Szőnyeg küldött egy cikket a criticalmass.hu-ról. Köszönjük.

„A kerékpár fel- és lerakodásáról az utasnak kell gondoskodnia, erre a MÁV nem biztosít időt.”
Egy kellemes szombat délelőtti kerékpáros reklámfelvonulás után Debrecen-Csapókert állomáson üldögélek. Még van bő tíz percem a Nyíregyházára közlekedő 12:37-es vonat érkezéséig. A jegyemet és a kerékpárjegyet már megvetem, még egy kis csevejre is futotta (sokak által retteget, „könnyebb átugrani mint megkerülni” típusú) jegy-pénztáros nőcivel.
Pontosan érkezik a vonat. Nagy örömmel látom, hogy a létező legtutibb „piros csíkos” szerelvény jött. ( ilyen ni: http://www.freeweb.hu/vasutikocsi/szemely/tn_20055888Bhv_jpg.jpg) Ezeknek a végén mindig van egy szuper bringaszállító kocsi. Dupla széles ajtóval, kerékpárkampóval. Hmmm fincsi! :) Az áhított vonat végi kocsi kb. két vagon távolságra állt meg tőlem, nyeregbe pattanok odatekerek a rázós vasútkő peronon. Sietve megnyomom az ajtónyitó nagy zöld világítós gombot, az ajtók hangos szisszenéssel kinyílnak. Megragadom a bringa vázát, de még mielőtt felemeltem volna, a szemem sarkából látom, hogy a szerelvény megmozdul... Két, a vonatról bámuló kerek szemű utas tekintete és az elguruló ajtók látványa ostorcsapásként tudatosítja bennem, hogy ezúttal bizony ráb***tam. Ez nem viccel, ez tényleg itt hagyott!
(Voltak már hasonló helyzeteim. Épp mozdult a vonat amikor felléptem, meg a mozdonyvezető észrevette, hogy felemelt bringával állok a szerelvény mellett, de ott nem hagytak még sosem.)
Van egy szabad órám, addig írok valami velőset a panaszkönyvbe. - gondoltam. Elsírom bánatom a terebélyes jegy-pénztáros nőnek. Együttérző mosollyal közli, hogy nincs panaszkönyv. Kicsit telefonálgat a belső vonalon, majd közli, hogy menjek az igazgatóságra panaszt tenni, hétköznap munkaidőben. Megnyugtat azonban - kérdésemre tisztázzuk - ,hogy nem a budapesti igazgatóságra küldött, csak ide a debrecenire. Küzdök még egy kicsit valami igazolásért, hogy „otthagyottságom” igazolni tudjam, de ezen próbálkozásom sem talál megértő fülekre. Megígéri, hogy ha kihallgatják majd, akkor azt fogja mondani, hogy tényleg ott voltam időben.
Na innentől én sportként tekintem az ügyet.
Felhívom a MÁVDirekt telefonos ügyfélszolgálatot. Elsírom bánatom, együttérző fiatal csaj nem tudja... nincs bent a panaszügyes kolléganő. Írjak az interneten - tanácsolja. Közösen megállapítjuk, hogy ezt a sztorit még mi sem hinnénk el. Ez a „lekési aztán pattog alapesete”. A jegyem is még a régifajta pecsételős, még időpont sincs rajta. Kis segítséggel kilogikázom, hogyha a vonat késik akkor az a MÁV hibája és kaphatok róla egy igazolást is akár. Azonban ha elindítják a vonatot mielőtt még módom lett volna felszállni, akkor arról nincs igazolás, ergó nem is az ő hibájuk.
A későbbi vonattal aztán szerencsésen megérkezek Nyíregyházára. (az ország legelegánsabb de legretkesebb állomására) Az légkondicionált utascentrum hűvösében előadom a történetem. „Mit tudunk mi ezzel csinálni? Ideért akkor, igaz?” - mormogja a kidobó termetű nőci, miközben a kolléganője már a panaszkönyv indigójával zizeg. Mielőtt még elkezdeném írni, megkérdezem, hogy várhatóan mik lesznek a következmények? Nehogy kirúgassak egy kedves kalajt, vagy valami hasonló borzalom! Megnyugtatnak: „Majd elolvassa a főnökség aztán küldenek egy bocsánatkérő levelet.” - vágják rá kórusban. Oké, most már nyugodtan körmölöm le pár mondatban a történetet. A kölcsön kapott szolgálati golyóstoll olyan vastagon ír, hogy az indigós másolat gyakorlatilag olvashatatlan. Nyílván ez a panaszkönyv író toll. :) A a másodpéldánnyal a zsebemben aztán vidáman hazakerekeztem.
Várom türelmesen a bocsánatkérő levelet. Olyanom még úgy sincsen. :)

---- FOLYTATÁS ---

Köszönöm az értékes és együtt érző hozzászólásokat! Nagyon jól esik! :)
Igyekezek bárminemű incidenst a lehető legnagyobb higgadtsággal fogadni, ha egy bringásnak elfogy a türelme az könnyen az életébe kerülhet...
A lentebb felmerült kérdésekre a következőket tudom elmondani:
- Nem tudom, hogy volt-e kalauz a vonaton. Én a vonat megállása után a vége felé indultam, ott nem láttam kalauzt. Gyanítom hogy volt a vonaton.
- Nem hallottam az indulást jelző sípszót. Ezen a kis állomáson máskor sem hallottam még. A nagyobb állomásokon a „tárcsások” rendszerint sípolnak. A fülem viszonylag jó, focimeccseken jelentős távolságról is szoktam hallani a sípszót, bár ott nekem nem mindig egyértelmű, hogy miért van. :)
- A szóban forgó megállóhelyen szorosan egymás mellett két sínpár van, melyeket egy drótkerítés választ el. Nem lehet elférni a kerítés és a sínek között, ezért biztos hogy jó oldalon voltam. A kalaj is csak ezen az oldalon lehetett.
- A jegy-pénztáros arra utalt, hogy a kalauz indította a vonatot. Itt a pénztároson kívül nincs más az állomáson, ő viszont sosem jön ki a rácsok mögül. (a szolgálati helyét körül vevő rácsos ajtóra, ablakra gondolok)
- A szemlélők vészfékezése bizony jól jött volna. Érdekes helyzetet teremtett volna. Pláne ha előadom, hogy én húztam meg a vészféket saját magamnak...
- A rendőrség kihívása akkor nem jutott eszembe. Komolyabb hozzáállást tételeztem fel a MÁV-ról. Tanukat nem tudtam volna szerezni, egyedül maradtam a pusztában. Semmi módon nem tudom azt igazolni, hogy teszemazt nem a „fűben szundikáltam” a vonat indulásakor. :)

Biztatásotokra különben kedden jártam a rendőrségen is! Ha sport hát legyen sport! :)
A HB-megyei RFK portása megnyugtatott, hogy az hogy én lemaradok a vonatról az nem „foglalkozáskörében elkövetett gondatlan veszélyeztetés”. Nagy kő esett le a szívemről bevallom! Azt is megtudtam tőle, hogy a „budainagyantalon” tehetek feljelentést.
„Meg tudná mondani, hogy az merrefelé található?”
„Fogsz egy térképet oszt' megnézed!” - fedte fel a rejtélyt.
Ba**ki tényleg! Eszembe se jutott! – motyogtam magamban miközben cibáltam a bejárati vasajtó méretes kilincsét. A városháza előtt az utcaseprők megmondták merre van; nincs ugyanis utcanévmutatós térképem.

Arra jutottam, hogy nem teszek feljelentést. A kerékpározás mint sport amúgy is jobban fekszik nekem. :) Ha akarnak úgyis foglalkoznak a panaszommal is normálisan... Gyanítom, hogy a rendőrségi ügyek eltusolására is kialakult mechanizmusuk van. (küldözgetik a nyomozókat is összevissza, szabályzattal-traktálás, instant saját verziók, szabadságon lévő illetékesek) Ennyi időm és idegrendszerem volt utánajárni.

Tanulságok részemről
- A lentebb tanácsolt szemkontaktus a kalajjal. Nyilván ha egyszer-kétszer ránézek, talán felmerül benne, hogy különleges szerepet szánok neki. Tőle várom, hogy a biztonságos felszállásom kivárja.
- Ha messze van a bringavagon akkor felszállok a legközelebbi ajtón. (ezt a kedvenc pénztárosom is tanácsolta) Nem vagyok köteles egy hosszú vonatot tételesen végigvizsgálni, hogy hol rejtegetik a kerékpárszállító alkalmatosságokat. Valahogy megpróbálok ellenállni az újfajta kerékpárszállító vagonok csábításának, ha úgy ítélem meg, nem garantált, hogy feljutok rá.
- Első kocsiba szállok, így a mozdonyvezető is láthatja, hogy nincs még mindenki a fedélzeten.
- Veszek egy sípot. (HI!) Ha nem nyílik a bringavagon, indulni készülnek nélkülem, stb. ; fújok bele párat hogy észrevegyenek. Vissza a kőkörszakba. :)

Vigyázzatok magatokra! A vasút tényleg veszélyes üzem!