MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Hőguta, ásványvíz nyista miegymás

2007. július 19. - georgejr
Kedvenc tömegközlekedési vállalatunk elvileg oszt vizet, de csak az IC-n. És ott is sokszor csak elvileg


Akkor, amikor országosan gatyarohasztó meleg van és párolognak az agysejtek, melegrekordok dőlnek meg és harmadfokú hőségriasztás van érvényben országszerte, perzselnek az UV-B napsugarak, merthogy 8-as fokú extrém riasztás van érvényben, akkor úgy gondolnánk, hogy a MÁV-Start Zrt. mindent megtesz az utasaiért, hogy a fennakadások miatt kárpótolja és segítse az utasait.
 Hát ez nem így van! Azt kell mondanom, hogy ez bizony sajnos nincs így! Nagyszerű, hangzatos ígéretekkel, marketing és pr maszlagokkal etetik a kedves utasokat, akik kénytelenek tűrni, hogyha nem jön a vonat, akkor akár ott rohadhatnak a tűző napon, mert nincs senki, aki illetékes lenne bármiben is, vagy egyáltalán tudna tenni valamit. Bárki, akit elérnek csak pingvinezni tud, azaz széttárni a karját, hogy ő ebben nem illetékes, és ez nem az ő hibája. Hát kérem, leginkább nem a fogyasztó hibája! És ha ráadásul még a vásárlók könyvét szeretné kérni az ember, akkor azt sem tudnak adni.

 
Idéznék a
www.mavstart.hu oldalról: A rendkívüli meleg időjárásra tekintettel a személyszállító vonatok utasainak - amennyiben vonatuk előre nem látható okok miatt (műszaki zavar, vis maior) tíz percnél többet várakozik - ásványvizet biztosít a MÁV-START Zrt.

 És ha előre látták, akkor száradj ki? (szerk.)

A valóság az, hogy nemhogy nem oszt vizet, de 2 és fél órán keresztül képtelen az utasokat bárminemű módon tájékoztatni, valamint a szembejövő vonatok mozdonyvezetői felháborodva közlik, hogy mit tudják ők, hogy miért késik, nem az ő dolguk, a központi információ pedig vagy nem elérhető, vagy nem tud olyan személyt kapcsolni, aki tud tájékoztatást adni, hogy mikor várható a késés kompenzálása.

 Mindez után, ha az ember próbálja jogszerűen intézni az ügyet és kéri a vásárlók könyvét, akkor kiderül, hogy a vásárlói panaszatok intézésére a XXI. században, a MÁV Zrt.-nek nincs törvényben előírt vásárlók könyve.

 Arról nem is beszélve, hogy az eset után a MÁV Start Zrt., a MÁV Zrt. honlapján próbáltunk utánanézni az ÁSZF-jüknek, de ilyet nem találtunk. Esetleg bárki találna, kérem linkelje be!

 

 A történet leírása: Édesanyám 2007. július 18-án Fótfürdő állomáson, este, körülbelül negyed héttől várakozott, hogy Rákospalota-Újpest MÁV állomásra visszajuthasson (kb 10 km) az előre megváltott retúr menetjegyével. Miután később felhívott, hogy már másfél órája áll az állomáson a tikkasztó melegben és nem tudja mikor ér haza, mert valamiért nem járnak a vonatok. Gondoltam felhívom a MÁV Központi Információs vonalát, a 06 40 49 49 49-et, hogy tájékoztatást kérjek arról, hogy mi a késés oka és mikor küldenek mentesítő járatot.
 Elég felháborító, hogy a helyi tarifával hívható számon több, mint fél percig a lehető leglassabban mondja, hogy melyik menü megnyomása esetén mit érek. Miután kiválasztottam a nekem valószínüleg legmegfelelőbbet várakoztam egy ideig, de hát senki se vette fel. Így gondoltam felhívom ismételten és rányomok az egyik menüpontra, akármi is az. Így is lett, S. Beatrix vette fel a telefont...

 Nem akarnám nagyon részletezni, de először a hölgy nem volt képes megmondani, hogy miért késnek a vonatok. Aztán nyomatékos kérésemre, felhívott vkit, aki közölte, hogy a vonatok ott állnak Veresegyházán és 3 perc múlva indulnak, aztán S. Beatrix elszólásából kiderült, hogy ez az illető lecsapta neki a telefont, így azt, hogy mikor indítanak mentesítő járatot nem tudhattam meg. Közöltem vele, hogy engem nem érdekel kit kérdez meg, de engem ez az információ nem elégít ki.

 Mivel beszélgetésünk tovább folytatódott, ezért eltelt a korábban említett 3 perc. Mert ugye kitartóan próbáltam elérni, hogy olyan emberrel tudjak beszélni, aki megoldást tud találni a problémámra. Hivatkozva arra, hogy 3 perces indulást ígértek kértem, hogy akkor most tájékoztasson, hogy feltehetőleg miért nem indultak mégsem a vonatok. Miután erre sem tudott kielégítő választ adni,.kértem, hogy a hölgy felettesével beszélhessek. De a hölgy elmondása szerint erről az egészről ő nem tehet és ő nem tud felettest kapcsolni, mert ugyan neki sok feletesse van, de most egyik sincs ott. Miután közöltem vele, hogy én elvárom, hogy megoldja a problémám és hogy korrekt módon tájékoztasson a vonatok késésének okáról, valamint oldja meg hogy Édesanyám haza tudjon jutni és ne kelljen a melegben egy olyan állomáson állnia többedmagával, ahol nincs rendesen ülőhely, nincs ivóvíz, azt a választ kaptam, hogy ebben nem tud segíteni.

 Miközben telefonáltam felöltöztem, és kibicikliztem a Rákospalota-Újpest MÁV állomásra, - mivel a beszélgetés ugye igen hosszúra nyúlt, simán ki is értem - ahol a helyi irodából kijövő első embert, - azt hiszem talán ő volt a helyi állomásfőnök - kérdeztem a vonatok késésének okáról. Egészen korrekten elmondta, hogy mi a késés oka. Igaz, nem egyezett azzal, sem azzal, amit a telefonos kisasszony, S. Beatrix mondott, sem azzal, amit anyám ismerősének adtak tájékoztatásul. Ezután kérdeztem, hogy és mikor indítanak mentesítő járatot, de erre nem tudott választ adni, mert hogy ő ebben nem illetékes. Ebben a pillanatban az állomásfőnökség ajtajára néztem, mire ő egyből hozzá is tette, hogy itt szerinte senki sincs, aki ebben illetékes. Mondtam, hogy rendben, akkor menjünk be és hívjuk fel azt, aki ezügyben illetékes. Mondta, hogy nem tud olyat.

 Ekkor döntöttem úgy, hogy kérem a vásárlók könyvét. Mire ő egyből javított, hogy panaszkönyvet. Mondom, nem, én a vásárlók könyvét kérem, melyet a 2005. évi CLXIV törvény a Kereskedelemről ír elő. Mondta, hogy nem, az bizony panaszkönyv és a pénztárnál lehet kérni.

 Úgyhogy elfáradtam a pénztárhoz, ahol a hölgy átadta a talán „észrevételi könyvnek” csúfolt kemény karton borítású valamit. Elmondtam neki is, hogy én a vásárlók könyvét kérem, mert amit adott az nem felel meg a jelenleg hatályos kereskedelmi törvénynek, hiszen az átadott dokumentum nem volt jegyző által hitelesítve. Elmondtam neki, hogy véleményem szerint, ha nem tud adni a jogszabályoknak megfelelő vásárlók könyvét, abban az esetben szabálysértést követnek el és ilyen esetben értesíteni fogom a hatóságokat.

 A hölgy felhívta a főnökét, aki szintén azt mondta, hogy ők márpedig csak ezt tudják adni. Mondtam, hogy rendben, akkor mivel úgy ítélem meg, hogy szabálysértést követtek el és nem találtam sehol a helyileg illetékes fogyasztóvédelmi felügyelőség, valamint a jegyző telefonszámát, vagy erre utaló tájékoztatást a környező falakon, ezért hívom a rendőrséget.
 Így is tettem, felhívtam a 107-et ahol elmondtam, hogy mi a problémám, és hogy szerintem szabálysértés történt és kérem, hogy amennyiben a rendőrség is úgy itéli meg, hogy valóban szabálysértés történt és mint hatóság hivatott ezügyben eljárni, akkor folytassa le a szabálysértési eljárást.

 A 107 hívása és a diszpécserrel történő beszélgetést követően a IV. kerületi rendőrkapitányságot kértem, hogy kapcsolják – hiszen „Rákospalota-Újpest MÁV állomás”, tehát most vagy Újpest az illetékes hatóság, vagy a XV. Kerületi rendőrkapitányság. A IV. kerületi rendőrkapitányság elmondta, hogy továbbítják az ügyet a XV. kerületi kapitányságra, és majd ők eldöntik, hogy a kollégák hivatottak-e eljárni és, hogy kijönnek-e.

 Két rendőr jött ki szolgálati kocsival, akiknek elmeséltem a történetet, hogy kértem a vásárlók könyvét és, hogy ehelyett mit adtak, valamint, hogy miért kértem a vásárlók könyvét. Ezután ők elmentek beszélni az állomásfőnökkel, ami közben megérkezett édesanyám is és persze mivel ő volt a szenvedő alanya ennek az egésznek, ezért ideges volt és kiabált. Szerintem mindenki meg tudja érteni, hogy mit érezhetett.

 Mondtam neki, hogy nyugodjon meg, menjen a pénztárhoz és kérje vissza a jegy árát, bár nem tudom, hogy ilyen esetben erre kötelesek-e. A jegy árát készségesen visszaadta a pénztáros hölgy. Bár nem tudom minek tudható be, a rendőri jelenlétnek, vagy annak, hogy jogos volt a szerződéstől való elállás-e.

 A végeredmény az lett, hogy az állomásfőnök kijött a panaszkönyvnek nevezett csúfsággal és mondta, hogy a MÁV Zrt. csak ezt tudja felajánlani a panasz rendezésére. Én elismételtem, hogy véleményem szerint itt szabálysértés történt, melynek kapcsán a rendőrség, mint hatóság e szabálysértés észlelése esetén, ha hatáskörébe tartozik, akkor ő hivatott eljárni. Azt a tájékoztatást kaptam, hogy feljelentést a rendőrségen tehetek ilyen esetben, így kijelentettem, hogy a panaszkönyvbe mindenképpen írok, valamint a feljelentés lehetőségével mindenképpen élni kívánok.

 A panaszkönyvbe a hirtelen összeszedett gondolataimmal tömören próbáltam megfogalmazni, valamint, hogy hogy véleményem szerint mi történt.

 Miközben írtam a rendőrök bejöttek és elmondták, hogy felhívták a – nem emlékszem pontosan, talán – főtisztjüket és ő elmondta, hogy ez valóban szabálysértés, de ilyen esetekben nem a rendőrség hivatott eljárni, hanem a Fogyasztóvédelem, illetve a Magyar Vasúti Hivatal.

 Így értünk késő este haza Édesanyámmal azon a napon, amikor mindenidők legmelegebb napjait éljük meg.
 Nem tudom minek kell történnie ebben az országban ahhoz, hogy az ember elvárhassa, hogy ha egy járat kiesik, vagy késik, akkor arról tájékoztassák az utasokat, vagy legalább mentesítő járatot küldjenek. Nem tudom minek kell történnie, hogy olyan emberekkel beszélhessen az ember, akik kompetensek a fogyasztói panaszok ügyében és nem csak felemelik a telefont, hogy egy jót trécseljenek az emberrel. Nem tudom minek kell történnie, hogy édesanyámtól valaki is elnézést kérjen és kárpótolja az Őt ért kényelmetlenségekért!

 

 Remélem levelem felrázza a kedves illetékes embereket és remélem minél több helyen visszhangja lesz annak, ami itt történik. Szándékomban áll a megfelelő hatóságoknál feljelentést tenni, és ezügyben várok minden segítséget azoktól, akik úgy érzik nem szeretnének hasonló helyzetbe kerülni!

 

 Üdvözlettel, Captain Crash
 A
fogyasztovedelem.com fórum oszlopos tagja.

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr5121059

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Captain Crash 2007.07.19. 14:11:33

Az már csak mellékes, de mindenképpen jelzés értékű, hogy a MÁV állomásfönöke elmondta, hogy elméletben az utasszállítás zökkenőmentes, és hogy ő bizony bemondta, hogy késnek a vonatok.

Kérdés, hogy és ezt vajon Fótfürdőn hányan hallották? De hogy ez érv tud lenni egy felvetett problémára, az se semmi.

Napsugrar 2007.07.19. 15:01:47

Captain Cras: minden elismerésem a kitartásodért, és a tájékozottságodért. Remélem Édesanyád nem nagyon ínylette meg a nagy meleget, mert ez a nagy megleg, még a fiatal, erős szervezetnek sem tesz jót. A történekkel kapcsolatban még annyit, hogy légyszives tájékoztass minket a fejleményekről is.
Most a vélemény:
A leveled végén írtad, hogy reméled leveld "felrázza az illetékes embereket". Hát igen. Reménykedni, AZT LEHET!
De, mint sokan másoknak, nekem is az a véleményem, hogy a MÁV (és a MÁV-Start is) "saját alkotmánnyal" bír. Mint ahogy a takarítási akció, úgy ez az ügy is csak az interneten kering majd, eljut 1-2 ezer emberhez, akik kialakítják saját véleményüket és ennyi. Addig amíg Te, vagy Édesanyád, mint szenvedő alanya a történteknek fel nem veszitek a box-kesztyűt. Ehez sok sikert és KITARTÁST kívánok és remélem lesz eredménye ...

Captain Crash 2007.07.19. 15:12:26

Köszönöm szépen a bíztató szavakat, nagyon jól eső érzés volt olvasni. :)
Édesanyám természetesen úgy tűnik jól van, de mint tudjuk a szervezet számára, amikor ilyen körülményeknek van kitéve, akkor az nem éppen megfelelő és mint mindenki, aki szereti az Édesanyját, szeretne neki hosszú életet és minél kevesebb kényelmetlenséget. Ezért is gondolom úgy, hogy a MÁV legalább bocsánatkéréssel tartozik az utasai - köztük anyám - felé. És gondolom továbbá úgy, hogy a többi fogyasztó felé, valamint a törvény felé pedig jogszerű kereskedlmi tevékenység folytatásával tartozik.
A fejleményekről mindenképpen fogok írni, mert nem szoktam annyiban hagyni ezeket a dolgokat. Ha más nem, akkor az aláírásomban említett fórumon mindenképp értesülhetsz a fejleményekről. De ameddig eredményét látom, ide is írok szívesen.

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2007.07.19. 17:43:17

Felrázni az illetkeseket? Az a baj, hogy a MÁV környékén nem az a kérdés, hogy vannak dolgok amik nem jól mennek, észre kéne venni, hanem alapvetően az a helyzet, hogy az lenne a rendkívüli, ha valami jól menne.

Merthogy ilyen nem nagyon van.

Teszem azt, nagy boldogan venném észre, hogy az IC kivételesen tiszta is, nem is késik és a légkondi működik, jó hőmérsékletre is van beállítva. Igen, van ilyen is.

A büfékocsi mint kereskedelmi egység tekintetében a jól láthatóan kiírt felügyeleti szerv, az elérhető vásárlók könyve hiányzik, a menetrendet azért sikerült betartani mert az évek során állandónak bizonyuló késéseket inkább belekalkulálták, 120 kilometert kb 2 óra alatt tesz meg a vonat, mert nincs karbantartva a pálya, nem minden kocsi tiszta.

És nem merném lefogadni, hogy nem volt bunkó alkalmazott a vonaton vagy a pénztáraknál, de ezt nem tudhatom.

De azt tudom, hogy a jegy azért (is) ilyen drága, mert lassú a vonat, kétszer annyi ideig dolgozik a személyzet, a mozdony, stb. azért, hogy én megtegyem a 120 kilométeremet mint kellene.

Azért van kocsihiány, kényelmetlenség, mert bizony egy út a kocsikat is dupla ideig foglalja, ergo dupla annyi kocsira van szükség, így kerülnek a leglepukkantabb kocsik is a forgalomba, innen a zsúfoltság.

Tudom azt, hogy eközben a személyszállítás mint legnagyobb ügyfél kapja a legdrágábban a pályát, az eszközöket, mert valakik visszaélnek az erőfölénnyel. A többi vezető, a GVH, stb. nem tesz semmit.

Tudom azt, hogy emiatt a vasót kevésbé versenyképes, kevesebb az utas, így drágább az egy utasra jutó költség, beindult egy csúnya spirál.

Tudom, és szerinem szinte minden MÁVos tudja, a biztos munkahely, a kedvezmények elveszni látszanak, ők is szívnak, de az utasokon töltik ki a haragjukat, tovább rontva a helyzetet. Nem titok az sem, hogy egyik sem azért küzd, hogy minőségi szolgáltatással talpon maradjon a vasút, biztos megbecsült munkája legyen. Gyorsan kapjon több pénzt, ne kelljen tényleg elvégezni a munkát a többi nem számít. Hivatástudat, becsület 0. A szakszervezet is ezek szerint működik.

Majd ha a tisztelt MÁVos vezetés nem kap prémiumot a GVH viszont bírságol, ha elkezdik megkapargatni a hanyag kezelés, hűtlen kezelés lehetőségét, akkor majd változhat valami :) Illetve a privatizáció segíthet :)

Anakin Solo (a.k.a. Ape) 2007.07.19. 22:13:02

:) Jó kis történet! Meg is kell fogni ezeket a csibészeket! Akármit csinálnak az a baj sosincs felelőse, és nincs oylan felettes aki rendet tenne. Nevetséges egy cég.. Üdv.

Captain Crash 2007.07.20. 10:09:52

Az üzletszabályzatot sikerült megtalálni, ismételten idéznék belőle:

8.§ (3) A vasúttársaság köteles az utasokat jogaikról, kötelezettségeikről, az igénybe vehető szolgáltatásokról, különösen pedig az esetleges forgalmi zavarokról tájékoztatni.

13. § (1) A vonat késése miatti csatlakozásmulasztás, valamely vonat kimaradása, vagy közlekedésének tartós akadályoztatása esetén a vasúttársaság köteles a továbbutazni kívánó utast kézi- és útipoggyászával együtt az eredeti vagy más útirányon, az eredeti vagy más tömegközlekedési eszközzel a célállomásra szállítani. Ha az indokolt, az utas - a különbözet
megfizetése nélkül - magasabb menetdíjú szolgáltatást (vonatnemet, kocsiosztályt) is igénybe vehet.

A vasúttársaság szerződésszergése tehát véleményem szerint nem kétséges.
Írtam a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőségnek, a MÁV Zrt. információ-ra, hogy keresem a helyileg illetékes jegyző elérhetőségét, illetve a szabálysértés lefolytatásában illetékes hatóságot.

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2007.07.20. 13:24:32

Na igen, csak azt nem írják MIKOR kötelesek elvinni, mennyi időn belül.

Mondjuk: Két hét múlva megy újra személyvonat ezen a szakaszon építési munkák miatt, várj két hetet az állomáson és tutira elviszünk. c hozzáállás is működhet.

A tájékoztatás ideje, minősége, mennyisége is vitatott.

Captain Crash 2007.07.20. 15:44:27

Az infomacio@mav-start.hu e-mailcímre ment levélre válaszoltak. A levél, melyet írtam, így nézett ki:

Tisztelt MÁV Start Zrt.

2007. július 18-án történt szerzõdésszegésük és vélelmezhetõ szabálysértésük kapcsán kérem Önöket, hogy tájékoztassanak a Rákospalota-Újpest MÁV állomás helyileg illetékes jegyzõjének, illetve a helyileg illetékes fogyasztóvédelmi felügyelõség elérhetõségérõl!

Elõre is köszönöm!
Aláírás

A válasz, melyet kaptam pedig ez:

Tisztelt Utasunk!

Köszönjük érdeklodését!

Sajnos a kérését nem tudjuk teljesíteni, ezzel kapcsolatban az eszrevetel@mav-start.hu e-mail címen tud választ kapni, vagy a MÁV Direkt telefonos Ügyfélszolgálatán panasz felvétellel.

Kellemes utazást kívánunk!

Ezekután írtam egy levelet, melyben a szerintem fennálló jogi helyzetről és kötelezettségeikről figyelmeztettem őket, valamint arról, hogy milyen további intézkedéseket kívánok tenni, amennyiben nem kapok megfelelő választ a kérdésemre.

Napsugrar 2007.07.20. 16:07:00

magyarán le vagy sz@rva, szórakozzál mással.
Vagy én értettem félre?

zipi 2007.07.21. 10:37:34

1. csatlakozás mulasztás: a nagy sz.rt, már írtam korábbi történetből, hogy srác lekéste a csatlakozást balatonfüredre....
2. VISSZAFIZETTE A JEGY ÁRÁT?????!!!! Ezt nem hiszem el. Nekem meg csak a rohadt légkondit, azért is könyörögni kell

Ezt már nem igaz, hogy mit nem képzel magáról a MÁV. Valahogy már meg kell őket fogni, ez már nem normális.

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2007.07.21. 11:06:19

zipi: Nem ismered Captain Crasht.

Nagy különbség van aközött, hogy valaki pontosan idézi a vonatkozó jogszabályt, szabálysértést emleget, rendőrt hív, és annak is elmondja pontosan melyik jogszabály miuatt kell eljárni a szabálysértés ügyében és nem lehet azt mondani "menj a fogyasztóvédőkhöz". No ezek után a MÁV is tudja, egyszerűbb visszaadni, akkor talán kevesebb bírság, perköltség, stb. jön rá a jegy árára.

Captain Crash 2007.07.24. 00:49:41

zipi: Nem tudom igazából mit szerettél volna írni, de ha akarod fejtsd ki bővebben.

A fejlemény annyi, hogy a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőségtől visszaírtak, hogy keressem fel őket, vagy adjam meg a telefonszámom, amin elérnek. Ezt megtettem, még nem tudom, hogy holnap hívnak-e majd, de én mindenképp megpróbálom, ha Ők nem.

A MÁV Start Zrt. továbbra is visszatartja azt az információt, hogy ki az illetékes eljáró hatóság, akihez panaszommal fordulhatok a fennálló jogvitánk kapcsán. Mindezt annak ellenére, hogy felhívtam figyelmüket a jogszabályi kötelezettségükre, hogy ezen információknak ki kellett volna lenniük függesztve.

Meglátjuk mi lesz a továbbiakban.

Napsugrar 2007.07.24. 07:06:25

Captain Crash: Bernadett levelében azt írta - de gondolom Te is olvastad -, hogy azok a bizonyos e-mail címek nem is élnek. Ez nem a vevő félre tájékoztatása?