MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

130 millióba kerül a mobilos jegyvásárlás bevezetése

2011. november 29. - Vittore.

A vasút szolgáltatásai töretlenül fejlődnek, nemsokára bevezetik a mobiltelefonos jegyvásárlási lehetőséget. A három mobilszolgáltatóra három pályázatot írtak ki, s a feltétel szerint mind az előfizetéssel, mind a prepaid feltöltőkártyás számmal rendelkező mobilozók használni tudják majd a rendszert, mely illeszkedni fog a MÁV már meglévő, e-Ticket rendszeréhez.

Íme a hír:

Nemsokára mobilon is vásárolhatunk majd vonatjegyet. A technológia csak százharminc millió forintba kerül a MÁV-nak.

A MÁV még februárban írt ki közbeszerzést a mobiltelefonos jegyvásárlás megoldására. A tender három részből állt, ugyanis minden mobilszolgáltatóra külön írták ki. A mobilos vásárlásnak működnie kell minden felhasználó telefonján, függetlenül attól, hogy előfizetéses, vagy kártyás, úgynevezett prepaid csomagja van-e.

Az utolsó feltétel az volt, hogy a megoldásoknak kapcsolódniuk kell a MÁV már meglévő, internetes jegyvásárlási rendszeréhez, az e-Tickethez. A tendert pedig nem meglepő módon az a három szolgáltató nyerte meg, amelyekre kiírták.

Összesen 130 millió forintért lesz így lehetősége a vasútnak, hogy mobilon áruljon jegyeket. Ebből a Magyar Telekomra 52, a Telenorra és a Vodafonera pedig fejenként 38 millió forint jut majd.

Forrás: Stop.hu

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr843420660

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Adani 2011.11.29. 12:46:40

Azért ha lassan is, de van fejlődés, otthon nyomtatható jegy, mobilos jegy, térképen nézhető vonatok (EMIG), Wifi IC kocsikban.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.11.29. 20:15:38

130 000 000.

Ennek megtérüléséhez hány jegyet kell eladni?

Adani 2011.11.29. 20:41:29

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

Előbb-utóbb megtérül és ahhoz képest, hogy mennyi marhaságra dobálnak ki pénzt ez legalább jó helyre kerül és évi 200 milliárdhoz képest ez nem nagy tétel.

Kb- annyi ez mintha a tegyük fel 200 ezres keresetből valaki elszór 20 ft-ot valamire, ami talán sosem térül meg. És ennek legalább van értelme, legalább nem végkielégítésekre meg luxusautókra költik, mint a BKV-nál (emlékezz csak a dagadt Szalainéra, aki 100 milliós végkielégítést kapott vagy Hagyó 15 milliós Nokiás dobozaira.

Darkosia 2011.11.29. 21:21:48

@Adani: Inkább 130 ft az a 20.

Adani 2011.11.29. 21:32:49

@Darkosia:

Igazad van, de még az is piti aprópénz.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2011.11.29. 23:14:41

Gondolom a mobilos jegy is hasonló korlátozásokkal bír majd, mint az otthon nyomtatható.

Egyébként okostelefonnal meg lehetne egyszerűen oldani a jegyvételt, ha nem lenne kötelező kinyomtatni a jegyet (az mondjuk igaz, hogy az okostelefonok nagy részének kisebb a kijelzője, mint a kinyomtatott kód mérete, tehát a leolvasás problémás lehet).

De a mobilosnál is csak annyit kell megoldani, hogy az online jegyet lehessen mobillal fizetni (elküldesz meghatározott számú SMS-t és levonja az összeget a telóról). Gondolom most erre megy ki a játék.

vanek ur 2011.11.30. 09:51:34

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: @Peti817172M: Egy tavaszi cikket találtam a témában:
www.sg.hu/cikkek/80494/karacsonyra_itt_az_e_vonatjegy
E szerint a fizetés nem fix összeg, hanem forgalomarányos jutalék. A szerződés pedig arról szól, hogy az interneten nem csak bankkártyával, hanem a mobilegyenlegről is kifizethető a vonatjegy.

petya.bacsi 2011.11.30. 18:36:49

Hát, ha annyira korlátozott lesz, mint az otthoni jegy, ne is fáradjanak inkább ezzel.
süti beállítások módosítása