MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Don Kalauz

2007. augusztus 06. - georgejr
Mutyi hátán mutyi. Ezt már megszoktuk, de hogy Don Corleone keze elér az ecceri kallerig....

Üdv,
 
Egy elég érdekes jelenségre szeretném felhívni a kedves olvasótábor, de méginkább a MÁV illetékeseinek figyelmét (tuti hogy olvassák ezt a fórumot).
 
Történt pedig, hogy évek óta a Bp- Déli és Tapolca közötti járaton szokásommá vált utazni ilyker -olykor. A lassúság, kosz, kevés vasúti kocsi, és megint csak kosz- nem téma, szót sem érdemel. Direkt a melós ruhámban szállok fel és le, -lényegében mindegy mert aki normálisan öltözik, az is úgy néz ki két óra oda-ragadás után mint egy közepesen edzett vietkong harcos egy mocsárban levezénylett szuronyroham után.
Ami viszont tényleg kibassza a biztosítékot, hogy amikor a jegyet AKAROM megvenni, a kalauz eleve azt ajánlja fel, hogy jobban teszem, ha nem kérek jegyet és inkább megvesztegetem őtet. Így olcsóbb nekem, meg ő is jól jár. Persze a paraszt arra nem gondol, hogy ha minden nyüves kalauz a saját zsebére dolgozik, akkor a MÁV a büdös életben nem jön ki nullszaldóra, csak az állam faszát szopja a támogatásért.  
 
Kis matek, ha egy dugig levő vonaton csak mondjuk minden 10. utassal lepaktál, akkor akár 40-50 ezer forintot is zsebre vághat az egyetlen úton. (Igen sajnáljuk őket, meg szolidarítsunk 'kelmékkel amikor sztrájkolni kék'....)  DE a vasút egyúttal ennek 4-6 szorosától esik el. Szóval mielőtt itt valaki változást akar elérni, ceterum censeo az összes rohadt tolvaj kallert pároslábbal tessen kirúgni. (Az elmondott jelenség az elmúlt 10 évben minden ÉRTSD: MINDEN alkalommmal előfordult velem. - azon izibe küldtem el őket a bús picsába ...tegyen így mindenki!!!! hidjétek el csak rövid táővon éri meg a kallernek zsbbe fizetni. Ha bezárják a vasútvonalat amerre jársz, majd rájössz, hogy még te fizettél érte, hogy be legyen zárva.) Ajánlom magamat.

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr97133392

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fedup Sári 2007.08.06. 14:45:21

És ami a legszebb, hogy emiatt kellett 35 millióért karámot építeni a Nyugatiban, hogy aztán a fizető utasokat is feltartsák vele nap mint nap, még akkor is, amikor eleve késve érkezik a vonat.

És bizony látom, hogy felénk, Szob felé is működik az adok egy-kétszáz forintot a kalauzbácsinak, hiába a karám. Talán kevesebbszer lehet találkozni a jelenséggel, mint évekkel ezelőtt, de azért mostanában is előfordul.

Adani 2007.08.06. 18:30:11

Velünk is többször előfordult főleg régebben mikor még kézel írta a kaller a jegyet, és főleg akkor ha olyan állomáson szállsz fel ahol nincs jegykiadás. Volt mikor sűrűn jártunk bulizni ilyen településre, nem is kellett soha retúrjegyet venni, visszafelé mindig olcsón kijöttünk. És tényleg így mindenki jól jár. Én meg abban már régen nem hiszek, h bármi is jobb lenne ha mindenki becsületes lenne, senki sem lógna és senki nem dolgozna saját zsebre. Igaz ez minden állami cégre, BKV,MÁV, Volán. A felsővezetés, akik a húsosfazék közelében vannak többet tudnak lopni ha több van, de javulásra egy fillérrel sem jutna több, igaz ez majdnem minden állami cégre. Ha történetesen a Nemzeti Bank páncéltermének tartalmát ledobná vaalki MÁV központjára, az utasok abból ugyanúgy nem látnának semmit.

krtek24 2007.08.06. 20:44:56

A Balaton északi partján senki nem utazik jeggyel (és ez nem csak becsületesség dolga).
Ugyanis a megállók nagy részében nincs jegykiadás, ha van, akkor pont olyan időben, amikor még egyetlen utas sincs. A vonaton meg óránként jön a kalauz. Az utasok 90%-a a szomszéd településre vagy valamelyik 10-20 km-en belül lévő nagyobb helyre (Almádi, Füred, Badacsony, Révfülöp) utazik, tehát eleve 10-15 perc alatt letudja - jegy nélkül - az utat.
Sőt rengetegen mennek vissza Budapestig is jegy nélkül, hiszen a kalauz csak a szokásos új felszálló szöveggel jön, ha meg mégis kéri a jegyet, akkor behazudják az utolsó olyan megállót, amelyről tudják, hogy ott nincs jegykiadás, és onnan kérnek jegyet.

Amúgy pl. a Volánt sem értem, hogy miért nem indít több járatot egy minimális kis reklámkampánnyal az északi parton. Jelenleg csak egy busz megy végig naponta, de az mindig tele van (általában mentesítő is közlekedik). Ugyanannyiba kerül, mint a marhavagon másodosztályon, tiszta, klímás, udvarias sofőrrel, és nem mellesleg Budapestig 70-80 perccel (!) kevesebb a menetideje a vonatnál. Csak sajnos kevesen tudnak róla, bár mindig látok rajta új utasokat, akiknek ismerősük szólt, hogy létezik a járat. Ők mindig mondják, hogy ha ezt tudták volna korábban, soha nem utaznának az északi parton vonattal.

Kaller 2007.08.06. 20:56:20

Sokat dolgoztam jegyvizsgálóként, mivel nem voltam hajlandó beállni a tolvajok közé-mert Ők, ne szépítsük, azok- másfél évig sokan nem beszéltek velem (ez úgy a kollégák kb. 60%-a volt), aztán megszokták, hogy van egy becsületes hülye (ezt többször megkaptam :-) ) köztük. Véleményem szerint, nem valók a céghez, ha pedig jobban belegondolunk: a menetjegy ára utasbiztosítást is tartalmaz, ha a jegyvizsgáló nem ad jegyet, és véletlenül történik valami...

krtek24 2007.08.06. 21:45:20

A vasút polgári jogi felelőssége akkor is fennáll, ha a halott utas nem szorongatja majd a kezében az érvényes menetjegyét.

Amúgy én nem tartam olyan vészesnek a "kalauzlopást": az északi parton talán 10-szer találkoztam vele az elmúlt 6-7 évben (minden hétvégén oda-vissza utazom tavasztól őszig), de minden esetben az utasok kifejezett unszolására felejtették csak el a jegykiállítást. Szóval azért bőven kadnak Kaller topiktárshoz hasonló becsületes emberek. Inkább azt gondolom, hogy a Balcsi északi partján egy 150-200 km-es távra se az utas, se a jegyvizsgáló nem vállalja be a mutyizást, kisebb távon meg inkább teljesen elblicceli az utas a díjfizetést.

Ariadne12 2007.08.06. 22:24:01

Jut eszembe, tavaly május környékén futottam össze az eddigi legjófejebb kalauzzal Bp Keleti-Szeged viszonylaton. Újonnan vásárolt bringámmal igyekeztem volna felfelé a vonatra (természetesen érvényes jegyekkel), amikor látom ám, hogy mind2 végén 1. osztályú van. Nézek nagyot, halálra váltan kérdezem a kalauzt, most akkor mi lesz.

Hajnali járat volt, kb. egy lélek sem volt rajta, így segített felpakolni az utolsó 2. osztályúba, biztosítva azért az átjárást. Kecskemét magasságában meg kaptam egy külön fél vagont :D, ugyanis hozzákapcsoltak pár 2. osztályút, és volt olyan kedves lezárni nekem a legvégét, így abszolút nyugiban mehettem onnan már. No meg jót beszélgettünk, megkérdeztem mindent, amit tudni akartam a vasútról meg a kalauzkodásról. Nem lehet egy egyszerű szakma, respect a normális és becsületes kalauzoknak...

Adani 2007.08.07. 12:27:47

Van mikor a kalauz meg az utas együtt alkot nagyot, hogy jól járjnaak mind a ketten. Ilyen eset a másodosztályú jeggyel elsőosztályos kocsiba beülés, mert ot van hely. Tudok ilyenről, végül elintézték annyival, h fizessék ki zsebbe a különbözetet, tehát Kecskemét-Nyugati és a küönbség. Erre a kedves utas kijavítja, h nem Kecskemét, Cegléd, nézzen cska ki az ablakon. Erre a kaller, vállat von és megjegyzi, h igaza van és módosítja.

Személyes élmény az volt, h Kétpóról jöttünk haza, ott nincs jegykiadás, jön a vonat mi fel. Később jön a kaller, h valaki azt mondta neki ,h nálunk van a jegye, mi 4en ültünk egy 4-es helyen, és néztünk ,h mi van, nálunk tuti nincs, mert nekünk sincs, Kétpóról jövünk, honnan lenne. Erre közli ,h neki ezt egy baseball sapkás gyerek mondta. Na erre már nem tudtunk mit mondani, cak annyit, h ember nézzne már körül egy rap buliból jövünk, kb. minden 2. embernek van sapkája. Végül rátértünk arra, h jegyet is adhatna. Megkérdezte mennyi pénzünk van, próbáltuk összekaparni az aprókat, mire közli a kaller, h 300 ft-ot dobjunk össze 4-en és kellemes utazást kíván Békéscsabáig. Így is lett.

danixxl24 2007.08.07. 13:32:09

Én általában havi 2x utazom balcsi é-part és a déli között. Retúrjegyet mindig veszek a déliben, igy nem találkozom a problémával. Bár a "kezeletlen jegyek" dumára nagyon sokan nem szokták felmutatni a jegyüket, ha egyáltalán lenne mit... Csak "gyorsvonattal" utazom pl. Tapolcáról 12.30kor indul, vagy a déliből 12.15kor, abból is az olyan fajtával ami nem áll meg minden bokornál. Mert arrafelé a vonatok 90%a gyors, tehát minden állomáson és megállóban megáll...

Gobbihilda 2007.08.07. 20:31:16

Úgy látszik, még nem vonatoztatok Erdélyországban, a Magyar Királyi Államvasutak által épített, jelenleg a bocskorosok által bitorolt vonalakon.
Ott az a szokás, ha nincs jegyed, akkor a kallernél minden ilyen jellegű problémád megoldható néhány színes műanyag (nálunk papír) ellenében. Sőt még meg is köszönik, hogy a "cégüket" választottad.
Ha netán jön az ellenőr, valahogy sosem jut el abba a kocsiba, ahová a "vett" jeggyel rendelkezőket ülteti a kalauz.
Nekem az a gyanúm, erősen tartunk efelé. Sajna olyan a MÁV színvonala és a fizetések, hogy megéri ezt csinálniuk, még úgy is, hogy tudják, az állásukkal játszanak.
A megoldás továbbra is az lenne, hogy a jelenlegi vezérkart - amelyikben 20-30 éve vasutas még elvétve sincs - páros lábbal p...csán rúgni, hogy valahol Bucuresti környékén érjenek földet. B...ák szét a CFR-t, mert lassan az is utoléri az egykor méltán híres Magyar Királyi Államvasutakat.
A helyükre viszont kinevezni olyanokat, akiknek van némi rálátásuk a vasútra, mint egy speciális üzemre. Így talán megoldható lenne az, hogy végre ne a "mélyrepülés" legyen a meghatározó.
Higgyétek el, vannak jó Szakemberek a mai MÁV-nál is, csak ők a jelenlegi vezetés - és a szakszervezeti vezetők - fizetéseinek tizedével kénytelenek beérni, annyi különbséggel, hogy ők - mármint a Szakemberek - még dolgoznak is.
A most regnáló bandának nem érdeke az, hogy a vasútnál - és a még megmaradt állami vállalatoknál - rendet tegyen, mert így nem lehet a haveroknak befogni a száját jó állásokkal, amíg ők zsákszámra lapátolják haza a pénzt, amit MINDANNYIAN befizetünk az államkasszába.

Adani 2007.08.07. 21:17:16

Hát igen, ez működik itt is meg a Volánnál, BKV-nál stb. is. A regnáló banda és a főnök is tudja, h a dolgok elmennek nélküle is, egyszerűen a lendület viszi előre jó sokáig, és ezért nem is nagyon akaródzik semmit sem csinálni ,a pénzét akkro is megkapja ha semmit sem csinál csak mindent hagy a régiben. Néha talán jön pár látszatdolog, pl. átír 1-2 vonat indulási idő majd legközelebb vissza a régire és papíron úgy látszik csinált valamit. Attól sem kell félni ,h elfogy a pénzt, mert ha ez lenne elég a főnöknek leszólni a megfelelő helyre, h adjatok gyorsan pénzt, mert már arra sincs, h kinézzünk az ablakon. Az állam meg úgyis ad, azt nem kockáztathatja meg, h nem és esetleg leáll a tömegközlekedés, mert abból nagy botrány lenne. A főnökk meg úgy vannak vele, h az állam majd fizet ha kell, elvégre ő akar tömegközlekdést, Magyar focit, stb. ha meg kell neki akkor fizessen is.
süti beállítások módosítása