Utazás a 21.40-esen 2007-ben Magyarországon
Van valami ellenállhatatlan bukéja annak, ha az ember a 21.40-es segítségével utazhat. Már eleve, ahogyan ez a 21.40-es kinéz... A 21.40-es jó hosszú és az az embernek az érzése, hogy a
világ összes graffitise a 21.40-es kocsiján élte ki alkotó vágyát. Szép nem mondom. Hol egy sárkánygyík vigyorog rám, hol Mari néni bugyija villan ki a szoknya alól, midőn a derék asszonyság felkapaszkodik a vagonba.
A 21.40-es világítása sem mindennapos. Hol van, hol nincs. A 21.40-es egyes kocsijaiban diszkrét félhomály uralkodik, csak semmi erotika, a kalauz sem mereng, csak hunyorogva nézi a jegyeket, valahogy úgy, mint egy nőgyógyász, aki még benéz...
A 21.40-es hosszú szerelvény. Az elejétől nem is látni a végét. Tán nem is baj. A 21.40-es azért is különleges, mert előtte megy el a 20.55-ös, ami sokkal de sokkal konszolidáltabb, mint a 21.40-es.
De hát a 21.40-esnek is mennie kell. Általában pontosan indul, s ez az üzemeltető társaság mai állapotait nézve, - pestiesen szólva - nem semmi.
A 21.40-eshez, már szabad az út, ilyen későn már nem vicsorítanak a hiányos fogazatú jegyellenőrök a vaskapu ajtóinál, akiket újabban nagyfejű kopasz feketemellényesek is segítenek. De hát a munkaidőnek régen vége, mert ez itt már a 21.40-es.
A 21.40-es lassan, méltóságteljesen döccen ki az állomásról, s érdekes, amikor a mozdony begyorsít, a fények is fényesebben hunyorognak. A 21.40-esen bőrülések vannak, olyan kagylósak, tudjátok, amiben elvileg 4 ember is elfért anno a Kádár-korszakban. Akkor ezek a vagonok még újak voltak, ma annyira leharcoltak, hogy a 21.40-esen utazók némelyike törlőkendőt tesz a feneke alá, hogy ne piszkolja össze a ruciját. Persze korábban mindez a négyes-hatoson eszébe sem jutott, de hát az a négyes-hatos, ez meg a 21.40-es. Ahol minden más.
A 21.40-es első megállója valami borzalom, egy külvárosi állomás, Rákosrendező, melyet mintha a hetvenes évekből ottfelejtettek volna. Bár odakint sötét van, de a vonat mellett szeméthegyek, ezt akkor látom, amikor a reggel nem a 21.40-esen jövök az ellenkező irányból. De most nem reggel van, hanem este, a 21.40-esen. Számzáras aktatáskás muksó kapaszkodik fel az első állomáson, nem is tudom, hogy került ide. Egyszer én is itt szálltam fel a 21.40-esre, láttam, hogy az épület oldalán csipkevirágot mintázott a salétrom, a húgyszag pedig szigorúan monoton állandó volt a váróteremben, ahol a pénztár régen bezárt, ezért a 21.40-esre csak a vonaton lehetett jegyet venni.
A 21.40-es következő megállója Istvántelek, na itt nem mernék sem le sem felszállni, de vannak bátor utasai is a 21.40-eseknek. Egy méla kamasz a lábát szellőzteti, le kellene húznom az ablakot, de nem megy, mert a 21.40-es ablakát utoljára 20 évvel ezelőtt húzták le, azóta beragadt és ember nem volt, akinek akkora izma nőtt volna, hogy ezt az ablakot megnyissa. Közben jön a kaller, nekem bérletem van erre a 21.40-esre, csak biccent, rá sem hederít, hogy a bérlet tetejére felvéstem-e a szem.ig számomat, pedig anno Bródy Johnny is megénekelte, hogy a szem.ig nélkül az élet egy fabatkát sem ér, de anélkül a 21.40-esen sem vagyunk országunk teljes értékű állampolgárai.
A harmadik megálló még mindig Budapest, illetve dehogy is, ez már Rákospalota-Újpest, érdekes egy állomás, a gaz és a kutyaszar sajátos keveréke övezi a vágányok környékét, úgyhogy, aki itt fellép a 21.40-esre, behoz néhány bacit, de sebaj, hiszen a 21.40-est, ha a váci börtön teljes lakossága takarítaná, akkor sem lenne soha tiszta. Mert a 21.40-esbe úgy beleívódott a kosz, mint életünkbe a plaza és a cica, vagy egyszerűbben a plázacica. Ül is egy ilyen itt velem szemben, arcán botox, kezében néhány év múlva majd bot, mert sáskataposó cipője miatt olyan járáshibás lesz a lelkem, hogy életében megemlegeti azt a napot, amikor a 21.40-esre ebben a csukában szállt. Odakint a lakótelep fényei suhannak, Mária néni most önti ki a szemetet a ledobón, Pista bácsi sörrel a hasában meccset néz, most már a második félidő megy a Bajnokok Ligájában, mert ugye ez a 21.40-es és a BL mindig 20.45-kor kezdődik, kivéve, ha Moszkvában van a meccs, mert akkor 18.45-kor indul útjára a labda. A 21.40-esen azonban sehol egy labda, csak a munkában megfáradt utasok néznek ki a fejükből hosszú, méla lesben.
Lassítunk, majd a nyílt pályán ácsorgunk, nincs egy kalauz, aki megmondaná, hogy mi van, majd egyszer csak egy fényes, szép tiszta vonat suhan el mellettünk hosszan méltóságteljesen, egyenesen Drezdából indult a mai reggelen és indul minden reggelen. A 21.40-esnek persze meg kell állnia, hogy a csoda-szellemvonatot elengedje, tán még tisztelegnek is neki, de a szellemvonaton egyetlen utas sem ül, a büfékocsiban az asztali lámpák zölden világítanak, majd mindez tovaszáll az éjszakában. A 21.40-es előtt is szabad az út, felsikolt egy mobiltelefon, halló,halló, hát persze, hogy én vagyok az drágám, jaj ma is sok volt a munka, már megint túlóráznom kellett, ezért csak a 21.40-est értem el - rebegi a zsíroshajú,kinek felesége csak azt nem érti, hogy a zsíroshajú titkárnője miért mondta neki azt 17.40-kor, hogy a drága főnök úr már hazaindult, s ha valóban így esett, akkor az ő drága ura miért a 21.40-esen ül, amikor jöhetett volna a 18.55-ösön is, de ezt majd a lisztes sodrófa társaságában (lepény készül odahaza) megbeszélik, legyen ez az ő gondjuk.
A 21.40-es közben minden állomáson és megállóhelyen megáll, csak másodosztályú kocsikkal közlekedik, harsogja a megafon, na meg azt is mondja, hogy a kocsi ajtajai automatikusan záródnak, de ez nem igaz, mert a 21.40-es minden ajtaja nyitva van, amikor a vonat állomásról-állomásra döcög a nagy pest megyei éjszakában. Közben vásározó batyusok rogynak le mellém, pamutzokni nem kell? - kérdi az egyik, kösz nem, de ha van egy jó kis Rolexed, akkor azt add ide öcsém, nem adja, mert nincs neki, de a zsibvásár hamarosan kinyit. Már negyven perce utazom, amikor bedöccenünk a nagyállomás előtt kis állomásra (Vác-alsó) munkásnők hada lepi el a 21.40-est, hiszen nemrégen volt műszakváltás a közeli fabrikában. Éljen. Jön Vác, ott sokan leszállnak, de én még továbbmegyek, hiszen a derék 21.40-es egyenesen Szobig repíti az utasokat. Persze le is szállhatnék és átügethetnék a kis pirosra (Bzmot) ez a 22.28-as Vác-Balassagyarmati vicinális, amely több mint két óra alatt teszi meg a csaknem 50 kilométeres távot, mert van ahol 10km/h a megengedett legnagyobb sebessége a 22.28-asnak. De én maradok a 21.40-esen, ámbátor hamarosan búcsút intek neki, és akkor goodbye my love goodbye (fiatalabbaknak: Demis Roussos ex Aphrodite's Child, Rain and Tears), kint szitál az eső és én könnyezve nézek az én drága kedves 21.40-esem után tudva azt, hogy nemsokára ismét találkozunk.
forrás: http://koszosmagyarorszag.blogter.hu/?post_id=165299
