MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Nem fértek fel egy Bzmotra

2011. november 17. - Vittore.

A MÁV-val viszonylag megelégedett olvasónk küldte be az alábbi történetet, mely a goyrsbeküldővel érezett.

Olvasónk Bzmot (Studenka) vonatokkal jár haza, de a legutóbbi alkalommal azt látta, hogy a 3 kocsis szerelvény helyett csak 1 kocsi érkezett, amire természetesen nem fért fel mindenki.

Beküldőnk így összegzi a történteket: azt hiszi, hogy így kell elveszíteni megint néhány ügyfelet. Íme a beküldés:

Miért kell szívatni a még meglévő utasokat?

Szeged és Hódmezővásárhely között rendszeresen igénybe szoktam venni a MÁV szolgáltatásait. Azt nem mondom, hogy tökéletesen elégedett vagyok, de elfogadhatónak tartom az utazás ár/érték arányát. A busz lehet, hogy egy picit gyorsabb a két város között, de ott 100-ból 99 alkalommal napközben hering effektus van, azt meg nem bírom elviselni. Vasúton is van néha tömeg, de általában annyi vagon akad, hogy elviselhető a dolog.

Október 27-én a 17.20-kor induló vonattal szerettem volna a szegedi nagyállomásról elindulni. A munkámból kifolyólag általában 10 perccel az indulás előtt szoktam a peronra kiérni, de többnyire találok még ülőhelyet. Fogalmam sincs a vonatok típusairól, de most megnéztem: ezen a vonalon, ebben az időben általában Bzmot vonat szokott lenni, mégpedig 3 vagonnal!

Ahogy közelítettem, láttam, hogy viszonylag nagy tömeg 1 db (!) kocsi körül, a szegény kalauz meg magyarázkodik... Kb. 15-20 utas próbált még valahogy feljutni a kocsira, amely totálisan fullos volt. Minden négycentiméternyi helyen ültek és álltak, ráadásul ilyenkor érkezik a pesti intercity, ami még újabb 5-10 potenciális utast generált. Vagyis 25-30 utas tutira nem tudott felszállni a Békéscsaba felé tartó vonatra, tippem szerint legalább ugyanennyien száll(ná)nak fel rendszeresen Szeged-Rókuson is.

Nem tudom ki döntött arról és mi volt az oka, hogy a megszokott 3 kocsi helyett csak 1 volt. Főleg úgy, hogy nem is emlékszem rá, hogy ezen a vonalon, ebben az időpontban lézengenének az utasok.

Miért nem kérdeznek meg egy ilyen döntés előtt egy kalauzt, aki ezen a vonalon dolgozik? Vagy ha ennyire gáz a helyzet, hogy nem tudnak már 3 kocsit elindítani, akkor legyen mondjuk 2.

Azt már eddig is megszokhattuk, hogy a MÁV hihetetlen rugalmatlansággal dönt problémás esetekben, de ha rajtam múlna a döntés meghozóján vasalnám be az utasoknak okozott kárt...

Persze az utas mehetett volna később is, de egész délután óránként indul Csaba felé, Vásárhelyt is érintve vonat, kivéve 18.20-kor (ugyan akkor miért nem?). Így aki lemaradt az duplán bosszankodott, mert legközelebb 19.20-kor volt erre lehetősége. Azt hiszem erre mondják: így kell elveszíteni néhány újabb ügyfelet!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr273389251

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Adani 2011.11.17. 11:44:54

Régebben Uzsgyik járnak szinte kizárólagosan a vonalon, sokszor dupla Uzsgyi és még akkor is voltak álló emberek. Az Uzsgyikat meg szétszórták az országban (Miért?) most marad Bzmot meg a Csörgő Bhv kocsikkal. Nem hiszem el, hogy ne lett volna Bzmot pótkocsi még, hiszen ameddig volt Vésztőn javítóbázis a kerítés is abból volt, Békéscsabán is rendszeresen látni a Bzmotokat.

deeed 2011.11.17. 11:50:43

@Adani:
Amint látod most sem volt.
Ne,m értem egy induló állomáson, főleg ha olyan jelentős mint Sg, miért nem tudtak még legalább 1 melléket odavarázsolni ? ! Röhej, vagy inkább az ottaniak hozzáállása, a "beletojni" effektus. Legtöbb helyen szóló Bz-k járnak, úgy hogy nem lehet olyan kevés mellék. Vagy ha az nem volt, akkor egy másik motort is lehetett volna csatolni....

Adani 2011.11.17. 12:05:55

Eleve ki volt az a pihentagyú, aki kitalálta, hogy elég a 135-re Bzmot is? Hiszen ott voltak az Uzsgyik, azok se voltak a legjobbak, de egy két órás útnál azért jobb mint a Bzmot kényelemben. Miért kellett szétszórni az Uzsgyikat, mikor itt van Szentesen a javítóbázison ismerik minden csavarját, ha meg elkerül Hatvanba meg máshová akkor képesek úgy elbarmolni ,hogy aztán vesződhetnek vele. Már évek óta probléma ez, több szentesi vasutas is mondtam ár ,hogy ami onnan kerül ki az olyan mint egy kezes bárány alig van vele gond, ott értenek hozzá, minden csavarját ismerik, ott képesek jól összerakni, elvégre ott varázsoltak belőlük vonatot is anno, mikor az oroszoktól megérkezett.

Kimérős szaloncukor (Lédig) 2011.11.17. 14:29:13

@deeed:
"miért nem tudtak még legalább 1 melléket odavarázsolni ? !"

Pont azért mert varázsolni sokmindent lehet de Bz melléket nem...
Azt meg ugye senki nem várja el hogy készenlétben legyen minden nagyobb állomáson minden fontosabb kocsifajtából 1-1 "hátha" alapon.
Szomorú ami megtörtént kár tagadni. De elképzelhető hogy oka volt a kocsi(k) levételének. Akár műszaki akár forgalmi... Lehet 2 Bz volt rajta és megdöglött az egyik... Tudni kéne a pontos szituációt.

- Rendi - 2011.11.17. 15:13:48

@Kimérős szaloncukor (Lédig): Miért ne lehetne a nagyobb állomásokon tartalékkocsi?

Adani 2011.11.17. 15:24:55

@- Rendi -:

Pláne ha van olyan állomás, ahol a kerítés is Bz kocsikból van? Párat csak át lehet a vinni a vonal másik végébe is belőle ,hogy baj esetén tudjanak mit odacsapni. A semminél még egy olyan is jobb, ahol mondjuk nem működik a fűtés, vagy húgyszagú a budi.

lyken 2011.11.17. 16:36:50

@- Rendi -: Mert arra sincs keret, hogy a normálüzemet ellássák az állományból. Ettől függetlenül valóban meg kéne oldani.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.11.17. 19:00:10

Akik nem látnak ebben semmi kivetnivalót, azok gondolják el, hogy a reggeli Combino helyett egy szóló Stuka, a percenkénti piros hetes helyett egy midi 5 percenként, a csepeli hév helyett egy hannoveri, a londoni Boeing helyet egy Cessna.

Remélem jól le sikerült festenem az igények és a szolgáltató által nyújtott kinálat közti különbséget.

deeed 2011.11.18. 02:12:26

@Adani:
Azért főleg télen fűtés nélkül.....
Most csak arról beszélek amit ismerek:
Elöljáróban annyit hogy valamikor pl. Somogyszobon mikor még meg volt a Sb-B.ker vonal, az 1. vágányon ott állt 1-1 mellék...
Most hogy egy szóló Bz billeg Nagyatád felé... Sv-ről Komárom felé az újranyitott vonalon szóló Bz jár...
Bátaszék-Ud közt Bz jár...Hol van a Bzx kerítés Ud, Sv-ről ? Hangsúlyoznám nem ismerem a mellékkocsik számát, a kocsihelyzetet, de ! Akkor legalább ott lennének kocsik ahol valós utasigény is lenne....
Ha már annyi startos okostóni, kocsizé, izébizé koordinátor előadó van, akkor valóban felmérhetnék a valós igényeket. Nemcsak a szolgálati autókból pislogva, hanem a kallerok véleményét meghallgatva, vagy uram bocsá ! Ki-ki utazgatva. Legalább a maradék utasokat nem kellene elüldözni. Fűtés, bizonyos szintű tisztaság, ülőhely, nem konstans zsúfoltság. Ennyi, több talán a pontosságon kívül nem is kellene....
Mondom én aki "belsős", viszont eleget, tán túl sokat vonatozó személy lennék. Nekem is nagyon rosszul esik mikor az ismerős civilek piszkálnak a személyszállítás visszásságaival, valljuk be jogosan.....

Adani 2011.11.18. 09:00:46

@deeed:

Azt arra mondtam, hogy ha pl. van kéznél kocsi ,de a fűtés nem megy rajta akkor inkább csapják oda minthogy ezért ne sorozzák be. Egyszer mikor panaszt tettem, hogy a 6 kocsis gyors pestre miért jött csak négy kocsival, akkor jött ilyen válasz, hogy ki kellett sorozni egyet ,mert nem volt rajta fűtés. Ha már választani lehet inkább a vonaton fagyoskodnék, miközben haladok mint az állomáson, mert nem fértem fel a vonatra.

Kimérős szaloncukor (Lédig) 2011.11.18. 10:21:26

@- Rendi -:
Mert nincs miből... AMikor a közlekedő vonatokon is kevés kocsi van, akkor ne legyen elvárás, hogy minden nagyállomáson tartalékban legyen belőle...
Keletiben is örülnek maguknak ha naponta van egy (1 darab!) IC minőségű kocsi tartalékban, ha netán beüt a crah... Ami minden nap beüt azaz az 1 kocsi sincs már ott... És azért keletiben rengeteg vonat (főleg nemzetköziek is!) megfordulnak, oda kellene igazán a pótlási lehetőség de még ott sincsen...

Kimérős szaloncukor (Lédig) 2011.11.18. 10:24:14

@Adani:
Danika, azért mert te azt látod, hogy állnak nem azt jelenti hogy üzemképesek, és forgalomképesek. Nem tuom látsz-e összefüggést de többnyire ott látsz sok álló kocsit ahol kocsifenntartási telephely van. Érdekes nem?
Mindenkinek (főleg neked) kedvenc példája Szolnok ahol hegyben áll a kocsi: a rossz javításra váró kocsi....

Fűtés világítás nélkül a kocsi nem közlekedhet. Léteznek műszaki szabályzatok, létezik közszolgáltatási szerződés, ezek magukban foglalják, hogy világítás és fűtés nélkül a kosi nem kocsi. Még ha Adani szerint sokkal jobb egy sötét fűtés nélküli kocsiban utazni akkor sem.

Adani 2011.11.18. 10:36:44

@Kimérős szaloncukor (Lédig):

Az egy dolog, hogy mi közleekdhet szabály szerint és amúgy mi közlekedik. Aki nem tegnap óta vonatozik rendszeresen tuti utazott már világítás meg fűtés nélküli kocsikba vagy épp ajtóhibásba, amit ugye előírás szerint ki kéne sorozni, de könnyen lehet, hogy ha mindig mindenben szabály szerint járnának el, a vonat el se indulna, vagy épp elfogyna mire a célhoz ér. Egyszerűbb azt mondani ,hogy most romlott el és eddig jó volt, vagy nem tudom hogy oldják meg ,de volt már mikor Békéscsabáról-Budapestig nem volt fűtés a kocsin, és a kaller mondta, hogy ez van itt nem megy, és hát tuti ,hogy az utasok nagy része is úgy gondolná ,hogy inkább utazik hidegben, de ülve minthogy kisorozzák és heringezés legyen maradék kocsiban. Szerintem itt is volt már a diszkójárat téma, ahol pislákoltak a lámpák a kocsiban, utaztam már én is ilyenen gyomai kirohanós személyen ,ahol ez egy szem kocsiban a V43 után így ment a világítás, hol volt hol nem, hol vibrált mint a diszkóban a stroboszkóp. Én se örültem volna ha valahol útközben kisorozzák és kapaszkodhattunk volna a mozdonyba. :) Igaz voltunk rajta a kallerral együtt vagy 4-en ennyi ember a géptérbe is elfér ill. a hátsó vezetőfülkében, de ugye az sem szabályos dolog.

vanek ur 2011.11.18. 10:40:56

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
Természetesen az általad írt egyik szituáció sincs rendben, bár megjegyezném, hogy a BKV igencsak közel áll ehhez (pl. a 3-as metrón már ritkítani kellett a járatokat, mert nincs elég jármű).
Az ok mind a MÁV-nál, mind a BKV-nál ugyanaz: a járműpark öregszik, a karbantartásra egyre többet kellene fordítani, de nem teszik. Az öregedő járműveket cserélni is kellene, de valahogy az elmúlt 20 évben messze nem volt annyi beszerzés, mint amennyire szükség lett volna.

Adani 2011.11.18. 11:02:26

@vanek ur:

Na igen és 20 év lemaradást nem lehet pár év alatt behozni. A BKV-nál pontosabban a fővárosi önkormányzatnál is tombol az eszetlenség. Leégett egy metró, erre pánikszerűen minden 40 évesnél öregebbet kivontak, mert az oroszok azt mondták 30 év felett már nem garantálnak semmit. Voltak ugye a 40 év feletti Barbik, amik bár 40 évesek ,de 2002-2003-ban nagyfelújítást kaptak, az utolsó csavarig fel lettek újítva, többek között égésálló burkolatot kaptak. Persze pont ezeket vonták ki, mert miért is ne. Ha pedig valóban minden 30 évnél öregebbet kivonnának akkor alig maradna metrókocsi, ami még működhetne.

A MÁV-nál ha jól tudom Szilik közül is kéne legalább 50-et selejtezni, mert már a végüket járják, ott még remény is van rá, a TRAXX-ok tűzoltásnak pont jók lesznek, de kéne az a másik +25 opcionális mennyiség is, 50 Traxx már kiválthat 70 V43-ast így a legrosszabbat lehetne selejtezni.

Kimérős szaloncukor (Lédig) 2011.11.18. 11:44:41

@Adani:

" tuti utazott már világítás meg fűtés nélküli kocsikba vagy épp ajtóhibásba, amit ugye előírás szerint ki kéne sorozni"

Miért is kellene kisorozni? Kék bárca, honállomásig közlekedhet...
Ismét viszont vonatba nem sorozható. A kettő között érted a különbséget? Ha menet közben elromlik akkor honállomásig közlekedhet ott ki kell sorozni a vonatból. Ellenben vonat megerősítésére vagy vonatképzésre nem hazsnálható fel az a kocsi, hiszen már indításakor tudvalévő lenne a hibája.

" Voltak ugye a 40 év feletti Barbik, amik bár 40 évesek ,de 2002-2003-ban nagyfelújítást kaptak, az utolsó csavarig fel lettek újítva, többek között égésálló burkolatot kaptak"

Ott voltál amikor felújították? Csak mert szerinted az utolsó csavarig fel lettek újítva. El kell szomorítsalak: nem. A kocsiszekrény, alváz felújítása (ami a jármű teherviselő eleme) kimerült abban, hogy újrafényezték. Sem megerősítést sem alkatrészcserét nem kaptak ezek az elemek. Sőt a munka minősége folyamatosan romlott ahogy a Ganz kezdte beadni az unalmasat: volt kocsi amit úgy keleltt kilopni félkészen a gyártócsarnokból, hogy a felszámolók ne foglalják le. Tehát adott egy alapvetően is silány kivitelezés tetézve a lehetetlen körülményekkel. Égésálló burkolat ide vagy oda meg vagyunk lőve, ha a tűz a kocsiszekrény alatt keletkezik. Vagy épp belül. Attól ég az egész mint a Reichstag...
A Barbi program egy élettartam növelő felújítás volt. 8-10 évet adtak akkor a kocsiknak pluszban a 8-10 évet bőven lefutották már. Lehet sírdogálni a Barbik után, de ugynakkora kupac szarok azok is műszakilag mint a nem felújított barátaik. Maximum rózsaszín dobozba csomagolva...

A gond ott fog keletkezni, hogy jövőre újabb szekerek érik el a 40 éves életkort, így a városvezetés vagy kivonja azokat is a forgalomból egy huszárvásággal, ezzel együtt kiheréli a metróközlekedést mert amúgy is kevés kocsi van, vagy segget csinál a szájából és azt mondja azokat már nem vonja ki...

Bocs az OFF-ért akit nem érdekelt.

Adani 2011.11.18. 12:03:07

@Kimérős szaloncukor (Lédig):

De utólag már ki tudja megmondani ,hogy menet közben romlott el vagy már indulásnál is rossz volt?

Metrók:

A kivonásnál csak az életkort nézték semmi mást. A legrégebbi Tamara nevű metrót is felújították jobb mint újkorában, mégis mennie kellett.

Egyébként olvasgass egy kicsit a metrós fórumokban, metróvezetők és metrósegédvezetők írták le a dolgot ,hogy nem a Barbikat kéne kivonni, azok még jó állapotban vannak. Mikor ez kivonás volt a metrósok egy csoportja személyesen Tarlóst kereste meg ha igaz a hír, hogy ne csinálják ezt, hanem bízzák rájuk és majd akkor a tényleg legszarabb állapotban lévőket vonják majd ki. De ugye abban egyetérthetünk, hogy biztonságosabb egy 41 éves 8 éve felújított metrókocsi mint egy eredeti soha fel nem újított 39 éves furnérlemezes burkolattal (annál éghetőbbet keresve is nehéz találni)? A metrós fórumon (lásd. pl. az Indexet) pl. írják ,hogy a forgóvázakkal van baj főleg a mostani metrókocsiknál, azt pedig a Barbisításnál újították ha nem is cserélték ,de kapott felújítást. Ott meg csak tudják miről beszélnek. A Bkv Figyelő Facebook oldalán is törzskommentelő több metróvezető ill. metrósegéd vezető is, nyilván ők is tudnak valamit ha egyszer naponta vezetik ezeket a konzervdobozokat.

kadajo92 2011.11.18. 17:55:29

@deeed:
"Hol van a Bzx kerítés Ud, Sv-ről ?"

Szolnokon a magasfogadón várják a mozdonyt meg a vonatszámukat, hogy mehessenek Sátoraljaújhelyre...

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.11.18. 20:30:59

@Adani:
"50 Traxx már kiválthat 70 V43-ast így a legrosszabbat lehetne selejtezni."

????????????

Kimérős szaloncukor (Lédig) 2011.11.18. 22:12:47

@Adani: Ha jelentve lett a hiba, bárcázva lett a kocsi, akkor bizony visszakereshető...

Metró: Megint olyan dolgokban nyilatkozol, amihez nem értesz. Néha-héha azt hinné az ember, hogy Peti817355235643689mlékfjklnfkjlsgnjegnjskl reinkarnációja vagy, de tudjuk, hogy nem...

Tamara: "Jobb mint újkorában". Aha. Mitől? Mert gumipadlót kicserélték benne? Vagy azért mert lefestették a forgóvázat. Érted? Attól hogy valami szépen néz ki még nem jelenti hogy jó is. Egy széthajtott dízelmotort is le lehet festeni ezüst színre attól még nem lesz csúcsmodell.

Metróvezetők írták le. Aha. Akik felszállnak rá vezetik, és este leszállnak róla. Melyik járt aknában alatta? Melyik szerelte 1x is? Egyikőjük sem. Aki ilyet nyilatkozik, hogy jó állapotban vannak, az vagy elvakult, vagy csak annyit vesz észre amit te: Szép, tűzálló (volt 10 éve) és amúgyis szép. Ja és ha még nem mondtam volna: szép.
Mondom mégegyszer: A szerkezeti elemek nem kaptak megerősítést. Csak le lettek fényezve. Innentől kezdve akár aranyveretes is lehet az utastere még szar lesz, sajnos. Elektromos hálózat nem lett cserélve erősáramú kábelek eredetiek benne... 40 év alatt szétrohadt a kábelek borítása, a kötéspontok lenullázódtak... A kocsikat 30 évre tervezték, és 30 év alatt is alacsonyabb futásteljesítményre. Ezek a kocsik már futásteljesítményben és élettartamban is meghaladták azt a szintet amire a gyártó tervezte őket. Már évekkel ezelőtt komoly szerkezeti beavatkozásokat kellett volna végrehajtani rajtuk, de ezek elmaradtak. Helyes döntés volt kivonni őket a forgalomból...

"Ott meg csak tudják miről beszélnek."

:-))))) Igen, az ilyen BKV figyelő meg index fórum és barátai különös hiteles forrásnak számítanak szakmai berkekben is... :-))))))

Kimérős szaloncukor (Lédig) 2011.11.18. 22:15:57

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
Azért az 50/70 arány erős, de az 50/58-as arányt el tudok képzelni... Feltéve ha mind az 50 fut magas rendelkezésre állással.
A traxxok kevésbé karbantartás-igényesek mint a 431-esek, utóbbiaknak ráadásul már csökkentett a napivizsga idejük a féktuskókopás miatt.
Ellenben a 480-asoknak 30ezer km-enként kell "napi"vizsgát tartani, ami gyakorlatilag 30-35 napot jelent. Sok gépet meg lehet így spórolni.
Emellett ugye a 60 flirt is kilőtt jópár 431-est, így ha a traxxok mind munkába állnak, legalább 25 szili selejtezése várható. (Sajnálom, hogy nem azt tudom leírni, hogy a 25-ön kívül mindet selejtezik :))
süti beállítások módosítása