MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Kényelmesebb vasúti utazást ígérnek

2007. június 20. - georgejr

 

Kényelmesebb vasúti utazást
ígérnek

Az utaspanaszok érdemi kivizsgálásának, a megfelelő utastájékoztatásnak, a kultúrált jegyvásárlásnak, az utasbiztonságnak és a mozgáskorlátozottak utazási feltételeinek garanciáit tartalmazza majd a Magyar Vasúti Hivatalban készülő intézkedési tervben - mondta az MTI érdeklődésére Ábrahám Gergely, a gazdasági tárca szóvivője.

Az intézkedési terv a gazdasági és közlekedési miniszter kérésére készül, annak érdekében, hogy a vasúton utazók komfortérzete a jövőben jelentősen javuljon - tette hozzá a szóvivő. Az elmúlt héten Kóka János munkamegbeszélésen foglalkozott a vasúton utazók jogainak kérdésével, és az új vasúti vállalat (MÁV Start) indításával egy időben, intézkedési tervet kért a vasúton utazók jogainak erősítése érdekében.

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium célja, hogy az utasok európai minőségű, magas színvonalú kiszolgálásban részesüljenek. A szóvivő elmondta, hogy jelenleg nincs egységes európai gyakorlat a belföldi forgalomban közlekedő utasok jogaira, így a kártérítésére vonatkozóan sem. A szakértők viszont több nemzetközi gyakorlatot is figyelembe vesznek a javaslatok kidolgozásakor - mondta Ábrahám Gergely.

Az európai intézmények jelenleg is dolgoznak a 3. vasúti csomagnak elnevezett, jogszabály-tervezeteken, amelyek a vasúti közlekedés, illetve személyszállítás szabályozását kívánják előremozdítani.
A csomag egyik célja a vasút vonzóbbá tétele egyéb közlekedési módokkal szemben, s ennek érdekében az utasok jogainak bővítését is szorgalmazzák. A kártérítésekkel kapcsolatos javaslatokat az Európai Parlament második olvasatban még nem szavazta meg.

A javaslatok között korábban megfogalmazódott, hogy a nemzetközi forgalomban közlekedő utasok jogait a belföldi forgalomra terjesszék ki. A készülő javaslatoktól a minisztérium azt várja, hogy rövid idő alatt az utasok által érezhetően javulni fog a közlekedési szolgáltatások színvonala - mondta a szóvivő.

forrás: mfor.hu

Mi a MÁV blog részéről csak üdvözölni tudjuk a dolgot. És reménykedünk, hogy nem csupán haszontalan erőlködés lesz. Kérjük a MÁV-ot, hogy addig is amíg ezek megvalósulnak, tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a panaszok kivizsgálásra kerüljenek.
Kérjük a MÁV SZESZA ténylegesen végezze a munkáját, a leveleinkre érdemben válaszoljanak. És ne nézzék az utast, aki enni ad hülyének.

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr64102293

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

EXcelsior84 2007.06.20. 13:41:52

Kíváncsi leszek a kényelmesebb közlekedésre. Ha ez azt jelenti, amit eddig, hogy minél többet fizetek, annál kevesebb szolgáltatást kapok, lásd Debrecen-Pécs eljutás : IC Debrecen- Bp Zugló 19.33 , Bp-Pécs 19.30 menetjegy+ 2*550 HUF pótjegy, plusz 230 BKV-jegy. Alacsony színvonalú Bp- kocsik, optimális átszállás teljes hiánya).
Az IC-forgalom dekoncentrációja szintén nagyon mozgáskorlátozott-barát.
A MÁV törvénytelenül az elővárosi kocsipark járműveit forgatja be többek között a Budapest-Záhony vasútvonalon. ezek teljes nemdohányzó kocsikból álló szerelvények, a törvény szerint 100 km távolság felett legalább egy dohányzó kocsit kell kijelölni.

Ashi Valkoinen · http://ashi.web.elte.hu/ 2007.06.20. 16:31:21

Annyira azért nem sajnálom a dohányosokat...

Mellesleg az IC átszállásokat tényleg nem bírják normálisan megcsinálni. De szerintem új menetrend nem lesz. Ez az egész csak duma. Ámítás. Nem hiszek már nekik.
süti beállítások módosítása