MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

ANTSZ ismételten elküldte a MÁVnak az emailt - lol

2007. június 14. - georgejr
Tegnapi postomban jeleztem, hogy az ÁNTSZ továbbította az emailemet a MÁV-nak.
Felhívtam figyelmüket a következőre:

29. § (1) A hatósági eljárás az ügyfél kérelmére, bejelentésére, nyilatkozatára, más hatóság kezdeményezésére, külön jogszabályban meghatározott panaszra (a továbbiakban együtt: kérelem) vagy hivatalból indul meg.

(2) A hatóság köteles a hatáskörébe tartozó ügyben illetékességi területén hivatalból megindítani az eljárást, ha

a) ezt jogszabály előírja,

b) erre felügyeleti szerve utasította, a bíróság kötelezte,

c) életveszéllyel vagy súlyos kárral fenyegető helyzetről szerez tudomást.

(3) Ha törvény vagy kormányrendelet eltérően nem rendelkezik, az eljárás megindításáról

a) a hivatalból indult eljárásban az ismert ügyfelet az eljárás megindításától,

b) a kérelemre indult eljárásban az ismert ellenérdekű, illetve érintett ügyfelet a kérelem beérkezésétől

számított öt napon belül értesíteni kell.
Forrás: 2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól

Ma ezt küldtem tehát nekik:
Tisztelt Dr Asszony,

Érdeklődnék, hogy nem kötelesek-e vizsgálatot indítani ezügyben? A közigazgatási törvény szerint:

"29. § (1) A hatósági eljárás az ügyfél kérelmére, bejelentésére, nyilatkozatára, más hatóság kezdeményezésére, külön jogszabályban meghatározott panaszra (a továbbiakban együtt: kérelem) vagy hivatalból indul meg.

(2) A hatóság köteles a hatáskörébe tartozó ügyben illetékességi területén hivatalból megindítani az eljárást, ha

a) ezt jogszabály előírja,

b) erre felügyeleti szerve utasította, a bíróság kötelezte,

c) életveszéllyel vagy súlyos kárral fenyegető helyzetről szerez tudomást.

(3) Ha törvény vagy kormányrendelet eltérően nem rendelkezik, az eljárás megindításáról

a) a hivatalból indult eljárásban az ismert ügyfelet az eljárás megindításától,

b) a kérelemre indult eljárásban az ismert ellenérdekű, illetve érintett ügyfelet a kérelem beérkezésétől

számított öt napon belül értesíteni kell... "
Nem vagyok jogász, de szerintem Önöknek kellene lefolytatni a vizsgálatot.

Nem akarok okvetetlenkedni még véletlenül sem. De ha jól tudom ami a MÁV szerelvényein uralkodik, az kimeríti az egészségveszélyeztetés fogalmát.

Üdvözlettel:
Xy
Kíváncsian várom a választ.
Lehet az ÁNTSZ nem mer a MÁV-hoz hozzányúlni?

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr8598568

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

estvanka 2007.06.14. 14:01:30

Nehogy azt higgyed már, hogy az ÁNTSZ-esek bátortalanok! Ha 1 vendéglőben a feketemosogató nincs felcímkézve, ha a WC kövén 1 foltot találnak, stb.
súlyos büntetéseket fizettetnek, vagy azonnali bezárással fenyegetőznek...irgum-burgum.
....elképzelem, hogy a MÁV-ot azonnali hatállyal bezárják.....muhhhhhhahahaha

Norbicska 2007.06.14. 14:39:09

Szelektívek ezek a dolgok! :D :D :D
Ez olyan, mint a haverom otthoni fodrászüzlete. A vízvezetéke 30 éve hibátlan, megbontani nem kellett. Az ANTSZ nem akart engedélyt adni rá, mert fekáliát találtak a vízben.
Hajthatatlanok voltak, azt mondták, hogy szakszerűtlen szerelés közben szivároghatott a kosz a csőbe, és ezért fertőtleníteni kell.
Ugye szedd szét a mérőóra aknában az elmenőt, nyomj bele klórmeszet, várj 2 napot, míg eloszlik és így már tetszik nekik. Közben meg igya a család még hetekig azt a vad klórízű vizet. Következő alkalommal (egy jó ismerősnek köszönhetően) a szomszédos, utcai kútból származó vízmintát vizsgáltatták be, abban is hasonó matériát találtak persze... A problémát jelezték, (vagyis hiába kezelgetik portán belül, ha a huba feljebb van) és állítólag ennek nyomán megvizsgálták a kutat. Természetesen ennél a vizsgálatnál az utcai rendszerrel _semmi gond nem volt. Szóval isszuk a sz.rt, és még mi fizetünk érte, hogy a mi csapunkból is kifolyik... Magyar embernek jó az...
És ez a mindenki által naponta használ víz, amit sokan megisznak, főznek vele, mosakszanak, fogat mosnak, stb...
Felmerül bennem hogy mi a csodát akarunk mi akkor egy rövid vasúti utazás alatt megváltani a világon?

Janka 2007.06.14. 14:41:29

Értem én, az a bajod, hogy ocsmányak a WC-k a vonatokon, - igazad van.
De csak eddig, tovább nem.
Ugyanis az a rossz aki tönkreteszi, az pedig inkább a jó aki dolgozik, létrehoz. Tehát itt a rongáló a rossz, és a MÁV a megrongált. Pl.: reggelre leöntenek egy autót egy vödör mocsokkal, akkor a tulajra kell uszítani az ÁNTSZ-t egészségkárosításért? Ő a bűnös, az Ő autója mért nem vigyázott rá?, miért nem ült ott felváltva a feleségével egész éjjel, hogy ilyen felháborító állapot ne jöhessen létre? Vagy inkább az autótulaj egy áldozat?
Nem az a rossz, aki bemocskolja más értékét, nem inkább Őt kellene hajszolni, szidni, utálni, ráugratni az ÁNTSZ-t, vagy bánom is én a rendőrséget?
Hogy is van, ha a dísztér össze van köpködve napraforgóhéjjal, ha a kuka szét van borogatva reggelre, az új csatornalefolyó cső laposra verve, a frissen felújított fal telefirkálva, a kukába bedobják az akumulátort, a lakásfestés megmaradt festékét az utcán a kanálisba öntik, a csikket, szemetet ledobják a járdára, ki a bűnös? Talán aki nem festi le elégszer a háza falát, aki nem cseréli ki újra és újra a lapos lefolyóját, aki nem tartja tisztán a leköpdösött közterületet? A közterület kezelő vállalatot kell ráncbaszedni, neki írni, vigyázz, mert ez már minden határon túlmegy?
Ki a hunyó? Ki mit tesz? Ki teszi a rosszat? Ki nem tesz rosszat?

georgejr · http://mav.blog.hu 2007.06.14. 15:20:13

Janka! Tudjuk, hogy az utasok is tehetnek a szörnyű állapotokért, de egy étteremben is használják a mosdókat, wc-ket mégis takarítják. Itt a legnagyobb gond, az hogy a MÁV - a megrongált - nem is törődik a tisztítással. Azaz ha le van sz@rva az ülőke, az már nem az ő gondjuk. Vagyis felelőtlenek. Ha valakit tettenérnek, hogy rongál az kapja meg a méltó büntetést, de az hogy a MÁV semmit nem tesz, hogy ezeket dolgokat javítsa, azért az már túlzás. Nincs nagy igényünk. csak TISZTA, HIGIÉNIKUS MOSDÓK, WC-k. Ezt nem nekünk, hanem az üzemeltetőnek - jelen esetben a MÁV Zrt-nek - kellene megoldania, de nem tesz semmit, és ez már tarthatatlan. Majd ha valaki összeszed valami nyavalyát egy koszos wc-ben, talán majd lesz visszhangja. És akkor ki lesz a bűnös? Aki véletlenül használta, vagy az üzemeltető? Ha egy étteremben szalmanellát kapsz ki a hunyó? Hát persze, hogy nagy esetben az étterem. Tehát itt is a MÁV a ludas. Az ő dolga lenne a vagonok tisztántartása. Ha eszel egy étteremben és koszos a kanál, vagy a wc bűzlik az odaszáradt sz@rtól, akkor kihez fordulsz, kinek a hibája? A vendégé aki tojt egyet? Lehetne ragozni, de nem teszem. Remélem megérted, hogy a MÁV hozzáállásával van a legnagyobb gond. És ezt szeretnénk megváltoztatni. Ha egy pár milliós bünti kell hozzá legyen. De amíg a takarítás a már megírt módon megy végbe, addig ne várja senki, hogy türelemmel legyünk.

estvanka 2007.06.14. 16:05:02

Arról nem is akarok vitába bonyolódni, kinek kellene takarítani a vasúton,
mert hülyeség. Ellenben kik takarítanak (???) a vasúton? Bizony a vasút
kötelékéből kivált főnőkök alapították a takarító kftket, és komoly pénzeket vesznek fel ezért!
Tudok olyan példát is, (nem annyira példa, mert elég sűrűn előferdül), hogy
a takarítócég amway termékeket számol fel takarítószerként, oszt a végeredményt
láthatjuk: 1 liter víz szétkenve:-( Olyan nagy igény 2007-ben, hogy az emberek a pénzükért
méltó körülmények között akarnak utazni?

hallja menjeninnen · http://mutyiorszag.blogspot.com/ 2007.06.14. 18:13:18

Janka!
Egy másik bejegyzésbe már beírtam: számtalanszor NINCS IS VÍZ A TARTÁLYBAN! Aki összef*ssa (tán mert beteg, vagy csak ideges az utazás miatt, nem ritka dolog ez), esetleg szeretné lehúzni a matériát, de nem tudja, mert nincs víz!!!! Arról nem is beszélve, hogy olyan mennyiségű, erősségű sugár nem is jön soha, hogy egy komolyabb cuccot lemosson. Ami azt illeti - bocs a naturalizmusért - a pisis papírzsepit se viszi le legtöbbször!
Nálam mindig van félliteres palackban víz - inni, vagy kézmosáshoz - ami éppen erre is jó, de ha valakinek hasmenése van, az hozzon magával az útra egy vödör vizet, vagy hogy?
Biztos, hogy van, ami az utasok hibája, de mindent azért nem lehet rájukfogni.

LickMyWounds (törölt) 2007.06.16. 01:29:33

nem akarom elrontani az örömöd, de az eljárás csak akkor indítható meg, ha a kérelmet benyújtó azaz te, azonosítható vagy, és ehhez nem elég a név, kell valami még, szigszám, útlevélszám, bármi, de a név kevés. DE, még valami
nem tudok róla, hogy e-mailben lehetne kérelmet benyújtani, tekintve, hogy nem hiszem, hogy hivatalos, hitelesített digitális aláírásod lenne
az e-ügyintézés a sima emilre nem vonatkozik
egyszerűbben, várhatod a választ, de nem fogsz kapni
ha ezt komolyan gondolod, küldd el papíron, a megfelelő adatokkal ellátva (lsd. Ket(gy.k. a törvény amiből idéztél), az ÁNTSZ-nek
hajrá

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2007.06.16. 01:36:51

Be kell nyújtani a kérvényt névvel címmel, mindennel -- ez nem kérdés!

LickMyWounds (törölt) 2007.06.16. 01:39:51

aszittem a rákok ilyenkor már alszanak :D
lehet emilezgetni, de ez maximum tanácstalan embereket generál, igazi eredménye soha nem lesz

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2007.06.16. 02:03:45

A rákok most jöttek vissza a kocsmázásból. :) (Ez minden biológia tankönyben alapinformáció)

Szóval egyetértek, fel kell vállalni ezt a dolgot rendesen. Szerintem az indexnek bőven megérné
a sztori miatt.

LickMyWounds (törölt) 2007.06.16. 02:18:57

azt a biológia tankönyvet elő kell vennem azt hiszem, ezt nem tudtam. de az biztos, hogy én is most jöttem meg a kocsmázásból, tehát rákpárti lehetek, nem tudom :D
szép lenne egy index.hu felvállalás, de igazából ez olyan méretű mocsok, amiből regényeket lehetne írni.
naponta küldhetném a tanulságos fényképeket a Győr-Mosonmagyaróvár vonalról, és az ott közlekedő vonatokról, de újat nem tudnék mutatni.
ha az EUREGIO vonatok, amik ezen a vonalon rendszeresen közlekednek (egyébként Bécs-Tatabánya), az osztrák járműpark legalja (van egy típusa, amelyiken pl. nincs kuka, így aztán magyar módra mindenki ott szórja el a szemetét, ahol szabad helyet talál), még akkor is irtózatos az elmaradásunk és ez nem valószínű, hogy a belátható jövőben változni fog.
evvan.

georgejr · http://mav.blog.hu 2007.06.16. 09:58:50

Lick! Köszi a tanácsot. egyébként már én is goldotam rá, csak kíváncsi voltam hogy kezeli az ÁNTSZ. Megírják-e, hogy hol lehet panasszal élni....

georgejr · http://mav.blog.hu 2007.06.16. 10:01:18

A bejelentést már megírtam, csak vizsgázgatok jelenleg, amint befejeztem megy a levelentyű. Még arra is gondoltam, hogy bemegyek a Keletibe és írok a panaszkönyve arra kötelesek reagálni. Így valami álláspontot is kicsikarhatunk a MÁVtól.
G

Tökfej · http://antimav.blog.hu 2007.06.17. 19:02:11

A Közlekedési Főfelügyelet feltehetőleg kiadja a forgalmi engedélyt olyan régi (mondjuk BHV) személyvagonokra is, amikre már nem lenne szabad, mert ha nem tenné akkor a MÁV-nak nem lenne elegendő vagonja a személyszállításhoz.
Az ÁNTSZ pedig figyelmen kívül hagyja a bejelentéseket, mert ha érdemben kivizsgálná őket, akkor ugyancsak megfogyatkozna a MÁV személyvagon-állománya a kitiltások miatt és munkájuk is lenne bőven.

Ezek lusta és kerethiányos állami cégek. Nem akarnak a MÁV és egymás levesébe köpni...

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2007.06.18. 12:33:10

igen ez a repülésben is nagyon hasonlóan működik. amúgy elképzeltem, mi lenne, ha repülés közben kinyílna a gép ajtaja, úgy nézne ki a slozi, mint a vonatokon, és úgy általában, úgy állnánk az utasokhoz, mint a tetves MÁV.. két perc alatt csődbe mennénk, mert egyetlen egy ember utazna velünk. a MÁVot kollektíve be kellene perelni, több millió utas nevében, szerintem ezt nem lehet tovább eltűrni.

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2007.06.18. 12:34:11

egyetlen egy ember SEM utazna repülőgéppel (bocs, kimaradt a "sem")

Janka 2007.06.19. 13:39:30

T. georgejr és halljamenjeninnen!
Nem akarok túlzottam az ördög ügyvédje szerepbe belekeveredni, annál is inkább, mert én is egy jobb MÁV-világban szeretnék jegyet váltani.
Sajnos mi még Keleteurópa vagyunk, (szerencsére már nem Balkán,) és egyelőre még nem Nyugateurópa. Egységben van ez az egész: ahol az utasok ilyenek, ott a MÁV is ilyen, - ez vagyunk mi. (Olyan sajnos nincs, hogy kedvünk szerint keverjük pl.: Balkáni szintü utas és Nyugateurópai WC-k, ez nem lehetséges.)
Sokat kell javulnia még az utasoknak, a MÁV-nak és kishazánknak egyaránt.

georgejr · http://mav.blog.hu 2007.06.19. 14:06:07

Kedves Janka!

Ha figyelmesen olvasod a blogot láthatod, hogy elismerjük, hogy vannak tapló emberek és tapló utasok is, akiket mi sem szeretünk. DE és ez itt a legfontosabb. Ha már évek óta ottrohadó mocsokkal találkozunk kinyílik a zsebünkben az anyázás. Ne fogj mindent az utasokra. A takarítás hiányának, a nem megfelelő tájékoztatásnak, a bunkó viselkedésnek az oka NEM LEHET AZ UTAS!
Ennyi. Ha még ezek után is azt állítod, hogy a MÁV nem hibás és az utasok a felelősek mindenért, akkor légyszíves szállj magadba.

hallja menjeninnen 2007.06.20. 09:57:04

Mondomén, rohadt utasokat a vonatról kitiltani, mindenki járjon gyalog! A kutyamindenit!!!
Petőfi, Csokonai és még sokan mások megtették az utat gyalogláb Pest-Debrecen között, sőt, volt aki Párizsba is elsétált!
Kedves utastársak! Kíméljük meg a MÁV-ot önnön rothadó K-európai testünktől-lelkünktől!
Tudományosan bizonyított tény, hogy a garázsban tartott szerelvények élettartama minimális ráfordítás mellett is legalább 20szorosa a forgalomban használtakénak. Segítsük a MÁV-ot! Köszi


Amúgy meg drága Janka! Én minden alkalommal, amikor leülök műbőr ülésre, előtte letisztítom. Ha véletlenül ki kell mennem a vécére, és véletlenül olyan is a vécé, amire ki lehet menni, akkor saját vizemmel, saját papírommal tisztítom, tüntetem el a nyomokat.
Láttam vonattakarítást. Két darab nő jött, az egyik dohányozva!!! a nemdohányzó vonaton! és a köv. történt: első nő egyik kezén gumikesztyű, másikban egy zsák, a gumikesztyűs kezével gyűjtötte a szemetesekből a dzsuvát a zsákba. A vagonajtó kilincset természetesen ezzel a gumikesztyűs - dzsuvás - kezével fogta meg. Csak azért szólok, ha legközelebb tapizod a vonatot, és utána mondjuk s*gget törölsz, orrot fújsz, netán eszel, legyél vele tisztában, milyen K-európai bacikat szerzel be éppen.
A második nő egy partvissal minden rendszert mellőzve benyúlt egy-egy ülés alá, nemtom, hogy csinálta, de egy deka szemetet nem gyűjtött össze.
Én elhiszem, hogy kevés a fizetés, de nem kell elvállalni olyan melót, ami nem tetszik, ha tudta a szerződés megkötésekor, hogy mennyit adnak érte. Ha meg nincs választása, lehet kussolni, örüljön, hogy van munkája. Nem kell lehurrogni, én is dolgoztam nem kevés ideig nagyon szemét munkát nagyon kevés pénzért, de befogtam a pofám, mert nem lett volna más. És legfőképp nem a vevőkön/ügyfeleken vezettem le a csóróságom okozta feszültséget.
Igazad van, K-eu ország ez, minden egyes állampolgára k-eus: a mávos főnök, aki lesz@rja, hogy a beosztottjai hanyagul dolgoznak, a beosztott, aki hanyagul dolgozik, és sz@rik rá, az utas, aki szintén sz@rik rá, mondván úgyis kosz van, tehát ő is odakoszol, én, aki nem írok be minden utazás után a panaszkönyvbe, és te, aki a "hatalom" pártját fogod, ahelyett, hogy konstruktívan gondolkodnál.
Ez a blog épp azért indult, hogy megváltoztassuk, hogy jobbá tegyük a vasutat. A problémákat azért tárjuk nyilvánosság elé, mert ha mindenki úgy gondolkodna, hogy jajjszegénymáv, van elég baja, akkor soha, de soha nem lesz megoldva a probléma!
Ezen gondolkodj már el egy kicsit, meg a nyugat-európait verdeső jegyárakon, aztán majd dumáljunk újra.
süti beállítások módosítása