MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Télen, nyáron bódogság

2007. augusztus 09. - georgejr
B. Laci osztja meg közel évtizedes élményeit.

Hi,

Most találtam meg ezt a http://megintallunkvazze.blog.hu-t. Ami még a
fejembe van és nyomja a bögyömet, gondoltam leírom. Az utóbbi 14-évben
nagyrészt a Rákos-Gödöllő illetve Keleti-Gödöllő vonalon használtam a
MÁV szolgáltatásait. De ettől függetlenül 98-ban a Keleti-Békéscsaba
közt közlekedő IC is szerzett örömöket:

1. A Bcsaba-Keleti közt közlekedő gyorsvonat kb. 2h 10 perc alatt felért
Pestre csütörtök este 1/2 8-as indulással. Tepert mint állat. Két héttel
később a Keletiből induló IC péntek délután (14.55)  több mint fél órát
késett és eszük ágában se volt visszaadni a helyjegy árát. Többen
lekésték a Gyulára induló csatlakozó vonatot - de hát számít ez valamit?
Direkt IC-vel mentem gondolva arra, hogy 36 fokban jobb az klímával
felszerelt vonatban. Naív voltam, ugyanis egy 3 kocsiból álló vicinálist
fogtam ki, nelynek a középső kocsija volt a 2.osztály és azon aztán
annyi klíma volt mint egy régi UV vagy egy frissen vásárolt Combino
villamoson. Mendéig 60 km/h volt a csúcssebesség, de az is csak
időnként. Egy romániába tartó gyorsvonat bevárt minket az egyik Pest
közeli állomáson - aztán meg mi vártuk be vagy kettővel később -
forgalomszervezés ÓH.... Előtte egy kis jegyváltás a Keletiben -
kegyetlen volt, azt hittem lekésem. 14.52-kor kaptam meg a jegyet és
14.55-kor indult a 2-es vágányról - kinn a francban előlről.

2. Általános az azonos vonalon járó személy és gyorsvonatok esetén, hogy
gyorsvonat vagy IC késése esetén - ha már késik a gyors - akkor a
BIZTONSÁG kedvéért beváratják az egyébként nem késő személyvonattal.
Tehát egy normálisan közlekedő személyvonat akár 10-20-30 perc késést is
össze tud szedni a gyorsvonatok miatt.

3. Ütemes mentrend - tavalyi bevezetése után legalább 2-3 hónapba
tellett mire a saját maguk által összeállított menetrend szerint tudtak
közlekedni a Hatvanba és Gödöllőre közlekedő "ingázó" személyvonatok.
Itt nem az 5 percen belüli késéseket értem, mert azt általában be se
mondják.

4. Ütemes menetrend előtt egyik reggel: - kimentem a 7.45-körül induló
személyhez. Furcsa volt, mert többen voltak kinn utasok mint szoktak
lenni. Tudni kell, hogy 7.25 körül van (volt?) egy gyorsvonat Hatvanig.
7.40-körül bemondja, hogy a 7.45 kor jövő szerelvény, szerelvény
hiányában nem közlekedik.... ???? Tegnap még volt. Azóta eladták,
elkártyázták, vagy mi? Szerencsére a gyors az jött késve, így azzal
tudtam menni. De hogy azzal a szerelvénnyel mi lett, azóta töröm a fejem...

5. 2006.08.30 szerda. Teherautó esett a Pécel-Isaszeg közötti vonal
egyik sínpárjára és annak nekiütközött egy személyvonat, és megállt az
élet. Csak erről semmit se tudtam... kimegyek, várom valamelyik vonatot,
már kéne jönnie, de nem mond a hangos semmit se. Egy utas kérdez valamit
a jegypénztárban és hallom, hogy azt mondja a jegypénztáros, hogy
Péceltől jobban teszi ha busszal megy Isaszegig, mert vonat garantáltan
nem fog menni - és ezt miért nem tudják bemondani, hogy akinek erről
gőze sincs az ne várjon feleslegesen órákat?

6. Ugyanez november végén visszafele. Akkor se mondanak semmit se, csak
vár mindenki a hidegben. Aztán nagy nehezen köhög valamit 1/2 óra
késéssel a hangos, hogy lesz vonat Pest felé 1/2 óra múlva. Lett, de az
tömve is volt - gyorsvonat , és még annyit mond, hogy lesz még egy
szerelvény 5 perc múlva és az üres. OK. Inkább kivárom. Az a vonat
Isaszegig ment csak és utána ott megállt. Sokan leszálltak, hogy aztán a
hideg miatt vissza is szálljanak. Egy másik vonat jött jóval később ami
aztán mindenhol megállt. A lényeg: a 1/2 órás utat ha jól emlékszem 3 és
1/2 óra alatt tettem meg - ez már aztán világrekord kérem!

7. Téli havazásoknál általános: minden személyvonat durván 1 órás
késéssel közlekedik, de ez nem azt jelenti, hogy akkor inkább kivárják
az egy órát és akkor csak az első vonat tűnik úgy mintha késne, hanem,
mondjuk 54-perc késéssel indítják is tovább, tehát aki pont elérné azt,
mintha az egy órával később induló vonat menne, az nem fogja, mert 6
percel korábban kellett volna odaérni. Ennyi erővel ki is lehetne hagyni
az aznapi utolsó szerelvényt mert az elvileg menetrenden kívül
közlekedik - DE NEM - mert valaki azért kapja a fizetését, hogy minden
vonat aminek el kell mennie az el is menjen... Logikus. És majdnem a
legvégén az egyik kedvencem:

8.1999 október vége Keleti (szombat délelőtt). Bemondják a hangosban,
hogy a Kelebia IC vagy valami hasonló nemzetközi gyorsvonat (onnan
délről) 420 perc késéssel közlekedik. Remélem érzi mindenki, hogy ők
aztán profik!! Nem azt mondja, hogy 7 óra, hanem hogy 420 perc! Azaz, ők
mint az IDŐ URAI, ők tudják, hogy nem 419 és nem is 421 perc, hanem pont
420 perc! Fő a pontosság! Mivel csak Gödöllőre mentünk ezért nem vártuk
meg, de azért ez olyan nagyságot mutat, hogy ha nem éltem volna át az
utolsó esetet is, akkor meghajolnék a MÁV illetve mtsa.i látnoki
képességei előtt.

9. 2006 ősze, ütemes indulások előtt, után, nem emlékszek pontosan:
Hasonlóan a 4-es esethez valamelyik vonatot vártuk sokan, mire azt
mondja a hangos, hogy az adott vonat bizonytalan ideig nem közlekedik...
OK. de azért azt negyjából sejthették volna, hogy késésről van szó, vagy
eltünt egy szerelvény és meg kell keresni (netán visszaszerezni), holnap
már lesz, vagy csak egy hét műlva - szóval ezután már annyira nem bíztam
a mindenható és mindent előre látó MÁV alkalmazottakban.

Remélem nem untattam senkit se.

Üdvözlettel,

B.Laci

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr40136006

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

petya.bacsi 2007.08.09. 17:42:06

az 5-6. pontokban leírtakkal én is szívtam. mindig ugyanott pottyan egy teherautó a sínekre. havonta-kéthavonta.

hullafáradtan vonatozok kifele Gödöllőre, a kedves hangosbemondó a Keletiben SEMMIT nem mondott (ha mondott volna, akkor HÉV-vel megyek).

elindulunk, Pécelig nagynehezen eljutunk, baljósan néha-néha megállunk, egyik utas Pécel előtt felüvölt telefonálás után, "hogyb*sznátokmeg!". mint kiderült, ő előbb tudta meg 2 perccel, mint mi, hogy mi a pálya.

elértünk Pécelig elég nagy késéssel, oszt annyi. kalauz végigjön, hogy bocs srácok, ennyi volt, innentől lehet gyalogolni Isaszegig, vagy telefonálni ismerősnek, hogy jöjjenek át. egyik sincs, így c változat: fél óra múlva visszaindult ez a vonat, így Kőbányáig vissza (döcögve stb.), Örsig ki 3-as villamossal, és HÉVvel ki Gödöllőre, potom 3 órával több lett így az utam. Senki nem kért elnézést, senki nem fizette ki a pluszköltségem, és senki nem felelős.

7-es pont szintén átélem elég sokszor. és mit tehetek? anyázok, csapkodok, és hülyét kapok. ennyi.

..::Froschlama::.. (törölt) 2007.08.09. 19:30:21

Te 2 óra 10 perc alatt tetted meg a Keleti-Békéscsaba távot gyorssal 98ban? Tudjátok mi a röhej? hogy én havonta többször hazsnálom ezt a csoda vonalat, és gyorssal laegalább 3 óra ha nem késik. Még IC-vel is 2 és fél óría!

petya.bacsi 2007.08.09. 20:14:49

nekem azt mondták a rutinos utazók, hogy fiatal korukban (tehát 20-25 éve) 20-40 perccel volt kevesebb az utazásra fordított idő, gyorsabb volt a közlekedés.

bato 2007.08.09. 23:12:46

Költeni kellene a vasúti pályára is nemcsak az autópályára, akkor rövidülnének a menetidők. De Magyaro. kormánya az utóbbi években inkább aszfaltra költött mint acélsínre.
Csehországban sok száz kilométernyi vasútfelújítás történt az elmúlt években. Magyarországon???

GyakB 2007.08.10. 00:46:54

Pepepupu: simán lehetséges! Pécs - Budapest vonalon az IC-k bevezetésekor ha nem csal az emlékezetem, akkor kb 2 óra volt a menetidő. Azóta már majdnem három. Jó, az is igaz, hogy beraktak még néhány megállót. De a vicc az, hogy a gyorsvonat, ami minden fűzfánál megáll, az nem sokkal hosszabb menetidejű. Ja, persze, az a két gyorsvonat, ami egy nap jár, ha egyátalán van. De legalább nem kell gondolkodni, hogy vegyünk-e a helyjegyet.

A másik kedvencem: ha pl állásinterjúra, felvételire, rendezvényre fel akarnánk érni Pécsről, pl ami 9kor kezdődik reggel Pesten, akkor a szutykos dzsuvás 04:53-kor induló vonattal kell mennünk, amihez Pécs több részéből nincsen még helyi járat sem. Többször utaztam már ezen a vonaton, mint ne mondjak, egy élmény volt kosztümben feszengeni, ráadásul ugye télen fűtés nuku... szóval gáááz...

hattyú 2007.08.10. 07:00:39

petya bácsi: ez azért fura, mert most ugyanott tartunk MÁV téren, ahol 25-30 éve, úgyhogy ez titokzatos és rejtelmes :-) bár lehet, hogy 25-30 éve voltak újak azok az eszközök, amiken ma utazunk, talán ez lehet a baja, de majd most jól kitakarítják őket és olyanok lesznek, mintha 25-30 évet visszamennénk az időben, a vagonok tinédzserkorába, amikor még volt romantikus május 1 és sárgult a búzamező, suhogott a megművelt táj.

Fedup Sári 2007.08.10. 10:06:54

Ezek a kocsik, amik ma is az alapját képezik a mávstart kocsiállományának (bhv vagy mi a szösz) 25-30 évvel ezelőtt is ugyanolyan szutykosak voltak, mint ma. Emlékszem, ha vonattal utaztunk, soha nem volt szabad addig leülni, amíg anyuék le nem törölték az üléseket. Mostanában meg én törölgetem a párommal, egyik nap el is tettem a papírzsepit, és ha nagyon bedühödök egyszer, akkor majd elküldöm Mosóczinak tértivevénnyel saját kezébe kézbesítendő, MOCSOK -- VISSZA A FELADÓNAK tartalmú levél kíséretében.

Mondjuk akkoriban még megvoltak a redőnyök ezeken a kocsikon, és nem kellett a kánikulai 30-40 fokban + a tűző napon utazni.

Kismanó 2007.08.10. 17:24:48

Az sokkal nagyobb szívás, mikor elindítják a vonatot az állomásról és két állomás között vesztegelsz órákat. Persze a MÁV már tudja, mikor elindítja a vonatot, de egész idő alatt semmi infót nem kap az utas. Ceglédről Pestre kétszer is jártam így. Tudták, hogy már egy órája elvágta valami munkagép a kábelt Üllőnél, de azért elindították a vonatot, mintha mi sem történt volna, azért, hogy Ceglédbercel előtt álljon 3 órán át. Pedig ha tudom el se indulok.

petya.bacsi 2007.08.10. 18:20:43

igen, a tájékoztatás hiánya a legnagyobb gond.

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2007.08.15. 17:37:22

Sose felejtem el 2006. március 13-a hajnalát. Aznap hajnalban jöttem össze az Emberemmel, de a vasúti vonatkozású történet órákkal később esett meg.
Indultam volna haza Mezőtúrra Szolnokról. Edda koncert volt, reggel a 6.20-as vonattal akartam hazaindulni. Várok, várok, állok odalenn az aluljáróban, merthát ugye a felszínen tombol a hóvihar, nézem a kijelzőt, egyszer csak felpörög, 20 perc késés... Még egyszer pörög és megáll a nagy semmin. Hitetlenkedve bámulok, megyek fel a pénztárakhoz, onnan is eltűnt a vonat. Szublimált. Nincs. Nem van.
Valamit makogott a hangosbemondó, hogy a szerelvény nem érkezett meg. (Eltévedt?)
Nosza, sárga plakát. Következő vonat 7.10-kor. Valahogy kihúztam addig, bejött, felszálltam. El is indult. Gondoltam, 8 órakor már le is szállhatok, ha nem következik be valami alföldi lavina. Igen ám, de. Szajolban megálltunk. Elszundítottam, majd felébredtem. Nézem az órát: majdnem 40 perc telt el, mire újra elindultunk. Ekkor már rosszat sejtettem. Következett Tiszatenyő, ahol kerek egy órát álltunk, és ha jól emlékszem, még talán vonatot sem vártunk be (ez nem biztos, régen volt...). 9 óra 20 perc körül szálltam le Mezőtúron, azt hittem, a fene esz meg. Több, mint két óra hosszáig tartott az út, ennyi idő alatt Pestről is hazaértem volna. Na jó, csak majdnem. És persze senki nem hibás, csak a nagyalföldi Hegyi Jeti, aki hógolyóval bedobta a mozdony szélvédőjét.

Emlékezetes reggel volt, az biztos.
süti beállítások módosítása