MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Takarítás MÁV módra

2007. június 26. - georgejr
T. megfigyelte a takarítást vasparipásunknál. Le is mérte az időt. Ennyi idő alatt más csúcsot dönt 200 méteres gyorsúszásban...

Szia!

Csak 2 saját szemmel látott eset:

1. Igaz ez még vagy 8-10 éve lehetett, de szerintem azóta is hasonló lehet a helyzet. Debrecenben vártam a barátnőmre. Amíg be nem ért a vonata láttam, hogy az egyik bent álló szerelvényt "takarítják". 2 ember.  Az egyik a szemeteseket ürítette. A másik pedig 1, azaz egy darab feltörlőronggyal ment végig a szerelvényen (nem, nem volt nála másik miután láttam, hogy mit csinál külön figyeltem). Láttam, hogy azzal az egy ronggyal feltörölte a WC-ben a földet és a WC ülőkéket, letörölgette az ajtó melletti kapaszkodót és az ülések közötti asztalkákat is. Az utastérben a folyosókat, földet, üléseket nem törlögette, gondolom oda nem pisált senki... Meg lehet, hogy csak jót akart nekünk...

2. Vagy 2 hete Nyíregyházán a csatlakozásra vártam. (Vasárnap este 11-kor.) Szintén 2 ember. Az első ment elől és egy vödörből vizet löttyintgetett a földre a kezével. Ment utána a másik, aki egy felmosófára erősített ronggyal "felmosott". Azaz szétkente a meglévő koszt szép egyenletesre. Ez takarítás? Felmosás? Szerintem csak szétkenegetése a meglévő mocsoknak. Egyébként mértem a dolgozó idejét. 1 db (elővárosi) "csíkos" kocsi (kék kocsi piros csíkkal, önműködő ajtókkal)  "felmosása" a 2 kocsi közötti ajtón való belépéstől a kocsi másik végén lévő ajtón való kilépésig 1 perc 41 mp 02 századmp volt.  Előtte az utastér egyik felének felmosását mértem, az 45 mp-ig tartott. Más takarítást nem láttam.
Már értem, hogy a viszonylag új (felújított) kocsik miért is olyan mocskosak.


Üdv!
T.

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr66106611

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2007.06.26. 22:51:06

Én Talentem tudtam többször megfigyelni a takarítást. Ott minden kör után takarítanak a Déliben, és legalább fél órát foglalkoznak vele (kocsinként 2 ember). És ez még nem is a nagytakarítás. Mondjuk a Délire nem is volt panasz ilyen szempontból.

taritrini 2007.06.27. 13:02:20

Amíg a MÁV-vezetői takarító cégeket alapítonak és saját maguk által ki irt pájázatot megnyerik ,majd minimálbéren dolgoztattot feketemunkásokkal dolgoztattnak! ADIG PISZKOS MOCSOKOS LESZ MINDEN!!!

GhostBusters 2007.06.27. 14:13:55

Sajnos, taritrini-nek igaza van, az utolso szoig. Konkretumokkal most nem hozakodnek elo, mert az mar kimeritene a Ptk. idevonatkozo paragrafusait...

kontraszt 2007.07.11. 22:47:43

Ilyen takarítást én is láttam, déliben kb 2 éve. Este az IC szerelvényeit is ilyen alapossággal takarították. Kb 1:30 egy kocsi ...
Csak remélni lehet hogy senki nem hányt a földre aznap.
süti beállítások módosítása