MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Már a vonatvezető sem bírja?

2011. október 28. - Vittore.

László megint beposztolt egy képet a reggeli útjáról Budapest és Lajosmizse között, amin látható, hogy az emberek egymás hegyén-hátán állnak. A következő megállóktól már voltak emberek, akik fel sem fértek, így ma Magyarországon a drága bérletért az jár, hogy megverekedhetsz a többiekkel, s ha erős vagy, akkor felszállhatsz.

Továbbra is kérjük az ilyen képeket, mert ha sok-sok ilyen kerül ki, akkor előbb-utóbb csak kényelmetlen lesz már a MÁV-nak is, és remélhetőleg lépnek valamit.

Ami újdonság: László azt hallotta, hogy a vonat vezetője is veszekedik a rádión valakivel, mert az egy darab Desiro szerinte sem elég, de azt nem tudhatjuk, vezet -e ez majd valahova.

Íme a beküldés (a kép kattintásra nagyobb lesz):

Már megint a Lajosmizse-Budapest vonal!

Reggeli 2959 személyvonat, ( 5:26-kor indul Lajosról!) 1 Db Desiro! Már Ócsán nincsen rajta hely, és Felsőpakonyon még többen akarnak felszállni rá, de nincsen elég hely! Ezért utaslemaradások vannak ettől a megállótól!

Gyálon szintén nem fér föl mindenki, Pestszentimrén vannak leszállók, de több a felszálló, és a leszállás felszállás=kb. 10 perc. Hogy itt volt e lemaradás, azt nem tudom, mert én is leszálltam, és BKV-val mentem tovább!

Gyálon a Vezető valakivel nagyon veszekedett telefonon, hogy 1 DB Desiro nem elég, de ahogyan hallatom, a vonal másik végén lévőt, ez nem érdekelte!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr923336871

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ahoj- 2011.10.28. 19:44:05

inforadio.hu/hir/belfold/hir-463904

Jön a tömegközlekedési adó!
Nem elég a bérletpénz, még adóztassuk meg a népet, cserébe ilyen színvonalat kap. Fő hogy a MÁV mocsok vezetői meg a BKK jól jár megint.

pbence 2011.10.28. 20:41:57

Az elmúlt 8 napban 3-szor játszották el ezt:
2011. október 20.: 2926 - 50%-os kapacitás - baromi kényelmetlen
2011. október 21:: 2969 - 50%-os kapacitás - embertelen (a 2 részes sem kifejezetten elég)
2011. október 28.: 2959 - 42%-os kapacitás - minősíthetetlen (a 3+1 Bhv sem kifejezetten elég)
Ennek tetejében ez a posztban szereplő vonat csaknem 20 percet késett is, hogy még jobban örüljünk.
Ez minden, csak nem szolgáltatás, és javaslom az illetékeseknek, hogy azonnali hatállyal távozzanak a cégtől. Úgysem fognak, a vasútnál nincsenek felelősök, ebből sem lesz semmi. Senki le sem szarja, a nagy emberek úgyis autóval járnak.

pbence 2011.10.28. 20:43:26

Ja igen, azt valami bennfentes elmesélhetné, honnan a fenéből keveredett elő egy Desiro a 2959-re, amikor ez a vonat általában 3+1-es Bhv-s inga. Komolyan mondom, agyrém az egész, szánalmas az egész banda.

Kopi3.14 2011.10.29. 02:27:01

A kép merre van? Sehol nem találom.

A vonal túlvégén levőt ha érdekli sem fog tudni többet előszedni valószínűleg. Feltételezem nem szándékosan akarnak kibaxni az emberekkel, hogy ennyire alulméretezzék a kapacitást.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.10.29. 09:00:12

@Ahoj-: A tömegközlekedési adót a cégekkel akarják fizettetni, és a dolgozóknak kifizetett bérletpénz levonható lenne belőle.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.10.29. 09:04:12

@Kopi3.14: "Feltételezem nem szándékosan akarnak kibaxni az emberekkel, hogy ennyire alulméretezzék a kapacitást."

- Mióta állnak fenn ezek az állapotok?
- Milyen intézkedés történt azóta megszüntetésükre?

A két kérdésre kapott válaszok bizonyos konstellációja esetén leszűrhetőek bizonyos következtetések.

Mozvez 2011.10.29. 11:38:07

Kérdés melyik napon volt?
Mivel 7köznap az 59-es inga, 69-es 2 db Dezső.
@pbence: Nem védeni akarom a jó népet, de biztos ok volt, hogy így adta ki, sokszor meg sem fordul az emberek fejében, hogy azért van így, hogy egyáltalán szolgáltatás legyen. Ha esetleg lemondaná a vonatot akkor azért morogna. (A morgás mellesleg jogos részben) Sajnos nincs annyi jármű, hogy tartalékot lehessen képezni.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.10.29. 12:23:11

@Mozvez: "Sajnos nincs annyi jármű, hogy tartalékot lehessen képezni."

Itthon sincs annyi sör, hogy délután mindhárom haverommal be tudjunk rugni. Elmegyek sörért.

Tudom demagóg, tudom nem te tehetsz a helyzetről.

Adani 2011.10.29. 12:24:19

A vonalon utazók a Csörgős ingát is visszasírják már, inkább járjon Csörgős inga, ha nincs elég Dezső. Mellesleg nemrég volt egy minuszos hír az IHO-n, hogy valamelyik vasúttársaság, már nem emlékszem melyik árul Desirokat használtan, mert nekik már nem kell, de a MÁV nem is tervez venni, pedig az jó tűzoltás lenne ha párat megvennének, hiszen a görögöktől megvett Deziroszok is jól jöttek.

Adani 2011.10.29. 12:30:57

@Mozvez:

Máshol meg pl. kirohanós Gyoma-Békéscsaba vonaton vagy egy esti Szolnok-Mezőtúr személyvonatnál meg bohóckodnak Szili+1 kocsi vonattal, 4-5 emberrel. Ennyi ember a vezérállásba is elférne igaz, h tilos. Viszotn ennyi emberre egy Bz-t is küldhettek volna.

Snake 2011.10.29. 16:12:56

Tudom, apróságnak tűnik, de a vonatvezető szót nem lehetne mozdonyvezetőre cserélni?

pbence 2011.10.29. 18:14:25

@Kopi3.14:
Persze, hogy nem szándékosan, de teljesen mindegy. Pont az előbb írtam egy kis "listát" az elmúlt 8 napról. A kigyulladó mozdonyt és a tegnap délutáni késésdömpinget meg sem említem. Ezek után ez nem egy apró kis hiba.

@Mozvez:
2 éve itt nyoma nem volt Desironak. Mégis ment a közlekedés Csörgőkkel. Fogalmam sincs, mi történt, majd a MÁV válaszol, de szerintem ha akarták volna, át lehetett volna ezt variálni. Pl. az 5:22-re Nyugatiba érkező vonaton állítólag alig voltak emberek, mégis Csörgős inga volt. 3 éve, mikor sztrájkolgattak, akkor a sztrájk előtti utolsó vonatra nyomták be a legrövidebb szerelvényt, a többi meg állt szépen üresen. Szervezés kérdése lenne az egész, de mit érdekli ez őket.

Mozvez 2011.10.29. 20:29:34

@pbence: mivel 2 évvel ezelöttihez képest más a felállás: több vonat, több jármű és nem csak a Mizseiben, ezért kicsit átrendezödtek a viszonyok. Mivel úgy tünik jártas vagy a vasút terén eme tényröl tudnod kéne. Na meg a csörgők sem lesznek fiatalabbak, ha felújitják akkor sem. A kiszervezésnek köszönhetően a startnak személy kocsijai és motorvonatai vannak: neki az utóbbit olcsóbb üzemeteltetni, mert ahhoz csak mozdonyvezetőt kell bérelni.

jack o'neill 2011.10.30. 18:16:02

@Adani: Azok azt hiszem bulgár Dezsők.
Melyből ~20 dízel. Azok mondjuk tényleg nem lennének rosszak, de a többi, elektromost inkább hanyagoljuk.

Adani 2011.10.31. 07:45:41

@jack o'neill:

Nyilván csak dízeleket, azokat már ismerjük, van is olyan már stb. A villanyosat inkább ne ha kell még villany motorkocsi akkor inkább Flirtekből kéne még beszerezni párat.

Lakásfelújító Feri · http://www.lakasfelujitas1.hu 2011.11.04. 12:09:51

Na még egyszer ha az előzőt lenyelte.

Szörnyűek ezek az állapotok, az igen magas jegyárak mellett. Ilyen dokumentálható esetekben kinél lehet panaszt tenni? Nyugaton is ez a helyzet? Vagy zavarnák mindet világgá, és mehetne a szolgáltatásával a sunyiba.

3 napja Gödöllőn jártam a vasúti átjárónál várakoztam kb 20 percet. Közben jött egy vonat Budapest-keleti-Gödöllő.
Nem voltam rest, és megszámoltam az utasokat. 9 ember volt rajta. Ezt támogassam az adó forintokkal, vagy a Lajosmizsei ácsorgó utasokat? Szörnyű hogy olyan emberek vannak pozícióban akik csak beszélni tudnak, érdemben intézkedni nem.
süti beállítások módosítása