MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

MÁV MATEK

2007. augusztus 13. - georgejr
Ismét kaptunk egy levelet, amelyet a MÁV-nak címeztek. De ez nagyon édes, Tamás rájött, hogy a MÁV esetében a 90%-os kedvezmény valahogy 75%.


Sziasztok!

Én ezt a levelet küdtem a mávstart ügyfélszolgálatára 3 héttel ezelőtt, de válasz még nem érkezett rá, pedig elég egyértelmű a helyzet, kérdezd meg őket erről is 14-én,  bár engem nem érint:

Tisztelt MÁV!

Egy észrevételem lenne a MÁV-START Zrt. árképzéssel kapcsolatban. Mint ismeteres, a közforgalmú személyszállítás menetdíjai hatósági árasak, és az érintettekel közösen a GKM alakította ki, ezért magyarázatot kérnék arra, hogy a 90%-os mérséklésű menetjegyek rendre a vasúton (gyakorlatilag bármely kilométerövezetben) csak 75% körüli mérséklést tartalmaznak a teljes árú menetjegyekhez képest akár egy útra, akár menettérti útra. A Volán társaságok esetében a 90%-os kedvezmény valóban 90% kedvezményt nyújt. Mellékelem a MÁV START Zrt. vonatkozó honlapján lévő adatokat.


Kérném a probléma feltárása után, az eltérés részletes magyarázatát, mert nem érzem az utazóközönséggel szemben korrektnek a vasútnál "90%-os mérséklés" feltüntetését, ha az a valóságban kevesebb  (~ 75%). Illetve miért nem alkalmaz ugyanolyan tarifákkat a Volán és a Máv ebben a kedvezmény kategóriában?

Mellékelt hivatkozások:

http://www.mavstart.hu/utazas/tarifak.php?mid=1467ff60eb6f52&chapter=0

http://www.mavstart.hu/utazas/tarifak.php?mid=1467ff60eb6f52&chapter=8

http://www.volan.hu/dijszab/jegyar2.pdf

Köszi! Tamás

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr41138800

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

efi 2007.08.13. 13:14:06

Nem úgy van az. A kedvezmény 2. osztályra jár, ott stimmel is. Az 1-2 .oszt különbözet viszont nincs támogatva, ez mindegyiknél (100%, 90% stb) egy-egy adott távolságnál egyforma. Pl 10 km 100% 200 (2.o) és 200+50=250 (1.o) Ft, 90%-nál 200*0,1=20Ft (2.o) és 20 ft+50Ft=70 Ft (1.o), ami 100-70/250=72%. Gondolom ez volna az a kb 75. Amivel viszont egyetértek, hogy mi a fenének kell ezt így a 90%-os táblázatba magyarázat nélkül betenni. Bár gondolom a fenti fejtegetésem valahol - máshol - hivatalosan is le van írva. Ja, gondolom a Volánnál azért nincs bibi, mert ott csak "egyfajta" osztály van.

georgejr · http://mav.blog.hu 2007.08.13. 13:21:25

efi!

megnéztem egy példa:
2. osztály 5km 30 ft 90%-os kedvezménnyel
2. osztály 5km 125 ft teljesárban.

Tehát itt igaza van Tamásnak..
G

titan 2007.08.13. 13:49:58

80 km környékén nézzétek (300/1200 = 25% a 10% helyett)

pbence 2007.08.13. 14:08:39

A hiba csak annyi, hogy a weboldalon a 90%-os mérséklésű menetdíjaknál véletlenül felcserélték a '2. osztály' és a 'Különbözet' oszlopot. Ha ezt figyelembe vesszük, a kedvezmény valóban 90%-os.

efi 2007.08.13. 15:34:53

georgej
Én nem tudom mit néztél, de pont fordítva van: 90% 2.o:12 Ft, különbözet meg 30.

efi 2007.08.13. 17:23:27

Ez rossz szerintem, de a link alapján jogos a felháborodás. Eleve gyanús amúgy, hogy a 90%-osnál a 2. osztályú árak éppen megegyeznek teljesárúnál a különbözettel. Valakinek rosszul sikerült a másolás-beillesztés az excelben...
Szerintem ez a jó:
www.gysev.hu/portal/page/portal/INTERNET/GYSEV_ONLINE?p_action=hirmegjelenites&p_hir_id=1071

Toymao 2007.08.13. 21:07:20

efi! Ez egy másik cég! :)
Bárcsak a MÁV-ra az lenne jellemző, mint a GYSEV-re. (Bár ha így folytatják, 10-20 év és mindent lepasszol a MÁV a GYSEV-nek és akkor lesz villamosítás, meg moderált, ám folyamatos fejlesztés.)

Amúgy lehet, hogy igazad van és elbaszták a táblát, de az akkor meg megtévesztés (mégha jó irányba is), és nem mentség.

efi 2007.08.13. 22:02:24

Hiába másik cég, egyforma árakat kell alkalmazniuk, amit nem mellesleg nem a MÁV Start és nem is a GySEV Szemfuv állapít meg, hanem a GKM.

Kismanó 2007.08.14. 17:57:01

Az Elvirán is jó táblázat/árak vannak. efinek igaza van, csak elrontották.
www.elvira.hu/elvira.dll/xsl2005/da?a=68&d=07.08.14&language=1

Volz 2007.08.15. 13:07:29

valóban csak a táblázatot rontották el... én magam is 90%-os kedvezménnyel utazom és az 5 kilométeres jegy 2. osztályon 12 forint és az 1.-2. osztály különbözet 30 forint(mivel a különbözetre nincs kedvezmény) szóval csak a táblázat szerkesztője volt figyelmetlen.
süti beállítások módosítása