehát elvileg utastársak voltunk. Viszont én semmilyen rendkívüli "szedrezésre" nem emlékszem, a vonat teljesen normálisan közlekedett. Lehet, hogy a napot, vagy a vonatszámot elírtad, eltévesztetted.

Világutazók Oldala (törölt) 2007.08.15. 17:26:55

Fenyvesliget állomáson történt mindez, ott álltunk 90 másodpercig kb.
Azért nem rendkívüli, mert megállóban történt, elvilag, ha nem azon az oldalon ültél, nem is láthattad, illetve a 3. kocsiban ültél, akkor sem.
Ennyi a történeti hűség kedvéért.
Aki pedig emiatt a vezetőt kirúgja, az maga érett meg a kirúgásra...

krtek24 2007.08.15. 17:37:47

A motorkocsiban voltam a vonat legelején, igaz a lencsém nem volt bent, de azért valamennyit még pislákolok :)

estvanka 2007.08.16. 06:17:28

Én is ott voltam a vonaton, igazolom, hogy még a megállóban sem állt meg :-)))

FIA 2007.08.16. 12:08:08

Ez olyan, mint '56. Kiderül, hogy mindenki ott volt. :))

krtek24 2007.08.16. 15:13:28

Na igen, mindennek megvan a maga jelentése/oka, még akkor is, ha valaki nehezen fogja fel...

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2007.08.16. 19:06:27

Buszon ért hasonló... Kunszentmártoni rockfesztivál, 2004. Vissza reggel Mezőtúrra, mindenki kókad, már bent vagyunk a kertvárosban, ahol nyáron átlag 100 méterenként kis utánfutó, dinnye, dinnyeárus diák és napernyő található. Sofőrünk lehúzódik, megáll, kiszáll, dinnyét vesz, visszajön és már megyünk is tovább. Mondjuk sokáig nem tartott, de elképedtem rendesen. =)

Fedup Sári 2007.08.17. 09:16:54

Kubai történet, az átélőjétől ismerem:

Buszon utazik kertes házas környéken, busz megáll, várakozik. Sokáig. Ablakon kifelé nézeget, és egyszercsak észreveszi, hogy az egyik közeli ház kertjében ebédel egy család... köztük a buszsofőrrel :))

Guminyúl1 2007.08.17. 15:45:35

Sokat járok Békéscsaba felé rendszeresen a 371-es Ister EN-al péntekenként. Ez a vonat Szolnokig elvileg nem áll meg sehol. Mégis mindig rendszeresen megállt Újszászon és leugrott róla 2 MÁV pólós emberke. Nyilván a mozdonyvezető kolléga szívességből (vagy egy doboz cigiért) parkolt le nekik. Kérdeztem a kallert, hogy miért állunk meg itt mindig. Válasz: "Forgalmi okokból." Aha. Tudom, hogy csak egy perc, de akkor is... Megkérdem majd legközelebb, hogy mennyiért visz el a házunk elé a vonat.

Blackmore 2007.08.18. 16:02:14

Fedup Sári kubai története rendszeresen megesett velem is, csak éppen Magyarországon. Ha jól tom azóta ki is rúgták a sofőrt, de nem ezért, hanem mert részegen vezetett :D

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2007.08.18. 19:22:03

A történet kapcsán:

1 perc késés, siettség: Az utas órája pontatlan :)

Ha jól tudom a személyvonat minden állomáson és megállóhelyen megáll.

A másodpercekben mérhető (1 percen belüli) késés, sietés előfordulhat, szinte minden megállóban.

Ha megáll a vonat, akkor az a 90 másodperc normális, főleg, ha előtt majd egy percet sietett, hiszen ilyenkor legalább 2 percet állna.

Ha a vonat áll, és erre van lehetősg, a vezető pedig kiszellőzteti a fejét, a meleg, a vonaton álló levegő megnehezítené a koncentrálástaz ilyen kis pihenők nélkül.
süti beállítások módosítása